Pogány Frigyes születésének századik évfordulójára

A hazai várostervezés, műemlékvédelem, építészeti-építészettörténeti oktatás és kutatás terén kiemelkedőt alkotó Pogány Frigyes 1908. szeptember 8-án született Budapesten. Építészek és művészettörténészek generációk óta használják útikönyv gyanánt híres városmonográfiáit olaszországi és franciaországi tanulmányútjaik során.

Építészek és művészettörténészek generációk óta használják útikönyv gyanánt az éppen ma száz évvel ezelőtt született Pogány Frigyes híres városmonográfiáit olaszországi és franciaországi tanulmányútjaik során. Merthogy a szó klasszikus értelmében vett utazók kezébe való munkák ezek: talán leginkább tudományos útikalauzként határozhatnánk meg Rómát, Firenzét, Velencét és Párizst bemutató köteteket. Bár Pogány Frigyes monumentális életművének csak kis töredékét jelentik, mégis e sajátosságuk miatt váltak a legismertebbekké, s – az alábbiakban látni fogjuk – ezért tükrözik a legélesebben szerzőjük szemléletét.

Bár nem szubjektív élménybeszámolók ezek, mégis e könyvek sajátos belső struktúrája az egzakt adatokon túli „tartományt", a „városszellemet" leíró, önálló műnek tűnik – a szövegek, építészeti rajzok, fotók bonyolult szövedéke több tartalmi síkot fog át: egyfelől az adott hely történelmét tekinti át, melyre a vizsgálat tárgyául szolgáló konkrét település szerkezetének kialakulását taglaló részek „rétegződnek", hogy alapot teremtsenek az utcák, terek rendszerének esztétikai, urbanisztikai, stílustörténeti elemzéséhez. Végül: e gondosan megalkotott kontextusban ott állnak előttünk az egyes épületek a maguk saját múltjával, építéstörténetével, a város struktúrájában betöltött sajátos szerepével, a művészet történetében betöltött szerepével. Pogány Frigyes hatalmas mennyiségű történeti-régészeti adatot, műemlékvédelmi vonatkozású ismeretet halmoz fel, mégis minden sorában finom líra „lebeg", mely érzékelteti az olvasóval, hogy mindaz amiről a könyvek lapjain értesül, több és más, mint egyszerű építészettörténet.

 

 

Hosszú volt az út, amely e könyvek megírásához elvezette Pogány Frigyest. A Műegyetemet 1933-ban fejezte be, majd egy ideig Szabó Márton építész irodájában, illetve a Hunnia Filmstúdióban díszlettervezőként dolgozott. 1935-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, később az abból alakult Budapesti Építési Főigazgatóság alkalmazottja. E hivatalában kezdettől fogva városépítészeti, művészeti és műemléki ügyekkel foglalkozott. A háború utáni években is itt folytatta pályáját. Kisléghi Nagy Istvánnal megszervezte a várbeli kirendeltséget, melynek fő tevékenysége a lerombolt királyi vár helyreállítása volt. A Fővárosi Tervező Intézetben 1949-ben kezdett dolgozni, majd annak utódjában, a BUVÁTI-ban (Budapesti Városépítési Tervező Vállalat) a városesztétikai tervező műterem vezetőjévé nevezték ki. Több városrendezési terv fűződik a nevéhez (Duna-part, Belváros, Óbuda egyes részei, szállodák, a volt királyi palota első helyreállítási terve, a váci Március 15. tér, a Nemzeti Színház elhelyezése stb.), s számos hazai történelmi városközpont műemléki-építészettörténeti felmérését végezte el.

Óriási szerepe volt az egységes magyar műemlékvédelem kialakításában: többek között megszervezte Budapest műemléknyilvántartását. Szakmai szervezetek, hivatalok vezetői pozícióját is ellátta – 1953-tól az Építészeti Tanácsban főosztályvezetőjeként, majd e hivatal megszűnése után az Országos Építési Hivatal műemléki osztályának vezetőjeként. Kezdettől fogva tagja – és egy ideig elnöke – volt a Magyar Építőművészek Szövetségének.

Az építészeti-építészettörténeti oktatásban legalább ilyen jelentős szerepet töltött be: 1949-től mint meghívott előadó, 1952-től mint docens oktatott a Műegyetem Városépítési Tanszékén, az Építészettörténeti tanszék vezetőjévé 1955-ben nevezték ki. Az egyetemen művészettörténetet is oktatott, a 50-es évek végén és a 60-as években a Képzőművészeti Főiskolán is oktatott az építészet és a társművészetek tárgykörében. 1964-ben az Iparművészeti Főiskola igazgatója lett, de továbbra is tanított a műszaki egyetemen. A tudományos közéletben is részt vett: elnöke volt a MTA Tudományos Minősítő Bizottsága szakbizottságának, a szocialista országok formatervezési bizottságának, ill. az Union Internationale des Architectes-nek.

Pogány Frigyes 1976. december 15-én hunyt el.

Haba Péter

---

Főbb művei:
Gyakorlati építészeti esztétika (Nagy Istvánnal, Bp., 1952)
Műemlékek nyilvántartása (Horler Miklóssal; kézirat, Bp., 1953)
Művészetek szintézise a barokkban (felsőoktatási jegyzet, Bp., 1953)
Terek és utcák művészete (Kasper Sándorral; Bp., 1954; 2. kiadás Balázs Évával és Szentkirályi Zoltánnal, Bp., 1960)
Belső terek művészete (Kasper Sándorral és Tompos Erzsébettel, Bp., 1955)
Budapest műemlékei (I., Horler Miklóssal; Bp., 1955)
Pécs műemlékei (Dercsényi Dezsővel és Szentkirályi Zoltánnal, Bp., 1956, 1966)
Szobrászat és festészet az építőművészetben (Balázs Évával és Szentkirályi Zoltánnal, Bp., 1959)
Párizs (Bp., 1965)
Róma (Bp., 1967)
Firenze (Bp., 1971)
Itália építészete I. (Az építészet világa sorozat, 4., Bp., 1973)
Itália építészete II. (Az építészet világa sorozat 6., Bp., 1975)
A szép emberi környezet (Bp., 1976); Velence (posztumusz, Bp., 1979)