Réteges falak páratechnikai kérdéseiről

Gyakran merülnek fel páratechnikai kérdések? Nézzünk néhány érdekes esetet!

A hőtechnikai előírások szigorodásával egyre ritkábban lehet a követelményeket egyrétegű falszerkezettel kielégíteni. A réteges falak hőszigetelő képessége szabadon választhatóvá válik a jól megválasztott hőszigetelő-anyag vastagság révén. A szabadságnak viszont ára van: gyakran merülnek fel ugyanis páratechnikai kérdések, amit néha nem kellő alapossággal járnak körül. Nézzünk néhány érdekes esetet, számításokkal illusztrálva. A falszerkezetek ellenőrzésére a Winwatt programot használtam, köszönet a Bausoft Kft.-nek.

 

A ragasztott polisztirolhab hőszigeteléssel készülő vékonyvakolatos eljárás évtizedek óta jól működik. A tapasztalatok szerint ez páratechnikailag is átgondolt, biztonságos eljárás. A beton, tömör tégla vagy kevéslyukú tégla falazatokra (B30) korlátlan vastagságban felvihető. Az Austrotherm AT-H80 akár 30 cm vastag is lehet, így a fal hőátbocsátási tényezője eléri a 0,12 W/m²K értéket, így akár a passzívházak követelményeit is el lehet érni ezzel az eljárással. Kőfalak esetében is hasonló a helyzet: tetszőleges vastagságban, de legalább 12 cm-es, lehetőleg lépcsős élképzésű AT-H80 lemezt alkalmazzunk.

 

Más a helyzet a korszerű, nagy porozitású, függőleges habarcshézag nélküli („NF"), jól hőszigetelő falak esetében. A tartófal kis páraellenállása és jó hőszigetelő képessége miatt a nedves levegő el tud jutni a hőszigetelés belső felületére. Vékony (4-5 cm) hőszigetelés esetében a tégla hővezetési ellenállása a nagyobb vastagságának köszönhetően (30-44 cm) magasabb lesz, mint a hőszigetelésé, ezért a nedves levegő lehűl, és a pára kicsapódik. A kicsapódás oka tehát a tégla rossz hővezetéséből és alacsony páraellenállásából adódik, ezért nem is lepődhetünk meg azon, hogy a pára a hőszigetelő anyag fajtájától és diffúziós ellenállásától függetlenül – vagyis polisztirol és szálas anyag esetében egyaránt – kondenzálódik. Ilyenkor csak a jelentősebb vastagságú hőszigeteléssel érhetünk célt. A külső oldali hőszigetelés hővezetési ellenállása például 38-as NF tégla esetén nem lehet kevesebb, mint 1,3 m²K/W, ami 6 cm AT-H80-nak, vagy 5 cm GRAFITnak felel meg. Ezzel a falazat hőszigetelő képessége a falazóanyag függvényében 0,25 – 0,31 W/m²K, ami megfelel a szakma mostani ajánlásainak. Amennyiben tovább szeretnénk javítani a fal hőszigetelő képességét, nincs akadálya: a 30 cm vastag hőszigeteléssel készülő falak is megfelelnek a páratechnikai számítások szerint.

Divatos megoldás manapság a hőszigetelésre ragasztott kerámia, illetve hasított kő burkolat.

Ez esetben is, akárcsak a vakolattal fedett megoldások esetében csak komplett rendszert szabad alkalmazni. Elengedhetetlen, hogy a rendszert alkotó minden egyes termékekről (ragasztó, burkoló anyag, stb.) részletes műszaki adatokkal rendelkezzünk, mert a páradiffúziós számításokat fokozott figyelemmel kell elvégezni, mivel a burkolat nagy páraellenállása miatt lecsapódás alakulhat ki a szerkezetben.

 

A homlokzatképzés egyik nagyon esztétikus változata a téglaburkolat. Önmagában, hőszigetelés nélkül nem egyszerű a 0,3 W/m²K hőátbocsátási értéket elérni, ezért hőszigetelésre szükség lesz. A számítások szerint, amennyiben légrés nélküli szerkezetet készítünk, bizonyos esetekben kondenzációra számíthatunk. Különösen veszélyes ilyenkor a szálas anyag alkalmazása, mert a külső téglaburkolat páradiffúziós ellenállása nagyságrendekkel haladja meg a kőzetgyapotét, és így nem teljesül a „kifele nyitott" szerkezet követelménye. Ez a szabály azt mondja ki, hogy a fal rétegeit sorra véve, kifele haladva az egyes rétegek lehetőleg egyre kisebb páraellenállást mutassanak. Az ugrásszerűen megnövő páraellenállás miatt lecsapódó nedvesség a téglaburkolat hideg, belső felületén nem csak a hőszigetelést áztatja, hanem fagykárokhoz is vezethet. Éppen ezért, légrés nélküli szerkezeteket csak páratechnikai számításokkal ellenőrizve szabad megtervezni! Segít a problémán, ha a magszigetelés anyaga nem nagyon kis páraellenállású, mert így az egyes rétegek ellenállása nem különbözik jelentősen. Egy B30-as fal és falburkoló tégla közé elhelyezett 10 cm vastag EXPERT lemez esetében a szerkezet megfelelő, míg a 11 cm vastag kőzetgyapot hőszigeteléssel készülő, ugyancsak 0,28 W/m²K hőátbocsátási tényezővel bíró légrés nélküli falazat nem megfelelő, mert a feltöltési idő 180 napnál rövidebb (37 nap). Ez azt jelenti, hogy az ilyen szerkezetben egy hónap után elkezdődik a páralecsapódás, ami jelentősen rontja a falszerkezet hőszigetelő képességét. A biztonságos megoldás tehát ilyenkor vagy a lépcsős élképzésű polisztirol alkalmazása, vagy az átszellőztetett légréteg.

 

A kiszellőztetett légréssel épített falak páratechnikailag megbízható, kiváló minőségű szerkezetek és hatékonyan csillapítják a nyári hőterhelést is. Amennyiben kellő mértékű hőszigeteléssel párosul, a lakások különösen nagy energiaigényű nyári hűtése nem lesz szükséges. A szerkezet kialakításánál figyelembe kell venni, hogy a hatékony átszellőzéshez legalább 5 cm-es vastag légréteget kell betervezni. Szálas hőszigetelő anyag alkalmazása esetén a szellőző levegő átöblítheti a szigetelést; ennek elkerülésére kasírozott lemezeket kell alkalmazni.

 

 

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a ragasztott rendszerek esetében beton és régi típusú falazóelemeknél korlátlan vastagságban alkalmazhatjuk a hőszigetelést, míg a nút-féderes téglák esetében legalább 6 cm hőszigetelést kell betervezni. Kétrétegű falak esetében pedig lehetőleg alkalmazzunk kiszellőztetett légréteget. Amennyiben ez nem lehetséges, ne használjunk kis páradiffúziós ellenállású anyagokat, mert komoly épületfizikai károsodásokhoz vezethet. Helyette – számításokkal alátámasztva – lépcsős élképzésű polisztirolhabot alkalmazzunk. A réteges falak kiváló hőtechnikai tulajdonságaik miatt egyre szélesebb körben el fognak terjedni, alkalmazásukhoz azonban körültekintő tervezés, kivitelezés szükséges.

További információ: www.austrotherm.hu