Rétegződő emlékezet - A magyar ipari építészet (ön)képei 1948-tól napjainkig

Haba Péter tanulmányában az ipari építészet kollektív emlékezetével, a szakmaitársadalmi környezet alapértékeinek és ideológiáinak változásával foglalkozik. A teljes dolgozat a BME Építőművészeti Doktori Iskolában futó kutatásokat összegző Építészet és idő kötetben jelent meg.

A háború utáni negyed század magyar ipari építészete és annak centruma, az Ipari Épülettervező Vállalat (IPARTERV) már az 1950-es évek elejétől mint sikerágazat, illetve mint különleges alkotóműhely értelmeződött a szakma egyre táguló köreiben. Ez a szakterület a technikai progresszivitás, a szellemi nyitottság és a szakmai szuverenitás szimbólumává vált, s mindazok a jelentős vívmányok, elismerések és kollektív élmények, melyek ezt az ideálképet igazolták, csakhamar egyfajta narratívává, az egész hazai építészszakma számára meghatározó „nagy történetté" álltak össze. Ez a narratíva a „szocialista iparosítás" által ösztönzött intenzív tervezőmunka, a „nagy közös ügy" közösségi emlékezetét önti formába, legalább három egymást követő IPARTERV-generáció szakmai identitását alapozva meg. A tanulmány arra keresi a választ, hogy miként alakulhatott ki e sajátos ideálkép és narratíva, s miként öltött új alakot a rendszerváltás után.

A második világháború utáni építészet kutatói az utóbbi években kritikus periódushoz érkeztek. Egyfelől a rendszerváltásig terjedő időszak egyre nagyobb szeletére tekinthetnek rá kellő történeti távlatból, miközben még az – egyre fogyatkozó számú – idős szemtanúk emlékeire is támaszkodhatnak: azon jelentős tervezők személyes világára, akik számára e távolodó évtizedek szinte élő valóságként léteznek. Másfelől a társadalom széles rétegeiben továbbra is negatív sztereotípiák alapján ítélik meg a szocialista korszak építészetét, jócskán nehezítve az emlékanyag összegyűjtését. Végképp halaszthatatlanná vált tehát a fennmaradt dokumentumok megóvása és a szemtanúk emlékeinek rögzítése.

E súlyos feladat szempontjából különösen fontos az az együttműködés, mely közel tíz évvel ezelőtt kezdődött a budapesti Műegyetem Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszéke és az IPARTERV Épülettervező Zrt. akkori vezetői között. A tanszék vezetője, Dobai János ekkoriban kezdeményezte a vállalat kivételesen gazdag hagyatékának rendezését és átfogó feldolgozását. Nem sokkal később, 2011–2012 folyamán a cég vezetősége felismerte, hogy a várható tulajdonosváltással összefüggésben sürgősen gondoskodnia kell a raktáraiban felhalmozódott nagy mennyiségű és rendkívüli történeti jelentőségű dokumentumanyag archiválásáról. A célok összetalálkoztak: hosszú egyeztetések után, 2013-ban a cég állami tulajdonú jogelődje, az Ipari Épülettervező Vállalat (IPARTERV) egykori munkatársai, Dobai János, Winkler Barnabás és Hajmási Péter létrehozták a (Modern) (Ipari) Építészetért Alapítványt, mely a részvénytársasággal kötött megegyezés alapján átvette a vállalat több mint 17.000 darabból álló (lényegében a teljes Rákosiés Kádár-korszakbeli tervezőmunkát dokumentáló!) fotóarchívumát, értékes könyvtárát és ma már ritkaságszámba menő belső kiadványait.1 Az 1950–1970-es években keletkezett tervdokumentációk és iratanyagok még az 1990-es években a Magyar Országos Levéltárba kerültek, a fennmaradó óriási rajzanyagot pedig az említett egyeztetések eredményeképpen a Lechner Lajos Tudásközpont archívumában helyezték el.

A teljes tanulmány elolvasható ezen  a linken.

Haba Péter