Reykjavík: Világítson csak az a ház!

Egy város, ahol a házak pirosak, sárgák és kékek, a párok gyakran 120 négyzetméteren élnek, mindenhonnan fél óra alatt ki lehet jutni a zöldbe és az egy főre jutó tájépítészek száma valószínűleg a legmagasabb a világon. Itt ugyanis még mindig nem pusztán városban, de tájban és térben gondolkoznak. Az Észak folyóirat rendezésében, Hildur Steinthorsdottir építész által tartott szakmai előadáson jártunk. 

Izland fővárosa 1918-ban még csak egy 15 ezer lakosú helyes kis falucska volt, 2018-ra, százéves születésnapjára már 126 ezren lakják. Falu még ez is, mondanánk innen a budapesti metropoliszból nézve, mégis majd tízszeres a növekedés. Reykjavík 1918-ban lett szuverén, ekkor függetlenedett Dániától, a második világháború után pedig töretlen fejlődésnek indult. Kezdetben Norvégiából importáltak faházakat, ám ezek, amennyire beváltak ott, illetve Svájcban, annyira nem váltak be Izlandon a rendkívüli esőzések miatt: a faanyag gyakran tönkrement. Ezek után inkább rozsdamentes acél és kőburkolatú házakat építettek.

Reykjavík legnagyobb része a 30-as, 40-es, 50-es években épült, az ekkori építészetre a funkcionalizmus volt jellemző. A fővárosban nagyon alacsonyan jár a nap, emiatt a fényviszonyok igen kedvezőtlenek, ezért az építészeknek reflektálniuk kell erre az anyaghasználatban. Gyakran használnak olyan anyagokat, amelyek jobban visszaverik a fényt. A fényviszonyok nyilván az életmódra is kihatnak, novemberben délelőtt tízkor még teljes éjszakai sötétség uralkodik, ugyanakkor sokan alszanak este, éjjel világosban, ez a bioritmusra is hatással van. A rejkjaviki házak nagyon színesek és mindenfélék, pirosak-sárgák, kékek, zöldek, hogy ezzel is ellensúlyozzák a kevés fény általi borúsabb hangulatot.

Rejkjavik még mindig fejlődésben lévő város, igazából még mindig nem lépett felnőttkorba, Hildur Steinthorsdottir szerint éppezért izgalmas ott építészként dolgozni. Ugyanakkor megdöbbentő, hogy Reykjavíkban nincs építészképzés, az itt alkotó építészek mintegy tizenöt országban szerezték meg szerte a világban építész végzettségüket, ennek megfelelően a legváltozatosabb tudást és a legkülönfélébb színeket hozzák a város életébe. Reykjavíkban nincs a kormánynak dolgozó építész, viszont az egy főre jutó tájépítészek száma valószínűleg Európában, sőt tán az egész világon itt a legmagasabb. Az építészet szaknyelve a lakosság számára valószínűleg még nem eléggé transzparens, ezen változtatni kell, hogy minden lakos megértse, mi történik a környezetében. Erre van is igény, az elmúlt tíz évben az izlandiak sokkal élénkebben érdeklődnek a környezetük iránt.

Reykjavík építészete eklektikus, akár Tokióé, ahol az egyszintes lapos házak remekül megférnek az óriási felhőkarcolók mellett, ezzel is egyfajta demokratikusságot, a különböző értékek elfogadását hirdetve. Néhány ismertebb, kiemelkedőbb épület a dán Henning Larsen által 2011-ben tervezett Harpa Concert Hall, vagy az az ikonikus háztípus, melynek fűből van a majdnem a föld szintjéig lefutó teteje, ezáltal kiváló szigetelést biztosítva lakóinak. Fontos tervezés a 2001-es Reykjavik Bay, illetve a rejkjaviki parlement épületét is jegyző Studio Granta által tervezett Pedestrian Bridge, vagyis a gyaloghíd, mely nemcsak formája és funkciója miatt nagyszerű alkotás, de amiatt is, hogy szerkezetéből kifolyólag kiválóan látszanak a felhasznált anyagok.

Az izlandiak alapvetően nagy lakásokban élnek, egy házaspár átlagban 120 négyzetméteren él, bár az utóbbi időkben, az anyagok és az ingatlanok drágulása miatt egyre több épül a kisebb, 30-40 nm-es lakásokból is. A tágasság mellett a természet közelsége is alapélménye minden izlandinak, egy stresszes munkanap után fél óra alatt kinn lehet lenni a zöldben.

Ahogy a finneknél a szauna a korosztályi és társadalmi rétegek közötti rétegeket lebontó hely, úgy az izlandiaknál az uszoda tölti be ezt a funkciót, amit az is elősegít, hogy az uszodabelépők Izlandon nem drágák. A traccspartik, beszélgetések és nagy találkozások az uszodákban, medencékben zajlanak, ahogy az arab kultúrákban a kávéházban vagy az olaszoknál a piazzán. Rejkjavik tehát óriási pályát futott be az elmúlt száz évben, de isten igazából még mindig nem lépett valódi felnőttkorába. Most azonban itt a lehetőség.

Építészfórum