Romantikus hangulat - az Unger-ház

Sajnos már a szóhasználattal is baj van. De nem csak itt. Unger-ház műemléki rekonstrukció – hát pont itt van a probléma. Nem rekonstruálni kell, mert alapvetően nincs mit, hanem helyreállítani, részleteiben restaurálni. Egy ilyen emblematikus épülettel csak ezt szabad tenni. Téved, aki azt hiszi, hogy csak az épület tömege és sziluettje képezi a védelem tárgyát. Érdemes azért előbb elolvasni az idevonatkozó passzusokat és komolyan is venni.(496/2016 korm. rendelet 41. §. (1)-(2) bekezdés). Ebben van szó a fizikai valójában való megőrzésről, az eredeti alkotóanyag és szerkezet megőrzését elősegítő konzerváló eljárásról és hagyományos építészeti-műszaki megoldásokról. Tehát az épület megóvásra érdemes részei nem érnek véget a főpárkánnyal és attikával, hanem kiterjednek a teljes tetőszerkezetre, a párkánytól párkányig tartó tetőfedésre is. A kéményekről nem is beszélve. Érdemes figyelni a (8) jelű bekezdésre is, amely szerint: műemlékhez történő hozzáépítés, ráépítés, a védett műemléki érték fennmaradását, érvényesülését, hitelességét nem sértheti. Lehet ezt csűrni-csavarni, de lássuk be, hogy az attikát leterhelő és az időjárástól védő tető megszüntetése még a vélhetően agyonbetonozott hátfal ellenére is a díszes attika súlyos pusztulásával fog járni, már ha egyáltalán lábon marad a bontás-építés alatt a város egyik leggazdagabban kiképzett építészeti motívuma. Persze a rekonstrukció szerelmeseinek ez nem probléma, hiszen rögtön tudnak rá megoldást, kérgesített polisztirol vagy egy kis – a helyszínen is faragható – ytong falazóelem formájában. Azért ne felejtsük el, hogy ritkán volt olyan tetőtér beépítéssel egybekötött teljes felújítás a belvárosban, ahol végül nem a többi lakás súlyos károsodásáról, a ház többi részének akár csak a minimális és nem is túl különleges felújítási munkáinak elmaradásáról szóltak volna hírek. S akkor az itt szükséges legkényesebb homlokzatrestaurálási kő-, vakolat- és stukkómunkákról ne is beszéljünk. Érteni vélem a szándékot és sajnos vannak is hasonló példák városszerte: attika mögé rejtett bevilágító sáv, visszahúzott üvegfal terasszal, mindjárt kétszintes megoldás, hogy az utolsó négyzetcentiig ki legyen használva, s ehhez még az építészeti „nóvumok” és így a lelke is megnyugszik annak, aki kitalálta. Olykor üvegtető a régi és új elválasztására, vagy – mint jelen esetben – a bazilika vélt fényviszonyait idéző fémlemez és „ellebegés”, hogy itt legyen az új, a mai, a kreatív ötlet. Tudvalevő még, hogy lift is kell, abba a ma már ritkaságszámba menő üveg felülvilágítós lépcsőtérbe, nem beszélve a strangokról, amiket nyilván nem lehet a lakásokon keresztül vinni. A metszetet nézve egyébként a Magyar utcai új tetősík rendesen az attika fölé esik. Sőt az udvari látószög fókuszpontja sajnos arrébb van, hiszen a kapualj íves boltozata nagyobb rálátást enged a tetőfelépítményre. Megannyi kérdés, amiből látszik, hogy a modernség jegyei mögé bújva az egyetlen cél az egykori padlás hasznos alapterületének lehetőleg a megduplázása lenne. De ebbe a ház vélhetően tönkremegy. S noha a 60-as évekbeli gondos helyreállítás után egészen a 90-es évekig egységes formában fennmaradt, de a vagyonátadást követően, az önkormányzati tulajdont nagyrészt a bentlakóknak értékesítették. A bajok itt kezdődtek, ugyanis mindenki csak a maga szempontját nézte. Szabálytalan átalakítások, katasztrofális ablakcserék, szörnyű reklámok. Nem hiába kapott három éve citromdíjat. A lakók nem voltak képesek fővárosi vagy egyéb támogatással a szakszerű felújítás fáradságos munkáját elkezdeni, inkább jöjjön a befektető és így a kérdés le van tudva. Ha a tervezők annyira biztosak a dolgukban, annak ellenére, hogy jelenleg jogszabály nem írja kötelezően elő a tervtanácsi bemutatást, viszont tudva, hogy a város egyik legismertebb lakóházáról, Ybl korai főművéről van szó, kutya kötelesek lennének a tervtanácsi vélemény kikérésére, hiszen az épület eredeti formában való fennmaradása a tét.