Sajátos metamorfózis

Megnyílt a 9. Velencei Építészeti Biennálé magyar kiállítása

A metamorfózis témája köré szervezett idei építészeti biennálé "Széptől szépig (és vissza)" című magyar kiállítását Schneider Márta helyettes államtitkár (NKÖM) nyitotta meg, közvetlenül a kortárs sztárépítészeket felvonultató olasz pavilon megnyitása után. A csekély hallgatóság előtt elhangzott beszéd röviden vázolta Janesch Péter építész koncepcióját, miszerint a kiállítás négy, a szépet különbözőképpen értelmező egységből áll. Az államtitkár asszony szerint a kiállítás eredeti koncepciója "sajátos metamorfózison" ment keresztül. Mint arról az index.hu korábban beszámolt, a kiállítás egyik alappillére a Szép Házak folyóirat képanyaga lett volna, ha a folyóirat főszerkesztője ehhez hozzájárult volna. A "közmegegyezés szerinti szépet" jelképező képanyagot (hatszáztizenhat fotót) a Csörgő Attila ötlete alapján Szabó Zoltán által konstruált lapozógépbe komponálták, ám azt a megnyitó előtti ellentmondásos információk szerint letakarták - vagy a szerkezetet üresen mutatták volna be. Nos a végeredmény: hatalmas fehér lepel, GENERAL felirattal, mögötte a gép néha csattan.

Ez azonban csak a kiállítás egyik része, a Maróti Géza tervei alapján megépített pavilon jobb oldali termét elfoglaló egyik szép. Az átellenben található teremben Janáky István gyűjtése látható a "névtelen építészeti maradványok" képeivel, szemmagasság felett, frízként felragasztva, kézírásos kommentárral. A régi, sokszor lerobbant házakat, részleteket bemutató képsorozat csíkja felett a GENUINE vetített betűi magyarázzák a "közmegegyezéses széppel" való oppozíciót. A kurátori vízió szerint a szép manapság ezekben a maradványokban lelhető fel, míg a káoszt e bizonyos közmegegyezéses szép demonstrálja. Janesch Péter elképzelése szerint az összeomlott szép helyzetében is jelentkeznek reménykeltő alkotások: ezt szemlélteti a pavilon középső részében a Sámsondi Kiss Béla dermesztett beton találmányát bemutató dokumentáció, és a Sámsondival szellemi rokonságban alkotó Szövényi István építész és Jovánovics György szobrász munkái. A széphez visszavezető út helyett a kiállításon mégis a populáris szép és az intellektuális, elit-szép ütközete exponálódik.

Az összefüggéseket a vaskos katalógus sem tisztázza. A közönség február óta nélkülözni kénytelen a kiállítás koncepciójának közérthető megfogalmazását, ami egybevágna a megvalósult kiállítással. Mint az az epiteszforum.hu-n az elmúlt hónapokban követhető volt, a nem nyertes pályaművek szerzői a koncepció nyilvánosságra hozatalát hiányolták és panasszal éltek. Ezt követően a Műcsarnok főigazgatója, egyben a biennálé nemzeti biztosa, Fabényi Júlia májusra sajtótájékoztatót ígért, ám a koncepció bemutatására mégsem került sor. Ezt sem pótolja a katalógus, és bár Sámsondi Kiss Béla vázlatai azonosak a kiállítottakkal, Janákytól a fényképsorozat helyett útirajzai és feljegyzései lapozhatók át benne.

A pavilonban végezetül következnek a kiállítás koncepciójába tavasszal becsatlakozott - s a katalógusból kimaradt - Somlai Fischer Ádám és Hudini Péter, illetve Ágoston Gergely és Fecske László projektjei, melyeket a kiállítás céljára rögtönzött vászon-álmennyezetre vetítenek. A kísérleti építészettel és médiával foglalkozó fiatal alkotók jelenlétét a szépség fogalma nem, legfeljebb a biennálé átfogó, metamorfózisra épülő koncepciója igazolhatná. Nem véletlen, hogy például Somlai és Hudini eredetileg ide szánt látványos installációja mégsem kapott helyet, hiszen átrajzolta volna a kiállítás önmagában is zavaros képét. Munkájuk így kevésbé feltűnő, ám annál határozottabban poentírozza: a magyar szereplés a nemzetközi építészeti mustrán meglehetősen provinciális, és a kiállítókon kívül majd´ minden látogató számára nehezen értelmezhető összefüggéseket tartalmaz.

Somlyódy Nóra