Svájc nemzeti pavilonja - ez történt Velencében

A 14. Velencei Építészeti Biennálé svájci pavilonja első látásra félkész kiállításnak, esetleg félkész építészeti archívumnak tűnik. A látogató komolyabb elmélyedése szükséges a kiállítás üzenetének megértéséhez. Miklós Imola Ildikó írása.  

A kiállítás címét (A Stroll through a Fun Palace) olvasva semmi nem derült ki számomra a témát illetően. Nem tudtam hova tenni sem a Fun Palace sem a Stroll kifejezéseket. Belépve hatalmas üres tér és kiállítási tárgyak tárolásához nem illő gurulós kocsik látványa fogadott. Először nem értettem, mit kellene itt átélni, megérteni. Erről szólna a svájciak elmúlt 100 éve? Az ürességről?!

Az érdeklődők a bejárat mellett lévő nagy táblán általánosságban olvashattak a bemutatni kívánt koncepcióról, a szemfülesebbek pedig beljebb, még részletesebb prospektust is találhattak a megértéshez. A leírást olvasva világossá vált számomra, hogy ez a kiállítás nem szokványos módon kapcsolódik az “observing modernity" témához. Bár miért is tette volna, hiszen sok más nemzet pavilonját is említhetném, melyek tematikája talán elsőre szintén nehezen érthető volt.

Hans Ulrich Obrist, a svájci pavilon kurátora, úgy gondolta, nem csak a saját nemzete építészetét kell a kiállításnak bemutatnia, hanem inkább az építészeti szemléletmód változását az elmúlt 100 év alatt. Az építészet szellemiségének változását állította tehát középpontba, ezzel utalva a modernista szemlélet alakulására. Ennek bemutatására pedig Cedric Price angol építész és Lucius Burckhardt német szociológus életművét hívta segítségül.

Ez a két név talán nem mindenkinek cseng ismerősen, ezért a későbbi megértés segítésére pár szót hagy szóljak róluk. Cedric Price (1934-2003) angol építész, a XX. század második felének egyik legkihívóbb egyénisége volt. Tevékenysége nemcsak építészként, hanem tanárként és íróként is meghatározó volt. Diákévei alatt Londonban, a modernista Arthur Korn befolyása alá került. Később, saját praxisa során olyan építészekkel dolgozott együtt, mint Denys Lasdun, Maxwell Fry vagy Buckminster Fuller és olyan építészekre volt hatással, mint Richard Rogers, Renzo Piano vagy az Archigram csoport. Fontosabb munkái közül egyik sem épült meg, de szemléletmódja mégis meghatározóvá vált az utókor számára. Például a Potteries Thinkbelt, a Fun Palace vagy a Magnet. Ezekben mind benne rejlik a price-i eszme: flexibilitás, a forma funkciónak való alárendelése, tartószerkezetek a középpontban, állandóan megújuló, felhasználóbarát terek. A Fun Palace flexibilis belsővel rendelkező, látszó szerkezetű múzeum terve volt, mely belső tere az emberek változó igényihez igazodva újult volna meg időről időre. Price számára az idő fontos tényező volt, mindig meghatározott idejű használatra tervezett, nem az örökkévalóságnak. Ezzel is kihangsúlyozva, hogy a jövőnek tervez, amelynek téri igénye megjósolhatatlan. A kiállítás szervezésekor is ezeket az elveket tartották fontosnak megmutatni, így került a homlokzatra a Palazzo F. felirat, mely szintén az építész legfontosabbnak tartott épületére utal.

Lucius Burckhardt (1925-2003) svájci származású - mai szavakkal élve - polihisztor volt. Elsőként orvoslást, majd nemzetgazdaságtant, végül pedig szociológiát tanult. A Werk című lap főszerkesztője, majd a német werkbund első elnöke lett. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően a szociológia területén tanári karrierbe kezdett. Sokáig volt a zürichi ETH építészkarának vendég előadója. Később a kasseli egyetem építészkarán adott elő, majd a weimari Bauhaus egyetem design szakának alapító dékánja lett. Kutatási témája a szociológia és az építészet, melyből megalkotta a promenadologie-t, másnéven sétatudományt. Sokat foglalkozott a mesterséges környezet tanulmányozásával. Hangsúlyozni kívánta a városok szociális szempontból látható és láthatatlan kapcsolatait. Érdeklődéssel figyelte, hogy döntéseink és beavatkozásaink hogyan változtatják környezetünket és ez milyen hatással lesz ránk, emberekre. A kasseli egyetemen Burckhardt elsőként indított sétakurzusokat fiatal építészhallgatóknak. Szerinte a sétálásra azért is szükség van, mert a XX. században „a sebesség fala" elzárja előlünk a tér és a táj megtapasztalását. „Mert aki gyalog jár, kozmikusan többet lát." Ezt nevezte el Spaziergangswissenschaftnak, ami angolul strollology. A svájci pavilon kiállításának címében erre a tudományra találunk utalást (stroll).

Ennek tudatában a kiállítás címe is új értelmet nyer. Tulajdonképpen már a cím is utalás az életművekre, Price örökké változó múzeumára és Burckhardt sétatudományára. Ezt a szellemiséget alapul véve már nem is tűnik olyan üresnek és ijesztőnek a “kiállítási tér", hiszen Price szerint éppen az egy kiállítótér lényege, hogy folyton változzon, Burckhardt szerint pedig a különböző szituációkon átvezető séták, szemléletmódváltások segítenek új nézőpontok kialakításában. Price jelenkori Fun Palace-ában sétálva, egy állandóan változó téren keresztül jutunk el múltból jelenbe.

A kiállítás így tehát három részből állt össze. Az újszerű kiálltótérből, ahol tologatható kocsikon Price és Burckhardt életművéből láthatunk rajzokat és maketteket. A térben minden mozgatható, semmi sem meghatározott helyen áll és semmi sem marad a helyén fél óránál tovább. A kiállítás részét képezik még a Biennálé ideje alatt megtartott nyári egyetemek munkái is. Itt a résztvevő építészhallgatóknak burckhardti és price-i felfogásban kellett vizsgálódniuk és kisebb projekteket létrehozniuk. Így ezek is összhangban vannak az éppen kiállított price-i vagy burckhardti rajzokkal/makettekkel.

A pavilon középső szobája mintegy arhívumként szolgál a folyton változó kiállítás tárgyainak tárolására.

A harmadik részt az átmeneti terek alkotják ahol szintén mindig változó tárgyak fogadják a betérőt. Itt kortárs képzőművészeknek a kiállítás témájával párhuzamba álítható installációi jelennek meg.

A kiállítás megértését 60, a zürichi ETH által erre a feladatra kiképzett építészhallgató segíti. Sokat segítenek annak, aki mint én, nem sokat hallotta még Price és Burckhardt eszméit. Kedvesen odajönnek az emberhez és elcsevegnek vele az építészet változásáról, a Price és Burckhadrt munkássága által létrejött szemléletváltásról.

Ottjártamkor a kiállítótérben éppen Price Fun Palace makettje és Burckhardt mozgatható lépcsői voltak a középpontban, kicsivel később viszamenve tapasztaltam hogy teljesen átalakult a tér. Más munkák, másik vezető hallgató, más makett. Az átriumban először Olafur Eliasson installációját láttam, majd székek voltak kitéve könyvekkel. Nekem nagyon sokat jelentett annak a két svájci hallgatónak a jelenléte a megértéshez, mint ahogy az is, hogy utána még itthon is utánaolvastam Burckhardt és Price életművének. Mindent egybevetve egy nagyon pozitív hangulatú, interaktív és információdús pavilont ismertem meg. Ugyan sok utánajárást igényelt a teljes megértés, de úgy érzem többet tudok, mint mielőtt beléptem volna a pavilon kapuján.

Miklós Imola Ildikó