Svájci villa a Hűvösvölgyben

2000-ben az új tulajdonos észrevette a valaha szebb napokat látott épületben és a szervesen hozzá tartozó nagy parkban rejlő értéket, és nem kis áldozatot vállalva, végigjárva a bürokrácia útvesztőit, végül is egyben tartotta a parkot és az épületet, és nekiláthatott az újjáépítésnek. Építész: Bolberitz Henrik

"A múlt századi 'svájci ház', a svájci stílusú nyárilak eredete a 18. század utolsó harmadának preromantikus korszakára vezethető vissza. Létrejöttük ugyanazon az asszociációs elven alapul, melyet N. Pevsner elemez a romantikáról szólva: 'Az épület azért ölti fel valamely sajátos stílus köntösét, hogy annak megfelelő asszociációkat keltsen a szemlélőben.' Ez az elv egyfajta hangulat-építészetet eredményez, s ez abban az esztétikai tájfelfogásban gyökerezik, mely a természetet színpadként és az építészetet díszletként fogja fel."
 

E díszlet-építészet - amit a természet és a fizikai munka iránt érzett romantikus nosztalgia váltott ki - előbb arisztokrata körökben dívott és a parkokban pihenés, mulatozás céljából épített pavilonok formájában valósult meg. A 19. század első felében viszont már nem korlátozódott a nagy kastélyparkok mulató-épületeire, hanem megjelent a városlakó polgárok városkörnyéki nyaralóinak kiegészítő, hangulatteremtő elemeként is. Nem volt ez másképpen Magyarországon sem, ahol is a 19. század harmincas-negyvenes éveiben Pest poros, homokos, gondozatlan belvárosában nyáron szinte elviselhetetlen volt az élet, ezért a polgár - utánozva a főurak szokását, akik a nyarat vidéki birtokukon töltötték - városszéli zöldövezetben igyekezett nyári tartózkodóhelyet, nyaralót építeni.

Az itt svájci villaként bemutatott épület is eredetileg földszintes, szimmetrikus, egytraktusos nyaralónak épült az 1840-es években, klasszicista stílusban. A Széher-család birtokába került nyaralót később bővítették: két-oszlopos portikuszát beépítették, emeletet építettek rá. Ezzel egyidejűleg a bővített épület elé, a romantika jegyében (a fent leírt hangulati elemként) favázas építményt helyeztek el, amely a svájci "chalet"-kat idéző, lombfűrészes ornamentikájú, kétszintes toldalék. A földszinti szobához zárt, üvegezett verandaként, az emeleti részhez tágas teraszként kapcsolódott. Egy további bővítéssel, a már mai formáját mutató épület a klasszicista rendet őrző, de historikus elemeket alkalmazó homlokzati kialakítást nyert a 19. század végére. Ebben a formájában maradt fenn több tulajdonosváltás és két világháború után, egészen az 1950-es évek végéig, amikor is többlakásos kényszerlakhellyé történő átalakítása majdnem megadta a kegyelemdöfést az épületnek.

2000-ben az új tulajdonos észrevette a valaha szebb napokat látott épületben és a szervesen hozzá tartozó nagy parkban rejlő értéket, és nem kis áldozatot vállalva, végigjárva a bürokrácia útvesztőit, végül is egyben tartotta a parkot és az épületet, és nekiláthatott az újjáépítésnek.

Első lépésként - tervezői tanácsra - elfogadta a védetté-nyilvánítás gondolatát, így az épület és a hozzá tartozó park is védetté vált, amelynek következményeként az engedélyező hatóság a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal lett. A tervezési program szerint értékmegőrző módon kialakított, lakás céljára szolgáló villa-épületté kellett átalakítani a lelakott, háromlakásos "társasház"-at, továbbá egy melléképület tervezése volt a feladat. Hála az építtető hagyományőrző és értéktisztelő gondolkodásának és Lampert Rózsa műemléki felügyelő értő és segítőkész együttműködésének, mára - néhány kisebb, még javításra váró "műemlékes" hibától eltekintve - a család részére minden igényt kielégítő módon elkészült a fő- és a melléképület is.

A főépületen szerkezetileg csak a szükséges beavatkozásokat végeztük el (födém-megerősítések, utólagos falszigetelés, új terasz-födém, új fedélszék). Az eredeti fa veranda elemenkénti szétszedéssel, darabonként lett újra legyártva. Az egyetlen módosítás a földszinti kazettás üvegfal-betétekben történt, ahol is - mivel a verandát a tulajdonos a lakás teljesértékű részeként kívánja használni - hőszigetelésű üvegezést kellett alkalmazni. A ház "főbejárat"-át, az idők folyamán praktikus szempontok alapján kialakult helyén hagytuk, csupán egy favázas előtető-építményt tettünk elé. Az épületnek csak a 19. század végén épült bővítménye van alápincézve, ahol is az egyik helyiségben kazánházat, a boltozott másik részben borospincét alakítottunk ki.

A földszinten találhatók a család közösségi helyiségei: családi konyha, szalon, könyvtár, veranda. Az emeleten hall, nappali, hálószobák és két fürdőszoba kapott elhelyezést, valamint a hallból nyílik a faragott fa tornác.
Az épület belső értékét kétségkívül a klasszicista nyaraló-épület portikuszos bejáratának két egykori oszlopa (amely jelenleg pilaszterként jelenik meg), valamint a kőkeretes bejárati ajtó (amely jelenleg átjáró belső ajtó a földszinti nappali és a veranda között) jelenti.

A melléképület a terep lejtéséhez illeszkedően lépcsős kialakítású, hosszanti épület. Két gépkocsi-beálló, kenyérsütő-helyiség, kerti kamrák és egy szolgálati lakás található benne. Az épület teljesen újonnan épült, hangvételében alkalmazkodik a főépülethez.

Az őspark-jellegű nagy kert építése még nem kezdődött el, csak az idős fák gyógyítása történt meg.

Remélhető, hogy a közelben lévő Hild József által tervezett "Csendilla"-ház, a "Kochmeister"-villa (amely szintén svájci ház típus) és a néhány felújított villamos-megálló pavilon folytatásaként rendbehozott "Széher"-villának nevezett ház jó példával szolgál az e területen építeni szándékozó tulajdonosoknak, ingatlanfejlesztőknek. Úgy legyen!

Bolberitz Henrik

Tervezők
építész: Bolberitz Henrik
statikus: Zámbó Ernő
gépész: Molnár István
elektromos: Hegedűs Jenő