Szecessziós macaron hangulat

Elmúlni látszik az átok a mívesen kidolgozott szegedi Reök-palota kisség ormótlan üzlethelyiségéről. Varró Zoltán értelmezte újra, s varázsolta barátságosan belakhatóvá a teret, teremtett benne sokszínű cukrászda és kávéházi hangulatot. Bán Dávid írása.

Ahogy Gombóc Artúr óta tudjuk, hogy létezik kerek csokoládé, lyukas csokoládé, lapos csokoládé, ugyanúgy létezik sima cukrászda, klasszikus cukrászda, giccses cukrászda vagy modern cukrászda. Süteményre emlékeztető cukrászda azonban annál kevesebb van, pedig akarva akaratlanul ez lehet az első benyomásunk, hogyha a nemrég megnyílt szegedi REÖK Kézműves Cukrászdában járunk. Ha nem is explicit módon, konkrét eszközökkel, mégis az az érzésünk, hogy finoman kidolgozott szín- és formavilágában, akárcsak taktilis hatásaiban a sütemények világában találjuk magunkat anélkül, hogy akár még egy pillantást is vethettünk volna a pult tartalmára. Nem lúdláb torták és gesztenyepürék sorakoznak a dekorációban, hanem a marcipán hatását keltő világoszöld falak, a krémes kávéhabot felidéző szürkés-barnás kanapéhuzat, az egész teret végigkísérő pasztellszínek, az itt-ott felbukkanó kékek, sárgák, rózsaszínek pedig a macaront juttathatják eszünkbe. Ezzel az egyre közkedveltebb francia csemegével pedig célba is értünk. Hiszen a cukrászda arculata nagyrészt a sokszínű apró, krémmel töltött fánkocskákra emlékeztető macaron köré épül. Az arculati elképzelés és a belső tér dizájnja – akárcsak a sütemények – finom, látványos, de nem hivalkodó módon találnak egymásra.

A Szeged életében egyre fontosabb szerepet betöltő családi vendéglátó vállalkozás több étterem üzemeltetése után vágott bele, hogy egy régi átkot megtörjön és bebizonyítsa, a város központjának egyik legszebb épületében igenis lehet vonzó és működőképes vállalkozást üzemeltetni. A szegediek szemében ugyanis a kiemelkedő mívességgel, bő évszázaddal ezelőtt megépült Reök-palota, de leginkább annak legfontosabb, utcai üzlethelyiségén valami átok ül. A tragikusan rövid alkotói pályát befutó Magyar Ede, a szegedi szecessziós építészet egyik kiemelkedő mestere, akinek országosan sajnálatosan kevésbé ismert és elismert munkái nagyban hozzájárultak a Tisza-parti város építészeti arculatának kialakításához. Az 1907-ben épült meg Reök Iván, a Folyammérnöki hivatal vezetője, országgyűlési képviselő megrendeléséből a máig nevét viselő palota a patinás Tisza Lajos körúton. Utalva tulajdonosára, de egyben a város identitásában is kiemelkedő szerepet játszó Tiszára, a pompás épület burjánzó díszítése vízhez köthető motívumvilágban gazdag. Az európai szecesszió világába remekül beleillő, nemzetközi szinten is kiemelkedően szép és modern palota egy csapásra komoly helyi hírnévhez és rengeteg megrendeléshez juttatta tervezőjét, aki néhány évvel később tragikus módon és fiatalon elhunyt.

A palota eredeti megjelenésébe már maga a megrendelő sajnálatosan beavatkozott, lekapartatva a párkánydíszítéseket, majd a díszes luxuslakásokat a második világháború után feldarabolták, a megkopott fényű épületet pedig két alkalommal, a maradék finom részletet is károsítva, elbontva, egyre puritánabb módon újították fel. Az ezredfordulót elhagyatottan, üresen, erőteljesen lepusztult állapotban érte meg a palota, amit végül a százéves évfordulóra műemléki igényességgel, a részleteket mívesen rekonstruálva újítottak fel és nyílt meg benne a Regionális Összművészeti Központ (REÖK).  Az épület sarkán álló, nagyméretű vendéglátótér sorsa azonban még ekkor sem látszott rendeződni, a nehezen belakható térben működött itt rövid életű bank, kávéház, de diszkó is.

Bő évtizeddel a palota rendbetétele után azonban a sokat – inkább rosszat, mint jót – megért üzlethelyiség sorsa is rendeződni látszik. Reda Mannah, minőségi vendéglátásra törekvő tulajdonos-megrendelő minőségi belsőépítészetet szeretett volna megvalósítani, a tervezéssel pedig a területen igen nagy tapasztalattal rendelkező Varró Zoltánt bízták meg. A helyiség birtokba vétele és bejárása után hamar kiderült, hogy annak – az épület felsőbb szintjeinek, s a lakások ötletes elrendezésével ellentétben – térkialakítása meglepően végiggondolatlan volt. Ez igencsak megnehezítette a berendezést, amely részben felelős a korábban itt működött vállalkozások haláláért. A talán túlzott belmagasság alatt ridegen kongó, rossz arányú helyiséget kellett Varró Zoltának élettel megtelítenie, méghozzá úgy, hogy a cukrászdák, kávéházak intimebb világát teremtse meg e hatalmas térben. A kialakításnál a műemléki szempontokat is figyelembe kellett venni: a szecessziós fa nyílászárókat a korábbi felújításkor már szépen rekonstruálták, a belsőben a galériát és a megvilágítást szolgáló virágmintázatú rácsokat is meg kellett őrizni. Az L alakú, korábban az íves sarokban bejáratot kapó helyiség felélesztésére több praktikát vetettek be.

Maga a tér a megújulás után is egyben maradt, de funkcionálisan sikerült határozottan három részre osztani. A sétáló utca felőli oldalon egy pékség jellegű süteménybolt részt alakítottak ki kifejezetten az elvitel számára, így az nem zavarja a kávéház nyugalmát. Ennek középpontját nem a hasonló intézményekben megszokott egyenes pult, hanem annak többszörösen megtört, cikcakk formájú, ki- és beugró sarkokkal tarkított változata foglalja el. A megtörésekben jól elkülöníthetőek a funkciók: fagylalt-, pékáru-, sütemény-, kávékiadás.

A ház sarkának íves kiképzésére összpontosul a homlokzat, ide futnak össze a díszítések, ez jelöl ki annak legfőbb esztétikai tengelyét. Míg ez az emeleteken pompás erkélyekben, felettük attikában csúcsosodik ki, a földszinten a sarok kevésbé dominált, sokáig az üzlethelyiség nem éppen kiemelkedő bejárataként szolgált. Belül azonban ez az íves sarok adja a tér középpontját, így azt szinte elpazarolta a korábbi közlekedő, ami most logikusabb helyre, az utcai homlokzatra került át. Felszabadítva korábbi kötöttségétől itt egy kávéházi sarkot, egyfajta körszalont tudtak létrehozni. A cukrászda tengelyét is kijelölő sarok több olyan elemet is kapott, amely e központi funkcióját erősíti. Varró Zoltán azt próbálta elképzelni, milyen belső teret kapott volna bő egy évszázaddal ezelőtt a helyiség, ha már akkor is kávéházként funkcionált volna. Ezt igyekezett a szecessziót tiszteletben tartó eszközökkel megtalálni: a mennyezetre kör alakban, kézzel nyomtatott, madaras, indás selyemtapéta került, alatta szürke-fekete-fehér, a metlaki mintázatú egyedi szőnyegpadlón hagyományos, öntöttvas lábas, márványlapos, kerek kávéházi asztalok állnak.

A térség harmadik, legnagyobb eleme a beszélgetésre, a környékbeli egyetemisták számára tanulásra lehetőséget biztosító klasszikus, otthonos törzshely kíván lenni. Míg a tervezésben egy kellemes diáktanyát képzeltek el, addig a francia újhullámos kézműves cukrászcsemegéket kínáló hely nem biztos, hogy napi szinten be tudja vonzani az átlag magyar egyetemistát. Dizájnban minden esetre valóban sok mindent megtettek azért, hogy megteremtsék a lehetőséget a társasági beszélgetésekre, közös tanulásra, hiszen a tér középső tengelyén egy hatalmas, minden irányból körbeülhető kanapé fut végig, köré rendezve a kávéházi asztalkákat könnyen idomulhatnak az igényekhez. Felettük, a nagyméretű teret jól belakó 12 darab, vállaltan túlméretezett, régies hatású, rakottas lámpa jelöli ki az asztalok helyét.

A tér egészében a falakon 1,20 méterig csempézett falburkolat húzódik, amely szintén a szecessziós középület kialakítási hagyományokra utal. A csempézet világosszürke lábazatot, felül pedig sötétebb bordűrt kapott. A hidegburkolat jól egészíti ki az egyébként meleg, leginkább zöldes árnyalatú falakat. A belépő vendég a pulttól indulva a körszalonon keresztül, a nagylámpás kávéházi termen keresztül jut el a helyiség csúcspontjához, a cukrászdát mintegy lezáró alkóvszerű részhez, amit kócsagos mintázatú selyemtapéta díszít.

A nagyon határozott tulajdonosi kiállás a koncepció és a magas szinten megtervezett belső tér mellett minden részletre kiterjedt: az üzlettérben megtalálható konyhatechnikai berendezéseket, pultokat, a kávégépet is igyekeztek mind a dizájnhoz kapcsolni. A tervezői és a megrendelői szándék összhangja jól érződik az egész térkialakításon, amelynek új léptéke és a szecessziót a mai világba integráló megoldásai képesek lesznek legalább a következő évszázadra megtörni a helyiségen ülő átkot.

Bán Dávid