Szerelmünk, az Építészet

A Média Építészeti Díjának nyilvános zsűrizése évről évre alkalmat ad arra, hogy frusztráció nélkül imádhassuk örök szerelmünket: az Építészetet magát. Az eseményről Zöldi Anna írt színes beszámolót, s nem rejtette véka alá a tervek, épületek és párbeszédek során felmerült kérdéseit sem.

Szerelmünk, az Építészet

Mottó:
Amikor szivem
gyáva és agyam lusta:
véleményem van.
(Fodor Ákos)

A jó építészethez – az elterjedőben levő vélekedéssel szemben - nem az kell, mint Montecuccoli gróf szerint a háborúhoz, vagyis: Pénz, Pénz és Pénz. Az építészet nem háború, bár sokan szeretik annak látni és láttatni, feloldhatatlan ellentétet megelőlegezve Építészek és Politikusok, illetve Építészek és Megbízóik között. Ebben a paranoid elszigeteltségben nem csoda, ha kilátástalannak látszik a jövő. Ám a magány termékeny elmélkedések táptalaja is lehet. Vegyünk elő például egy verseskötetet. Persze ne megerőltető eposzokkal indítsunk, kezdetnek néhány haiku is megteszi. Itt van például Fodor Ákos Ady esszé-je:

Röpülj, hajóm,
nincs víz.

Ezek szerint minden OK: se Pénz, se Megrendelő – az ellenség minden oldalról visszavonult. Frusztráció nélkül imádhatjuk örök szerelmünket: az Építészetet magát. A Média Építészeti Díjának nyilvános zsűrizése évről évre erre ad alkalmat. S miközben elvárásoktól és kényszerektől mentesen örülhetünk, a nagy, közös örömködés oldott lebegésében motoszkálni kezd a fejben egy tétova gondolat: mi is kell hát a jó építészethez? A választ épp a rendezvény sugallja: Dialógus, Dialógus, Dialógus.

 

 

A színpadon, premier plánban mintegy tíz jószándékú zsűritag – pechjükre a sajtó munkatársai. Az est folyamán ezt többször, többen a szemükre is vetik. Nem kifejezetten udvarias gesztus ez akkor, amikor a Média Díjának odaítélése okán gyűltünk össze. Szegények nem tehetnek arról, hogy ők a Média. Igyekeznek felnőni a feladathoz: reflektorok fényében nyílt véleményalkotásra kényszerülnek egy olyan területen, ahol nem igazán otthonosak. A feladat súlyát a pogácsa- és padlizsánfalatok igazán csekély mértékben képesek csak enyhíteni.

Oldalt, szerényen félrehúzódva, hanyag lezserséggel – amennyire ezt a közös pamlag engedi – foglalnak helyet a szakma képviselői. Mellesleg nem idegen tőlük a média világa sem, s mindkét területen otthonosan és magas színvonalon szolgálják szívük választottját, az Építészetet. Feladatuk a laikus média véleményének pontosítása értelmezése, esetenként megkontrázása.

 

 

A közönség – jobbára építészek, mégjobbára fiatalok – ezért gyűlik össze: kíváncsi a véleménycserére, a komenntárokra, a showra – a házakat az internetről már ismeri. Na meg persze a prezentációkra, hiszen az előadás gerincét a tervek, épületek alkotói bemutatása adja. S mint ezen az estén bebizonyosodott: nem elég jót főzni, tálalni is tudni kell.

Aki az elmúlt hét évben járt már Média Építészeti Díja átadó gálán, az tudja, örülhet, ha eléri az utolsó hatos villamost. A négy-öt órás rendezvény mégis sokakat vonz, dacára az éjszakai BKV-ellenőrök ijesztő hadának. A siker oka valószínűleg a fentebb említett triptichon: a di-di-dialógus. Amely néhol ugyan még dadog, akadozik, mégis ez az a kivételes alkalom, amikor az építészet porondján mégiscsak működik.

 

 

A párbeszédes forma ősi kérdezz-felelek hagyománya évezredekre visszanyúlóan sikeres, gondoljunk csak Platónra, Szókratészre vagy, ha úgy tetszik, Vágó Istvánra. Éppen ezért a továbbiakban e cikk kérdéseket tesz fel, ahelyett hogy mindentudó állításokkal dobálózna (ahogy tette eddig – de hát az vesse az első követ…)

Kezdjük mégis néhány állítással:

• Nagyon jól tették a szervezők, hogy az alkotók által benevezett épületek közül a mezőnyt egy szakmai előzsűrivel bíráltatták el. (S mivel a mezőny ennyire kiegyenlített volt, úgy dukál, hogy a következőkben legalább egy mondat (kérdés) erejéig, minden résztvevő név szerint is megemlíttessék: tervek pirossal, épületek kékkel) A zsűri arra koncentrálhatott, ami a dialógusban valódi feladata: ráirányíthatta a szakma figyelmét a használók szempontjaira.

• A maximálisan adható tíz pont viszont túl soknak tűnik annak fényében, hogy a pontszámok általában a hetes és a tízes között mozognak.

• A prezentációk színvonala - szóban és képben - évről évre emelkedik. Hogy ez mennyire fontos, azt éppen a végeredmény bizonyította: olyan terv és olyan épület nyert, ahol az építészeti mondandó igencsak hatásos eszközökkel, túlbeszélés nélkül került a publikum és a zsűri elé. A preznetációk közül egyértelműen a nyertes terv – Kortárs civil kolostor, drog-rehabilitációs épületegyüttes a Leo Amici Alapítvány számára – vitte el a pálmát. A tervező, Koncz Zoltán által készített animáció határozott PR tartalommal bíró, költői szépségű esszé az építészet humán küldetése mellett.

• A szakmai oldal idén mintha visszafogottabban elegyedett volna dialógusba. Talán a pamlag volt túl kényelmes – vagy túl szoros három embernek –, mindenestre sok izgalmas építészeti probléma megválaszolatlan maradt, pedig a média bevallottan laikus képviselői nem fukarkodtak a kérdésekkel, és nem is igyekeztek palástolni esetleges kételyeiket.

 

 

A kibeszéletlen kérdések tehát az alábbiakban következnek, abban a reményben, hogy ki-ki maga próbál meg majd rájuk válaszokat találni, s így mégsem akad el a diskurzus. Olykor naivnak tűnő megfogalmazásuk mögött mindig felsejlik az építészet lényege.

Vajon igaz-e, amit többek közt Vincze László Káli medencébe tervezett majorsága kapcsán feszegetett a Népszabadság munkatársa: a ház alakú fehér házak trendje következik?

 

 

Miért aratott szinte egyöntetű elismerést a Piarista Központ, Budapest - Golda János, Kovács Zoltán, Mészáros Erzsébet terve, és miért nem tetszett a zsűrinek a Iberostar Grand Hotel, Budapest - Reimholz Péter (1942-2009), Nagy Péter, Németh Tamás munkája? Holott mindkettő merészen, vállaltan kortárs eszközökkel nyúlt egy műemléképülethez, az elutasítás tehát nem a gesztusnak szóló konzervatív szemléletből fakadt.

Miért taroltak a kvázi szakrális céllal épült, vállaltan humán elhivatottságú épületek? (Zarándokház és erdei kápolna, Pannonhalma - Czigány Tamás, Papp Róbert,
Cseh András munkája, illetve a már említett ESÉLY - Kortárs Civil Kolostor

 

 

Vajon összemérhetőek-e a különböző céllal és funkcióval épült házak – a Pethő László által tervezett salgótarjáni MIKROPAKK Black műanyag-feldolgozó üzem szellemes ipari architektúrája egy zarándokkápolnával? – (költői kérdés, az ellentmondás a díj műfajából ered, és valószínűleg feloldhatatlan)

A bent élénk színekben pompázó, izgalmasan kacskaringózó lépcsőkkel és terekkel csábító óvoda (Ákombákom Óvoda és Bölcsőde, Budapest - Nagy Csaba) külseje miért nem hasonlóan hívogató? Hogy veszi rá a csüggedt szülő a gyermeket, hogy átlépje a rettegett küszöböt? És hogy kerül a bánatos nagymama-lila a háromtól hatévesek kényszerű tartózkodási helyére, a nyilvánvalóan napsugaras és gondűző sárga mellé (erre speciel nagyon könnyű lett volna válaszolni: a komplementer kontraszt okán).

 

 

Engedjük-e bölcsődés korú gyermekünket a tetőn játszani egy még oly pazar, és kétséget kizáróan hívogató bölcsis kalandparkban is akár? (Élménybölcsőde - Alexa Zsolt, Rabb Donát, Schreck Ákos, Tarr Ivett, Molnár Timea terve) Kit visz el előbb a mentő: a lepottyant gyereket, azt, akinek beszorult a fejecskéje a rács közé, vagy a dadusnénit, aki lumbágót kap a tetőről ledobált játékok felszedegetése közben? Vagy az egész csak álprobléma, a poroszos nevelés nehezen meghaladható hagyatéka csökönyös tudatunkban? E ponton bontakozott ki a résztvevők között a legelszántabb vita – jellemzően megoszlottak a vélemények azok között, akik szülőként, és azok közt, akik felnőtt gyerekként viszonyultak a kérdéshez. (Melynek eldöntéséhez egyébként elegendő egyetlen darab saját gyermekkel bírni.)

Helye volt viszont a teoretikus megközelítésnek a Déli pályaudvar átalakítás és rehabilitáció - Mónus Noémi által készített tervével kapcsolatban: kinek a felelőssége a programadás? Mihez kezdjünk egy invenciózus tervvel egy esetleg elhibázott program esetén?

 

 

Mitől tükrözi egy épület, hogy kaput nyit az organikus természetbe? Az állatkert bejáratát feltétlenül elefántokkal kell őriztetni? Elegendő utalás-e az ágasbogas alaprajz, a homlokzatokon szigorú függőleges fa lamellázással építésziesítve, ahogy a Veszprémi Állatkert új fogadóépületének tervezése során Kovács Zsolt György, Kovács Dávid György, Beránková Jana tették? Jogos-e a felvetés, hogy az ág-bogak ellenére az egész inkább egy szocialista üzemépületre emlékeztet?

S ha vállaljuk az organikus természet random játékát a homlokzaton, de mindezt szigorú geometrikus kubusokon tesszük, van-e helye ezek közt egy óriási bütykös rózsabogárnak? Eozin színhatású üveg kismozaikkal burkolva – ha már Pécsett járunk, a Science Building - dr. Bachmann Bálint, dr. Bachman Zoltán, dr. Hutter Ákos, dr. Rohoska Csaba, dr. Borsos Ágnes, dr. Molnár Tamás, dr. Szösz Klaudia tervei alapján készülő épületegyüttesében

S végezetül a pluszkérdés, csak haladóknak - a válasz alkalmasint komoly kutatómunkát igényel, és komoly vitát generálhat:

 

 

Igaz-e a hg.hu szavahihető szerkesztőjének, Kovács Daninak a meglepő megállapítása: Az Ybl Miklós tervezte budapesti Operaház óta nem épült Magyarországon közpénzből a pécsi Kodály Központhoz fogható minőségű középület? Fialovszky Tamás, Hőnich Richárd, Keller Ferenc és Sólyom Benedek mellett sajnos nem hangzott el a helyszínen a belsőépítész neve, pedig Rádóczy f. László munkájáért az Év Belsőépítésze elismerést kapott.

Ha egy kiscsoportos is hozzászólhat: nekem legjobban a Mintagazdaság tetszett, Uszkán - Mészáros Zsuzsanna terve. Ez az egyszerű terv sűrítve hordozza mindazt, amiért az építészetet művelni érdemes: szándéka szerint olyan pluszt ad a használóknak, amely az életminőségük számottevő javulását eredményezheti. Látszólag pofonegyszerű: oszlopok és tető, amely alá a kívánt funkciók rugalmasan telepíthetőek De ehhez a magától értetődő végeredményhez maximális elmélyülés, és azonosulás vezetett, amely nem elsősorban az építészet, sokkal inkább az ember felől közelítette a feladatot. S eközben nem csak a ház, maga az építész is épült – saját mini mintagazdaságában otthon paradicsomot termeszt. Én évek óta próbálom az erkélyen - nem megy.

 

Vonnák János, az idei év díszvendége összegzésképpen a minőségi munka fontosságát hangsúlyozta. Tekintve, hogy mennyiségre nemigen lehet a közeljövőben számítani, van esély a minőség meghonosodására. Az indexen lezajlott közönségszavazás végeredménye is ezt támasztja alá. A nyertes munkák: a már említett pécsi Kodály központ, a budapesti Császár fürdő, és az esztergomi Prímás pince érthető üzenetet közvetít, érthető nyelven, magas minőségben.
S ha már Média Díj – álljon itt néhány link, illusztrálandó a média reagálását. Mert - valljuk be - építészetről a mindennapi sajtóban fájdalmasan kevés szó esik. Nem lebecsülendő tehát annak az értéke, hogy egy kellemes hangulatú rendezvény kapcsán merenghetünk választottunk erényein és hibáin.

http://hetivalasz.hu/kultura/media-epiteszeti-dija-zarandokhaz-es-kapolna-a-nyertes-42549
http://hg.hu/cikk/epiteszet/13256-erdei-kapolna-vitte-a-media-epiteszeti-dijat
http://nol.hu/belfold/harangontok__borzavar_meg_a_csend
http://index.hu/kultur/2011/10/25/laza_estet_majd_remeteseget_akarnak_az_epiteszetrajongok/
http://www.magyarhirlap.hu/kultura/az_erdoben_hanyatt_dolt_zsiraf.html
http://www.kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=318862&ctag=articlelist&iid=1