Közélet, hírek

Szezonnyitóra készül a lakáspiac, hétvégén nyílik a 11. budapesti Lakásvásár

1/0
Hirdetés
1/0
Közélet, hírek

Szezonnyitóra készül a lakáspiac, hétvégén nyílik a 11. budapesti Lakásvásár

2007.09.20. 12:02

Bíztató jelek mellett nyitja meg kapuit a 11. budapesti Lakásvásár szeptember 21-én a Syma Csarnokban.

Bíztató jelek mellett nyitja meg kapuit a 11. budapesti Lakásvásár szeptember 21-én a Syma Csarnokban. Vége a lakáspiaci pesszimizmusnak, az első félévi értékesítési adatok nem mutatnak visszaesést a 2006 első félévihez képest, ismét növekedésnek indult az építési engedélyek száma, újra erősödik a beruházási kedv, megindul a készleten lévő lakások cserélődés, - hangzott el a 11. budapesti Lakásvásár nyitó sajtótájékoztatóján.

Nagyobb alapterülettel, több kiállítóval, az elérhető teljes lakáspiaci kínálattal, színvonalas kísérőrendezvényekkel, és a már megszokott szolgáltatás-palettával jelentkezik az ötödik születésnapját ünneplő 11. budapesti Lakásvásár – jelentette be Szeifried Adél, a Lakásvásár sajtófőnöke. A Syma Csarnokban 8000 négyzetméteren mintegy 200 kiállító várja a látogatókat szeptember 21-23. között. A Lakásvásáron fellelhető százezres lakáskínálat szinte a teljes budapesti új és használt lakásállományt az érdeklődők elé tárja, a finanszírozási lehetőségekkel és az abban eligazodni segítő, bank-független tanácsadók szolgáltatásával együtt.
Az 5 évvel ezelőtt 400 négyzetméteren 40 kiállítóval debütáló Lakásvásár szakértők szerint mára a madridi ingatlankiállításhoz mérhető európai színvonalú, koncentrált piaccá vált, amelyen két és fél nap alatt garantáltan egymásra találnak a vevők és az eladók, amit azt azoknak a konkrét üzleteknek a sora is bizonyít, amelyeket e két és fél nap alatt kötöttek meg – mondta Borsi István, a Lakásvásár Kft. ügyvezető igazgatója. Az egyre komolyabbá váló lakáspiacon a Lakásvásár is egyre színvonalasabb lett, ez nem csak a méretek növekedésén, hanem az egyre kreatívabbá váló kiállítói megjelenésen is tetten érhető. Mindeközben a látogatók rendelkezésére álló, a tájékozódást, vagy a döntést megkönnyítő szolgáltatások palettája is fokozatosan bővült.

A lakáspiaci monstre mustra egyik főtámogatója, az AL Holding az őszi vásárnyitókra teljes piacfelméréssel készül – ennek eredményét Illy Péter vezérigazgató foglalta össze. Mint mondta, a vizsgált időszak igen vegyes képet mutat. A 2006-os év vége igen pesszimista hangulatban telt, majd 2007 március végén megérkeztek az első adatok, melyek nem látszottak igazolni a piaci szereplők borúlátását. Az első három hónapra vonatkozó KSH adatok alapján kiderült, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest nőtt a kiadott új építési engedélyek száma (6%), ami a beruházói oldal optimizmusát mutatta. Ez a tendencia a második három hónap végére is megmaradt, amikor is a pozitív irányú változás már közel 14%-os volt az előző esztendő első félévét jellemző adatához képest.

Nem csökken a kereslet, áremelés várható

A keresleti oldal visszaesésére vonatkozó várakozások sem látszottak beigazolódni. A 2007-es év első három hónapjában 4%-al több újépítésű lakás talált gazdára mint a 2006-os esztendő első negyedévében, és az első félév értékesítési adatai sem mutattak visszaesést a 2006-os év első hat hónapi adatához képest, szinte azonos volt a két időszakban eladott lakások száma (4800-4834 db.) A 2006-os évet jellemző, az előző évekhez képest alacsony beruházási kedv okán a 2005 év végére csúcsosodó kínálat (11.500db) az elmúlt több mint másfél évben folyamatosan csökkeni látszott. 2007 áprilisában érte el az említett időszak alatt tapasztalt minimumát a választék, amikor is 8081 db új építésű lakás várta gazdáját. Ekkorra már tudni lehetett a építési engedélyek előző évhez képest történő emelkedéséről, így nem okozott különösebb meglepetést a nyár végi felmérés eredménye, mely már egy emelkedő, de az egy évvel ezelőttinél még mindig alacsonyabb számot mutatott. A készleten lévő (használatbavételi engedélyt kapott, de még nem értékesített) lakások a kezdeti 2000 körüli számról egy évvel ezelőttre 1500 körülire csökkent, és azóta is ezen érték körül mozog, az állomány azonban folyamatosan cserélődik, és egyáltalán nem nyomja lefelé az árakat - hangsúlyozta Illy. Az erre az évre előre jelzett 4 százalékos nominális áremelkedés az inflációval együtt erős reálárcsökkenést, illetve profitszűkülést jelent, ezért Illy már az év végére kisebb, jövőre jelentősebb árkorrekciót valószínűsített.

Új szemlélet a használtlakás-piacon

Stabil keresletről, de 15-20 százalékkal visszaesett tranzakciószámról számolt be Valkó Dávid vezetőelemző. A Lakásvásár másik fő támogatója, az Otthon Centrum felmérése szerint a használt lakást vásárlók egyre tudatosabban lépnek piacra, a választásnál számolnak a majdani továbblépés lehetőségével, azaz egyfajta ingatlanos szemlélettel látnak hozzá a kereséshez. Valkó szerint a piacon az eladók egyelőre nem szembesültek a valós piaci viszonyokkal, és továbbra is kitartják az árakat, de gyors eladásban csak azok bízhatnak, akik jelentősebb árengedményre is hajlandóak. A panelpiacon a minél több helyiségből álló, kis és közepes méretű lakás a favorit, és újdonságszámba megy, hogy a prémium kategóriának számító budai kerületek 15 millió körüli ingatlanai is megjelennek a közvetítőknél, vagyis az eddig magánforgalomban gazdát cserélő lakásoknál is igénybe veszik a szakemberek közreműködését.

Stabil a jelzáloghitelezési piac

A jelzáloghitelezés piaci fejlődésben betöltött szerepéről beszélt Gyuris Dániel, az öt éve a Lakásvásár mellett álló FHB vezérigazgatója. A Lakásvásár bankszektorbeli főtámogatója kiemelte, a hitelverseny, a hitelezési kultúra fejlődése jelentős motorjává vált mind az új, mind a használt lakások piacának. Hangsúlyozta, nincs ok aggodalomra, a túlfűtött amerikai jelzálogpiac korrekciója nem érinti a magyar jelzáloghitelezést. A magyar ingatlanportfolió teljesen rendben van ebből a szempontból. Ugyanakkor egyre nagyobb szükség van a klasszikus lakáscélú jelzáloghitelek és szabad felhasználású jelzáloghitelek elkülönítésére, a saját üzleti kockázat csökkentése érdekében – hangsúlyozta a bankvezér. Mindemellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatott forinthitelek indokolatlanul háttérbe szorultak, az első félévi adatok alapján a hitelállomány 80 százaléka devizahitel. Ez pedig sokszor rendkívül csábító kamatkondíciók dacára hosszabb távon komoly kockázatot rejt a hitelfelvevő számára.
Borsi László a Lakásvásár Média Csoport elnöke a várható kormányzati intézkedésektől, tervezett adóváltoztatásoktól élénkülést, előrehozott vásárlásokat, illetve eladásokat vár az éve hátralévő részében. Megemlítette, hogy a lakáspiaci szereplők hasznosnak tartanák, ha hosszabb távon stabil kormányzati lakáspolitikával számolhatnának.

Kiadta: Lakásvásár Média Csoport

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.