Emberek/Interjú

"Színház-világnak építünk díszleteket"

2005.12.19. 10:15

Cikkinfó

Szerzők:
Pásztor Erika Katalina

Építészek, alkotók:
Bánáti Béla

Pásztor Erika Katalina interjúja Bánáti Béla építésszel, az Építészfórum 15 év tranzit című kiállításához.

Építészfórum: Hogy érzed magad ebben a világban?

Bánáti Béla: Nem érzem magam rosszul. Múlt héten volt a 25 éves érettségi találkozónk, és ebben az életkorban egyébként is, de egy érettségi találkozó kapcsán különösen, az ember egy kicsit számot vet magával. Mi az, amit elért, mi az, ami még előtte van. Azt láttam, hogy a korosztályomban is (amit ebben az esetben az osztálytársaim reprezentáltak) valahogy mindenki a helyén van. Sokkal inkább a helyünkön vagyunk, mint ahogy annak idején, 18 éves koromban képzeltem. Azt kellett megállapítanom - jobb híján a közhellyel élve -, hogy húzógenerációvá nőttünk. Ebben nyilván szerepet játszik az, hogy mindenki az élet-teljesítménye maximuma környékén jár, de az igazi fölfedezés az volt, hogy az elmúlt 15 év változásainak következtében a 25 évvel ezelőtt elképzelt állapotomhoz képest - én most, köszönöm szépen, jól vagyok.

Éf: Mi a véleményed arról a világról, amiben élünk?

BB: "Közben" címmel volt egy kiállítás a Műcsarnokban, ahol nagyon hirtelen kellett különböző kérdésekre válaszokat a falra firkálni. Volt egy olyan kérdés, hogy milyen a mai magyar építészet? Erre én azt válaszoltam, hogy színház-világnak építünk díszleteket. Igazából ez mélyről, zsigerből jött, utána gondolkodtam csak el rajta, hogy alapvetően mennyire igaz, hányfajta jelentéstartalma van ennek a kijelentésnek. Időnként elég nehéz azzal szembesülni, hogy látszatvilágban élünk, hogy színházat játszik a világ, és hogy ehhez mi, építészek építjük a díszleteket, húsz-harminc évre, tizenöt éves megtérüléssel. Nagyon kevés esélyünk van arra, amivel valamikor a múlt században és előtte még számolhattak az építészek, hogy aki tényleg jó házat tervez és emellett még szerencsés is, annak az épületei fennmaradnak az építészettörténet számára. A mai fogyasztói szemléletű világban sokkal kevesebb esélyünk van erre.

Éf: Mit akartál mondani az anyagokkal kapcsolatban?

BB: Amellett, hogy a design folyamatosan változik, az anyagok és a szerkezetek is rohamosan fejlődnek. Lépten-nyomon bombáznak bennünket mindenféle prospektussal, új és új anyagok, szerkezetek, festékek jelennek meg, ezeknek az áttekintése elég bonyolult. De azt hiszem, hogy a fogyasztóorientáltsággal, amit az előbb említettem, olyan anyagok is bekerültek az építészet körforgásába, amelyek alapvetően az előbbieket támasztják alá, hogy ezek az épületek bizony legfeljebb húsz éves távlatra épülnek. Könnyűszerkezetekről, műanyagokról beszélek, amiből gyönyörű, légies, transzparens térelhatárolásokat lehet létrehozni, de az időt rosszul viselik, gyakran rövid távon is.

Éf: Nehezen birkózol meg azzal, hogy olyan építészetet kell csinálni, ami kevésbé időtálló?

BB: Az építészet lehetne időtálló új anyagokból, akár könnyűszerkezetből is. Inkább a ház fennmaradásának a módja izgat. Nyilván az épület egy idő után nem a maga fizikai valójában fog megmaradni, hanem valamilyen lenyomat formájában, ami lehet leírás és fotó, esetleg videó, de mindenképp valamilyen képi megjelenítés. A háznak pedig a gyökeres átépítés vagy a lebontás a lesz a sorsa. Az építészet lélekben ezáltal közelebb került a színházhoz, a díszletépítészethez.

Azt hiszem, nem fogtuk még fel, hogy a miénk is lassan egy múlandó tevékenység, művészet lesz. Ennek megfelelően nem készültünk fel ennek sem a személyes, sem a technikai kezelésére. Például, amikor egy épületet lebontanak, ahhoz a mai napig egy viszonylag egyszerű bontási dokumentációt kell készíteni. Nem tudjuk, ki a ház tervezője, és légköbméterre kell meghatározni, hogy az épület mekkora volt. Pedig valamikor, valaki azt a házat jó szándékkal, kisebb-nagyobb tehetséggel megalkotta. Sorra bontjuk le a házainkat, és nem adjuk meg nekik azt a végtisztességet, amit a ház, mint alkotás - függetlenül attól, hogy málló vakolatú vagy omladozó mennyezetű-e - megérdemelne. A tervek archiválásáról, tárolási rendjéről már nem is beszélek. Mi, építészek sem készültünk fel arra, hogy a tevékenységünk egy tünékeny, múlandó kategóriába kerül. Hiszen az irodalom, a képzőművészet, a film eredendően tudja a fennmaradást. "Épületmúzeumok" viszont nincsenek, az épületek lebontódnak, jó esetben készül róluk valamilyen képi rögzítés, és aztán kész, vége.

Éf: Nem gondolod, hogy ez ellentmondásban áll a fenntartható fejlődéssel vagy az ökológiai szemlélettel?

BB: Ez a kérdés nekem is gondot okoz, nemcsak az építészetben, hanem a mindennapokban általában. Egyrészt az ipari kultúrát egy olyan termékevolúció élteti, amihez a fogyasztói szemléletnek hozzá kell járulnia. Pontosabban ez a szemlélet generálja a termékevolúció folyamatát, hiszen az új gondolatok csak úgy tudnak újra és újra ebbe a körforgásba beépülni, ha az előttük lévő materializálódott terepet letisztítják. Tehát letűnnek azok a termékek, amelyek tíz évvel ezelőtt voltak és az új gondolat egy új termékben, új csomagolásban fogalmazódhat meg - ennek természetesen mind a technikai mind a design oldalával együtt. Gondolj csak a menetrendszerű, újabb és újabb fogkefe reklámokra: nyilvánvalóan előre programozott, "fenntartható" fejlődésről van szó. A környezetvédelem területén mindennek azonban nagyon nagy ára van. Bármilyen kulturáltan, modern technológiával kezeljük a hulladékot, szemét mindig képződik, a nyersanyagok pedig fogynak.

A két szempont között kellene megtalálni azt a harmóniát, ami a technikai- és formakultúra fejlődését megfelelő ütemben biztosítja, de mégsem éljük fel magunkat.

Éf: Nem érzed néha úgy, hogy alapvetően egy olyan kultúrához kötődsz, ami a maradandóságra, a tárgyak kevésbé gyors lecserélésére és újraformálására épül? Vagy: mint építész, szerinted ez nagyon jó, hiszen ezáltal újabb és újabb megbízásokat lehet kapni?

BB: Rátapintottál egy meghasonlott helyzetre: valóban, mint "civil", ragaszkodom a tárgyakhoz, megfontoltan, többek szerint lassan érlelem a változásokat. Lassan reagálok a divatra, inkább tartom a diktált tömegkultúra részének, mint az egyéniség megjelenítésének. Igyekszem takarékosan bánni a saját "anyagi erőforrásaimmal", egyben kímélni a környezetet. Mint "megélhetési" építésznek persze az lenne az érdekem, hogy az említett folyamat minél gyorsabban pörögjön, bontsanak, építsenek, legyen minél több munkám. Az alkotó építésznek, és azt gondolom, a szakmának egyaránt azonban ennél távolabbra kell látni: díszletekből nem lesz építészettörténet, és a szakma régóta óhajtott presztízse sem áll helyre.

Egyébként az építészet a maga természetéből adódóan szerencsére a formatervezésben egy nagyobb tehetetlenséggel bíró tevékenység, a reakcióideje jóval nagyobb, mint a design többi ágának.

Éf: Nem lehet, hogy az újabb és újabb megrendeléseket produkáló fogyasztói kultúra egyfajta fellendülést hoz a szakmába?

BB: Ebben alapvetően igazad van, újabb és újabb gondolatok kerülhetnek bele és tárgyiasulhatnak ebben a körfolyamatban, és emellett, ahogy említed, föllendülést, sőt, egyfajta megújulást is hozhatott volna a magyar építészetbe. Sajnos feltételes múltban kell fogalmaznom, mert úgy tűnik, azzal a konjunktúrával, ami például az elmúlt két évtizedben a spanyol és a portugál építészetet fölemelte a világszínpadra, nekünk, itthon eddig nem sikerült élni. Ami az építészek megélhetését illeti, ehhez egy újabb adalék társul, hogy az építészszakma is kibővült az utóbbi időben. Az újabb gondolatok megszületésére kétszer annyi építész van, mint huszonöt éve, az üres telkek pedig fogynak.

Éf: Mennyit dolgozol? Mikor kelsz?

BB: Hétkor kelek, és a feleségemmel útjukra bocsátjuk a gyerekeket. Az iroda általában kilenckor nyit, én valamivel előtte érek be, és a napi programtól függően este hét és nyolc között megyek el onnan. Amikor nagyon muszáj, akkor hétvégézem. Talán már hallottál róla, ebben a szakmában időnként muszáj hétvégézni. - az utóbbi időben annyit sikerült elérni, hogy ezeknek a számát az öt évvel ezelőtti 30-40%-os arányról sikerült lecsökkenteni 4-5 hétvégére egy évben.

Éf: Hány gyereket nevelsz?

BB: Hármat, de szerencsére nem egyes számban. 13, 11 és 10 évesek. Bodó, Anna és Kende a nevük. Ez egy másik, all-life project, aminek jelentőségét valamikor 12 és fél évvel ezelőtt fogtam fel. 13 éves a legidősebb, fél év kellett, míg rájöttem, hogy a gyerek nem egy átmeneti állapot. A gyerek nem annak az evolúciónak a terméke, amiről az előbb beszéltem, ő -ha majd nem is lakik már velünk- de örökre velünk van, érte örökre felelősséget kell vállalni. És utána még jött a másik kettő, de már ennek tudatában. Ez a másik, a gyerekprojekt, ami számomra legalább olyan fontos, mint az építészet.

Éf: Nincs ebben ellentmondás? Az egyik oldalon vár rád a gyerek, érzed, hogy a dolgok végérvényesek, érzed, hogy ha valamit csinálsz, akkor annak életre szóló következményei vannak. A másik oldalon ott van a munkád, amiben csinálhatsz valami kis butaságot, mert tíz év múlva úgyis elbontják, úgysem lényeges az egész. Ez a kettősség nem okoz gondot?

BB: Ez nem egészen így működik. Építészként is azzal a felelősséggel próbálom a vonalat húzni, hogy az az épület örökre fenn tudjon maradni. Hiszen másért miért csinálná az ember, ha nem azért, hogy az alkotása minél tovább, ha lehet, örökre fennmaradjon? A másik pedig, hogy a gyerekeknél egyetlen végérvényes dolog van, az, hogy ők vannak. De hihetetlen rugalmasságot, lojalitást tanúsítanak veled szemben. Rengeteg hülyeségedet, tévedésedet, hibádat elnézik. De ha tudják, érzik, hogy szereted őket, ha sok lehetőséget biztosítasz számukra amelyben kipróbálhatják magukat és ha következetesen próbálod őket terelgetni, akkor nem nagyon tudnak elromlani.

2004. június
Pásztor Erika Katalina

epiteszforum.hu

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

PALATINUS // Egy hely + Építészfórum

2021.10.13. 10:43
00:06:31

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

Nézőpontok/Történet

A PÁCINI MÁGOCSY-KASTÉLY // Egy hely + Építészfórum

2021.09.08. 16:03
00:06:34

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk