Technológia

„Te mire költenéd a rezsit?” program: 46 százalékkal csökkentette a gázfogyasztást a szigetelés

1/8

Szigetelés előtt

Szigetelés után

Szigetelés előtt

A programban részt vevő családok

A programban részt vevő családok

Kivitelezés

Kivitelezés

Kivitelezés

?>
Szigetelés előtt
?>
Szigetelés után
?>
Szigetelés előtt
?>
A programban részt vevő családok
?>
A programban részt vevő családok
?>
Kivitelezés
?>
Kivitelezés
?>
Kivitelezés
1/8

Szigetelés előtt

Szigetelés után

Szigetelés előtt

A programban részt vevő családok

A programban részt vevő családok

Kivitelezés

Kivitelezés

Kivitelezés

„Te mire költenéd a rezsit?” program: 46 százalékkal csökkentette a gázfogyasztást a szigetelés
Technológia

„Te mire költenéd a rezsit?” program: 46 százalékkal csökkentette a gázfogyasztást a szigetelés

2014.05.14. 11:03

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Cég, szervezet:
Knauf Insulation

Lezárult az első, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program.

46%-kal csökkentette a gázfelhasználását a szakértők által kivitelezett, korszerű szigetelés – derült ki a Knauf Insulation által indított első, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program eredményeiből. A 7 hónapon át tartó vizsgálat két, egymástól 6 km-re lévő, közel azonos műszaki paraméterekkel rendelkező családi ház energiafogyasztását mérte, de az ingatlanok között volt egy jelentős különbség: az egyeiket leszigetelték, a másikat nem. A látványos gázfogyasztás-csökkenés a szigetelt házban élő család kiadásaiban is meglátszott: ők az idén télen 113.800 forinttal költöttek kevesebbet fűtésre, azaz mintegy három és félhavi gázszámlájukat takarították meg, és mivel kazánjuk is csak harmad annyiszor kapcsolt be, mint a nem szigetelt ház kazánja, még az áramszámlájuk is csökkent 10.000 forinttal. A „Te mire költenéd a rezsit?" Program a Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezettani Tanszéke, az Energiaklub, a Magyar Energiahatékonysági Intézet, valamint a Pannon Építőműhely Kft. szakmai támogatásával és a Metropol médiatámogatásával valósult meg.

Szigetelés előtt
1/8
Szigetelés előtt

Az elmélet bizonyítása a gyakorlatban
Köztudott, hogy a szigetelés alkalmazásával 30-40%-os energia megtakarítás érhető el, ezt a feltevést azonban eddig egyetlen gyártó sem igazolta gyakorlati mérésekkel. Ezen a helyzeten kíván változtatni a Knauf Insulation magyar vállalata, amikor tavaly nyáron egy Magyarországon és Európa szerte is egyedülálló kísérletbe kezdett.

„A „Te mire költenéd a rezsit?" Program célja az volt, hogy valós körülmények között, hiteles mérésekkel bizonyítsa: korszerű szigetelőanyagok alkalmazásával legalább a deklarált 30-40%-os, de akár ennél nagyobb energia megtakarítás is elérhető" – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. „Az elmélet bizonyítása mellett vállalatunk célja volt az is, hogy a kísérlet eredményei alapját képezhessék egy országos, családi házakat célzó szigetelési program megvalósításának" – tette hozzá a szakember.

Szigetelés után
2/8
Szigetelés után

Kinél nem szigeteltek még?
A kísérlet megvalósításához a Knauf Insulation pályázat útján keresett két azonos technikai és műszaki jellemzőkkel bíró családi házat. A pályázati felhívásra összesen 179 család jelentkezett, akik közül a cég, valamint a program méréseit végző Budapesti Műszaki Egyetem és a Pannonműhely Kft. szakemberei egy hajdúnánási család 110 nm-es, valamint egy hajdúdorogi család 108 nm-es otthonát választották ki és vonták be a kísérletbe. Mindkét ház téglából épült, közel azonos műszaki állapotban van, két-két felnőtt valamint két-két gyermek lakik bennük és légvonalban egymástól mindössze 6 kilométerre helyezkednek el, ami a mérések azonos hőmérsékleti körülmények között történő megvalósítása miatt volt fontos szempont.

Náluk már szigeteltek! De hogyan?
A program kezdetén, a Knauf Insulation szakemberei a hajdúnánási házat, Attila és családjának otthonát leszigetelték. A ház födémének szigeteléséhez a szakemberek 25 cm vastag üveggyapot, a homlokzat szigeteléséhez pedig 20 cm vastag, éghetetlen kőzetgyapot szigetelőanyagot alkalmaztak, amely révén ez az ingatlan már megfelel a 2015. január 1-jétől életbe lépő 120/2014 (III.7) számú BM rendeletben foglalt hő átbocsátási tényezőkre (U érték) vonatkozó előírásoknak és az energiahatékonyság szempontjából rossznak tekinthető, „F-G"-ből, „A" besorolású ingatlanná vált. A másik ingatlan, Gábor és családjának hajdúdorogi otthona nem kapott szigetelést.

A Pannonműhely Kft. és a Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezettani Tanszékének munkatársai mindkét ingatlanba mérőberendezéseket telepítettek. A kazánok fűtési célú, előre menő meleg vizének hőmérsékletét hőmennyiség mérőkkel mérték, az otthonok belső hőmérsékletét pedig digitális hőmérőkkel ellenőrizték és azt nappal folyamatosan 22 fokon, éjjel pedig 19.5 fokon tartották. A külső hőmérséklet méréséhez az egyik ház kertjében egy meteorológiai állomást telepítettek. A 24 órás mérési adatokon alapuló összehasonlító elemzéseket a program teljes időtartama alatt, 2013. szeptember 27. és 2014. március 31. között, bárki folyamatosan figyelemmel kísérhette a www.nalamszigetelnek.hu oldalon.

A programban részt vevő családok
4/8
A programban részt vevő családok

Bizonyíték, nem ígéret: 46%-kal csökkent a fűtésszámla

A közel 7 hónapig tartó összehasonlító mérések eredményei számos tekintetben a szakembereket is meglepték. A belső hőmérséklet azonos szinten tartásához a nem szigetelt ház 2.182 m3 gázt használt el, míg a szigetelt házban lakóknak ehhez 1.196 m3, vagyis 46%-kal kevesebb gázra volt szükség.

„A nem szigetelt házban lakó család a gázszámlákra 250.495 forintot, vagyis havonta átlagosan 35.785 volt kénytelen fordítani. Ezzel szemben a szigetelt házban élő család összesen 136.607 forintot, havonta átlagosan mindössze 19.515 forintot költött az energiahordozóra, ami szintén 46%-os különbséget jelent" – mondta Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft. marketing vezetője. „Ezzel bizonyítást nyert az elmélet: a szigetelés a családi házak energiafogyasztás csökkentésének a legfenntarthatóbb módja." – tette hozzá.

A két családi ház gázfogyasztása és fűtési célú kiadásai közötti különbség annak ellenére is kiugróan nagy, hogy az idei téli középhőmérséklet átlagosan 3 ˚C-kal volt magasabb, mint a megszokott. Az idén télen is volt azonban néhány olyan nap, illetve hét, amikor kifejezetten hideget mértek. Ezeken a napokon, a két ház energiafogyasztása és fűtésköltsége közötti különbség elérte az 55%-ot is. Ha a téli átlaghőmérséklet 3˚C fokkal alacsonyabb lett volna, a szigeteletlen ház gázfogyasztása további 15-18%-kal lett volna magasabb.

Szigeteléssel az áramszámlát is csökkenthetjük
A program során a szakemberek negyedórás bontásokban vizsgálták a kazánok működését is. A szigetelt ház kazánja átlagosan mindössze harmadannyit üzemelt, mint a nem szigetelt otthon kazánja, sőt voltak olyan, melegebb téli napok, amikor be sem kapcsolt, mert a ház belső hőmérséklete nem csökkent a meghatározott érték alá. Mivel a kazán nem kapcsolt be, az elektromos keringető szivattyú sem üzemelt, ami a teljes fűtési szezonra vetítve mintegy 10.000 forintos megtakarítást eredményezett.

Szigetelés: megtérülő befektetés és többet hoz, mint egy bankbetét
Ha a program során felhasznált hőszigetelő anyagok árát, nettó 1.327.553Ft-ot összehasonlítjuk a gázfogyasztás csökkenésből adódó 113.888 forint megtakarítással, megállapíthatjuk, hogy a hőszigetelés anyagköltsége 12 éven belül megtérül. Ez egyben azt is jelenti, hogy a korszerű szigetelés az anyagköltségre, mint befektetésre vetítve évente átlagosan 8%-os nettó hozamot hoz, ami átlagosan háromszor magasabb, mint a jelenleg elérhető betéti kamatok.

Kivitelezés
6/8
Kivitelezés

Az ásványgyapot szigetelés élettartama 50 év. Ha az éves megtakarítást a szigetelés teljes élettartamára kiszámoljuk, azt kapjuk, hogy 50 év alatt nettó jelenértékben kifejezve 5.694.400 forintot takaríthatunk meg, vagyis minden 1 forint amit szigetelésbe fektetettünk 4,3 forint megtérülést eredményez.

Mihez kezdjünk a „Te mire költenéd a rezsit?" Program eredményeivel?
A „Te mire költenéd a rezsit?" Program eredményeit, egy a program országos szintű kiterjesztésére vonatkozó modellszámítással együtt, a Knauf Insulation átadja az új kormány energiahatékonyságért felelős szakembereinek.

Az összes hazai lakóingatlan, vagyis 4,3 millió épület mintegy 66%-a családi ház. Ebből a 2,83 millió épületből a Knauf Insulation szakértői szerint 2,5 milliót lenne érdemes energiahatékonysági állapota miatt szigetelni. Ennek ellenére a családi házak szigetelésére jelenleg nincs, a panel programhoz hasonló, osztott finanszírozású energiahatékonysági program, amelynek kialakításához a „Te mire költenéd a rezsit?" Program eredményei jó alapot jelenthetnek.

És mi lesz a szigeteletlen házzal?
A „Te mire költenéd a rezsit?" Program az eredmények közreadásával nem ér véget. A szigetelt házban élő Attila és családja már most télen is élvezhette az „otthon melegét", a nem szigetelt házban lakó Gábornak és családjának erre azonban nagyon sokat kellett költeni. A Knauf Insulation ezért az idén nyáron az ő otthonukat is leszigeteli, így a következő télen már ez a család is felezheti fűtésszámláját.

forrás: sajtóközlemény

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.