Tisztelgés a zarándokkultúra előtt – Czirják Róbert diplomaterve

Czirják Róbert Msc diplomamunkájában egy mára eltűnőfélben lévő, de egykor gazdag kultúrát idéz meg a mai igényeknek megfelelően Sajópálfalán, ami korábban népszerű zarándokhely volt. 

A Miskolctól 15 kilométerre fekvő Sajópálfala egykor jelentős zarándokkultúrával rendelkezett. A településen található kegykép könnyezése és más csodatételei hírére zarándokok sokasága látogatott ide éveken át. A képet a csodatételek után nemsokkal elszállították, majd a fatemplom is leégett, ahol a kegykép eredetileg állt. A zarándokkultúra pedig lassan kihalt a településen.

A zarándokkultúra leépülése egészen más okokból országszerte jellemzővé vált a múlt század második felében. A modern közlekedési eszközök megjelenésének köszönhetően a gyalogos zarándoklás háttérbe szorult.

Még gyerekkoromban sokszor hallottam a nagyszüleimtől azokat a történeteket, amikben a zarándoklatról meséltek, ezek nagy hatással voltak rám. Ők minden évben Máriapócsra zarándokoltak el, ami szülőfalujuktól 40 kilométerre található, de hozzájuk hasonlóan közelebbi-távolabbi településekről szegényes körülmények között élő parasztemberek ezrei kényszerültek gyalog megtenni a távot. A nagy távolságok miatt a „búcsú" több naposra nőtt. A zarándokok szálláshelyek híján az ott élő emberek gazdasági épületeiben, csűrökben, istállókban szálltak meg és a földre terített szalmán aludtak. A településre érkező embertömeg odavonzotta a mutatványosokat, árusokat, vidámparki játékok települtek le, és vásári hangulat alakult ki.

A szertartásokon túl gazdag közösségi élet alakult ki a búcsúban. Ennek a gazdag kultúrának már csak töredéke van jelen a zarándokhelyeken. Diplomatervem ezt igyekszik mai igényeknek megfelelően megidézni Sajópálfalán.

A sajópálfalai kegyképet 1970-ben találták meg egy Pécs melletti településen és szállították vissza Sajópálfalára a görögkatolikus templomba. A görögkatolikus egyház azóta próbálja a zarándokkultúrát újraéleszteni itt több-kevesebb sikerrel.

A tervezési terület a templomhoz közel helyezkedik el, tulajdonképpen azon a dombon, amire a templom épült. Ez egy meglehetősen aluldiszponált terült a lakóövezet és a zöldövezet peremén, amit két párhuzamos utca övez észak és déli irányból. A domborzati viszonyok miatta a telket déli oldalán övező utca több méterrel alacsonyabban helyezkedik el az északitól. Itt találhatóak azok a meglévő, földbe ásott borospincék, amelyek a tervezés során fel lettek használva. A terület más adottságai is figyelembe lettek véve: a telekről nyíló kilátás, ahonnan a közeli Sajóra is rá lehet látni, a területre történő megérkezés pedig a templom felé vezető útszakaszra lett szervezve.

Az épület funkcionális elosztása vertikálisan tagozódik, aminek köszönhetően a különböző épületszintek különböző építészeti megformálást kaptak. Három fő egységre tagolódik az épület: a pinceszinti borospincékre, ez a vendéglátás helyszíne, a földszinti közösségi térre, ami a funkció mérete miatt részben a földbe lett süllyesztve, és az emeleten létrehozott szálláshelyekre.

A meglévő borospincék eredeti bejáratait és föld alatti járatait felhasználva a legalsó szinten egy vendéglátóegység lett kialakítva több pince összekapcsolásával úgy, hogy az új összekötő épületrészben lettek biztosítva az új funkcióhoz szükséges helyiségek. A meglévő járatok eredeti állapotukat megőrizve, minél kisebb beavatkozásokkal átalakítva működnek a vendéglátás tereiként. Az új épületelemek beton felülettel lettek kialakítva a pinceszinten, így a meglévő téglaszerkezetek mellett jól elkülöníthetőek maradnak. Két különálló épület lett még felhasználva a területen, az egyikben gondnoki lakás, a másikban pedig kerti tároló lett kialakítva.

A meglévő épületekre ráépítve, azok felett helyezkedik el a közösségi funkciókat magába foglaló épületrész. Itt találhatóak a szállásépületekhez tartozó közösségi terek, szemináriumi termek, rendezvényterem, kegytárgybolt, ezeket pedig egy nagy ívet leíró folyosó köt össze, amelynek egyik végpontja a templom irányából történő (gyalogos) megérkezési pont, a másik végpontja pedig a mélygarázs. A nagy kiterjedésű épületrész félig a földbe lett süllyesztve úgy, hogy a bejárati zóna irányába folyamatosan emelkedik ki az épület déli homlokzata. Ez a formálás a borospincék kialakításának analógiájául is szolgál, viszont az íves formálással ez vált az épület legpoétikusabb elemévé is.

A közösségi épületrész kívül-belül beton szerkezetű és felületű, ami a helyszínen meglévő kőzetek felhasználásával készülhet el, visszaépítve azokat. A félig földből kiálló épület az anyaghasználat segítségével pedig egy sziklaszerű testként jelenik meg.

Erről a szintről közelíthetőek meg a szállásépületek is a földszinti közösségi helyiségekből. A dombon elhelyezett négy épület azokat a gazdasági épületeket idézi meg, amelyekben régen megszállni kényszerültek a zarándokok. Ezért visszafogott és racionális fa szerkezetű épületekként lettek megfogalmazva, magastetővel és fa homlokzatburkolattal. Ugyanakkor az épületek elhelyezésénél és alaprajzi méreteinek meghatározásánál a településen mai napig nagy számban jelenlévő utcafrontra merőlegesen elhelyezett hosszúházforma szolgált előképül. Az utcafrontra történő merőleges szerkesztés játékosságot csempész az épületek telepítésébe a telekhatár töredezettsége miatt.

A szállásépületekben a közlekedő sáv mellett egy betett dobozszerű testként jelennek meg a szobák és vizes helyiségek, ezeknek a dobozoknak a tetején pedig hálózsákos szálláshelyek alakíthatók ki, amivel tovább bővíthető a több mint ötven zarándokot befogadni képes négy szállásépület.

Czirják Róbert diplomamunkájához videó is készült, amit itt lehet megnézni: 



Szerk.: Nemes D. Nikolett