Tour Montparnasse - avagy szerethető-e egy felhőkarcoló?

A Tour Montparnasse 210 méteres toronyháza több mint 43 éve szúrja a párizsiak szemét. Tavaly nyáron nemzetközi pályázatot hirdettek az átépítésére és az azbesztmentesítésre. Tanulságos a felhőkarcoló története és az átépítés körüli huzavona is. Sobieski Tamás írása.

A francia főváros ma már csak második legmagasabb épületének ingatlanközössége (Ensemble Immobilier de Tour Main Montparnasse - EITMM) még tavaly június 16-án nyílt pályázatot írt ki a 210 méteres Tour Maine-Montparnasse és közvetlen környezetének átépítésére. A közel hétszáz nevezőből október 14-én 7 építésziroda maradt az idén tavaszi eredményhirdetésig, 4 külföldi – kínai, amerikai, brit és holland -, köztük az OMA, a Pritzker-díjas Rem Kolhaas irodája, 3 pedig francia. A győztes pályázatnak 300 millió euróból el kell végeznie az azbesztmentesítést, és szerethetővé kell tennie Párizs első felhőkarcolóját. A Tour Montparnasse 300 társtulajdonosa két éve még 5-700 millió eurót szánt volna erre a célra.

A felhőkarcoló átadásának 40. évfordulójára (1973. június 18-án) még könyvet¹ is írt két újságírónő, az építészet szerelmesének számító Sylvie Andreu és Michèle Leloup a felhőkarcoló történetéről és az iránta érzett párizsi ellenszenv okairól, a Huffington Post francia változatában. 1968-ban az akkori kulturális miniszter, az író André Malraux döntötte el, hogy megkezdik az építkezést, de máris nagy ellenállásba ütközött. A miniszter annak ellenére döntött az építkezés megkezdése mellett, hogy a ma már csak néhai építészek (Urbain Cassan, Eugène Beaudoin, Louis de Hoÿm de Marien és Jean Saubot) egymással hadakoztak, nyomást gyakoroltak rá a bizottságok, lobbik és a polgármesterek.

A kezdeti bizonytalanságokra jellemző, hogy a tervezők sokáig nem tudták, hova építsék a tornyot a 12 hektáros építési területen. Malraux átlátszó ígérettel szerelte le a tiltakozókat: a toronyház magassága nem fogja meghaladni a 100 métert. Georges Pompidou elnök a heves vita ellenére támogatta az építkezést, mert Párizs infrastruktúrájának a korszerűsítése beleillett az ő terveibe is. De nem épült volna meg a torony, ha nincs a közelben a Montparnasse-pályaudvar, amelyet szintén a felhőkarcoló építészei terveztek át és hoztak helyre. A munkálatok megkezdése előtt meg kellett erősíteni a felszín alatt a hatos metróvonal alagútját is egy betonkoszorúval, mert éppen fölé tervezték az irodaházat.

1973. június 18-án adták át a XIV. és XV. kerület határán megépített 58 emeletes toronyházat, amelynek alaprajza 50 hosszú, 32 méter széles mandulára emlékeztet, két végén öblös bemélyedéssel. Tartozik hozzá még három jóval kisebb épület is. 2008 óta kilátó működik a tetején, az 59. emeleten, amióta megszüntették a helikopter-leszállóhelyet, amely csak 2015-ben 1,2 millió turistát fogadott.

Leloup és Andreu szerint a fővárosiak főleg azért nem kedvelik a "Betonhölgyet" (la Demoiselle de béton), mert a toronyházakat csak egy kupacban, és jó messze tudják elviselni – a La Défense üzleti negyed is a "périph"-en, vagyis a 32 kilométeres külső körúton kívül, nyugaton terjeszkedik -, tehát ezen belül semmiképpen. Az építése körüli hercehurca is megmagyarázza, hogy a toronyház miért vált ki szenvedélyes érzelmeket a párizsiakban. Nikotinszínű sziluettje belerondít a párizsi látképbe, és úgy érzik, megépítésével a gazdasági hatalom bebizonyította, hogy mindenek felett állónak hiszi magát.

A torony története során ellenzői többször felvetették, hogy le kellene rombolni, köztük Bertrand Delanoë, a mostani szocialista főpolgármesternő, a spanyol származású Anne Hidalgo közvetlen elődje és párttársa. De mindig visszavonultak, valahányszor szembesítették őket a bontási költségek csillagászati összegével, amely mai áron is eléri az egymilliárd eurót. Maradt az átépítés javaslata. Ennek ellenére 2008 júliusában éppen Delanoë ötven méterre módosította Párizs magasépületeinek törvényben meghatározott felső határát. Ez annyit jelentett, hogy a belvárosban hét szintnél húzták meg a felső határt. 1977-ben, négy évvel a toronyház átadása után törvény tiltotta, hogy a történelmi városrészekben ennél magasabb épületeket húzzanak fel. Természetesen kivételek a kereskedelmi vagy pénzügyi célú épületek, szállodák, stb. Ám Delanoë döntése miatt újrakezdődött, és azóta is tart a vita a nagyon magas (150-200 méteres) tornyok kérdéséről. Három ilyen irodaház épül most Párizsban, a 13. kerületben a megyei bíróság 160 méteres tornya (Renzo Piano) a bírósági negyed részeként, valamint a 180, illetve 127 méteres Duó-torony a 17. kerületben (Ateliers Jean Nouvel).

Thierry Van de Wyngaert, a francia építész akadémia egyik alelnöke a városrendezési kudarc iskolapéldájaként említi az épületet, bár azt nem tudjuk, miért vonta le ezt a sommás következtetést. De még a kormányzati háttértámogatás ellenére sem épült volna meg a toronyház, ha nem találnak bérlőket még a felhőkarcoló megnyitása előtt. Az amerikai ingatlanfejlesztő Willy Tuttle és társa, a francia Jean-Paul Ferraud nélkül a toronyház újra nehézségekkel küszködne.

2008-ban a francia építészkamara országos tanácsa is ezt az épületet választotta székhelyének, itt volt irodája a holland nagykövetségnek, az al-Dzsazíra tévécsatornának, hét szinttel az épület fő társtulajdonosa pedig az országos oktatási betegsegélyező (Mutuelle générale de l'Éducation nationale), a második számú állami biztosító. Az amerikai pénzügyi tanácsadó cég, a Morgan Stanley és a hazai óriás, az AXA biztosító is itt vett több szintet. Ma már 300 társtulajdonosból áll az EITMM ingatlanközössége, amely arányosan elosztja a négy épület összesen 300 ezer m^²-es hasznos területének évi 20 millió eurós rezsiköltségeit.

2005 márciusában a Tour Montparnasse ellenségei újabb fogást találtak az épületen, mert kiderült, hogy az épület levegőjében jóval több az azbeszt a megengedettnél, pedig 1997-ben betiltották ezt a szigetelőanyagot. Bírósági vizsgálat is kezdődött, hiszen az épületben naponta ötezren dolgoznak. A társtulajdonosok 2013 novemberében közölték, hogy csak addig az évig 250 millió eurót költöttek az azbesztmentesítésre. Azóta is sokszor kellett kiüríteni az épület több szintjét, sőt egész Franciaországban itt zajlik a legnagyobb arányú azbesztmentesítő program.

A 64 éves versailles-i építész, Jean-Marie Duthilleul irányítja az EITMM átépítésével megbízott tanácsot. Duthilleul hangsúlyozta, nem zárkóznak el a meglepetésektől, ezért megváltozhat a torony formája, tehát akár süveget is kaphat a most lapos tető. Ráadásul a torony eredeti és uralkodó színe barna és fekete, ami egyáltalán nem tükrözi vissza az eget, így sokkal lágyabb, fehér vagy áttetsző színt választanak, de biztosan olyat, amely visszaveri a fényt.

2015. április 16-án az EITMM ingatlanközösség már közzétette a Tour Montparnasse környékének első rehabilitációs tervét, és nyilvánosságra is hoztak néhány látványtervet a felhőkarcoló és kilátó környékének felújítandó körzetéről. Akkor két szállodát, lakásokat és az utcai front felé nyitott bevásárlóközpontot terveztek az új épületben, amelyet a nagy bevásárlóutcának számító Rennes utcáig akartak bővíteni. Át akarták alakítani a felhőkarcoló homlokzatát is, ezért teljesen vagy részben ki kell majd költöztetni az irodákat.

Márciusban következik a pályázat második szakasza, amikor hétről kettőre szűkül a pályázók köre, júliusban kihirdetik a győztest. A munkálatok 2019-ben kezdődnek, és 2023-ban érnek véget. Akárki nyeri a pályázatot, az előzmények alapján nem akármilyen erőpróba vár rá. A francia építészkamara portálja (Le Moniteur) még két éve tudatta, hogy hosszú évek után a párizsi városvezetés kezdeményezésére létrejött az Atelier Montparnasse, vagyis egyfajta irányító bizottság, amely tematikus csoportokban hangolja össze az érintett három kerület (VI., XIV., és XV.) polgármesterének, magán- és közintézmények, illetve közlekedési szakszervezetek, és persze a Tour Montparnasse 300 társtulajdonosának érdekeit is.

Sobieski Tamás

1. Sylvie Andreu, Michèle Leloup: Tour Montparnasse – 1973-2013 – Én sem szeretlek, Martinière kiadó.