Tudatos épületenergetika – Bevezető

A legolcsóbb energia a meg nem termelt energia. Egy átlagos magyar család a legkönnyebben úgy tud csökkenteni energiaköltségein, egyúttal ökológiai lábnyomán, hogy a tulajdonában lévő lakóingatlant energiahatékonnyá teszi. Ez azonban olyan többtényezős kihívás, mely nem csak az anyagi lehetőségeken és a megfelelő technológiák alkalmazásán múlik, hanem többek között a különböző állami ösztönzőkön, helyi szabályozásokon, és a tervezői attitűdön is. Új cikksorozatunk e többösszetevős problémarendszeren kívánja végigkalauzolni az olvasót, a hagyományokra támaszkodó, de korszerű megoldási lehetőségeket bemutatva.

Az utóbbi években a globális energiaellátási láncokban többször mutatkozott akadozás, valamint az energiahordozók ára is jelentős változékonyságot mutatott. Hazánk fosszilis energiahordozókban szegény ország, így energiabiztonságunk az elmúlt években nagymértékben romlott. Mivel nem várható, hogy a jövőben e folyamatok és viszonyok megváltoznak, ez hosszútávon jelentős felár megfizetésével jár a magyar lakosság számára. A magas energiaárakból adódó megélhetési többletköltség összetett és hosszú idő alatt megoldható problémát okoz. Az Európai Unió már évtizedek óta szorgalmazza a földrész energiafogyasztásának mérséklését és a beszerzési útvonalak diverzifikálását, ezen belül a helyben megtermelhető megújuló energiatermelési rendszerek kiépítését. Természetesen egy ilyen kitűzött cél csak kontinensen átívelő együttműködésekkel és cselekvésekkel oldható meg, így döntő szerepe van az egyes tagországoknak és európai szervezeteknek, de hatalmas szerep jut az egyéneknek, állampolgároknak is.

A legolcsóbb energia a meg nem termelt energia. Magyarországon a lakóingatlanállomány nagy része magántulajdonban van. A teljes épületmennyiséghez képest elenyésző a szövetkezeti és az állami tulajdonú épületek száma. Hazánkban a lakóingatlanok, azon belül kiemeleten a családi házak energetikai szempontból korszerűtlen nívót képviselnek. Fűtésükre és manapság oly fontossá váló hűtésükre rengeteg fölösleges energiát használunk el. Egy átlagos magyar család a legkönnyebben úgy tud csökkenteni ökológiai lábnyomán, hogy a tulajdonában lévő lakóingatlant energiahatékonnyá teszi. Az autóipari sztenderdek szigorodása miatt lehetetlenné vált pazarló és környezetszennyező járműveket forgalomba állítani, de a lakóingatlanokra eddig nem volt semmilyen kötelező energetikai hatékonyságot megszabó szabályozás Magyarországon. 2021. január 1-je óta elméletileg hazánkban is érvényben lennének az európai uniós szabályozással összhangot mutató irányelvek, amelyek maximális éves energiaveszteséget írnának elő az épületekre (BB besorolás, “közel nulla energiaigényre vonatkozó követelményeknek megfelelő ingatlan"), bár a kormány ezek hatálybalépését újra és újra elodázza. Az lenne a legkívánatosabb, ha ezek a szabályozások már régen érvényben lennének, ugyanis egy család legnagyobb rendszeres kiadása saját családi házuk fenntartására megy. A rezsi olyannyira kritikus kiadás hazánkban, hogy nagyon gyakran tematizált politikai témává is vált az utóbbi évtizedben. Amennyiben ezt a költséget hosszú távon tartósan tudjuk nagymértékben csökkenteni, akkor az ingatlantulajdonosok számottevő megtakarítást tudnak realizálni, ezáltal életmódjuk fenntarthatóbbá válik, és valamilyen mértékben függetlenné tudnak válni az importált energiahordozóktól, ami egy kibontakozó polgárosodott civil társadalom megalapozásához is hozzá tudna járulni.

Az épültállomány energetikai szempontból országszerte súlyos örökséget hordoz. Egy részük még a Monarchia idején épült, amikor más adottságú és méretű országgal lehetett számolni. Ugyanakkor nagy számban élnek családok a második világháború után épült úgynevezett Kádár-kockákban. Ezek az épületek olyan olcsó energiaimportra épülő korban készültek, amikor a földgáz és a kőolaj szinte ingyen érkezett hazánkba a hajdani Szovjetunióból, ezért mellőzik az energiahatékonyság alapvető, és az akkori kortárs nyugat-európai építészeben már használt elveit. Később a rendszerváltás és az európai uniós csatlakozás után, amikor már a nyugati országok elkezdtek a fenntartható gondolat és az ökológiai lábnyom minimalizálása felé elmozdulni, nálunk még mindig régi elvek alapján épültek a családi házak. A beruházók fókuszába a gyorsan és olcsón megépíthetőség került. Ennek okai a szabályozás és az országos koncepció hiánya, valamint a profitmaximalizálás voltak. Még a legutóbbi években megvalósult épületek is többségükben magas fenntartási költségek kifizetésére kényszerítik lakóikat, ezáltal egyrészről tartósan röghöz kötik az embereket, másrészről a pazarló üzemeltetés miatt nagy terhet rónak a környezetre is. A rosszul hőszigetelt épületeknél a felhasznált energia nagyobbik része távozik az épületből rövid időn belül, emiatt a komfortszint fenntartásához még több fosszilis energiahordozót kell bányászni és elégetni – ennek mellékhatásai pedig szép lassan a klímaváltozás képében megjelennek lakóhelyünknél is. A magyar építőipar sajnos általánosságban nem implementálta a korszerű tervezési és építési technikákat. Legfőképpen az épületgépészetben vagyunk elmaradva, de az egyes építészeti rétegrendek nem megfelelő kivitelezésében is nagyon nagy a lemaradásunk az elvárható energetikai színvonaltól, ami a közel nulla energia felhasználású (BB besorolás) vagy annál jobb (passzívház) lakóépületeket jelenti.

Tervezési élettartam:

A jelenkor emberének más attitűddel kell tekintenie lakóingatlanára. Elsősorban a tervezett élettartam tekintetében szükség van hosszabb távú előretekintésre, hiszen minden új technológiának és befektetésnek sarokköve a megtérülés; ha egy lakóépület építése során 5-10 évre tekintünk előre, semmilyen korszerű, zöld és fenntartható megoldás nem lesz versenyképes a fosszilis energián alapuló rendszerekkel szemben. Amennyiben azonban legalább 30 éves távlatban gondolkodunk, akkor a megtérülés biztosabb, és bár drágább bekerülési költségű, de fenntartható technológiákat is elbír a költségvetés. Sajnos hazánkban nagyon ritka az ilyen nagy időtávban való tervezés.

Állami ösztönzők:

A kormányzatnak támogatnia kellene továbbra is a zöld, fenntartható technológiákat alkalmazó épületek építését, felújítását. A „Zöldhitel" programhoz hasonló kedvezményes forrásbevonás ösztönözné a lakosságot a magasabb energetikai minőség irányába. Sokszor egy projektben a mérleg nyelvét egy ilyen lakosságot ösztönző program lendíti át.

Helyi építési szabályok szigorítása a megfelelő tájolás érdekében:

A települések építési szabályainál fontos megkötéseket kell tenni, hogy ne mennyiségi, hanem minőségi építészet jelenjen meg a lakóházaknál, mind a felújítás, mind az új építés esetén. Budapest agglomerációjában sajnos a túlépítés az általános, így nem lehet kihasználni rengeteg, az épület elhelyezésével és tájolásával nyerhető előnyt: például a téli hónapokban nagyon fontos benapozást, vagy a nyári melegben a természetes növényzet okozta árnyékolást. Nem lehet megfelelőlen a fő égtájak felé tájolni az épületeket, vagy nincs hely a kertben növényzet vagy egyéb árnyékoló szerkezet telepítéséhez, így az épület fűtése-hűtése sokkal több energiabevitelt igényel. A most is túlterhelt infrastruktúrahálózatra minél kevesebb további terhet kellene helyezni, de inkább csökkenteni kellene a meglévő felhasználást.

Mértéktartó forma- és tömegképzés és jó csomópontkialakítás:

A családi házak méretét racionalizálni szükséges, a nagy fűtött légtömeg nagy energiafelhasználással jár. Emellett az épületek alakjának egyszerűsítése is szükséges, hogy a hűlő felület nagysága a lehető legkisebb legyen. A gondos tervezés segítségével csökkenthető az épületek energiaigénye, a térfogat-felület arány alacsonyan tartásán túl az egyszerű alaprajzi geometriával sok fűtési és hűtési energia megtakarítható. A hagyományokon nyugvó népi építészet formavilága és tömegképzése újraértékelődig korunkban, hiszen ezen az éghajlaton a helyi viszonyok mellett azok a legmegfelelőbb formák házainknak. A hőhídmentes, jól hőszigetelt csomópontoknak alapvetővé kell válniuk. Még manapság is gyakran kerül a kezembe olyan terv, mely hőhidas megoldásokat tartalmaz, valamint elégtelen hőszigetelés beépítését írja elő, így azon túl, hogy egy energetikai tanúsítvány készítése során nem teljesülnek a terveken szereplő energetikai követelmények, a lakók is tartósan rosszul járnak a megjelenő páralecsapódások és penészedések, valamint a hatalmas rezsiszámlák miatt. Az építőiparnak is rugalmasságot kell mutatnia az új technológiák iránt. Hiszen a jövőben nem a régi bejáratott és elavult megoldások fognak járatosok maradni, hanem a modern, nagy hozzáadott értékű, de szigorúbb technológiai fegyelmet és nagyobb szakértelmet igénylő, építési rendszerek terjedése lesz domináns.

Okos eszközök alkalmazása:

A vastag hőszigeteléssel és légzáró falszerkezetekkel, nyílászárókkal épült házakkal a tervezők és beruházók kényszerpályára is helyezik magukat, hiszen az épületek szellőzése már csak gépészeti megoldásokkal kivitelezhetők, ezáltal a páratartalom szabályozása is gépi technikával történik. Ugyanígy egy modern fűtésrendszer, például egy levegős vagy talajszondás hőszivattyú, vagy egy pelletkazán sokkal kifinomultabb vezérlést igényel, így a modern „okos" berendezések beépítése szükségessé válik az alacsony energiafogyasztási szint tartásához. Viszont, ha a tervezési időszakunk során a teljes energiafelhasználást nézzük, akkor ezek a beruházások végül megtérülnek.

Élettartam költség és újrahasznosítás:

A megtérülés állandó vitára ad okot: hány év használat után lenne drágább egy korszerűtlenebb házban az élet egy közel nulla energiaigényűhez képest? Mint már említettem, ez nagyban függ a lakók tervezési referencia idejétől. Érdemes viszont a megtérülés mellé behozni egy szintén korszerű és fontos szempontot: a teljes élettartam során elhasznált költség és energia mennyiségének kalkulációját. Ebben szerepel az építőanyagok legyártásának költsége, az építéshez használt energia és költség, használat és a bontás, valamint az anyagok újrahasznosításának költsége és energiaigénye is. Érdemes ezt végiggondolni, hogy milyen anyag újrahasznosítható és hányszor. Jól kontrasztba állítható egy könnyűszerkezetes – például faszerkezetes – családi ház, ami már 30 éves periódus után komoly felújítást igényel vagy lebontják a tulajdonosok, egy tömörtégla épülettel, aminek nyilván energiaigényesebb legyártani tégláit, de azok százéves élettartamuk után is többször újrahasznosíthatók. Ugyanígy a különböző polimerhab szigetelések élettartama és újrahasznosíthatósága kérdéses, így lehet, hogy egy ásványi vagy természetes szálas hőszigetelés élettartamát nézve kisebb költséggel jár a beruházónak és a környezetünknek. Mindezek miatt fontos, hogy újrahasznosított anyagokat is használjunk új házak építéséhez is, hiszen velük komoly károsanyag-kibocsájtás spórolható meg, valamint az épületek tartószerkezeti rendszereinél a helyben könnyen elérhető anyagokat kell preferálni, hiszen, ha messziről kell importálni egy építőanyagot, az összes erőfeszítésünk hiábavaló volt, mivel a szállítás során elfogyasztjuk a megspórolandó energia tetemes részét.

További írásaimban a fentebb említett nézőpontokat szeretném mélyebben kibontani. A fentiekben felsorolt felvetésekre szeretnék hagyományokból táplálkozó, és modern technológiát bevezető megoldásokkal választ adni. Hiszem, hogy önmagában a technológia nem tudja hatékonyan megoldani energiaválságunkat, ehhez kellenek a hagyományos építészeti, tartószerkezeti, épületgépészeti megoldások. Ugyanis itt is igaz az a történelmi analógia, hogy hagyomány és progresszió kéz a kézben járva tudnak tartós változást okozni, esetünkben az épületek energetikájának világában.

Beliczay Gábor

Szerk.: Hulesch Máté