Közélet, hírek

Új minisztériumnál az építészet-építésügy

2006.06.19. 10:56

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumon belül az építészet és építésügy főosztályi szintű vezetésével várhatóan Fegyverneky Sándort bízzák meg. „Az önkormányzatok és a területfejlesztés egy tárcához való tartozása nagyon jó döntés" – jelentette ki Lamperth Mónika miniszter a Klubrádió 7-es Stúdió című műsorában

„Az önkormányzatok és a területfejlesztés egy tárcához való tartozása nagyon jó döntés" – jelentette ki Lamperth Mónika, az önkormányzati és területfejlesztési tárca irányítója a Klubrádió 7-es Stúdió című műsorában. A miniszter-asszony elmondta azt is: „az önkormányzatok és a területfejlesztési feladatok közös ellátása többek között azt segíti, hogy a települések, illetve a nagyvárosok fejlődjenek és ebből a célból a lehető legjobban férjenek hozzá a területfejlesztési pénzekhez". Hozzátette: „a Nemzeti fejlesztési Ügynökséggel közösen egy egységes intézményrendszert akarnak létrehozni a régiókban és a kistérségekben, ami elősegítené azt, hogy működjön benne pénz, ami a fejlesztéseket segítené elő".

Mindezek értelmében megszűnik az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal. A területfejlesztés és az építésügy szakállamtitkára hivatalosan meg nem erősített hírek szerint dr. Szaló Péter lesz, az építészet és építésügy főosztályi szintű vezetésével várhatóan Fegyverneky Sándort bízzák meg, a lakáspolitikai kérdések pedig az önkormányzati ügyek szakállamtitkárához, dr. Bujdosó Sándorhoz tartoznak az új, Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumon belül.

forrás: klubradio.hu

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A SZENTENDREI SKANZEN // Egy hely + Építészfórum

2023.06.07. 10:51
9

Az ország második leglátogatottabb közművelődési intézménye Szentendre szabadtéri múzeuma, ahol nem csupán megismerhetjük a "kiállított tárgyakat", de magába a miliőbe élhetjük bele magunkat – egy másik világ részesévé válhatunk látogatása során. A Skanzenben nemrég adták át az Erdély épületegyüttes első épületcsoportját is, melyben Torma Tamás és az Egy hely csapata vezet körbe minket.

GANZ-MÁVAG KOLÓNIA// Egy hely + Építészfórum

2023.05.23. 15:51
9

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk