Újjáéledő brutalizmus a silóból átalakított múzeumban
Az afrikai kontinens nemrég megnyílt kortárs művészeti központja nem csak gyűjteményével, hanem helyválasztásában és térkialakításában is egyedülálló. Fokváros elhagyatott, 42 betonhengerből álló gabonatárolóját szokatlan eszközökkel alakította múzeummá a brit Thomas Heatherwick. Bán Dávid írása.
A bezárt, funkcióját vesztett ipari épületek világszerte látványosan alakulnak át kulturális intézményekké, jól variálható előadóhelyekké, múzeumokká. Magyarországon is találunk, találtunk szép építészeti példákat ezen a területen: ilyen Budafokon a volt sörgyár épületeiben működő Art Quarter Budapest művészeti központ, de érdemes felidézni a sajnos nem túl hosszú időszakot megért, de tér-transzformációjában annál izgalmasabb, MEO - Kortárs Művészeti Gyűjteményt is Újpesten a volt bőrgyár néhány épületében. Az ipari épületek újragondolása lassan már megszokottá vált, annál is meglepőbb azonban a tavaly szeptemberben megnyílt fokvárosi Zeitz Museum of Contemporary Art Africa (azaz Zeitz MOCAA) helyválasztása és kialakítása. Az unikális gyűjteményhez méltóan unikális épületet kapott.
Thomas Heatherwick brit építésznek a dél-afrikai kikötőváros történelmi magtárát kellett múzeummá alakítania, hogy abban létrejöhessen az afrikai kontinens legnagyobb, legfontosabb kortárs képzőművészeti gyűjteménye és kiállítóhelye. Az 1920-as években, a kikötő szélén, közvetlenül a vízpartra épült gabonasiló a város egyik legmagasabb épülete, monumentális kialakításával mindenhonnan meghatározó látványt nyújt. A méhkaptárszerűen sűrűn egymáshoz tapasztott 42 darab szabályos betonhenger összessége hatalmas csövekként merednek az ég felé. Az építészeknek valóban komoly kihívást okozott, hogy mit kezdjenek ezzel a zárt csőrendszerrel, végül igen erőteljesen belenyúltak a szerkezetbe és a hengerek nagy része között, különböző magasságokban mindenfelé áttörték a falakat. A megtört hengerrendszerben és az azt körülvevő horizontális épületnyúlványokban igen sok, mintegy nyolcvan kiállítótermet tudtak létrehozni. A szinte barlangszerűen kialakított, azaz a Heatherwick szerint inkább egyszerűen „kivájt" terek a legkülönbözőbb formákat adják ki, de ugyanakkor törekedtek arra, hogy az eredeti hengerhatás ne vesszen el. „Mintegy régészeti ásatás, úgy kellett feltárnunk minden egyes kiállítóteret, mindemellett nem akartuk megtörni az hengeresség összhatását" – nyilatkozott a munkáról az építész. A hengerek ipari monumentalitása, szabályos betonformájuknak a brutális építészetre emlékeztető hatása mindenképpen egy markáns vizuális hatást eredményeztek, amit az építészek a legkülönbözőbb eszközökkel szerettek volna még jobban kiemelni.
A fokvárosi Victoria & Alfred Waterfront korábban Dél-Afrika legrégebbi és egyik legfontosabb kikötőjének fő partszakasza, amely a kereskedelmi funkciók kiszolgálása mellett az elmúlt pár évtizedben komoly átalakuláson ment át. A fejlesztési tervekben a változatosan kialakított kereskedelmi terek, divatüzletek, áruházak és kisebb butikok mellett kiemelt szerepet szántak a már bezárt, szükségtelenné vált ipari épületek megmentésére, új funkciók megtalálásával azok újjáélesztésére. A tengerparti sétány, amely ma is a halászhajók százainak biztosít kikötőhelyet, idővel a város egyik legfontosabb turisztikai látványossága lett, évente milliószámra fordulnak meg rajta az érdeklődők, vásárlók, kikapcsolódni vágyók. A 2001-ben bezárt gabonatárolók egy részéből irodaépületeket, szállodát és sportközpontot hoztak létre, a siló tereiben pedig 2014-ben kezdték a számos ismert világmárkát felfuttató Jochen Zeitz, német születésű üzletember magángyűjteményéből létesülő múzeum kialakítását. Zeitz régóta rendszeresen gyűjt kortárs afrikai képzőművészeti alkotásokat és 2002-ben alapított gyűjteménye a terület legjelentősebbje lett, mára alapvetően meghatározó, kikerülhetetlen szerepet vívott ki a kortárs afrikai művészet bemutatásának, kereskedelmének terén, a világban való megismertetésében. Rangos nemzetközi vásárokra, biennálékra viszi a kontinens legizgalmasabb munkáit.
Gyűjteményéhez állandó otthont keresett, amely célja szerint természetesen lényegesen túlmutat a hagyományos múzeumi funkciókon, hiszen nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, de ma már kikerülhetetlenek a múzeumi terek kibővített kereskedelmi és vendéglátó szolgáltatásai is. Valamint, mindenképpen egy jelentős, akár megdöbbentő épületet szeretett volna létrehozni és ebben valóban partnerére talált Thomas Heatherwickben, aki a tervezési koncepciót úgy foglalta össze, hogy olyat kívánt alkotni, amit a szemünkkel elsőre nem is igazán értünk meg, nem számítunk rá, valami meglepetést, nem vártat kapunk. „A szerepünk inkább a rombolásban, mint az alkotásban volt, magabiztosan és energikusan próbáltunk hozzáállni a romboláshoz és az épületet nem valami kegyhelyként kezelni" – tette hozzá az építész.
A múzeumi rész a kikötői sétány felé természetesen több étteremmel és kávézóval is kiegészült, valamint kapcsolódik hozzá egy szálloda is. A múzeum előcsarnoka fölé emelkednek a 27 méteres silótornyok, amelyekből többet átvágtak, a vágások mentén finoman, de a beton nyersességét mégis meghagyva legömbölyítettek, összekötöttek, a csövek pedig felfele egyenesen az ég felé nyitnak. Az előcsarnok összképekben egy korabeli boltíves katedrális elevenedik meg, egyes csövekben pedig üvegezett látványliftek futnak a magasba. A csövek teteje természetesen masszív üvegezést kapott, amely különböző módon töri meg a beérkező fényt, ezzel egy kaleidoszkopikus látványelemet is behozva az előcsarnokba. A kiállítóterek kialakítása persze komoly kihívást jelentett a tervezőknek, hiszen a vertikális hengerformák kifejezetten kedvezőtlen alakzatot adnak a funkciónak. Így a silók, amelynek a formáját mindenképpen meg szerették volna tartani, a központi vertikális tengely szerepét tölti be, lényegesen látványosabban és magasabbra törően, mint az hasonló térségekben megszokott. E köré, kilenc szinten csoportosulnak a kiállítótermek, amelyek összterülete mintegy 6000 négyzetméter. A siló felső részén alakították ki a szállodai szobákat, az egész komplexum tetején pedig egy szabadtéri szoborkertet nyitottak.
Az épület közösségi tereiben laminált üvegfelületekkel érnek el különböző tükröződéseket, amelyek még inkább kiemelik a betontornyok monumentális és valamelyest brutalista hatását. Az üvegekre El Loko afrikai művész formavilágából vittek fel mintákat. Az üvegfelületek és tükröződések kialakításánál szintén szempont volt, hogy a várost körülvevő igen karakteres természeti jegyek, a Table-hegy és a Robben-sziget jól kirajzolódjanak a múzeumbelsőben. A kiállítóterekhez természetesen múzeumpedagógiai központ is kapcsolódik 18 különböző oktatóteremmel, emellett megfelelő területű raktárrészleget, restaurátor műhelyeket is kialakítottak, a közönség számára pedig könyvesboltot is nyitottak.
Bán Dávid