Programok

Valyo Klub Vol.1.

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Valyo Klub Vol.1.
Programok

Valyo Klub Vol.1.

2022.02.15. 16:58

Eseményinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Építészek, alkotók:
Polyák Levente, Kammermann Lilla, Tömör Miklós

Cég, szervezet:
Valyo, város és a folyó

Helyszín:
1114 Budapest, Kosztolányi Dezső tér 7.

Esemény kezdete:
2022.02.24. 18:00
Esemény vége:
2022.02.24. 22:00

Február 24-én indul a Valyo Klub, a Valyo - Város és Folyó Egyesület új eseménysorozata. A kéthavonta rendezett, mindenki számára nyitott alkalmakon az érdeklődők a városokhoz és a városi folyópartokhoz köthető közösségi kezdeményezésekkel ismerkedhetnek meg. 

Valyo egyesület 2010-ben a budapesti Duna-partok élhető, közösségi célú átalakításának céljával jött létre, a természeti és az épített környezeti értékek és a lakossági igények összehangolásának szándékával. Többek között hozzájuk fűződik a Valyo Kikötő és a Szent Gellért téri Kifolyó közösségi tér kialakítása, de aktívan részt vettek a 2017-es Szabihíd és a Római Szabadstrand kezdeményezésekben is. Az Építészfórum még 2020-ban készített interjút Tömör Miklóssal és Rácz Lőrinc-cel a pesti rakpartot élhetővé tevő koncepciójuk kapcsán. Épp ekkor költözött a Valyo a 11. kerületi Kosztolányi Dezső téri új székhelyére, a Valyo Bázisra. 

Február 24-én itt, a Bázison veszi kezdetét a többalkalmas Valyo Klub. A klub eseményei kéthavonta, csütörtökön este lehetőséget adnak a találkozásra közterekkel, kultúrával, közösségekkel foglalkozó városlakóknak és szakembereknek.

Az első Valyo Klubon három kezdeményezést mutatnak be, majd az előadásokat nyitott beszélgetés és vita követi.

Témák:

CO4CITIES - üres ingatlanokból közösségi terek - Polyák Levente
https://budapest.hu/Lapok/2021/co4cities.aspx

SV DK - Közlekedjünk a folyóban! Úszás a bécsi Dunában - Kammermann Lilla
https://schwimmvereindonaukanal.org/

Valyo Mobil Szauna - Mit csináljunk télen a Duna-parton? - Tömör Miklós
https://valyo.hu/szauna

További információk a Facebook-eseményben. 
Helyszín: Valyo Bázis, Budapest, Kosztolányi Dezső tér 7.

Valyo - Város és Folyó Egyesület - Élhető köztereket és Duna-partokat fejlesztünk.
Kiemelt projektjeink: Szabihíd, Fák a Rómain, Valyo Kikötő, Valyo !Part.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Szenes-ház // Egy hely + Építészfórum

2023.08.30. 14:19
5:54

Az Egy hely csapata ezúttal a Keleti pályaudvar közelségében található, 1906-ban, szecessziós stílusban épült Szenes-házat mutatja be. Az impozáns külsejű ház legcsodálatosabb részletei a gangos belső terében tárulnak fel, melyet színes griffmadár-, pillangó- és különféle virágmotívumok díszítenek.

A Margitsziget fái // Építészfórum + Egy hely

2023.08.20. 18:53
9:32

Néhány héttel ezelőtt a Margitsziget épített történetét mutatta be az Egy hely csapata, most pedig a parkosított zöld sziget nevezetes fáival ismerkedhetnek meg a nézők. A videóban többek között arra is fény derül, hogy hány éves és mi a története a méltán népszerű Margitsziget legidősebb fájának.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk