Vegitecture

Living wall, green façade, vertical garden, le mur végétale, veggiçade, vegitecture – az utóbbi öt-tíz évben egyre gyakrabban találkozni ezekkel a kifejezésekkel. Összeállításunk a zöldfalakkal kapcsolatos esztétikai kérdésekre hívja fel a figyelmet; a sokakat foglalkoztató technikai és energiatudatossági kérdésekkel ezúttal csak érintőlegesen foglalkozunk.

Living wall, green façade, vertical garden, le mur végétale, veggiçade, vegitecture – az utóbbi öt-tíz évben egyre gyakrabban találkozni ezekkel a kifejezésekkel. A növényekkel betelepített homlokzatok, tetők és más külső építészeti elemek ötlete persze nem újdonság, ám az, ami mostanában tapasztalható ezen a téren, jelentős fordulatot hozhat az építészetben mind a szerkezetformálás, mind az esztétika tekintetében. A zöldfalak hirtelen monumentálisra növekedtek, s megjelentek a gyakran antitermészetnek értelmezett high-tech építészeti struktúrákon is. E hatalmas „vertikális kertek" gondolatát eredetileg talán az ökotudatosságra törekvő építészek és megrendelők hívták életre, az azonban hosszú kutatást igényelne, hogy vajon a Nyugat-Európában manapság már szinte úton-útfélen látható, egyszerű dekorációnak, attrakciónak használt kisebb-nagyobb növényfal-rendszerek vagy a nagyobb középületek temperálását segítő zöldhomlokzatok koncepciói születtek-e meg előbb.

 

 

Természetesen a repkénnyel, vadszőlővel befuttatott homlokzatok nem tévesztendők össze a valódi zöldfalakkal: általában az épületek hőháztartását befolyásolni képes rendszereket tekintik zöldfalnak – ebben a tekintetben nyilván a növényzet összetételének, sűrűségének és kiterjedésének van elsődleges jelentősége, az azt hordozó szerkezet jellege kevésbé lényeges (bár az egységes öntöző- és tápozórendszer bizonyára alapkövetelmény). A zöldfalak létesítésével kapcsolatos technikai lehetőségek ma már igen sokfélék: homlokzatok előtt álló rácsszerkezeteken burjánzó növényszövedékeket éppúgy láthatunk, mint falra rögzített keretrendszerbe illesztett tartályokból vagy speciális kompozitanyagokból kinövő, dzsungelszerűen sűrű „vegazuhatagot". A terminológia egyelőre nem egységes, a zöldfal, élőfal, zöldhomlokzat, vertikális kert kifejezések jelentése még nem differenciálódott (én a továbbiakban – ahogy eddig is – egységesen a zöldfal kifejezést használom). A vegitecture kezdetiségére más is utal: egyelőre kevesen kísérleteznek azzal, hogy épületük kompozíciójának vagy gondolatiságának szerves részévé tegyék a zöldfalakat, gyakran inkább csak applikációként, a zavaróan nagy üres falfelületek vagy éppen gépészeti elemek takarásaként, utólagos ötletként jelennek meg. Se szeri, se száma a nagyobb – nem hazai – középületek auláiban felépített zöldfalaknak – ebben az esetben a cél csupán az, hogy a tér hangulatát, látványát feldobja, különlegessé tegye. Mások ennél komolyabban veszik a dolgot: egyre több olyan tervet látni, amely egész irodaházak, sőt felhőkarcolók hőháztartását szabályozná hatalmas zöldfalakkal, illetve a homlokzatba loggiaszerűen bemélyedő függőkertekkel, pálmaházakkal.

Ahol a koncepció elválaszthatatlan eleme a zöldfal, ott alapvetően kétféle módon alkalmazzák. A tervezők vagy a földtartályokból szabadon „kiömlő" növények festőiségére alapoznak vagy valamilyen minta szerinti rendbe állítják az egyes töveket, illetve a földtartályokat. A földtartályokat tartó állványzat rendszere is illeszkedhet a kívánt mintázathoz – kiléphet az egyszerű raszterből vagy éppen áttörtté is válhat, feltárva a tényleges, falazott-öntött homlokzatot. E két iránynak persze rengeteg módozata van, s jónéhány olyan példa is található, amely eredetiségével egyetlen kategóriába sem illeszkedik. Bárki bármilyen formálási elvet is követ a zöldfalak megtervezése során, az állandó változékonysággal mindenképpen számolnia kell: a növények színe átalakul, az évszaktól függően sűrűsödnek vagy megritkulnak, s ezáltal a kompozíció textúrája, plasztikussága, egész karaktere folyamatosan megújul. Természetesen a választott növényfajoktól függ, hogy ez a változékonyság mennyire gyors és markáns, de nyilván még a hideg- és melegtűrő örökzöldek esetében is fontos jelenség. Talán azok a legszebb zöldfalak, melyek a buja tobzódás és a teljes „kopaszság" között ingadoznak: télen a növények ágainak „érhálóját" tavasszal életteli zöldfolyam váltja fel.

 

 

A vertikális kertek legfontosabb esztétikai problémája a permanens gondozással függ össze: a tervezőnek figyelembe kell vennie azt a lehetőséget is, hogy ha az épületre esetleg rosszabb idők köszöntenek, s nem lesz, aki ápolja a törékeny zöldfalat, el lehessen azt bontani, s a homlokzat összképe „üresen" is megálljon a lábán. Ennél nehezebb építészeti feladatot elképzelni sem lehet.

Mielőtt elmélyednénk az egyes példák elemzésében, érdemes rövid kitérőt tenni néhány, az épület és a vegetáció közvetlen (fizikai) kapcsolatát illető kultúr-, építészet- és kerttörténeti mozzanatra. Egyfelől azért, mert érthetővé teszi, miért is olyan vonzóak és izgalmasak számunkra a zöldfalak, s rávilágít arra, hogy a zöldfal több és más mint egy egyszerű dekoráció, vagy egy „élő klimatizáló berendezés", másfelől azért, mert megmutatja, mi az, amitől a vertikális kertek merőben új elemet jelentenek az építészetben.

A földház-építés ősi hagyománya például a világ számos táján jelen volt (van) valamilyen formában: a részben földbe süllyesztett épületek oldalfalait és tetőzetét növényzettel benőtt földréteg borítja. Mindazonáltal a vegetáció mint az épület szerves része, illetve a növényzetbe burkolózó ház archetípusa hosszú ideig elsősorban a törzsi társadalmak, illetve a paraszti kultúra bizonyos szegmenseire volt jellemző; a városi közegből, a polgári és uralkodói építészetből jobbára hiányzott – az építészek tudatosan nem, vagy csak igen ritkán (és akkor is csak bizonyos időszakokban) tervezték bele műveikbe a falakat beszövő élő növényeket. Ebben a tekintetben a kertművészet hozott szemléletbeli változást. A reneszánsz függőkertek általában támfalakkal kialakított tereplécsőkön, várfalak által megemelt belső udvarokon, néha tetőkön létesültek. A 16-17. századi előzmények után a 18. században megszülető tájkert az őstermészetet imitálja, egy mesterséges vadont alkot, melyben az ember által teremtett dolgok – épületek, utak, szobrok – lassan elenyésznek, visszaolvadva a teremtés nagy művébe. Az angolkertben az épületeket szorosan körbeveszi a buja vegetáció – az építész és a kerttervező tudatosan számol a növényzet önálló alakító erejével, engedi, hogy a kerti építményekre felfussanak a kúszónövények, a műromok tetejére akár fákat is ültetnek. Talán ettől az időtől válik általános divattá a vidéki kastélyok, udvarházak befuttatása repkénnyel, vadszőlővel. Az angolkertben van valami különös kettősség: természet és műalkotás, mesterséges és természetes, valódi táj és romantikus díszlet, szelíd kert és rejtelmes őserdő határmezsgyéjén áll.

A modern építészet deklaráltan új, a korábbiaknál szorosabb viszonyt alakított ki a természettel, melynek nyomán megjelentek a tetőkertek. Az épület maga vált a kert hordozójává, a mesterséges természet a lakógépek elengedhetetlen része lett. A 20. század során azonban egyre erősebb igény alakul ki a városi zöldfelületek növelésére: az elveszett parkok, városszéli erdők pótlására egyre nagyobb méretű tetőkerteket alakítottak ki, végül megjelennek a zöldfalak. Egyfelől tehát a zöldfalakat valamiféle hiányérzet, másfelől a már említett környezettudatosságra való törekvés hívta életre. Ugyanakkor a beton-acél-üvegstruktúrák és az élő organizmusok találkozása, különösen azokban az esetekben, amikor a növények látszólag vad, szabályozatlan formájukban burjánzanak, ismét a természetes és a mesterséges, a műalkotás és a természet sajátos áttűnését érzékeltetik. A zöldfalak furcsa fordított természetként jelennek meg előttünk: ami ott vízszintes, az itt függőleges, a növények lefelé nőnek (hacsak nem futónövényekről van szó), s ahogy a szél fújja őket, úgy hullámzanak, mint a függönyök.

Musée du Quai Branly, Párizs
Tervező: Jean Nouvel
Zöldfal: Patrick Blanc

 

 

A világ talán legismertebb zöldfala az Afrika, Ázsia, Óceánia és Amerika ősi kultúráinak művészetét és tárgykultúráját bemutató párizsi Musée du Quai Branly egyik irodai szárnyát borítja. Patrick Blanc, a vertikális kertek terén mára sztárrá vált tervező műve szorosan illeszkedik a múzeum építészeti és kerttervezési koncepciójába. A speciális filcszerű anyagba ágyazott növények sűrű, festői szövedéke valódi erdei aljnövényzet illúzióját kelti, a felszínt helyenként hullámosan, egyenetlenül alakították ki, természetes szabálytalanságot érzékeltetve. A világ távoli tájainak flóráját képviselő növények a múzeum multikulturalitásához kapcsolódnak, míg a „mesterséges vadon" a kiállított tárgyakat készítő népek világát idézi fel. Hasonló koncepció szerint dolgozott a „vízszintes kert" tervezője, Gilles Clément is. Jean Nouvel az építészet eszközeivel igazodott mindehhez: művének polimorfizmusa áthág minden európai múzeum-kánont, s a kiállítótermeket rejtő szárny randomszerűen elhelyezett oszlopokból álló „erdőn" nyugszik.

Flower Tower, Párizs
Tervező: Edouard François

 

 

A párizsi lakóház homlokzatát szerkezeti értelemben nem zöldfal alkotja, a külső függőfolyosókon elhelyezett, egységes öntözőrendszerrel ellátott betontartókból kinövő bambuszok azonban összefüggő szövetet alkotnak. Az építészeti szerkezet és a „biostruktúra" tökéletes összefonódása ez – nem a homlokzatra applikációszerűen ráhelyezett zöldfalrendszerről van szó, mert a folyosókon közlekedő emberek közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a növényfallal, megtapinthatják, érezhetik az illatát, hallhatják susogását. Az épület kétféle színű (fehér és szürke) betonból épült, melyet a munkálatok során teljesen szabadon, organikus formákat alkotva kevertek. Így maga az épület is hordoz valamiféle könnyed természetességet. A növényszövedék és az épület szerkezete azonos rangú az összképben: a lágyan elomló ágak-levelek hullámzásába a függőfolyosók finom betonlemezei vágnak rendet.

Eden Bio, Párizs
Tervező: Edouard François

 

 

Edouard François a Flower Towerhez hasonlóan e tervében is a lakók és a természet közvetlen kapcsolatára helyezte a hangsúlyt. A szociális lakásokat rejtő sorházszerű struktúrák előtt futó külső lépcsőket fákra emlékeztető vázszerkezetek közé illesztette, melyekre szabadon növő vegetációt futtatnak fel. Itt az épület homlokzata eltűnik, főszerephez juttatva a vastag, puha növénytakarót.

Sprout Building, Montpellier
Tervező: Edouard François

 

 

Az ún. „rügyező ház" olyan, mint egy kopár szikla, melyen épp most telepedik meg a növényzet: a tört kővel burkolt falazat réseiből növénycsomók törnek elő, lassacskán beborítva az egész homlokzatot. A magas lábakra állított dobozok és az erkélyek valójában rejtett kertek.

Harmonia 57 Building, Saõ Paolo
Tervező: Triptyque

 

 

A high-tech és az élő növényzet összefonódása: a speciális „organikus beton" pórusaiból kinövő vegetáció körül az épület gépészeti elemei kígyóznak (az épület számos célra esővizet és tisztított szennyvizet használ). Az építészek szerint az épület komplex ökoszisztéma, multifunkcionális univerzum, melyet sok összekapcsolt gép alkot. Az épület olyan, mint egy élő szervezet, lélegzik, izzad, változik, érhálószerű csőrendszerében az életet jelentő elemek áramlanak.

Ann Demeulemeester’s Shop, Szöul
Tervező: Mass Studies

 

 

A puha, bársonyos, mohaszerű zöldfal az épületet huzatként burkolja be. A szinte homogén felület valójában növényekből szőtt textil – a természet organikus formációit különféle szabályozó tényezőnek rendelték alá: az egyetlen növényfajra szűkített zöldfal meghatározott magasságig nőhet.

Louis Vuitton-üzlet
Tervező: Gas Design Group

 

 

A zöldfalak különlegességére, varázslatosságára a divatipar is felfigyelt. Egy meglévő Louis Vuitton-üzlet homlokzatát a márka motívumvilágát követő növénykompozíciókkal borítják el. Visszaköszön a franciakertek formára nyírt növényvilága. Itt a zöldfal semmi más nem szolgál, mint az exkluzivitást, a varázslatos hangulatot, a csábítást.

Caixa Forum Múzeum, Madrid
Tervező: Herzog & DeMeuron
Zöldfal: Patrick Blanc

 

 

A Musée du Quai Branly zöldfalát idéző festői bujaság jelenik meg az új madridi múzeumon is; a spontaneitás azonban látszólagos, valójában gondosan megtervezett kompozícióról van szó, melyben az élénkebb színű növények hullámzó sávokat alkotnak sötétebb növények „háttere" előtt.

Irodaház terve, Királyhágó tér, Budapest
Tervező: Basa Péter, Fernezelyi Gergely

 

 

A terv éppen témánk kapcsán váltott ki hosszú vitát az Építészfórumon. A diskurzus során többen vitatták, hogy valódi zöldhomlokzatról volna szó, mert a terveken szereplő megoldás esetleg nem lesz képes az épülket hőháztartását befolyásolni. A homlokzat párkányzatairól induló növényzuhatagok az üvegfalak elé helyezett rácsszerkezeten futják be a homlokzatot.

„A növényzet, a zöld levelek színjátéka a divatoktól független örök esztétika. Az építészet, ami a természet látványának és funkcionális tisztaságának erejét hasznosítja, mindenki számára szerethető annak ellenére, hogy nem a romantikus múltba tekintő építészeti válaszokat adja. A növényzet esztétikája az állandó megújulást képviseli, így elnyűhetetlen" – írják az építészek.

Kormányzati negyed terve
Tervező: Janesch Péter, TEAM0708

 

A tiszta, egyszerű üveghomlokzatokat – a látványtervek szerint – homogén, pázsitszerű zöld panelek tarkították volna. A koncepcióban a homlokzatokat is tagoló télikertek is szerepeltek.

Herman Ottó Általános Iskola terve – Megosztott I. díj
Tervező: Gereben Péter, Evva Ambrus, Káldos András

 

 

A többrétegű homlokzat külső rétegei közé telepített növények inkább csak érdekes dekorációnak tűnnek, semmint zöldfalnak. „Az épület függőleges felületein a „csontváz" réteges öltöztetéseként alkalmazott „kétrétegű, kiszellőztetett zöld klímahomlokzat" kettős szellőzést lehetővé tevő áttörésekkel kialakított, külső polikarbonát réteggel" – szól az építészek meghatározása.

Az újpesti Szent István tér terve – Megvételben részesült
Tervező: Kalo Emese, Pásztor József, Halmos Tamás

 

Az egyik épület homlokzatán Patrick Blanc-stílusú festői, dzsungelszerű zöldhomlokzat tűnik fel.

A Millennium City Center főépületének tervei
Tervező: Finta Jószef, Szabó Tamás János

 

A hatalmas kiterjedésű épület homlokzatainak bizonyos pontjain zöldfalak, illetve rácsszerkezetre futatott növénypanelek, valamint a homlokzatba mélyedő kertek jelennek meg. A tervezők szerint mindez az együttes energiatudatos rendszeréhez is kapcsolódik: az átfogó energetikai stratégiának megfelelően az üzemeltetés során a hűtő-fűtő-rendszerben a Duna rétegvizeit és a talajvizet is használják, s fontos szerepet kap a természetes szellőztetés, illetve az átriumos rendszer temperáló hatása. Kétséges azonban, hogy egy ilyen méretű épülethez viszonyítva kicsi zöldfalak képesek-e érdemben hozzájárulni a hőháztartás befolyásolásához.

Haba Péter