Vertikális temetők - egymás hegyén-hátán éltünkben, holtunkban

A temetők zsúfoltsága az egész világon egyre több fejtörést okoz a települések vezetőinek és várostervezőknek, főleg a sűrűn lakott kisebb vagy miniállamokban. A terjeszkedő és folyamatosan szaporodó lakosságú városok gyorsuló ütemben növik ki a temetőket - így elvileg csak a vertikális irány marad: lefelé, vagy felfelé. Sobieski Tamás írása.

Az irányváltás új problémákkal szembesítette a várostervezőket és építészeket is. A brazíliai Santos városa (São Paulo szövetségi állam) sokadszor közölte, hogy 108 méter magas felhőkarcolót épít az 1991 óta már meglevő 14 emeletes épületegyüttese mellé, amely a maga kategóriájában ma is a legmagasabb ilyen építmény a világon. A santosi Memoriale Necrópole Ecuménica és a szigetre épült város sajtója egyelőre nem árult el részleteket, és a terveket még a temető holnapja sem hozta nyilvánosságra (nem tudni, ki a tervező, csak az építtető vállalkozás neve ismert: Altstut Group).

2020-ban már állni fog az új, 32 szintes torony az 1991-ben átadott 14 emeletes együttes mellett, a tetején acél- és üvegkápolnával. A magántulajdonú épületben 25 ezerre egészítik ki a most 14 ezer fülkehelyet, a végső cél a 40 ezres férőhely elérése. Minél magasabb szintre kerül az elhunyt, annál magasabb az ár – 10 ezer és 35 ezer reál (5,900 és 21 ezer dollár) között mozognak a díjak. A Fekete Gyöngyszem, azaz Pelé édesanyja, nővére és egyik felesége például az első épület negyedik emeletén nyugszik, mindhármuk sírja a kiváló csatár egykori csapata, a Santos pályájára néz. Nyolc éve 200 magántemetőről tudtak a 210 milliós Brazíliában, és valószínű, hogy számuk csak nőni fog.

De már nemcsak Brazíliában, hanem két éve a Velencétől 120 kilométerre fekvő Verona keleti részén is mintegy 100 méter magas és 35 emeletes, valóságos temetőkomplexumot terveztek 72 ezer m²-en a mintegy 60 ezer leendő elhunytnak. A 260 ezres lakosú Verona éves vesztesége átlagosan 2700 fő. A Fondo Frugose cég megbízásából a két építész, Pier Luigi Lanza és Riccardo Manfrin Cielo Infinito nevű projektje még elég korai stádiumnál tart – csak egy kép köröz róla a neten -, máris a lakosság heves ellenállásába ütközött. A Corriere del Veneto portálján az egyik hozzászóló közölte, hogy „inkább a földben nyugodna, mint abban a förtelemben". A tervezett épület magasságával, modern vonalaival eléggé elütne a városra jellemző és a korábbi évszázadokat idéző, legfeljebb néhány emeletes házrengeteghez képest. A polgármester, Flavio Tosi a tiltakozás ellenére ragaszkodik a temetőtorony megépítéséhez, és a város anyagi helyzetét ismerve elég valószínű, hogy ez is magántulajdonban lesz, ha egyáltalán megépül a lakosság ellenkezését leküzdve.

Izraelben más a helyzet. Itt Yaakov Ruza rabbi, a helyi temetési szertartásokat ellenőrző félig kormányzati szervezet vezetője elmondta, hogy az ultraortodoxok vezető képviselői eleinte nagyon húzódoztak az ősi időkre, barlangokra és katakombákra erősen emlékeztető elképzeléstől, de végül beadták a derekukat. Az izraeli főváros, Tel-Aviv külvárosában épült Yarkon nevű temető egyelőre az egyetlen, 22 méter magas és 110 ezer elhunyt befogadására alkalmas hegyi barlangokra hasonlító ilyen végső nyughely. A Yarkon építésze, Tuvia Sagiv elmondta, hogy terveznek újabb 30 hasonló szintet 30 angol holdon (valamivel több mint 12 hektáron), így 25 évre meglesz 250 ezer néhai polgár utolsó lakhelye. (Izraelben évente 35 ezren halnak meg.) Sagiv így érvel: ha beletörődünk, hogy egymás hegyén- hátán élünk, akkor fogadjuk el azt is, hogy halálunk után is így lesz. A Daily Mail két évvel ezelőtti tematikus cikke idézte Shmuel Slavint, az izraeli kormány egyik volt köztisztviselőjét is, aki leszögezte, ha elfogy a terület a városokban, a Negev-sivatagban bőven lesz elég hely az új temetőkhöz. A Times of Israel tudomása szerint a program jelentős állami támogatást kap.

India legnagyobb városában, a 18 milliós Mumbaiban hat éve már bemutatták két építész – Yalin Fu és Ihsuan Lin - azóta a neten is keringő népszerű terveit a Moksha Towerről, amely egyedülálló kísérletnek ígérkezett akkor is. A megépítendő és Mumbaiban sem kevés temetői helyet megtakarító tornyot a városban élő négy meghatározó közösség – hindu, muszlim, keresztény, illetve párszi - közös nyughelyének szánják, amellyel nemcsak enyhítenének a zsúfoltságon, hanem figyelembe vennék a környezet védelmét is. A torony oldalát növények borítják majd, hogy megkössék a szén-dioxidot, amely a város hőjét is csökkenteni fogja a környéken, belsejében pedig mindhárom felekezet igényeinek megfelelő belső tereket alakítanak ki. De ez még mindig a jövő zenéje, mert nem tudni, hogy igazából miért nem kezdték meg az építkezést.

Öt éve két francia építész, Romaric Fillette és Chandrasegar Velmourougane Párizsban tervezett egy temetőtornyot, de érdemi adatokat nem tudni róla. A torony a New York-i Guggenheim Múzeumhoz hasonlóan a tornyon belül a rámpa spirál alakban haladna felfelé, és a tetejét üvegablak fedné. A torony külső borításához hajlékony és világító üvegszálakat rögzítenének, amelyeknek mozgása az elhunytak jelenlétére emlékeztet majd, amikor este is feltámad a szél. A francia temetkezési portál tudomása szerint az Eiffel-torony közelébe szánták. Nincsenek hírek a tervezet sorsáról.

A párizsihoz hasonló projekt az ugyancsak 2011-es tervezésű mexikóvárosi temetőtorony – Tower of the Dead -, azzal a nem kis különbséggel, hogy ennek szintén spirális rámpája már 820 lábbal, azaz 250 méterrel a felszín alá tartana. Israel López Balán, Elsa Mendoza Andrés és Moisés Adrán Hernández García előtt a BNKR (Bunker) Architecture iroda 55 szintes fordított, tehát földalatti piramist tervezett. Jelenleg az utóbbi terv is a mexikói főváros vezetésén múlik. Mindkettő ellen szól viszont az a lakosok előtt is közismert tény, hogy a fővárost a spanyolok a lecsapolt Texcoco-tóra építették, ezért az agyagos altalaj ma is elég vizes, de az országban gyakori földrengések is átgondolásra adnak okot. Hiába tehát az első terv egyébként elismerésre méltó, változatos és környezetbarát elképzelése a szintek felosztásáról, sőt lélektani rávezetése a gyász folyamatának feldolgozása érdekében.

De nemcsak az építészek keresik a megoldást a temetők zsúfoltságára. A brazil építészeti szakíró, Mariana Barros tavaly tavasszal a Veja hetilapban foglalkozott a kérdéssel, és úgy vélekedett, hogy a környezetvédelmi meggondolásokon kívül a helyproblémák megoldására bevezetett hamvasztás mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Részben azért, mert a krematóriumok működése jelentős energiákat igényel, elterjedtsége miatt pedig hozzájárul a levegőszennyezéséhez. Barros azzal érvelt, hogy a felmérések szerint csak Nagy-Britanniában hamvasztás előzi meg a temetések 70 %-át, és az itt levegőbe kerülő higany 15 %-a az elhunytak fogtöméseiből származik. Barros ezek után mutatott be egy környezetbarát, és helytakarékos megoldást, a Capsula Mundit, amely az új problémák miatt egyáltalán nem biztos, hogy általánosan elterjed. 

Anna Citelli és Raoul Bretzel magzatpózban helyezné el az elhunytat egy tojás alakú, lebomló anyagú kapszulában, majd a még a megboldogult életében kiválasztott facsemete gyökeréhez illesztenék a kapszulát. Ettől kezdve a lebomló holttest táplálná a fa gyökerét, a fát pedig éppen úgy gondoznák a családtagok és barátok, mint a hagyományos sírokat. Citelli és Bretzel ezzel az újító elképzeléssel temetőparkokká alakítaná a hagyományos temetőket, és helyet is megtakarítana vele. Barros szerint sem minden vallás fogadja el a magzatpózt, de országonkénti eltérésekkel beleszólhatnak a törvényi korlátozások is.

A felsorolt példákból levonható a tanulság, hogy az államok még nem vesznek részt az említett kezdeményezésekben, az egy tel-avivi esetet kivéve, ezért egyelőre a magántőke segítségével zajlik az útkeresés. A figyelem ezért elsősorban azokra az országokra, városokra összpontosul – pl. Egyiptom, Bejrút, Szingapúr, Kína, Hongkong, India, Japán -, ahol a zsúfoltság és a népességnövekedés ezt megköveteli. A santosi Memoriale példája pedig arra figyelmeztet, hogy ebben az esetben is főleg a jobb módúak engedhetik meg maguknak a leendő temetőtornyokban való temetkezés fényűzését.

Sobieski Tamás