Vesszen a szocreál? Múzeumbontás Mongólia fővárosában

Múzeumbontással zárult az év Mongólia fővárosában: Ulánbátorban december 6-ra eldózerolták a Nemzeti Természettudományi Múzeum szocialista realista stílusban emelt, 1953-ban átadott tömbjét. Bár a város egyik legrégebbi épületének számított, építészeti értékei mellett a helyiek tiltakozáshulláma sem menthette meg – sőt: a kormány további szocreál épületek, konkrétan a legfontosabb állami közintézmények elbontását is tervezi. 

A bontásról készült felvételek a mongol gogo hírportálon böngészhetőek. Az esemény a nyugati sajtóban egyáltalán nem kapott visszhangot, mint ahogyan a további kormányzati szándékokról is csak néhány helyi és kínai sajtótermék számolt be angol nyelven. A South China Morning Post részletes angol nyelvű riportot közölt a helyszínről még a bontást megelőzően; ebben megerősítették azt a korábban csak a mongol sajtóban megjelent hírt, miszerint a mostani bontást az Állami Opera- és Balettszínház, a Drámai Színház, valamint a Központi Könyvtár épületének eltüntetése követheti.

A felsoroltak közös jellemzője, hogy a város legrégebbi középületei közé sorolhatóak, közép- és nyugat-európai szemmel nézve kifejezetten igényes, szocialista realista stílusban készültek – és a város központi részén állnak. A helyi közvélemény szerint ebben keresendő a bontások fő oka: a híreket kommentelők mindegyre az ingatlan-oligarchákat látják az események mögött. Az elmúlt években ugyanis Mongólia-szerte felgyorsultak az urbanizációs folyamatok, részben a mind radikálisabbá váló hőmérséklet-ingadozások miatt. Ulánbátor lakossága két évtized alatt 70%-kal nőtt. A fővárosban dübörög az építőipar, a kormánytól pedig nem idegen az értékes állami telkek kiárusítása – erre korábban is volt már példa. 

Az 1924-ben alapított Természettudományi Múzeum öt évvel ezelőttig működött a reprezentatív, háromszintes tömbben; akkor azt földrengésveszélyességre hivatkozva lezárták. Az eltelt évek alatt állapota még jobban leromlott. Erre hivatkozva Baatarbileg Yondonperenlei miniszter a közelmúltban bejelentette, hogy az épületet elbontják, majd egy külvárosi helyszínen újra felépítik. A Saysanaa építésziroda honlapján látható látványtervek alapján azonban az új épület hozzá nem értő utánzata lesz csupán a (vélhetően szovjet típustervek alapján emelt) eredetinek: a render kolonnádján például hatalmas jón oszlopfők sorakoznak, míg a régit korinthosziak díszítették.

A bejelentést nagy viták követték a mongol közéletben. A civil tiltakozáshullám élére az ironikus módon ingatlantanácsadással foglalkozó aktivista, Uyanga Tsoggerel állt, aki beperelte az államot a döntés miatt. Sikerült is elérnie a kormányzati döntés bírósági felfüggesztését, ám a bontást nem tudta megakadályozni. A civilek most attól tartanak, hogy a munkák a többi, a múzeumtól eltérően jelenleg is használatban levő épülettel folytatódhatnak. 

A folyamat nem előzmény nélküli. A Szühebátor térről 2005-ben bontották el a névadó mongol forradalmár ugyancsak szovjet időkben emelt mauzóleumát, valamint az 1951-ben emelt kormányzati palotát is, és helyére 2006-ra egy stílusában azt idéző, posztmodern épületet emeltek. Idén októberben pedig eltűnt a belvárosból a Politikai Üldöztetés Mongol Áldozatainak Emlékmúzeuma is, amely idáig egy egyszerű, fából ácsolt barna épülettömbben, a Sztálin parancsára elhurcolt és kivégzett Genden miniszterelnök egykori lakóházában működött.

Az események mögött természetesen az európaitól eltérő történeti folyamatok is ott állnak. Az alapvetően nomád mongolok 1639-ben alapítottak fővárost, amelynek azonban több mint száz évig nem volt állandó helyszíne – a néppel együtt vándorolt. A mai nevét 1924-ben kapó Ulánbátor szinte összes középülete ezt követően épült fel, így európai értelemben vett műemlékvédelmi hagyományokról nem beszélhetünk.

A globális kulturális és turisztikai változások azonban Ulánbátorban is érzékelhetőek: a mongol kormány idén nyáron közölte, hogy új múzeumot építenek a Dzsingisz kánnal kapcsolatos kutatási eredmények bemutatására. A bejelentésen az is elhangzott: a közeljövőben nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni az örökségturizmusra.