5 rövidfilm Hollandiából — BME DLA kirándulás

Az építészeti kirándulások rohanásában néhány 10 perc jut egy épületre. Ezt az időt legtöbben fotózással töltik, sok hasonló fotót készítve, persze mindenki a saját módján. Van, aki gyors skiccekkel követi az eseményeket és van aki, csak figyel, esetleg a buszon jegyzeteket készít. Én kísérletképpen videokamerát vittem a hollandiai kirándulásunkra.Báger András 5 videója jegyzetekkel — a Hollandia: táj, város, építészet sorozat zárásaként.

5 rövidfilm — BME DLA kirándulás, 2008. június 5–8.

Az építészeti kirándulások rohanásában néhány 10 perc jut egy épületre. Ezt az időt legtöbben fotózással töltik, sok hasonló fotót készítve, persze mindenki a saját módján. Van, aki gyors skiccekkel követi az eseményeket és van aki, csak figyel, esetleg a buszon jegyzeteket készít. Én kísérletképpen videokamerát vittem a hollandiai kirándulásunkra. Kíváncsi voltam a zajokra, az emberek mozgására, szerettem volna kizökkenni a megszokott fotós viselkedésmódból. Egy idő után észrevettem, hogy már nem a képekre, hanem az eseményekre figyelek és ez jól esett, mert az eseményeket fontosabbnak tartom a képeknél. A felvételeket nem terveztem meg előre, kerültem a tudatosságot. Nem volt cél, hogy jó videót készítsek, sőt, inkább a tökéletlenséget, az emberi jelenlét okozta rendetlenséget kerestem a professzionális fotókról ismert épületekben. A kamera közelebb visz a helyszín valóságához, ami izgalmas, ugyanakkor néha tolakodónak, udvariatlannak éreztem magam. Mintha túl sokat rögzítettem volna a jelenből. A hollandokat nem nagyon zavarta a felvétel, talán kevésbé szégyenlősek, mint mi, integetnek és köszönnek a kamerának. A dilemmák ellenére úgy érzem, hogy érdemes próbálkozni a spontán videózás műfajával, mert közelebb vihet a térhasználat megértéséhez.

A TU Delft építészkarának nemrégen leégett épületében töltött félévem során sokszor láttam filmező építészhallgatókat. Egy egész félévre kiterjedő választható modul keretében videózással foglalkoznak a térelmélet oktatás gyakorlati kiegészítéseként.

5 rövid klipet vágtam össze a kirándulás videó anyagából, többnyire ismert, nagyméretű (15–30000 m² alapterületű) középületekről. Az egyes épületekhez írt szövegekben a látogatás és az utómunkálatok során felvetődött gondolatokat, kérdéseket összegeztem. Minden épülethez mellékeltem 3–3, a kiránduláson készült fotót a könnyebb megértés érdekében. (A fotókat készítették: Fábián Balázs, Helmle Csaba, Karácsony Tamás, Kemes Balázs, Kerékgyártó Béla és Turai Balázs.) Ezek a fotók máshogyan mesélnek az épületekről, mint a filmek.

1. Egyszerűen meghódítható
Mecanoo: Egyetemi könyvtár, Delft, 1998

A delfti egyetem campusa egy hosszú, tágas sugárútra szervezett épületek sora. Nincs igazi központ és nincs sűrűség, a karok épületei elkülönülnek egymástól, izolált világokat teremtenek. A beépítésnek és az épülettömegek geometriai viszonyainak köszönhetően állandóan fúj a szél. (A tervezés időpontjában még nem foglalkoztak az épületek aerodinamikai vizsgálatával.) A Delftben töltött Erasmus félévem alatt nap, mint nap küzdöttem a kemény szembeszél ellen a 15.000 hallgató egyikeként.

 

 

A könyvtár tájként való megfogalmazása egyfajta kritikai válasz a darabos és széteső egyetemi környezetre. Igazi közösségi teret, találkozási pontot teremt, ami elérhető az összes hallgató számára. A domb tetejéről új perspektíva nyílik a campusra és az építészkari épületre, a kortárs holland építészet kiégett szülőházára, amely, állítólag egy kávéautomata kontakthibája miatt, 2008. május 13-án gyulladt ki és égett le, miután a tűzoltóknak az acélszerkezet túlhevülése miatt el kellett hagyniuk az épületet. A hírek szerint az új épületre a Velencei Biennálé idején hirdetnek nemzetközi építészeti pályázatot. A munka azóta sátrakban folyik. Szerettünk volna körülnézni a helyszínen, de az őrök ellentmondást nem tűrve elküldtek minket.

Az építészeti választ a szűkebb környezet is indokolta: Van den Broek & Bakema auditóriuma (1966) nagy békaként ül a fűben elementáris erőt sugározva minden irányban. Az épületszobor oldalhomlokzatról leolvasható belső térrendszere megelőlegezi Koolhaas utrechti Educatoriumát (1997), ahol a földszintből kihajtogatott lemez folyamatosan bejárhatóvá teszi a különböző szinteket. Az új könyvtárépület tervezői a földkérget vékony lemezként kezelték, szelíd dombot hajtottak ki belőle. A dombkéreg alatt az egybefüggő könyvtártér hűvösben és árnyékban van. Az épület így illeszkedik a kor azóta már túlhaladott építészeti gondolatvilágába. Hollandiában járva sokat tanulhatunk az épületek földszinti kapcsolatairól, a ház és az utca viszonyainak sokféleségéről. A könyvtár épülete egy izgalmas választ ad erre a problémára, amikor a földszintet az épület tetejére vezeti.

Hogy működik ez az épület, ami újszerűségében is ezer szállal kötődik fizikai és szellemi kontextushoz? Aktív használóként gondolkoztam ezen és a meghódíthatóság fogalma tűnt fontosnak: az épület könnyen bejárható és átlátható, könnyen érthető és birtokba vehető. Az épületen és környezetében hemzsegnek az állatok és ez bíztató jel, mutatja, hogy a füvesített domb jól illeszkedik az ökoszisztémába. A látványos zöldtető a hő és hangszigetelő képességei mellett a csapadékvíz megtartás és párologtatás szempontjából is előremutató. Példát és alternatívát mutat egy vízre különösen érzékeny ország új építészgenerációi számára. A videó közepén lévő bevágás az építészkar kiégett épületét és az ideiglenesen felállított sátrakat mutatja. Vajon milyen elvek alapján épül majd az új épület?

 

2. Az ornamentika léptékei
Wiel Arets: Egyetemi könyvtár, Utrecht, 2004

Egyre többet beszélünk az ornamentikáról. A hollandiai kirándulásunk során látott újabb épületek esetében azt érezhettük, hogy ott is előtérbe került ez a kérdéskör a Superdutch tér-központú építészetével szemben.

A Mecanoo delfti könyvtára tér-lemez-üveg építészetével nélkülözi azt a sejtelmességet, ami az utrechti campusban épült egyetemi könyvtár fontos sajátossága. Felfigyeltem rá, hogy itt az ornamentika több léptékben is megjelenik és az épület hatása a megközelítés és bejárás során folyamatosan változik. A campus többi épületével szemben a könyvtár nehezen olvasható, mindenkinek mást mond: egy lírai alkotás a leíró jellegű koncepciók mellett.

Távolról közelítve egy monolit tömböt látunk, melyben két anyagminőség tűnik fel: a fekete, matt beton és az üveg. Az épület alapkoncepciójaként a felhőrétegek közti tér geometriája jelöli ki a tömör és transzparens felületek határait, de szerencsére ez nem olvasható közvetlenül. Egy megfejthetetlen eredetű mintázatot, ornamentikát látunk. A homlokzati panelek nyugodt, hálós kiosztása az épülethez közelítve gazdag és izgalmas felületté alakul, ahogy a homlokzat síkjából kilépő üveg árnyékoló panelek érzékelhetővé válnak. A homlokzati panelekre fűzfamintázat került, amit a tervezőiroda ablakára eső árnyék inspirált. A hővédelem miatt volt szükség az üveg mintázott kerámia-bevonatára. A beton reliefszerű mintázata a belső terekben akusztikai jelentősége mellett vonzó a kezek számára. Az épület, a könyvekhez hasonlóan várja, hogy megérintsék, várja, hogy fizikai és szellemi kapcsolatba lépjenek vele.

A nyitottság és a kapcsolat fontossága az épület földszintjének kialakításában is tetten érhető: az épület körül járva beláthatunk a mélygarázs és a könyvbeszállítás üvegfalán, egy földszinti olvasótér üvegén bekopoghatunk ismerősünknek, az épület aljában működő boltokban és büfékben társadalmi életet élhetünk.

 

 

Az épület belső terei is felfedezésre várnak: Yushi Uehara Chillida beton szobraihoz hasonlítja azt a változatos térszövetet, ami a fekete belső terek komorságát oldja. A központi lépcsőrendszer különösen jól sikerült: a terek változatossága az emeletek közti mozgást élménnyé teszi. A bejáráson érezhető volt, hogy szeretik és használják a könyvtár tereit, habár a fekete szín sok használóból ellenérzéseket vált ki.

Sajnos az épület művészeti megfogalmazása komoly pazarlást eredményezett és ez a környezetvédelem korában sokat levon az értékéből. A betonpanelek szilikon öntőformáit átlagosan 2 panelhez tudták használni, az épület egészét bevonó fekete festék alapanyaga valószínűleg erősen környezetszennyező. A fekete belső terek mesterséges világítása energiapazarlás a hatalmas kerámia-bevonatos üvegfalak előállításához hasonlóan.

 

3. A sokféleség ünnepe
Jo Coenen: Városi könyvtár, Amsterdam, 2007

Amsterdam a sokféleség és a keveredés városa. A városközpont tolakodó sokszínűsége sokszor taszító. A központból menekülve megnyugtató, rendezett és élhető városrészeket találhatunk. A pályaudvar melletti volt ipari területek beépítése, rendezése aktuális feladat. Az Oosterdok (Keleti dokk) és a vasút közti területen épült az új városi könyvtár, amely a városközpont lakóit próbálja magához csalogatni. Az épület gesztusai dramatikusak: egy színes (még teljesen meg nem épült) épületsor egyik elemeként próbál kiáltani, és széles mozdulatokkal gesztikulál a víz túlpartjáról. A szomszédos Zeneakadémia épülete sokkal finomabb eszközökkel, mozgás során változó színű üveghomlokzatával hirdeti jelenlétét.

Az épületet közelítve a hatás folyamatosan változik: egyre jobban érezhető az épület hatalmas léptéke és a túlzott gesztusok védelmezővé, befogadóvá szelídülnek. Jó érzés az épület tövében lenni. Ez tanúsítja, hogy sokan töltenek ott időt az előlépcsőn ülve. Az ezernyi biciklit szemlélve az embert jó érzések töltik el: él a ház.

 

 

Az épület földszintje egy világos, változatos, mozgalmas fórum. A tér összetettsége Arets könyvtárára emlékeztet, de itt minden fehér, fénnyel teli, optimista. Arets a fekete szín használatával csendre int és valóban: megakad az ember szava az egyetemi könyvtárba lépve. Amsterdamban azonban más a helyzet: kényelmes, otthonos nappalit rendeztek be a város lakói számára. „Épület és a belső tér kibogozhatatlanul összekapcsolódik." – írja Jo Coenen, aki építészként és belsőépítészként vezette a tervezést. Az egység jól érezhető, az eredmény nagyon jó. Coenen könyvtárában sokkal jobban éreztem magam, mint az utrechti épületben. Sokkal emberibb.

Miután az előtér vibráló fehérsége felpezsdített, kíváncsian jártam be az épületet. A beépítési szituációból adódóan viszonylag kevés fény van a könyveket tartalmazó 7 szintes magban, ezért a mesterséges világítás veszi át a főszerepet. A tér tudatosan alulvilágított és ezzel csendre inti a látogatót. A homlokzathoz közeledve a térdimenziók változnak és az olvasóhelyek többsége természetes világítást kap. Az egész épületre jellemző a sokféleség, változik a fény mennyisége és minősége. Sok olvasóhely van galéria melletti helyzetben, de vannak kisebb szobák, sőt zárt, intim olvasófülkék is. Mindenki megtalálhatja a helyét.

Az épület tetején színház és étterem kapott helyet. A tetőteraszról panoráma nyílik Amszterdamra, egy új perspektívát mutatva a város sokféle lakójának.

 

4. A képlet kudarca
MVRDV: Parkrand building, szociális lakások Amsterdamban, 2006

Az szociális lakóépület Amszterdam egy szegényebb, főleg bevándorlók lakta külső városnegyedében áll, a beépített terület és egy park határán. A lakóterület átépítésének, felújításának első mozzanataként épült ház monumentális ikonként jelenik meg. A lakótornyok a 10 és 11. szinten nagy fesztávot áthidaló szerkezettel kapcsolódnak össze, egy hatalmas lyuggatott testté. Az így kialakult gigantikus külső tereket lakószobának rendezték be, hatalmas virágcserepekkel és egyéb ötletes bútorokkal (Richard Hutten munkája). Amikor ott jártunk, senki sem játszott az emelt szintű fél-privát nappaliban és az egész házat kihaltnak, szelesnek, ridegnek láttuk. A lakók gyanakodva figyeltek minket a függönyök mögül. A kivitelezés magas színvonala és a drága anyagok sem tudják oldani a negatív feszültséget amit az épület generál.

 

 

A kiemelt földszinten körben lakások vannak, a padlószintjük magasabban van, mint a környező terep. A teraszokról nincs kijárat a szabadba, a földszinti lakók nem alakíthatnak ki saját kis kerteket az épület körül. Viszont a teraszaik kinyúlnak a terep fölé így az épület körül, furcsa senki földje alakul ki, ami bizonytalanságot ébreszt a látogatóban és talán a lakóban is. A tömb egyik végén van egy földszintre nyíló óvoda, ami talán a legszerethetőbb része a háznak.

Az épület melletti sétányon megszólított asszony jobban szeret a tipikus holland földszintes házában élni, mert azt a helyzetet érti és megszokta. Nem tudja elképzelni, hogy tűz esetén tényleg ki lehet menekülni az új lakótömbből. Talán, ha gyorsan összecsomózzuk a lepedőket, akkor le lehet mászni, viccelődik. Miután megtudja, hogy építészek vagyunk, azt mondja, hogy építhetünk ilyen marhaságokat, csak lehetőleg távol az otthonától.



5. Nyitott zárkózottság
MVRDV: Lakópark, Ypenburg, 2006

Az MVRDV 2001-ben épült, színes házakból álló, ismert lakóparkja közelében új lakóegyüttest épített az iroda. A természetes palával burkolt zárt telep 4 fogatban és 7 sorban 28 db ~150 m² alapterületű lakást tartalmaz. Az összes egység megközelíthető az utcáról, a szélsők közvetlenül, a belsők egy rövid sikátoron keresztül. Az épületek emeletéről kilátás nyílik a környezetre, de a telepítés alapvető jellemzője a zártság.

 

 

Volt szerencsénk megismerkedni egy fiatal párral, akik közül az asszony a BME Építészmérnöki karán diplomázott, és nagyon lelkesen fogadott minket. Megnézhettük a lakást, láthattuk, ahogy a meredek tető metszeti adottságait kihasználva az építészek természetes fényt juttattak a lépcsőházba és folyosóra. Az elrendezés logikus és okos. Az udvar zárt és kemény világa várja a lakók egyéni ízlésének megfelelő berendezést. A helyi önkormányzatnál dolgozó asszony temperamentumosan magyarázza, hogy a koncepció a zártság volt, olyan hely megalkotása, ahol mindenki berendezheti a saját izolált világát. Íme a holland nyitottság antitézise. A szomszédok nem nagyon ismerik egymást, vendéglátóinknak, csak az egyetlen gyermekes családdal van kapcsolata. Mesélik, hogy a telep főleg fiatal és nyugdíjas párok számára épült. Hollandiában viszonylag sűrűn és könnyen költöznek az emberek a jól szervezett lakástársaságok segítségével. Az új lakóbeépítések esetében jellemző a sokszínűség, a típusok gazdagsága, hogy mindenki, minden élethelyzetben megtalálhassa a helyét. Az MVRDV épülete egy érdekes folt a 7000 lakást tartalmazó új Ypenburgi beépítés palettáján.

A ház ura városépítész irodában dolgozik, jellemzően lakóbeépítéseket és városközpontokat terveznek. Mesél az Ypenburgi városközpontról, amit olasz mintára, San Giminano tornyai által ihletve terveztek, de nem igazán működik. A boltok kihaltak, mert nem esnek az emberek útjába. Inkább a szomszéd városba, Nootdorp-ba mennek, ahol jobban sikerült a közlekedőrendszer kialakítása. A várostervezés új tendenciáiról azt meséli, hogy ma a '20-as, '30-as évek metódusaihoz térnek vissza, sőt helyenként a középkori városmagok mintáit elevenítik fel. Kudarcot vallottak a komplex téri megoldások, mert az emberek olyan terekben szeretnek élni, amelyeket értenek. Ilyen az utca, a tér, a park.

A lakóegyüttes előtti széles terület 3–4 méterrel van a tengerszint alatt, ezért szükség volt egy mocsaras víztározó puffer terület kialakítására, ahol a Németország felől érkező vizeket átmenetileg tárolni tudják. A vizet a tengerbe pumpáló gépek teljesítménye ugyanis véges. Említi, hogy vízen úszó városok tervezése is folyamatban van.

Ez a véletlen találkozás is mutatja, hogy Hollandiában az építésről komplex összefüggésrendszerekben kell gondolkozni.

Összegzés
A bemutatott épületek mind aktív párbeszédet folytatnak szellemi és fizikai környezetükkel. A hollandok a kontextust nyitottan kezelik, nem félnek a változástól és a merész beavatkozástól. Ez talán azért van így, mert az állandóan növekvő, sűrűsödő országban mindig újabb területeket hódítanak meg. Az egyéniség, a „brand" fontos: a bemutatott épületek többsége magán viseli alkotója személyes kézjegyét. Létezik olyan építészet, amikor az alkotó minden feladatra más választ ad és nincsenek jellegzetes, beazonosítható jegyek, de a gondolkodásmód akkor is állandó. A holland építészet esetében sokszor láthatunk verbális gondolati koncepciókat. A Mecanoo könyvtár például könnyen leírható, megérthető. A frissebb épületeknél azonban elmozdulás tapasztalható a tiszta képletektől: összetettebb, komplex megoldások születnek, amik nem csak „szimplán" okosak, hanem az érzékelésre is akarnak hatni.
Az építészeti vívmányok azonban minden esetben az általános kultúra, a szervezettség, a mértékletesség és a párbeszédképesség gyümölcseiként jönnek létre, hátterük ismerete nélkül nehezen értelmezhetők.

Báger András