
Kortárs villa a Rómaifürdőn
A Római-parton, egy óriás platánfákkal szegélyezett, rácsszerűen felparcellázott, századfordulós villanegyed méretes saroktelkén fekszik a Zsuffa és Kalmár Építész Műterem tervezte, 2021-ben befejezett, új építésű családi háza.

”Dicsérjük a régit és üdvözöljük az újat!” – Beszélgetés Andreas Cukrowicz osztrák építésszel
Október 30-án Andreas Cukrowicz építész, a bregenzi székhelyű Cukrowicz Nachbaur Architekten társalapítója The complexity of the simple [Az egyszerű összetettsége] címmel tartott előadást a Műegyetemen, a Középülettervezési Tanszék meghívására. Ezt követően Lázár Csaba, a tanszék doktorandusza vezetett beszélgetést az előadó, A. Madarász Zsuzsa (a tanszék tavalyi diplomázója, az építésziroda jelenlegi munkatársa) és Szabó Levente DLA (tanszékvezető egyetemi tanár) részvételével.

Úgy maradt… a Miskolci Egyetem egykori fűtőműve
„Az Erőmű legyen veled" és hasonló lelkes szavak kísérték azt a kiáltvány, amellyel az évtizedekig árválkodó korábbi miskolci fűtőműbe kívántak friss és kortárs művészeti életet lehelni 2005-ben. Az álmából ébredő épületbe egyre többen és egyre többféle funkciót vizionáltak, majd a gömböc sajnálatosan kipukkadt. Bán Dávid írása.

Klasszikusok és legek – újabb hét különleges hazai épülethíd
Az épületek közti hidak nem csak térben, de időben is látványos kapcsolatot jelentenek, olykor utólag elhelyezve, különböző építészeti stílusok, korok között. A hasonló témájú tavalyi képgalériánkból számos érdekes építmény maradt ki, így ezúttal a legnagyobb, legújabb és legmagasabb mellett ikrek is sorra kerülnek.

Átadták az Anna-réti engesztelőkápolnát a Normafánál
Pénteken adták át a Márkus Péter és Koczka Kristóf tervei alapján, magánadományokból felépült, alig 30 négyzetméteres kápolnát a Normafánál, a Szent Anna-réten.

Szakrális építészet kiállításmegnyitó
Szakrális építészeti kiállítás nyílik december 15-én, pénteken a MÉSZ Székház Kós termében. A tárlatot Krähling János építész és Fabiny Tamás evangélikus püspök nyitja meg, köszöntőt mond Lánszki Regő országos főépítész.

Kihirdették a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt tervpályázat eredményét
A Magyar Művészeti Akadémia júniusban írt ki kétfordulós tervpályázatot az építészet otthonának megteremtésére, vagyis a Magyar Építészeti Központ és Múzeum megtervezésére. A részvételi szakasz lezárultával összesen 39 építész iroda és tervezői konzorcium kapott meghívást a második fordulóra. A pályázat ettől kezdve titkos volt, így nagy várakozás előzte meg az eredményhirdetést, amelyre ma került sor a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó Makovecz termében.
A cölöpházak megidézett történelme
_
Támogatott tartalom
Arany keretek között
_
Támogatott tartalom
Természetes otthon készházból
_
Támogatott tartalom
Borotéka: hétvégi ház az erdőben
_
Támogatott tartalom
Design

MillerKnoll: legendák közös utakon
A MillerKnoll két, több étvizedes múltra visszatekintő, ikonikus termékpalettával rendelkező cég, a Herman Miller és a Knoll egyesüléséből született meg 2021-ben. A vállalat elkötelezetten képviseli az esztétikumot, funkciót és értékállóságot szem előtt tartó hagyományokat, miközben bútorai és kiegészítői a mindennapokat kívánják könnyebbé tenni – és még a jövőre is gondolnak.

Egy ikonikus finn ülőke – A Stool 60 kilencven éve
90 évvel ezelőtt tervezte meg a legendás finn építészpáros, Alvar és Aino Aalto a Stool 60 ülőkét, amely mára nem csak a finn háztartások nélkülözhetetlen darabja, de világszerte népszerű ülőbútor. Farkas Zsófia Finnországban élő építész az idén május és szeptember között nyitva tartott, a kerek évforduló alkalmából rendezett kiállítás kapcsán avatja be olvasóinkat a Stool 60 történetébe.

Vadonatúj budapesti bemutatóterembe költözött a Kinnarps
Napfényes terek, finom pasztell színek, ergonomikus kialakítású, multifunkcionális irodai bútordarabok, mindez emberközpontú mentalitással és fenntartható működéssel kiegészítve – a Kinnarps legújabb budapesti bemutatótermében jártunk, amely üde, színes, átlátható és kompakt, szinte lüktet a pozitív és kreatív energiától.
Közélet, hírek

20 Építőipari Nívódíjat adtak át idén
Az Építőipari Nívódíjakat december 7-én, az ÉVOSZ éves ünnepi közgyűlésén adták át. Hét kategóriában összesen 20 építményt ismertek el, valamint két elismerő oklevelet is kiosztottak.

Kompakt, zöld városrészt alakítana ki Rákosrendezőn a fővárosi vezetés
A főváros vezetése ragaszkodik a Rákosrendező területére tervezett beruházásnál a konszenzusos, 2019-es koncepcióhoz, és jövő év elején társadalmi egyeztetést szeretne lefolytatni az ügyhöz kapcsolódó kérdésekben - mondta el a főpolgármester pénteken egy budapesti sajtóbeszélgetésen. A koncepció része egy zöld városrész 8-10 ezer lakással, a Rákos-patak felduzzasztásával keletkező tóval, valamint a Vasúttörténeti Park fejlesztésével és az új városnegyedbe való integrálásával.

Előkészítik a Pesti Vármegyeháza felújítását
A Pesti Vármegyeháza műemléki épületegyüttesének felújítását tervezi Pest Vármegye Önkormányzata. A munkálatok elvégzése előtt előkészítési felmérési dokumentációt készíttet a Perfektum Építész Kft.-vel.
Nézőpontok
Work In Progress – Veszprém, 2023
Aki részt vett már műemlék felújításában, tudja, hogy a végeredménynél érdekesebb a munkaközi állapot. Erre épült a veszprémi Várnegyed megújítását bemutató kiállítás koncepciója. Méltán övezte nagy érdeklődés az utóbbi időszak legnagyobb, műemlékeket érintő fejlesztését, különösen a Szent Mihály Főszékesegyház került a figyelem középpontjába. A Főegyházmegye célja a WIP ’23 (Work In Progress) kiállítással az, hogy a lehető legszélesebb közönségnek adjon válaszokat és a lehető leghitelesebb eszközökkel, valamint a helyszínen ismertesse meg az érdeklődőket a 18 műemléket érintő projekt összetettségével.

Építészet a modern(izmus) után / The Need for Beauty – Architecture after the Modernism
„Az építészetre is diskurzusként kéne tekintenünk, elvégre az identitásunkat határozza meg" - hangzott el a Mathias Corvinus Collegium és a Scruton által szervezett, a poszt-posztmodern időszak építészeti kérdéseit és tendenciáit vizsgáló konferencián.

Örökség és modernitás – helyi védett lett a budavári Úri utca 32. számú lakóház
Adott egy 1945-ben bombatalálat miatt elpusztult épület, amelynek megmaradt középkori kapualja már 1951 óta műemlékstátuszú, és a föléje-köréje emelt húszlakásos társasház, amely építési korának (1957–1959) és alkotójának, Farkasdy Zoltánnak szintén kiemelkedő jelentőségű műve. A budapesti, helyi védelem alatt álló modern épületeket bemutató cikksorozatunk újabb részében a múlttal összeszőtt modern épület történetét F. Dóczi Erika, a MÉM MDK munkatársa mutatja be.
Fenntarthatóság

Nagy segítség kicsiknek – energiahatékony óvoda Austrotherm hőszigeteléssel
A WWF Magyarország és az Austrotherm Kft. együttműködésében megvalósuló projekt részeként a hőszigetelő anyag gyártó cég GRAFIT REFLEX homlokzati hőszigetelő lemezt biztosít a Fejér megyei községi óvoda hőszigeteléséhez.

Stratégiai fenntarthatósági elköteleződés a Market Csoportnál
A tervek szerint a Market Csoport két éven belül 30 százalékkal csökkenti 2019-hez képest a közvetlen és közvetett módon előálló üvegházhatásúgáz-kibocsátását – derül ki a 11 tagvállalatból álló, közel 1400 munkavállalót foglalkoztató és évi több mint 300 milliárd forintos forgalmú építőipari cég immár második alkalommal, önként kiadott és a Deloitte Zrt., mint független szakértő által auditált fenntarthatósági jelentéséből. A vállalat célja az építőanyag-használatában is a fenntarthatóbb megoldások bevezetése, valamint az építkezéseken a vízhasználat mértékének csökkentése.

Tudatos épületenergetika – Változó éghajlat, hagyományos válaszok
Épületenergetikai cikksorozatunk következő részében Beliczay Gábor a "legolcsóbb energia a meg nem termelt energia" szlogen égisze alatt olyan egyszerű – sok esetben a népi építészetben is fellelhető – megoldásokat mutat be, amelyek kisebb energiabefektetéssel képesek a megfelelő komfortszintet megteremteni az épületben a hazánkban is egyre inkább érzékelhető éghajlatváltozás közepette is.
Programok

Keletelt sorsok: magyar építészek Ázsiában
Különleges tárlat mutatja be azokat a magyar építészeket, akik a 19. századtól napjainkig Ázsia bűvöletében éltek és alkottak. A Műcsarnok és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ közös szervezésében megvalósuló Keletelt sorsok: magyar építészek Ázsiában című kiállítás a kelet felé forduló, szűkebb és tágabb körben ismert alkotók gondolatvilágával, Ázsiához való viszonyával foglalkozik.

Megújulva tér vissza a DECODE Díj 2024-ben
A korábbi évektől eltérően a díjátadó ünnepségre és az azt követő kiállításra tavasszal kerül sor. Az eseménynek az aqb projectspace ad otthont, mely egy figyelemre méltó független művészeti tér, amely a feltörekvő tehetségek bemutatásának progresszív megközelítéséről ismert.

három+ | a BME Középülettervezési Tanszék hallgatóinak kiállítása a Kiscelli Múzeumban
A Kiscelli Múzeum és a BME Középülettervezési Tanszék együttműködésének részeként a 2023 őszi szemeszterben készült hallgatói munkákat bemutató kiállítás nyílik a múzeum Szoborcsarnokában.
Épülettervek

Pusztuló örökségünk – Az újlaki Zwarg mérleggyár épületegyüttesének és környezetének rehabilitációja – Virág Norbert diplomamunkája
Virág Norbert diplomamunkájában a Bécsi út és a Szépvölgyi út mentén elterülő Újlak történeti városközpontjának területén álló egykori Zwarg mérleggyár megmaradt épületeinek és környezetének rehabilitációjával foglalkozik, valamint a felmerülő konkrét városépítészeti, közlekedésrendszeri problémákra keresi a megoldást.

Bátonyterenyei tanuló- és alkotóház – Bibók Zsolt diplomamunkája
"A hibridek korát éljük. Ez az új korszellem, nem mentesül ez alól az építészet sem. A régi bevált és az új szimbiózisa a jelen építészeti működésének alapja. A mintegy 13 hektáros parkban álló, 1790-ben épült barokk stílusú Gyürky-Solymossy-kastély a régmúlt, a diploma témája az elképzelt jövő." – részlet Markó Balázs opponenciájából.

Rendezvénytér Bogácson
A bogácsi beruházás célja, hogy a szabadtéri rendezvények idejére bérelt ideiglenes építmények helyett új rendezvénytér jöjjön létre állandó színpaddal és a szükséges kiszolgálóépületekkel. Az AXIS Építész Iroda trapéz alakú nézőteret tervezett, melyet nyugatról a színpadépület, keletről pedig a kiszolgálóépület – a nyilvános mosdókkal és a büfével – határolnak.
Technológia

Így kerüljön masszázsmedence az otthonunkba – Beszélgetés Babud László építésszel, Hydropool medence-tulajdonossal
„Mivel elégedett vagyok a termékkel, némileg elfogult is vagyok a Hydropoollal szemben" – mondja Babud László, okleveles építőmérnök, aki maga is rendelkezik a Hydropool öntisztító masszázsmedencéjével. Lászlóval arról beszélgettünk, hogy minek köszönhető elégedettsége, milyen élményt nyújt számára a márka medencéje, és építőmérnökként milyen szakmai tanácsokkal látná el kollégáit, akik medence betervezése, beépítése előtt állnak. Meglátásai azok számára is hasznosak lehetnek, akik nem szakmabeliek, de terveznek medencét vásárolni.

A vásárlók és a tulajdonosok számára egyaránt fontos a külső megjelenés
Tény, hogy az emberek a külső burkolata alapján ítélnek meg egy épületet. Még az elmúlt évek túlfűtött ingatlanpiacán is fontos szerepet játszott és játszik ma is a megjelenés a vásárlási döntésekben – többek között ezért is fontos a homlokzati burkolatok körültekintő megválasztása.

Vízparti projekt biztos tartással – fischer rögzítési rendszer biztosítja a liverpooli Miller’s Quay homlokzatát
Hatemeletes, összesen 500 lakást tartalmazó épületekből álló komplexum épül a Mersey folyó partján, az északnyugat-angliai Liverpoolban. Az építkezés a Wirral Waters projekt része, amely az Egyesült Királyság legnagyobb és legfenntarthatóbb regenerációs programjainak egyike. Jelen esetben a cél az egykori dokkok területén egy vegyes használatú negyed létrehozása. Az épületek átszellőztetett, fémlemez burkolatú homlokzatát fischer BWM rendszerek biztosítják 12000 m²-en
Épületek

BudaPrés Cider
Az almából érlelt cider Magyarországon még újszerű ital, azonban készítése Európában több évszázados múltra tekint vissza. Az őszt, az aranyló napfényt, a lombok és gyümölcsök meleg színeit és illatait zárja magába. A BORD Építész Stúdió koncepcióját is ez a hangulat inspirálta.

Kis lépték, nagy törődés – Családi ház Biatorbágyon
Az agglomerációs települések eklektikája és ellentmondásai közepette igyekezett békés otthont teremteni a tulajdonos és a fiatal építészcsapat. Az eredmény a múltra épít és gondol a jövőre, humánus léptéke önmagában érték.

Családi ház Szigetszentmiklóson
Sokakat vonz az agglomerációba költözés, ám a fővárosi munkahelyről hazaérkező családtagoknak az esti órákban már nincs lehetőségük szolgáltatást, közterületet igénybe venni, az idejüket a telken és a házon belül töltik el. Mokos Marianne és Budai Péter a fiatal, háromgyermekes család számára tervezett családi házukkal erre reagálva a szükséges "közfunkciókat" a kertbe helyezték, magát az épületet pedig az utca felé zárt, a belső udvar felé nyitott kialakítással formálták meg.
Emberek

Az ismeretlen Magyar Péter: Gyöngyös és Szentendre
Decemberben jelenik meg az első magyar nyelvű monográfia Magyar Péter építész munkásságáról az Artem/Books kiadó gondozásában. A Lázár Antallal közös Tüskecsarnokról ismert építész korai munkásságát kevésbé tartja számon a szakma. Első évtizedének megvalósult és papíron maradt hazai munkáit, valamint a nigériai éveket mutatja be háromrészes cikksorozatban a monográfia alapján annak szerzője, Kovács Dániel.

Tarnai István emlékére – Sipos György írása
2023. október 29-én elhunyt Tarnai István. Az Ybl díjas és Csonka Pál érmes okleveles építészmérnökről kollégája, Sipos György, valamint a Csongrád-Csanád Vármegyei Építész Kamara emlékezik meg.

Interjú a Média Építészeti Díja 2023-as győzteseivel
A 19. Média Építészeti Díja Épület kategóriájában Müllner Péter és Major Zoltán, a Partizan Architecture építészei vehették át a fődíjat a cserépváraljai Munkás Szent József templom felújításáért – mely projekt ráadásul a közönségdíjat is elnyerte, a két építész előadása pedig a Szónok Születik Retorikaiskola legjobb prezentációnak járó különdíját is kiérdemelte a díjátadó gálán résztvevők szavazatai alapján. A Terv kategóriában Krusinszky Kitti Micélium tudásközpont a Téglagyári-völgyben című diplomamunkáját ismerte el a zsűri. A díjazottakkal a gála végén készítettünk villáminterjút az Urániában.
Helyek

Tatabánya új főtere – Szolgáltatóház és főtérrendezés Tatabányán
Új szolgáltatóház épült Tatabánya főterén, melynek megvalósítása során maga a tér is jelentősen megújult az M-Teampannon tervei nyomán. Gulyás Levente cikkében az egymásra rétegződött történeti előzményeket felfejtve mutatja be, hogy a különböző korszakok tervezési eszméi hogyan alakították a várost, és a friss beavatkozás hogyan kapcsolódik mindehhez.

A Hableány-hajótragédia áldozatainak emlékműve
A Földes Architects által tervezett emlékhely egy korábban kihasználatlan, majd a spontán megemlékezés helyévé vált térrészt alakít át valódi városi térré, mely így nem csak empatikus módon állít emléket az áldozatoknak, de a város szerves részévé is válik.

Az Egri Lenkey János Általános Iskola udvarfestése
800 négyzetméter, 500 sárga pont, betűk, formák, vonalak. Az Egri Lenkey János Általános Iskola udvarának festése egyszerű eszközökkel hoz létre a gyerekek által sokféleképp használható játszófelületet. A projektet a tervezők, Fajcsák Dénes építész és Borsa Aliz grafikus mutatják be.