A Hegyvidék csomópontja: az Apor Vilmos tér története

A budai Hegyvidék főutcája a nem főtérként viselkedő Apor Vilmos térbe torkollik. A kisebb csomópontként és buszvégállomásként funkcionáló tér kiforratlansága ellenére a városrész fontos, megkerülhetetlen alközpontjává vált. Bán Dávid írása.

1927. május közepén, nagy hírverés közepette nyílt meg „A honvéd markotányosnőhöz" címzett budai bor- és sörház. A jeles alkalommal negyvennyolcas honvédnek öltözött „fiatal kis budai lányok szolgálják ki a vendégeket", akik között a különböző asztaloknál neves történészek, egyetemi tanárok, hadtörténészek anekdotáztak vidáman, kiemelve a helyszín történeti fontosságát. Aggházy Kamill, a Hadtörténelmi Múzeum igazgatója ugyanis arról emlékezett meg, hogy a hely, ahol a kocsma nyílt, annak idején II. Lajos király seregének szolgált főhadiszállásul, innen indult a magyar sereg Buda felől Mohácsra 1526-ban. Később a Sas-hegy ezen lankáin állomásozott 1849. május 4 és 21 között Nagysándor József tábornok, nem sokkal odébb, a Kis-Svábhelyen pedig Görgey Artúr, szemmel tartva Buda várát. A múltidézést még azzal is tetézték, hogy a helyszín az újságírás szempontjából is nevezetes, mivel itt írta 1849-ben az első hazai tudósítóként számontartott Ábrányi Emil hadibeszámolóját, amely akkor minden szempontból újdonságnak számított.

A budai Sas-hegy északi lankáin és a völgyben lecsordogáló patakocskák körül található, szőlőkkel, gyümölcsösökkel tarkított területen sokáig teljes béke honolt. Ebbe az idillbe hasított bele a negyvennyolcas honvédágyúk dübörgése a hegy többszöri ostroma idején. A szabadságharc után ismét a szőlészet csendes világa borult a területre, a Németvölgyben pedig, a patakocskák mentén elkezdtek kirajzolódni azok a korai kocsiutak, amelyek nyomvonalában épültek ki később a mai főútvonalak: a Jagelló út, a Böszörményi út, a Stromfeld Aurél út és a Németvölgyi út. Ahogy már korábban is megemlékeztünk az Építészfórumon, a Budai Vár mögött kiépülő Krisztinaváros határvidékén, a 19. század második felében, a területet meghódító új, nagy helyigényű intézmények települtek: a Déli vasút indóháza – a mai Déli pályaudvar elődje –, a Császári és Királyi Katonai Kórház, az Állami Tanítóképezde és a Vöröskereszt Egylet Erzsébet Kórháza a mostani Testnevelési Egyetem helyén, a Csörsz utca sarkán pedig vámház. A Csörsz utcában, a mai Apor Vilmos tér felé haladva, a mostani Gesztenyés-kert helyén terült el a Németvölgyi temető, amelyet 1885-ben létesítettek, ezzel kiváltva az akkoriban bezárásra ítélt Vízivárosi és a közeli Tabáni temetőt.

Ekkor számos értékes régi síremléket helyeztek át ide, ezekből ma már csak a szabadságharc honvédsírjai maradtak az idővel parkká alakított területen. A sírkertet 1952-ben ugyanis bezárták, majd az 1970-es években hozták létre a mai Gesztenyés-kertet, amelynek impozáns gesztenyefasora emlékeztet a terület múltjára. A Csörsz utca túloldalán 1883-ban létesítettek ortodox izraelita temetőt, igaz, a temetkezések csak 1890-ben kezdődtek, de így is ez volt Buda legrégebbi zsidó temetője. Az ortodox temetőben szigorú temetkezési szabályok voltak, külön oldalra kerültek a női és a férfi sírok, az utolsó temetést pedig 1961-ben tartották, utána a sírkertet bezárták, ma csendesen bújik meg az idővel köré magasodó bérházak és iskolai tornaterem között.

A 19. század utolsó évtizedeiben a Németvölgy még őrizte a csendes szőlőkertek hangulatát, ezekbe csak elszórtan került néhány nyaralóépület, amelyeket az 1882-es térkép tulajdonosuk alapján nevez meg.  A szinte érintetlennek mondott területen 1901-ben, alig egy év alatt épült ki a csendőrlaktanya (ma Nemzetközi Oktatási Központ), majd egy évvel később már villamos is járt a kertek között a Krisztina tér és Farkasrét között, ahol 1894-ben létesült temető, szintén a jelentős szőlőbirtokok egy részének helyén. A mai téren a századfordulón még több árokban, így a Szendi árokban és a Tamási utca – Bürök utca árokrendszerében csordogált a víz, ami a Németvölgyi temető melletti árokban folytatódott, ezért a villamosvonalat egy kis hídon vezették át felette. Az árkot végül az 1920-as években temették be, de a visszaemlékezések szerint a Böszörményi és Jagelló út sarkán megmaradt hídkorlát még a második világháborúig a helyén volt.

Ahogy a bevezetőben említett ünnepélyes bor- és sörházmegnyitó kapcsán már kiderült, és a lebontott Böszörményi úti irodaházak történetét bemutató cikkünkben is említettük, a környék az 1920-as évekig még csak szórványosan volt betelepülve. A 20-as évtized hozta el a felendülést a Böszörményi úton és környékén, sorra épültek a belvárosi méretű bérházak, így például a Csörsz utca sarkán a Suppinger Ferenc tervezte jellegzetes, magasföldszint + ötemeletes bérházegyüttes, amely tömegarányában a késő-szecesszió hatását tükrözi ugyan, de a homlokzata dísztelen maradt. A sarkon kontyolással kialakított, az építése idején monumentálisnak ható épület meghatározó eleme lett az akkor még nevesincs útkereszteződésnek. Földszintjén, kellemes terasszal már az épület 1928-as megépültét követően hamar étterem nyílt, de ismertebb csak az 1960-as években lett: „Az út végét kerthelyiséges kiskocsma zárja. Neve: Három szív. Alatta szöveg: Belsőségből készült ételek. Remek név és ahhoz képest, hogy háromszív, legalább húsz adagot látok az asztalokon. A konyhájuk is jó. Van szívük. A sörük is friss. Néha megremeg a pohárban a hab. A kanyarban sikít az 59-es. Farkasrétről jön, sötét ruhás utasokat hoz." – írja az Esti Hírlap tudósítója 1969-ben az általa a „vidék főutcájának" titulált Böszörményi úton tett látogatásakor.

Az éttermet rendszeresen látogatták jónevű sportolók, akik jó kapcsolatot ápoltak az akkori üzletvezetővel, akitől elvárták, hogy gebinesként ingyen lássa őket vendégül. Az üzletvezető azonban idegen áruval üzletelt a szomszédos hentesüzleten keresztül, majd lebukott a közeli Márványmenyasszony étterem vezetőjével együtt. A Három szív a rendszerváltás után is megmaradt a sportolók kedvelt étterméül, többszöri átalakítás után kajakospubként lépett az új évezredbe, falán régi sportrelikviákkal, lapátokkal, kajakokkal, kenukkal. Majd szintén több tulajdonosváltás után ma Park vendéglőként működik.

Visszakanyarodva egy évszázaddal korábbra, a környék fellendüléséhez, amelyhez hozzájárult az 1900-ban megépült Süss Nándor-féle Precíziós Mechanikai Intézet (későbbi Magyar Optikai Művek – az ezredfordulón Puhl Antal DLA tervezésében MOM Park névvel bevásárló- és irodaközpont, mögötte Noll Tamás tervei alapján lakópark épült) megjelenése is, az ideköltöző lakók körében egyre erőteljesebben fogalmazódott meg egy katolikus hitközség megalapításának igénye. 1929-ben alakult meg a Csörsz utcai Kápolna Egyesület, amely eleinte a Vöröskereszt Kórház kápolnájában tartotta összejöveteleit. Innen először az Istenhegyi úti Iskolatestvérek, majd a Németvölgyi úti Hadirokkant Otthon kápolnájába költöztek át, idővel adakozásba kezdtek és 1934-ben építhették fel első, szerényebb templomukat Fiala Ferenc és Lehoczky György építészek tervei alapján. A hívek szaporodó számának és adományainak köszönhetően néhány év múlva már egy jóval nagyobb szabású templom építésének előkészületeit tették meg. S noha a főváros egy jelentős terület átadását kezdeményezte az egyházközség számára, ugyanakkor a kialakítandó téren egy park létesítését is szerette volna. Első lépésként a szomszédos területen plébániahivatal, cserkészhivatal és paplak számára emelendő épületek számára adott engedélyt a főváros 1937-ben, majd Irsy László elképzelései alapján elkészült egy monumentális, az elképzelések szerint az Alkotás utca felől is jól látható háromtornyos nagytemplom terve.

Az új templom építése zöldutat kapott, ehhez pedig 1942-ben elkészítették a korábban esetlenül egymásba torkolló utak kereszteződésének rendezési tervét és a térség ekkor kapta meg a lengyelek védőszentjéről a Kinga tér nevet. A tér mellett korábban elnevezett Jagelló út és Pilsudski út (ma Stromfeld Aurél út – Pilsudski nevét emléktábla őrzi a téren) is a lengyel kapcsolatokra és a függetlenségért küzdő lengyel nép iránti szolidalitásra utal. A tér rendezési tervében kihangsúlyozták:

A templomépítéshez szükséges adományok összegyűjtésére 1939-ben kapott engedélyt a hitközség és két évvel később már elkezdődtek az új épület alapozó munkálatai. Maga a templom „a terv szerint az íves bejárati tornyok lépcsős rendszere egy August Perret vasbeton szerkezetű templomaira emlékeztető, Magyarországon egyedülálló konstrukciót mutat, amely mozgalmas alaprajza miatt különösen érdekes atmoszférájú teret eredményezett volna." (Országépítő, 2005). Az elképzelések szerint a hívek már 1944-ben használhatták volna a tervezetten 18 méter széles, 32 méter hosszú fűhajójú, 61 (más források szerint 59) méter magas központi tornyú és két melléktornyú nagytemplomot, amely két és félezer fő befogadásra lett volna alkalmas. A munkálatok a háború előrehaladtával azonban elakadtak és a következő két évtizedben csak a félbemaradt altemplom árválkodott kitéve az időjárás viszontagságainak. A romló állagú építményt az 1960-as évek végén raktárként használták, majd 1970-ben az IPARTERV-nél dolgozó Pál Balázs kapott megbízást, hogy a meglévő alapokra háromfunkciós szolgáltatóházat tervezzen.

„A cukrászat a már meglévő alapépítményben elhelyezett raktár (a korábbi urnatemető) fölé került előcsarnokkal, ruhatárral, mosdókkal. A vendégek kiszolgálása egy körpultból történt, amely fölé galéria került. A megvilágításról egy műanyag kupola gondoskodott. A férfi és női fodrászat a két oldalsó alépítményre létesült, összesen 12 munkahelyet biztosítva (6 női fodrász, 4 férfifodrász és 2 kozmetikus). A raktárteret egy félkör alakú részen kialakítandó felvonó és lépcső kötötte össze a felső résszel."  (https://dokkozpont.hu/) A zárófödém peremére merőleges vasbeton lamellák kerültek, amelyek követték a köralakú homlokzatot. Az épületben a rendszerváltásig üzemelt a panorámás Randevú eszpresszó, majd a privatizáció után a helyére diszkó és sztriptízbár került Hully-Gully névvel, ami nem egyszer szerepelt a bűnügyi krónikákban. A szórakozóhely végül tönkrement és a plébániának 1998-ban sikerült visszavásárolni az addigra már teljesen lecsupaszított, a vasbeton díszítőelemitől már korábban megfosztott épületet. A pinceszintre, amelyet az 1940-es terv is temetkezési helynek szánt, 1999-ben kolumbárium került Müller Ferenc és Szauer Tibor terve szerint, altemplomként szolgálva a Felső-Krisztinavárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplomot. A szolgáltatóházból megmaradt felépítményét 2014-ben bontották le, hogy a helyére egy nagyobb, háromtermes közösségi ház épüljön, amelyet szintén Müller Ferenc tervezett.

A kerületi önkormányzat a kétezres évek elején pályázatot írt ki a meg nem valósult Irsy László-féle épület helyére kerülő nagytemplom tervezésére és építésére. Ezt akkor Makovecz Imre nyerte a grandiózus, háromhajós Szentek és kárhozottak temploma tervével, amelyet elmondása szerint a barcelonai Sagrada Família ihletett. Mivel a meglévő előterébe lépő új templomnak szánt terület egy részére 2017-ben felépült a közösség ház, úgy tűnt, a Makovecz-féle terv megmarad az elképzelések szintjén. Azonban az építész halálát követően, 2011-ben komolyan felmerült, hogy a templom mégis megvalósuljon, de a katolikus egyház nem támogatta az elgondolást, részben a várható hatalmas fenntartási költségek miatt, ami aggodalom a piliscsabai Campus-kísérlet kudarcát látva jogos lehetett. Úgy tűnik, a terv ettől függetlenül is életben maradt, az előkészítést magára vállaló Makovecz Imre Alapítvány időről-időre kormányzati támogatáshoz jut a tervezés folytatására, a hírek szerint legutóbb idén júniusban 60 millió forinttal támogatta ezt az Építési és Közlekedési Minisztériumt. Az előkészület tehát nem került le napirendről, de az Apor Vilmos tér helyett várhatóan új helyszínt keresnek a templomnak.

A Kinga tér 1942-ben tervezett térrendezése végül nem valósult meg, nem jött létre az abban elképzelt körforgalmas közúti csomópont és nem helyezték odébb a villamosvonalat, amibe szintén nem csatakozott bele a Jagelló útra elképzelt újabb vonal sem. A térre beforduló villamospálya viszont egy időre kitérővágányt kapott, hogy ott a betétjáratok megfordulhassanak. Hiszen míg 1919-ben, a forgalom kis mértéke miatt egy rövid időre le is állították a villamosközlekedést a Farkasrét felé, addig a kerület beépülésével és a Farkasréti temető növekedésével egyre többen kezdtek utazni a járaton, aminek ritmusát sűríteni is kellett. A közúti forgalom is megélénkült a hegyvidék és Bel-Buda között, majd megjelentek az autóbusz járatok is. A téren eleinte a 4-es, ma a 105-ös busz végállomását helyezték el, korábban nagyterű buszfordulóval, ma a járda mellé rendezett megállóhelyekkel, kisebb szolgálati épülettel.

A Kinga tér elnevezés nem ragadt rá a térre, a második világháború után csak a határoló utcák alapján nevesítették a térséget, majd 1956-től viselte a Tisza István ellen sikertelen merényletet szervező Lékai János újságíró nevét 1992-ig. A tér kereskedelmi élete csak lassan és visszafogottan alakult ki. Az 1960-as években szerény méretű piac létesült a templom mögött, majd az 1980-as évek végén elkezdték egy komolyabb piac, kisebb bevásárlóközpont kialakítását, amely Csikós István tervei alapján 1990-re valósult meg. Ennek helyén Szerdahelyi László elképzelései alapján valósult meg a ma is álló minipláza, a Hegyvidék Bevásárló Központ, amit az Építészfórumon is bemutattunk.

A rendszerváltás után az 1945-ben mártírhalált halt győri püspökről, Apor Vilmosról elnevezett tér közepén elterülő kis parkban 1997-ben avatták fel a Marton László szobrászművész alkotta Apor-emlékművét. A lépcsőzetes vörös gránit alapon álló háromalakos bronz szoborcsoport előterében Apor áll, mögötte az általa védett két nőalakkal. Szintén a parkba került az Igazak fala emlékmű, amely azoknak a magyar polgároknak állít emléket, akik a második világháború alatt az üldözött zsidóságnak nyújtottak segítséget. Az emlékművön, amit Kampfl József 2005-ben készített, 800 név olvasható, legtöbbjük a megkapta a jeruzsálemi Yad Vasem Intézet „A világ igaza" kitüntetést.

„Budai vendéglő nagy termekkel, tekepályával, 59/a villamosmegállónál eladó vagy bérbeadó. Tulajdonos: Jagelló út 38." – jelent meg hirdetés a Kis Újságban 1945-ben. Az 1927-ben ígéretesnek induló „Bor és sörház a honvéd markotányosnőhöz" kocsmától nem először próbál szabadulni tulajdonosa, hiszen már a megnyitás után két évvel hirdetést tett közzé az eladási szándékáról. A kocsma mégis 1949-ig működött, majd váltakoztak benne a funkciók. 1953-ban például a XII. kerületi tanács klubházát rendezték be a falai között, később a Dél-Budai Vendéglátó Vállalat irodája üzemelt benne, majd teljesen átépült, ma szállodaként működik. S noha az Apor Vilmos tér nem lett akkora budai csomópont, mint ahogy azt 1942-ben elképzelték, mégis kiemelt alközpont lett, amely esetlensége ellenére megtalálta helyét a közeli kereskedelemmel, parkjával és az új lendületet kapott MOM Kult kulturális központtal.

Bán Dávid

Források:
Hegyvidék, 1988 (18. évfolyam, 4. szám)
Hegyvidék, 2001 (31. évfolyam, 8. szám)
Hegyvidék, 2022 (52. évfolyam, 6. szám)
Magyar Építőművészet 1942. (41. évfolyam, 12. szám)
Magyar Hirlap, 1927. május 22.
Magyar Hírlap, 1979. április 14.
Országépítő, 2005. 1. szám
https://dokkozpont.hu/cikk/diszko-az-altemplomon-apor-vilmos-lekai-janos-ter-9
https://foutca.hegyvidek.hu/megallo/09-apor-vilmos-ter
https://www.facebook.com/Kmonitor/posts/pfbid0hWdNTorPEhUNVSzAgoQzsH8J9dUxw328rJC8TuZVKbwb3bzmyd7k1r8UA9V7R1p9l
https://www.felsokrisztina.net/?old=tortenet

Szerk.: Winkler Márk