A Janus-projekt – Rapperswil-Jona Városi Múzeum, bővítés-felújítás

@Pákozdi Imre: - - - - "Utcácska vagy teresedés - mindenesetre létezett" -- nem, nem létezett: "Eredetileg egy megerősített toronyból és egy lakóházból állt, melyeket a városfal tövében emelt kiszolgálóegység kötött össze." - - - - "digitális" és "lyukkártya" -- értem és tudom mire vonatkozott, de többedszerre is azt tudom írni hogy a megoldás nekem sokkal inkább analóg: azaz a digitális technikát pusztán formailag valamennyire idéző lukacskák helyett sokkal hangsúlyosabb annak a tömegképző ereje: azaz a magastető megidézése, aztán a függőleges fal dekonstruálása, az ablakokat minél inkább érintetlenül hagyó, azokat felszabadító módon. - - - - "altesti erőszaktétel" -- na ez az a nívó ami miatt azt gondolom hogy felesleges is volt az egész diskurzusba belemennem: nem érvek, de indulatok, nem együttgondolkodás és 'hozzászólás', de zsigeri ideg és odamondás. lehet ezt is - mint írtam, azt sajnálom hogy elsőre félreértettem, és véleménynek, hozzászólásnak gondoltam.

@másik: Másik, maga ebben az esetben annyira nem hajlandó megérteni és belátni a legegyszerűbb dolgokat sem (ld. a fentebbi két első tézisét), hogy az csak na. Ettől teljesen függetlenül szíveskedjék mellőzni vagy legalábbis fékezett habzással végezni irályom minősítését. Én ui. - az engem sértő megjegyzésektől eltekintve - nem írásokat, véleményeket, hanem épületeket, épített strukturákat minősítek. Méghozzá igenis, a rám tett benyomások alapján. Amely benyomások természetesen nem tisztán esztétikaiak, hanem soktényezősek: a történelmi múlt, a funkciók, a tér kezelése, alak, forma, megvilágítás, konzisztencia, illeszkedés (amelynek a hiánya is lehet nyerő, de ritkán), költségek, színvilág, szándék, kreativitás, textúra, arányok, hadd ne folytassam. Ezt a projektet az eredménye felől kétségbeejtően rossznak találom, és ezen véleményem igenis szubjektív hangú, hangulati elemeket tartalmazó írásban fejezem ki. Miért? Mert az építészet ugyan komplex megítélést kívánó, ám maga is nagyon erős esztétikai vonatkozásokkal bíró diszciplina.

@Pákozdi Imre: van tanulnivalóm: ön viszont megért és belát. én tehát: tanulok és csendben maradok. ámen.

@másik: Tisztelt másik, kérem, ne így hagyjuk abba. Lehet, hogy én adott esetben dúvadként bírálok, de higgye el, ez még mindíg jobb, mintha megjegyzés nélkül mennénk el amellett, ami nem tetszik (vagy tetszik). Az a lyukkártya-motívum kétségtelenül felidegesített: ez ui. a XX. század második felének a matyóhímzése, gépi kivitelben. Aki ezt formaelemnek látja - pláne tervezi - kb. úgy jár el, mintha Bergengócia Közlekedési Minisztériumának új épületét játékosan huncut autóábrákkal díszítené. Az új átkötő pavilon, az a csupa lépcső prizma a sunyi kis főbejáratával a szememben a posztmodern lekicsinylő vállonveregetési kísérletei közé tartozik, amellyel évszázados struktúrákat tesz idézőjelbe és aláz meg. Régi házak kortársi kiegészítése, továbbgondolása valószínűleg a mai középeurópai építészet legizgalmasabb fejezete. Én legalábbis eleget jártam mostanában Berlinben ahhoz, hogy - jó és rossz példák nyomán - így gondoljam. A cikkben ismertetett átkötő elem, tehát a Janus arcú prizma (ah, míly szeliden unalmas kis szabvány-házacska a várfal felől...) a rossz példák közé tartozik, mert alakja, színe, textúrája, elhelyezése, tömege egyaránt kifogásolható.

@Pákozdi Imre: Sokáig gondolkodtam,hogy beleavatkozzam-é? Megpróbálok mediátorként megszólalni. Az épület szándéka szerint mindenképpen finom eszközökkel operál, én ilyennek látom a lyuksorok rímelését az évszázados falak téglatextúrájára. Ám kétségkívül van az egészben némi polgárpukkasztás, a fogalom klasszikus dadaista értelmében. Ez még nem volna baj. Ha turistaként odalátogatok és szembetalálom magam ezzel a szoborszerű épülettel, megállítana, meghökkentene, minden bizonnyal nagyon tetszene is a merészsége, a sohasemvoltsága meg a precíz svájci részletei. Városlakóként már nem biztos, hogy ugyanígy lelkesednék naponta arra járva, még talán félnék is tőle. Van abban valami, csak mostanában megfogalmazható aggály, hogy ezek az épületek mennyire bírják majd ki a múló időt. A kor a gyors váltásokra épít.A tegnapi mobiltelefon mára múzeumi tárgy. A fejlődés felgyorsulása a műalkotásokat is kíméletlenül rostálja, bizonyos évtizedek szinte nyomtalanul kezdenek a süllyesztőbe kerülni, mint például a cikkben említett 60-as évek, pedig az akkor építettek ugyanolyan megbecsülést élveztek, mint ez a pályázati munka. A disszonancia abban is leledzik, hogy ez az összekötő kiegészítés egy maradandó történelmi eseményt rögzít. A két 13. századi település összekapcsolását. Vajon 50 év múlva mit gondolunk erről a formáról, anyagról,ami lévén bronz,addigra gyönyörű patinát kap, de jót tesz-e az majd neki? Egy biztosnak látszik, amiket összeköt, az a két épület akkor is a maihoz hasonló érzéseket fogja kelteni a szemlélőben. Azért meghökkenni is jó, emeli az adrenalint.

@FenyvesiHK: Azért van jobb dolog is a meghökkenésnél, mondjuk egy valóban jó épületet látni. Nem úgy tűnik, hogy ez a nyaktag az lenne.

@zapata: Igen és nagyon megfontolandónak tartom Fenyvesi eszmefuttatását az idő patinás fognyomáról: "A fejlődés felgyorsulása a műalkotásokat is kíméletlenül rostálja, bizonyos évtizedek szinte nyomtalanul kezdenek a süllyesztőbe kerülni, mint például a cikkben említett 60-as évek, pedig az akkor építettek ugyanolyan megbecsülést élveztek, mint ez a pályázati munka ... Vajon 50 év múlva mit gondolunk erről a formáról, anyagról, ami lévén bronz, addigra gyönyörű patinát kap, de jót tesz-e az majd neki?"

@Pákozdi Imre: Hát egy történelmi utcácskát elállni tényleg nagy bűn volna, itt viszont nem ez történt. Ez egy kis teresedés, zug volt, ami eddig is csak a két épület megközelítésére szolgált. De tovább megyek, itt nem egyetlen (vizuális) funkció van és nem a hatásvadászat a lényeg. Két település egyesül, ennek az eseménynek akarnak emléket álltani. A helyszín adott, az építészek pedig jó érzékkel terveznek egy bővítményt, amely a saját korát (a településegyesítés korát) reprezentálja és rakja egy várostörténeti áttekintő "vitrinbe" a következő generációknak. Nincs digitális kényszerképzet: a 2000-es évek eleje (nálunk közepe) óta a szoftverekkel nem csak rajzol az építész, hanem tervez is. Ha ennek a kornak kell emléket állítani, miért ne lépné ezt meg egy tervező? Attól, hogy történelmi a környezet, még nem kell a múltban élni. Két különbözőt egy harmadik különbözővel kötünk össze. Illeszkedik-e a bővítmény a környezetébe? Persze, hiszen a hagyományos beépítést, a szomszédos oromfalat viszi tovább, töri meg - ha már prizma. Ha pedig ő otromba, akkor a szomszéd is az - na ugye, hogy nem?

@szöszmöszmackó: A digitális kényszerképzet a toldalék-épület külső falát borító lyukkártya-motívummal áll elő. Ez a hatalmas prizma egy lávaömlés vagy meteor-zuhanás erőszakosságával toppant be két emberi léptékű és emberszabású épület közé. Még az eredeti járdabetét is látható, ahogy eltűnik a mindent letaposó, alaktalan aranyrög alatt.

@Pákozdi Imre: az itteni hozzászólások persze nem kötelezően kell hogy tartalmazzanak konzekvens érvelést vagy higgadtságot, azon mégis el lehet tűnődni hogy vajon _érdemes-e_ egy indulatömlennyel előrukkolni? („lávaömlés vagy meteor-zuhanás erőszakosságával”, „mindent letaposó, alaktalan”) mondom, lehet: de hogy az épülethez való közeljutásban és a párbeszédben _sem_ segít, az is biztos. különösen érdekes ha a fentieket szembesítjük a szövegből kiolvasható és a képeken látható valósággal: - - - - „elállni egy ősi utcácskát” – ahogy fentebb is utaltak rá: itt sosem volt „ősi utcácska” - volt ellenben egy vitatható értékű hatvanas évekbeli mű-műemlék, ami hasonlóságot próbált mímelni. - - - - „digitális kényszerképzet” „lávaömlés vagy meteor-zuhanás erőszakosságával” – a toldalék ha valami, hát inkább _analóg_: metszetszerkesztésének lényege az ablakok kiszabadítása, az azokhoz való igazodás: az új épületrész egyik fő üzenete tehát (a bejárat kiemelésén túl) az alkalmazkodás. - - - - „Hogy a múzeum rendelkezik-e kiállítóterekkel, nem világos, bár a szöveg váltig állítja, hogy igen” – hát, nem muszáj neki hinni... tudjuk ezt (is) jobban mint az üzemeltetők és a tervezők ;). azt azért érdemes megfontolni, hogy a cikk – és a fotók – jelentősrészt az újonnan beépített, elsősorban közlekedőfunkciót ellátó épületrészről szólnak, talán ezért látszik a fotókon annyi lépcső… - - - - „Még az eredeti járdabetét is látható, ahogy eltűnik a mindent letaposó, alaktalan aranyrög alatt” - az "eredeti", ugyanakkor gyalázatosan "eltűnő" járdát úgy hívják: főbejárat… a járda ugyanis _nem_ régi, és _nem_ a semmibe vezet, hanem a főbejárathoz (a fotókon zárva látszik).