építészet : környezet : innováció

A "kreatív" város

Az idei, XV. Országos Főépítészi Konferencia központi témája a "Pár-Beszéd, avagy a kretivitás ereje", a kulturális alapú településfejlesztés. A konferenciát felvezetendő írás - Szemerey Samu bevezetője - ihlette Sári István építész-urbanista alábbi írását.

Réges – régen, talán több is, mint egy évszázada, a város még szép, sőt, ami talán meg ennél is fontosabb, szerethető volt.  Persze problémák akkor is adódtak szép számmal, hol itt, hol ott túrták fel a város testét, de valahogy akkor ezek az akciók valamiféle egymásból következő fejlesztési láncolatot képeztek, és a városi polgárság érzékelhette, mi több, élvezhette ezek eredményeit. Higgadt, átgondolt, felnőttes rezignáció volt a jellemző, nyoma sem volt a kamaszos hevületnek, kapkodásnak, pedig a város fogantatása óta – amit akkor „egyesítésnek” neveztek – még el sem telt  három évtized. Ez pedig a több-ezeréves településekhez, városokhoz hasonlítva igencsak csekély időszaknak számít.

Akkor átgondolt, egymásra épülő, egymás hatását erősítő fejlesztések valósultak meg: pl. a Fogaskerekű vasút (1874), a Nyugati Pu. (1877), a Keleti Pu. (1884), a városi villamosközlekedés kiépítése (1884), az Operaház (1884), a Sugárút (1872 ), a Földalatti (1896), a Műcsarnok (1895), a Szabadság híd (1896), a Halászbástya (1895), stb.

Sajnos a város a két világháború közötti időszakban már jóval kevesebb eredményes fejlesztést valósíthatott meg, bár kétségtelen, hogy pl. a Wekerle kertvárost a kontinens legjobbjai  közé sorolhatjuk.

A II. világháború után a károk helyreállítását követő öt évtizedben a város  elszenvedte a voluntarista várospolitika csaknem minden káros következményét, az átgondolatlan iparfejlesztéstől, a városszerkezetet szétrobbantó hatalmas méretű lakótelepeken át, az infrastruktúra fejlesztés hiányából adódó napi működési zavarokig (forgalmi dugók, a parkolás kínkeservei, a tömegközlekedés nehézségei…)

Úgy gondolom – ma már ezt nyugodtan kijelenthetjük –, hogy a rendszerváltozás utáni két évtized sem hozott a régi szép időkhöz hasonló prosperitást, csupán - átgondolt fejlesztési láncolatnak aligha nevezhető - néhány akupunktúra jellegű, ad hoc beavatkozást, amelyeket ráadásul nem a feladatát magas szinten gyakorló városvezetés, hanem a "vadkapitalista karvalytőke”  realizált, a jól ismert kő–kövön–nem marad elvű sajátos beruházási módszereivel.

Gondoljuk csak meg, hogy az elmúlt húsz év alatt főútvonali hálózatfejlesztés gyakorlatilag nem történt, az új csomópontokat , a „multik” építették "rájuklőcsölt”, kikényszerített kapcsolódó beruházásként).

De nem jártunk sokkal jobban a város, vagy az állam által preferált beruházásokkal sem. Gondoljunk csak a már nemzetközi jó hírünket veszélyeztető 4-es Metró kálváriájára, az új Nemzeti Színház tragikomédiájára, az „Új Városháza Projekt” legalább is „különös” ügymenetére, a Kormánynegyed „tündöklésére” és bukására… Talán a MŰPA, a Papp László Aréna, és a Megyeri–híd lehet üdítő kivétel, az utóbbinál persze csak akkor, ha jótékonyan eltekintünk a rá és elvezető közlekedési kapcsolatok hiányától.

De hagyjuk a múltat, vessünk egy merész pillantást a jövőbe, hátha kedvezőbb lesz a kép. Egy–két éve hirtelen megjelent egy gyökeresen új, a város eddigi életét alaposan befolyásoló elképzelés, a kreatív városfejlesztés, amely mára igencsak támogatásra talált a város felkent vezetőinek sorában. Ez egyáltalán tekinthető véletlennek, hiszen a kreativitás, mint kifejezés és fogalom villámkarriert írt le világszerte. Az EUROSTAT adatai szerint a projekt, a szoftver és hardver szavak használati gyakoriságával vetekszik, ami valljuk meg, egyfajta divat is persze...

A hamburgi TrendBüro társadalmi kutató intézet a városi életmóddal kapcsolatos legfrissebb trendeket vizsgálta, mely szerint a „Kreatív város” a város produktív potenciáját fejezi ki. Tipikus képviselői a „kreatívok” - a digitális bohémek -, akik aktív és fantáziadús emberek, munkavégzésük helyét és idejét maguk választják, számukra a város a fő inspirációforrás. Céljuk a kreatív kiteljesedés, rutinosan használják a digitális eszközöket, elengedhetetlen kellékük a laptop, a WiFi (vezeték nélküli mikrohullámú kommunikáció) és a kávé. Mindennapi életük a városban zajlik, az utcán, a nyilvános találkozóhelyeken, a kávézókban, amely egyben irodájukként is működik.

Budapesten a kreatívok először feltűnő utcai rendezvényeket tartottak: miénk itt a tér”, „Erzsi és Józsi utcafesztivál”, „Urbitális Majális”, majd pl. kreativitásra sarkalló, „attraktív” tehén szobrok jelentek meg. Később a „Szeretem Budapestet” kreatív pályázata és mozgalma, a Víz és a Metropolis, a Fényfolyó, az Info–buborék, a Duna közteresítése és mások: szinte semmi perc alatt ötlet–tzunami árasztotta el a várost. Azután megjelentek a kreatív külhoni sztárépítészek, akik azonnal többfrontos harcba kezdtek, hogy kihasítsanak egy-egy szeletet a város testéből, ahol „hozott anyagból” megvalósíthatják  építőművészi karrierjük újabb mérföldkövét (Erik van Egeraat, Kas Osterhuis, Zaha Hadid, Norman Foster, Günther Domenig és mások). Természetesen tudjuk, hogy ezt az utat járja Berlin, Párizs, Prága, Varsó, Szentpétervár, vagy éppen Graz is...

Igen ám, csakhogy van egy aligha elhanyagolható különbség. Nevezetesen az, hogy ezeknek a városoknak van olyan átfogó városterve, víziója, amelyhez illeszthetők, hozzáidomíthatók az egyedi alkotások. A tervekben kijelölték azok a helyeket, zónákat, ahol az alkalmazható, építési paraméterek meghatározása mellett, a városnak világos elképzelése van a beépítés építészeti megjelenésével, karakterével kapcsolatban is.

Sajnos a város közelmúltja azokat a - szakmai körökben egyre gyakrabban elhangzó – véleményeket igazolja, amelyek az átgondolt várostervezést, városfejlesztést hiányolják az „ad hoc” döntések sorozata helyett. („Budapestet nem tervezi senki…”) Természetesen kreativitásra szüksége van az átgondolt, kontinuitásra épülő várostervezésnek és fejlesztésnek, de nem kerülhet öntörvényű helyzetbe, nem lehet - megfelelő ingatlanbefektetői nyomással párosulva - az évszázadok alatt kialakult városszerkezet, a klasszicista-romantikus belváros haszonélvezője, parazitája.Ebből következően a kreativitás, megfelelő háttér-szabályozás, azaz gyeplő nélkül, elszabadulva csupán „kreatúrákat” eredményezhet - úgy, mint pl. zsiráf, cápa, bálna, párna, léghajó -, és nem rendezett, egységes, harmonikus városképet.

Ezért nagy érdeklődéssel várom a rövidesen hivatalba lépő új főépítész elképzeléseit, milyen rendezési, szabályozási tervek, szabályzatok alapján kívánja irányítani a fővárost, milyen formában gondolja a kerületekkel történő kapcsolattartást és együttműködést, hogy az igazán kreatív gondolatok a fejlesztés során maradéktalanul megvalósíthatók legyenek. Ebben nagy segítséget nyújthat a XV. országos főépítészi konferencia, amelynek során a fenti kérdések elemzése és meghatározása is megtörténhet majd.

forrás: axioart.com
Addig is figyelmébe ajánlom Budapest – remélhetően pályázat útján kiválasztott – leendő főépítészének (mint ahogy másoknak is), Vágó József, egy rendkívül „kreatív” magyar építész „Budapest Művészi Újjáépítése” c. művét  szorgos tanulmányozásra, amelynek számos elképzelése – megfelelő aktualizálással – ma is alkalmas lehetne arra, hogy Budapest újra Közép-Európa fővárosa legyen.

Budapest, 2010.08.04.

Sári István
építész-urbanista

 

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »