építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

A Pannonhalmi Bazilika belső helyreállítása

"A zömében szerzetesekből álló Bazilika Műhely feladata, hogy gondolja át a szerzetesközösségnek a bazilika-belső felújítására vonatkozó liturgikus, teológiai és szerzetesi szempontjait, s ezeket juttassa érvényre az előkészítő munkálatok során."
A Bazilika Műhely John Pawson brit építészt bízta meg a Bazilika belső átalakítási tervezésével.

A zömében szerzetesekből álló Bazilika Műhely (BM) feladata, hogy gondolja át a szerzetesközösségnek a bazilika-belső felújítására vonatkozó liturgikus, teológiai és szerzetesi szempontjait, s ezeket juttassa érvényre az előkészítő munkálatok során. John Pawsont a Novy Dvury trappistákon keresztül ismerték meg (Csehország), akik új templomuk és kolostoruk megépítését, valamint a barokk udvarház és vendégház felújítását bízták rá. A Novy Dvurban tett látogatás nyomán John Pawsont választották, aki elfogadta a Bazilika Műhely felkérését.


A jelenlegi tervek leírása – John Pawson

"A Pannonhalmi Főapátság bazilikájának rekonstrukciójához készített építészeti javaslat célja egy olyan tér létrehozása, amely ismét alkalmassá válik a szerzetesközösség életének és liturgiájának harmonikus befogadására, miközben a diákok, a helyi közösség illetve a látogatók változatos használati igényeinek is megfelel. Úgy kívánjuk e célt elérni, hogy a tér használatában sokszor megjelenő improvizatív elemek kiiktatódhassanak illetve a „történeti bútorraktár” jelleg megszűnjék.
A tervezett beavatkozásokkal egy olyan egységes templomteret kívánunk létrehozni, amelyben minden térrésznek, elemnek megvan a maga szerepe, jelentése, és úgy funkcionálisan, mint vizuálisan hozzájárul a fő funkció, az elmélyült imát és meditációt szolgáló tér megteremtéséhez.
A terv letisztult formában próbálja újraértelmezni a templom metszetében emelkedő, alaprajzában tengelyesen szervezett terét, amely a szentély és végül a rózsaablak felé irányul, hogy a térnek, mint a minden keresztény ember előtt álló útnak az értelmezését hangsúlyozza.
A kulcs ennek során egyrészt egy összetett és megfontolt letisztítási folyamat, másrészt a tervezett beavatkozások illetve a meglévő történeti rétegek gondos kiegyensúlyozása. Munkánk során elsősorban a szerzetesközösség képviselői által a közösség életével, szükségleteivel, elgondolásaival kapcsolatban szóban vagy írásban megfogalmazottakat igyekeztünk szem előtt tartani, és tervünkbe beépíteni."


Előzmények

A Pannonhalmi Bazilika belső felújítása, illetve a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgiareform szellemének megfelelő, méltó istentiszteleti tér kialakítása évtizedek óta napirenden van a pannonhalmi bencés közösségben. 1996-ra, a monostor alapításának millenniumára elkészült a Pannonhalmi Főapátság épületegyüttesének majdnem teljes körű rekonstrukciója: egyedül a Bazilika-belső felújítása maradt hátra – egyrészt anyagi okokból, másrészt pedig, mert a közösség nem akart elhamarkodottan belevágni e számára legfontosabb tér felújításába. Mivel 2002-2003 telén úgy tűnt, hogy a Pannonhalmi Főapátság e cél megvalósítására jelentős állami pénztámogatást kaphat, a Bazilikáról való gondolkodás ismét komolyabbra fordult.
2003. február 22-én Dr. Várszegi Asztrik főapát úr felállította a zömében szerzetesekből álló, azóta is működő Bazilika Műhelyt (BM), amelynek feladata, hogy gondolja át a szerzetesközösségnek a bazilika-belső felújítására vonatkozó liturgikus, teológiai és szerzetesi szempontjait, s ezeket juttassa érvényre az előkészítő munkálatok során. (A Bazilika Műhely titkári teendőit 2007-ig Varga Mátyás bencés szerzetes látta el, majd Fehérváry Jákó vette át ezt a feladatot).

A BM felállításával párhuzamosan Asztrik főapát úr felkért egy szakértőkből álló tudományos tanácsadó testületet (TTT) (Dávid Ferenc, Fejérdy Tamás, Horler Miklós, László Csaba, Marosi Ernő, Takács Imre, Varga Kálmán), amelytől a bazilika-felújítás építészeti és művészettörténeti szempontjainak megfogalmazását és a szerzetesközösséggel való együttgondolkodást kérte.
A Bazilika Műhely intenzív munkába fogott. Számos ülése során tagjai végiggondolták a felújítás legfontosabb szerzetesi-teológiai szempontjait, illetve annak konkrét gyakorlati következményeit, a liturgikus térelrendezéstől, egészen a világításig. Mérföldkőnek számítottak ebben a folyamatban a 2003 augusztus 26-27-én rendezett tanulmányi napok, ahol a Bazilika Műhely megosztotta e szisztematikus együttgondolkodás eredményeit az egész bencés közösséggel, illetve a közösség tagjai is elmondták ezzel kapcsolatos véleményüket E tanulmányi napok nyomán látott napvilágot a Pannonhalm Szemlében (2003. XI/3 – Képes Valóság, p. 40-51.) a „Pannonhalmi Bazilika, mint a liturgia tere” c. írás.
A BM kikérte teológusok, és építészek véleményét, valamint konzultált a TTT tagjaival is. 2003. júliusában a belgiumi Clerlande monostorában a BM néhány tagja találkozott Frédérick Debuyst bencés atyával, aki a kortárs templomépítészet ma élő egyik legkiválóbb ismerője és teoretikusa... 2005. óta rendszeresen részt vettünk a Bose-i ökumenikus szerzetesközösség szervezésében tartott nemzetközi liturgikus konferenciákon, amelyek témáját négy év óta a liturgikus tér, és annak elemei (oltár, ambó, liturgikus tér és annak orientációja, baptisztérium) adják... Nem utolsó sorban e találkozások hatására ismerkedtünk meg a szerzetesi építészetben az utóbbi évtizedekben végbement nagyon fontos eseményekkel. A közösség elkezdett tehát olyan építőművészek felé tájékozódni, akik leginkább alkalmasak lennének ennek az összetett feladatnak a megoldására. A Pannonhalmi Bazilikát annak idején a XIII. században a legmagasabb európai építészet színvonalán építették. Ha valamiben, akkor éppen ebben szeretnénk visszatérni a XIII. századhoz.

szerzetesi templom
Két építészt kerestünk meg: Peter Zumthort és John Pawsont. Peter Zumthort Frédérick Debuyst és a disentisi bencések (Svájc) ajánlották a figyelmükbe, akikkel együtt dolgozott; John Pawsont pedig a Novy Dvury trappistákon keresztül ismerhettük meg (Csehország), akik új templomuk és kolostoruk megépítését, valamint a barokk udvarház és vendégház felújítását bízták rá. Végül, egy Novy Dvurban tett látogatás nyomán John Pawsont választottuk, aki elfogadta felkérésünket.
Az ígért anyagi támogatás időközbeni elmaradása ellenére, a BM tovább folytatta munkáját, annak reményében, hogy ha egyszer megfelelő anyagi háttér áll majd rendelkezésre, egy kiérlelt szerzetesi, liturgikus teológiai koncepció mentén kezdődhessen el a konkrét tervezés. Minthogy 2006-ban újra lehetőség nyílt, hogy a Norvég Alap keretében a „világörökség megőrzése” területen forrásokra pályázhassunk, ezért a Bazilika Felújítás ismét komolyan napirendre került. John Pawson úrral 2007. március 27-én kötöttük meg a tervezési szerződést, aki azóta munkatárasaival többször járt Pannonhalmán, több megbeszélést folytattak a szerzetesközösséggel, a Bazilika Műhellyel, a Tudományos Tanácsadó Testülettel, valamint a KÖH képviselőivel. A Bazilika Műhely folyamatos munkakapcsolatban áll Pawson úr irodájával. John Pawson mellett a helyi építészi feladatok elvégzésével Gunther Zsolt építész urat bíztuk meg.
E folyamat egyik fontos állomása a 2007. március 21-én a Pannonhalmi Főapátságban Tér és Imádság címmel megnyílt időszaki kiállítás, amely a három nagy Európában jelenlévő monoteista világvallás három kortárs istentiszteleti terét mutatja be, köztük John Pawson Novy Dvur-i ciszterci templomát és monostorát.

A Bazilika-felújítás célja és teológiai alapjai

Kiindulópontunk az volt, hogy a keresztény templom-épületet összetett valóságként tekintjük. Egyrészt egy adott kor liturgiáját szolgálja, vele szimbiózisban fejlődik: otthont, teret ad számára, az építészet nyelvére fordítja le az istentisztelet nyelvét, illetve egy közösség liturgikus vízióját. Ugyanakkor, sok más egyéb mellett, kifejezi az egyházi közösség önértelmezését, épületbe, kövekbe foglalja identitását, illetve az adott kor teológiai súlypontjait is.
Mivel a Pannonhalmi Bazilika bencés szerzetesi templomnak épült, s ma is egy élő szerzetesközösség temploma, meggyőződésünk, hogy a közösség liturgikus, teológiai és szerzetesi reflexiójának kell megalapoznia a liturgikus térelrendezés konkrét problémáira adott gyakorlati válaszokat, s ennek függvényében épülhetnek be a felújítás tervezésébe a művészi, műemlékvédelmi, technikai, stb. szempontok. Mindezek szerves és oszthatatlan egységéből születhet meg végül a szintén egységes liturgikus tér, amelynek a Bazilika eredetileg is épült, s amelynek ma is szánjuk.
Ezt csak úgy tehetjük meg, hogy ha a Pannonhalmi Bazilikát a maga történetiségében olvassuk újra, éppen a liturgikus és szerzetesi szerzetesi szempontból. Azt próbáltuk megérteni milyen szándék vezérli a tér kialakítását az istentisztelet szempontjából az egyes korokban, illetve milyen szerzetes- és egyházkép áll emögött; illetve a mai szerzetesközösség – a II. Vatikáni Zsinat után megújult liturgiával és egy megújult monasztikus szerzetesi identitással – hogyan találhat otthonra a Pannonhalmi Bazilikában a provizórium jegyében eltöltött nem könnyű évtizedek évek után. A történeti tér ezen újraolvasásában az a törekvésünk is kirajzolódik, hogy a Bazilika jelenlegi „halott” tereit ismét pozitívan értelmezzük, és visszakapcsoljuk a bazilika liturgikus vérkeringésébe.

Másrészről, ha kiindulási alapként elfogadjuk, hogy a Bazilikát elsősorban, mint a szerzetesi istentisztelet terét értelmezzük, akkor másodsorban azt kell megvizsgálnunk, hogy ez a tér ma milyen liturgikus feladatokat lát el. Ahhoz, hogy valóban koherens liturgikus teret hozhassunk létre, fel kell állítanunk egyfajta fontossági sorrendet ezek közt a feladatok közt – s a tér karakterét értelemszerűen az első helyen kiemelt liturgikus funkció fogja markánsan meghatározni. A többi feladat az első függvényében vehető figyelembe a liturgikus tér tervezésekor. Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy a liturgikus tér első számú szervező erejeként a templom szerzetesi jellegét kell kiemelnünk: a Bazilika mindenekelőtt egy imádkozó szerzetesközösség szíve, otthona, mindennapi életének forrása. A tér elsősorban a szerzetesközösségé, eredeti szándéka szerint is, és ennek ma is markánsan kifejezésre kell jutnia.

A történeti tér teológiai-monasztikus újraolvasása

A pannonhalmi szerzetesközösség templomát az alapítás kora óta sokszor átalakították, újjáépítették. Mai állapotát azonban három korszak határozza meg legmarkánsabban: XIII. századi struktúra, a XIX. századi átalakítás, valamint a XX. század derekán kibontakozó jelenlegi használat.

  • A háromszintes, hosszanti tengely mentén rendeződő Oros apátra visszanyúló középkori tér eredetét egyfajta beavatás fokozataiban láthatjuk. Ez a beavatás egyrészt létrehozta az isteni hierarchia fokozatait (papság – szerzetesség – hívek), másrészt viszont magába a húsvéti misztériumba vezetett be, emelt fel, amelynek csúcsa itt a földön a szentmise ünneplése, amely a pap feladata. Ugyanakkor a kelet felé nyíló rózsaablak és hármas ablak Krisztus második eljövetelére irányítja az imádkozó figyelmét, az egész térnek eszkatológikus jelleget ad. A templom szerzetesi jellegét a plánum elhelyezkedő, a hívek szintjétől letnerrel elválasztott szerzetesi kórus adta meg, ahol a bencés közösség napjában hétszer összegyűlt, hogy Istent dicsérje.
  • A XIX. századi Kruesz Krizosztom főapát és Stornó Ferenc nevével fémjelzett felújítás a kor igényeinek és a kor középkor-képének megfelelően és egy koherens teológiai víziót követve purista módon egységesítette a templomteret. Mivel a korabeli szerzetesközösség a Bazilikát közös zsolozsma helyéül nem használta, a felújítás liturgikus vezérelve is a hívek jelenlétében ünnepelt főpapi liturgia lett. A szerzetesi templomból kisebb katedrális válik, s a monasztikus jelleget felváltja a pasztorális–didaktikus jelleg: mindez a közösség új egyházi-társadalmi szerepvállalását is jól tükrözi. Ezzel párhuzamban megjelennek a Magyarország, és a rend „szent történelmét” hangsúlyosan idéző elemek. Ez egyaránt utal a monostornak a magyar egyház és a magyar nemzet születésében játszott szerepére, ugyanakkor a nemzettudat korra oly jellemző megerősödésének is tanúja.
  • •Mindenekelőtt fontos tudatosítani, hogy egy bő évszázados cezúra után az 1960-as évek végétől a közösség ismét a Bazilikában végzi napi közös istentiszteletét. A tér mai elrendezése, ha töredékesen és az ideiglenesség jegyével megjelölve is, de mindenképpen jól tükrözi a közösségünk liturgiáról, egyházról alkotott képét: a közösség hosszas belső munkával felvállalta a zsinat által elkezdett liturgiareform megvalósítását, s azt a Bazilika istentiszteleti terében alkalmazni is szeretné. A középkori hierarchikus egyházmodell helyett a II. Vatzikáni Zsinat által hangsúlyozott kommúnió-egyházmodell formálja közösségünk gondolkodását, lelkipásztori beállítottságát, de mindennapi életét is, amelyben az egyes tagok különféle szolgálatai nem elsősorban egy hierarchia egymás felett álló fokozatait hozzák létre, hanem egy a Lélek adományainak és a szolgálatoknak sokféleségében jön létre az egyház egysége. Ennek első manifesztációja és megvalósítója a közösségben ünnepelt eucharisztia. Különös tekintettel vagyunk arra, hogy a liturgián résztvevő vendégek is közelebb érezhessék magukat a liturgiához, bekapcsolódhassanak abba. Ha a felújítás vezérelve valóban egy koherens szerzetesi liturgikus tér kialakítása lesz, úgy mindenképpen foglalkozni kell a mára liturgikus funkciójukat vesztett berendezési tárgyak sorsával is, amelyek – művészeti értékük ellenére – mintegy halott tárgyként vannak jelen egy élőnek óhajtott térben.


Megoldási javaslat

Ha a templomot a megújult liturgia és szerzetesség új kontextusában ismét úgy kezdjük el értelmezni, s használni, mint olyan teret, amely beavat bennünket, akkor az ismét beszédessé válhat: a közösség és az egyes keresztény-szerzetes iniciatikus útját szimbolizálhatja. Ehhez azonban tiszteletben kell tartani a templom hosszanti elrendeződését, felszálló dinamikáját és kelet felé való nyitottságát. Ennek fényében értelmezhetnénk újra a különféle térrészeket:

  • A torony alatti tér: a beavatási út kezdetének, a keresztségnek a helye.
  • A két középső szint (plánum és a padok szintje): lehetne a közösség liturgiájának helye, a beavatottak, a Krisztus misztériumát ünneplő keresztény közösség, az „egyház helye”: praktikusan tehát a zsolozsma és az eukarisztia helye. A templom szerzetesi jellegét a jól elkülöníthető szerzetesi stallumokból álló kórus alkotna, amelyek között, a templom tengelyében foglalna helyet az ambó. Az új fix kőoltár, (a hajdani lettner előtt álló népoltár helyén állva), mintegy a szerzetesközösség és az azzal együtt ünneplő hívek egységének szimbóluma lenne.
  • A szentély
    Az iniciatikus út harmadik szintje a szentély. Eredeti szándéka szerint is eszkatológikus jellege van ennek a térnek, amely valamiképpen a mennyei Jeruzsálem, a Szent Hegy előképe, és Krisztus második eljövetelét vételezi elő. Ezt a jelleget vissza kellene adni ennek a térnek, akkor is, ha tömeg liturgiák esetén tribünként használjuk. A megemelt szentély az a tér, amely kifejezné a közösség és az egyes szerzetes várakozását, vándorlásának célját, reménységét, amely Isten országa, a Mennyei Jeruzsálem. Ebben az értelemben szeretnénk, hogy az eukarisztia őrzésének helye, a tabernákulum ismét kerüljön a szentélybe.
  • Az altemplom
    Hagyományosan az altemplomokban vagy a templomban tisztelt szent ereklyéjét helyezték el, vagy az alapító sírját találjuk itt. Pannonhalmán az alapító király, Szent István ereklyéit helyezhetnénk el az altemplomban, de gondolhatunk pl. a birtokunkban lévő szent Márton ereklyére is. A szentek tiszteletének ez az ősi, a keleti és nyugati egyházban egyaránt élő, és a liturgikus gyakorlatba is jól illeszthető formája. Az altemplom így olyan funkciót kapna, amely ismét szerves részévé tenné a templomnak, illetve helyet adna a Bazilika zarándoktemplom jellegének – s a közösség legfontosabb szentjeinek tiszteletét is élőbbé tehetné. Ez folytonosságot jelentene a XIX. században teljes joggal hangsúlyozott jelleggel, amely a templomot a nemzet szent történetében helyezte el, és teret akart adni a közösség számára fontos szentek tiszteletének is


Összegzésül

A Bazilikát úgy sikerülhet mai szemmel újraolvasnunk, hogy annak eredeti szándékát is tiszteletben tartjuk. Megmarad a templom hosszanti, kelet felé nyitott felfelé ívelő dinamikája, ugyanakkor az ünneplő közösség, az oltárral és a padok megemelt szintjével új középpontot is kaphatna. A templomtér egyúttal kifejezné a beavatási szentségek egységét, s a templomnak húsvéti jelleget is adna. A plánumon kialakított ambó-központú szerzetesi kórus a templom monasztikus alapkarakterét állítaná vissza, s ehhez szervesen csatlakozna a hívek megemelt szintje. Ugyanakkor figyelembe vettük a XIX. században teljes joggal hangsúlyozott jelleget is, amely a templomot a nemzet szent történetében helyezte el, és teret akart adni a közösség számára fontos szentek tiszteletének is.
Amikor a Pannonhalmi Bazilikáról gondolkodunk, tűnődésünket sok tekintetben a II. Vatikáni Zsinat liturgiáról szóló tanítása, a Sacrosanctum Concilium ihleti: ez a dokumentum sallangoktól és szélsőségektől mentesen, a liturgia mély megértéséről tanúskodva, annak leglényegére irányítja figyelmünket. Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk a modern liturgikus építészet és térelrendezés legfontosabb eredményeit és tendenciáit sem. Figyelembe kell vennünk továbbá a liturgikus gondolkodásban az utóbbi években végbement fejlődést is. Itt különösen is arra az egyre inkább jelenlévő feszültségre gondolhatunk, amely a liturgia kétféle látásmódja közt húzódik: az egyik ismét nagyobb hangsúlyt helyezne a liturgia transzcendens mivoltára, amely szakralitását a hétköznapi dolgoktól való távolságból nyeri. Ezzel áll párhuzamban egy mind erősebben közösség-központú liturgikus vízió. Amikor a Bazilikánk liturgikus teréről gondolkodunk, ezeket a tendenciákat nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Az mindenesetre fontosnak tűnik, hogy e két látásmódot ne akarjuk kijátszani egymás ellen, hanem a köztük fennálló feszültséget teremtő erőként használjuk fel. Felmerül a kérdés: vajon van-e arra mód, hogy olyan teret hozhassunk létre, ahol, eszkatológikus jövő és jelen közösség, Isten dicsősége és intim ház/otthon, Isten és egymás felé fordulás, imádás és kommúnió, áldozat és vacsora, szakrális és immanens összhangban állnak egymással. A liturgikus tér felújításának sikere – a tér eredeti funkciójának tiszteletben tartása és aktualizálása mellett - valószínűleg nem kis részben ezen is múlik majd.


Alább John Pawson életrajzát és munkásságát mutatjuk be. (Fentebb olvasható az általa a tervvázlatokhoz írt bevezető.)

John Pawson 1949-ben született a yorkshire-i Halifaxben. Tokióban az építész és formatervező Shiro Kuramata stúdiójában szerez tapasztalatokat. Hazatérte után Londonban fejezi be tanulmányait, ahol az Architecture Association tagja lesz. Saját irodáját 1981-ben alapítja meg. Munkájában kezdettől fogva az alapokra koncentrált: a tér, az arányok, a fény és az anyagok megjelenítésére. E témában végzett kutatásait a Minimum című könyvében publikálta 1996-ban.
Első megbízói között találjuk Bruce Chatwin írót, Pierre Audi operaház-igazgatót, valamint londoni dublini és New York-i művészeti galériákat. Az ezt követő munkák az épülettipológiák széles skáláját foglalták magukba: Calvin Klein manhattani üzletétől a Cathay Pacific hongkongi VIP-váróján keresztül a Scrager New York-i társasházig. A londoni Kew’s Gardens kerti taván keresztülívelő Sackler-hidat tavaly nyitották meg a nagyközönség számára.
Pawson érdeklődése a szerzetesi építészet iránt nem új keletű. 1998-ban a burgundiai Sept-Fons apátság szerzetesei megbízták, hogy tervezzen otthont egy új közösség számára Csehországban. Hat évvel később szentelték fel a Novy Dvur-i Miasszonyunk monostor templomát. Ennél a munkánál a tér bevilágításának koncepciója kapcsán Pawson rátalált a 12. századi provence-i Le Thoronet ciszterci apátság különleges jelentőségére. 2006-ban volt első kiállítása az apátságban.

4 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »