építészet : környezet : innováció

„A szeretet a kövek közötti malter” - beszámoló a pannonhalmi bazilika felszenteléséről

2012. augusztus 27-én délután ünnepi szertartás keretében szentelték fel a pannonhalmi Szent Márton Bazilikát, amelynek belső átalakítása John Pawson és Gunther Zsolt építészek vezette csapat tervei alapján készült el, többéves munka eredményeként. A szentmisén számos egyházi méltóság mellett Áder János köztársasági elnök is részt vett. Garai Péter beszámolója.

2012. augusztus 27-én délután ünnepi szertartás keretében szentelték fel a pannonhalmi Szent Márton Bazilikát, amelynek belső átalakítása John Pawson és Gunther Zsolt építészek vezette csapat tervei alapján készült el, többéves munka eredményeként. A szentmisét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Notker Wolf, a Bencés Kongregáció prímás apátja és Christian Haidinger, az Osztrák Bencés Kongregáció prézes apátja celebrálta; az ünnepi eseményen számos egyházi méltóság mellett Áder János köztársasági elnök is részt vett.

 

A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
 

 

Az ünnepség kezdetén az apátság barokk udvarában gyülekező papság és a meghívott vendégek körmenetben vonultak a bazilika nyugati kapujához, ahol John Pawson átadta az elkészült épületet a közösségnek, Áment Lukács bencés szerzetes, a bazilika őre pedig megnyitotta a bezárt kaput. A még sötét templomba történő bevonulást követően Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a torony alatti új keresztelőkútból merítve vízzel hintette meg a közösséget, a templom falait és az oltárt. Az esemény fényét emelte, hogy a főapát éppen ezen a napon ünnepelte beiktatásának 21. évfordulóját.

Notker Wolf, a Bencés Kongregáció prímás apátja köszöntésében elismerését fejezte ki és a világ bencés közösségének nevében gratulált az elvégzett átalakítási-felújítási munkákhoz. A római prímás apát igehirdetésében kiemelte, hogy a bazilika nem csupán egy szép épület, hanem az építő elődök hitének szimbóluma, valamint a mostani szerzetesközösség jövőbe vetett reménységének és az ide betérők iránti szeretetének jelképe is egyben. Az apát szavai szerint „a templomépítést az imádság köti bele az üdvtörténetbe és az egész bolygó életébe”, továbbá a templom épületében is kifejeződik a hívők egysége, akiknek addig kell formálódniuk, amíg teljesen össze nem csiszolódnak és érintkeznek a szeretetben.

 

A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
 

 

Ezután ősi szokás szerint az új oltárt és a templom falait – az apostolokra emlékezve tizenkét helyen – szent olajjal (krizmával) kenték meg a szentmisét celebrálók és a Pannonhalmával szoros történelmi kapcsolatban álló monostorok (pl. Altenburg, Bécs, Maribor, Münsterschwarzach, Tyniec és Zirc) főapátjai. A tömjénezés után a felszentelés utolsó mozzanata a templom kivilágítása volt. Ekkor gyújtották meg a falakon, a megkenések helyén a tizenkét kereszt előtti gyertyát, valamint az oldalhajók függőlámpáinak és a stallumok patinázott sárgaréz tartón álló világítótestjeinek fénye is megerősödött.

A szentmise után az eddig a Bazilika előtti téren várakozó és az eseményt kivetítőn nyomon követő érdeklődők is beléphettek a templomba, a bencés szerzetesek pedig rögtönzött kiselőadásokban ismertették az ünnepi liturgia és a felújíítás részleteit. A pannonhalmi Szent Márton Bazilika felújításához és az építész személyéhez az inspirációt a bencéseknek a csehországi Novy Dvúr trappista monostorába tett látogatása adta, amelynek 1999-2004 között megvalósult felújítása szintén John Pawson nevéhez fűződik. A zömében szerzetesekből álló pannonhalmi Bazilika Műhely fő célkitűzése az volt, hogy a templom szerzetesi imaterem-jellegét visszaállítsák a monumentális bazilika-szerepet hangsúlyozó 19. századi átalakításokkal szemben, megtisztítva a középkori szakrális teret a később rárakódott elemektől. A legszembetűnőbb változást a Storno Ferenc tervezte szószék, a Szent Márton-üvegablak, a korábbi berendezés és a solnhofeni kőburkolat eltávolítása jelenti. A tervezésben résztvevők célja  a vizuális tisztaság és funkcionális egység megteremtése mellett a megvilágítás növelése volt – egy olyan szakrális tér létrehozása, amely jól tükrözi az itt élő szerzetesek megújult identitását.

 

A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
 

 

A felújított bazilikát a későbbiekben részletesen is bemutatjuk.

Garai Péter


A Pannonhalmi Bazilika felújításáról – részletek a felszentelés liturgiájának füzetéből

Az imaterem az legyen, aminek a neve mondja. Ott mást ne csináljanak és ne is tartsanak. Benedek Regulája szerint a szerzetesi imaterem a közös Istenszolgálat, a zsolozsma, az Isten szavára való teljes odafigyelés helye. Fenntartott tér: ott más tevékenységnek nincs helye. Vállaljuk, hogy az itt eltöltött idő nem jár mérhető haszonnal. Ez a tér az Isten melletti radikális választásunk és ráhagyatkozásunk szimbóluma. A szerzetes napjának jelentős részét ebben a hasznosság szempontjából semmitmondó térben tölti egyedül vagy közösségben. Monostoraink szívében ott áll egy különös módon üres, „haszontalan”, azonnali cselekvést, reakciót nem követelő hely, amely elkülönül az őt körülvevő sürgés-forgástól. Csendre, megállásra, térdre borulásra, figyelmes hallgatásra hív; arra, hogy egész lényünkkel megálljunk és elnyugodjunk.

A Pannonhalmi Szent Márton Bazilika eredetileg egy maroknyi bencés szerzetes imatermének épült. A későbbi korok szerzetesei mind a maguk módján alakították tovább ezt a teret, mindig annak megfelelően, hogy éppen miként tekintett magára, miként imádkozott és ünnepelt az egyház és benne a szerzetesközösség. A lényegileg Oros apát idejéből származó osztott templomtér egyszerre fejezte ki a kozmosz, a társadalom és az egyház hierarchikus vízióját, valamint az isteni misztériumokba való fokozatos beavatást. Voltak idők, amikor a pannonhalmi bencések nem is használták imatermükként a Bazilikát. Ekkor a templom székesegyház és monumentum jellege lépett előtérbe, amit a Kruesz Krizosztom főapát és Stornó Ferenc nevéhez fűződő felújítás fémjelez leginkább.

Néhány évtizede a Bazilika újra a bencés közösség napi imádságának helyszíne. A pannonhalmi bencéseknek a II. Vatikáni Zsinat után megújult liturgiával és megújult szerzetesi identitásukkal kell itt otthonra találniuk az átmenet jegyében eltöltött évtizedek után. Azt szeretnénk, hogy a naponta többször templomba lépő szerzetes otthon érezze magát itt, hogy a közösség hitét, imádságát és istentiszteletét hordozza ez a tér, ugyanakkor a templomba belépő idegen szavak nélkül is megérthesse és magával vihesse nemcsak a helynek, hanem az azt belakó szerzetesközösségnek az üzenetét és értékeit.

 

A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
 

 

A templom megújult belseje a mai szerzetesközösség liturgikus vízióját tükrözi: ezt keltette életre az építészet nyelvén John Pawson. Ezt a víziót különösen is megihlette a középkori tér beavató jellege: a templom hosszanti elrendeződése, felszálló dinamikája és kelet felé való nyitottsága. Az új térelrendezés ezt a dinamikát már az egyes szerzetes és a keresztény közösség útjának tekinti: Az egyes térrészek ennek fényében nyertek új értelmet – és alkotnak újraértelmezett egységet.

A torony alatti tér a beavatási út kezdete, a keresztség helye: középpontjában kap helyet a keresztelőkút. A két középső szint a közösség liturgiájának helye. A templom szerzetesi jellegét a jól elkülöníthető szerzetesi stallumokból álló kórus alkotja, amelyek között, a templom tengelyében foglal helyet az ambó. Az új kőoltár a templom mértani közepén mintegy a szerzetesközösség és a hívek egységének, Isten és ember közösségének helye is.

A beavatási út harmadik szintje a szentély. Eredeti szándéka szerint e tér valamiképpen a mennyei Jeruzsálem előképe, Krisztus második eljövetelét vételezi elő. A keletre nyíló rózsaablak és a hármasablak a Háromság kimondhatatlan titkát és Krisztus jövetelét teszi szimbolikusan jelenvalóvá: így lesz a megemelt szentély az a tér, amely kifejezi a közösség és az egyes szerzetes várakozását, vándorlásának célját, reménységét.

Az altemplom újra fontos szerepet kap: Tours-i Szent Márton szerzetes-püspöknek, a Bazilika, a monostor és a Magyar Bencés Kongregáció védőszentjének ereklyéi kapnak helyet az oltár alatt: ez a szentek tiszteletének ősi, a keleti és nyugati egyházban egyaránt élő és a liturgikus gyakorlatba is jól illeszkedő formája.

 

A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
A pannonhalmi bazilika felszentelése - fotó: Garai Péter
 

 

A tér legfontosabb fókuszpontjai ugyanabból az anyagból készülnek, és ugyanazokat az arányokat látjuk rajtuk viszont. Diszkrét, mégis erőteljes jelenlétük kiemeli a templom nyugat–keleti tengelyét és a beavatási utat. A teret finoman egységesítő, hat centiméter vastagságú süttői mészkő padozatból nőnek ki a legfontosabb liturgikus tárgyak, melyek alapzata ugyanebből az anyagból készült. A keresztkút medencéje, az oltár tömbje és az ambó könyvtartó részének anyaga a légies, hófehér ónix, amely a Teremtés könyvének második fejezete szerint az Édenkert egyik drágaköve volt. A három liturgikus tárgy által létrehozott tengely keleti végpontján a hármasablak és a nagy körablak anyaga szintén ónix. A körablak üvegre kasírozott ónixlapjai a kör középpontja felé egyre vékonyodnak: az őket elválasztó, egészen vékony fénycsík pedig diszkrét keresztet formáz. Ugyanígy ónix a Szent Márton relikviáit befogadó ereklyetartó anyaga is. A bútorok olajjal és viasszal kezelt, tömör diófából készültek. A stallumokon található, gyertyákra emlékeztető lámpatestek, a gyertyatartók, a mellékhajók függőlámpái, valamint a templom oldalfalain elhelyezett szentelési keresztek anyaga patinázott sárgaréz.

Az a reményünk, hogy – elődeink nyomdokain haladva – a templom mostani átalakításával olyan építészeti, spirituális és liturgikus minőség jelenik meg a Bazilikában, amely egyszerre formálja szerzetesi önazonosságunkat, liturgikus gyakorlatukat, segíthet abban, hogy elmélyítsük Istennel és egymással való közösségünket, és az ide látogatóknak szavak nélkül is átad valamit abból, amit élni és elérni szeretnénk.

(forrás: sajtóközlemény)

 

11 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »