építészet : környezet : innováció

Gunther Zsolt: "A pannonhalmi bazilika nem rekonstrukció, hanem új entitás"

A pannonhalmi bazilika belső terének John Pawson tervei szerint elkészült átalakítása komoly vitákat váltott ki műemlékvédők és építészek között. Gunther Zsolt felelős tervezővel, a projekt hazai irányítójával a több évig tartó tervezés folyamatáról, a koncepció kialakulásáról és a megvalósítás nehézségeiről, valamint a térbe bekerült új elemekről beszélgetett Garai Péter.

G.P.: Hogyan kerültetek kapcsolatba ezzel a nagy horderejű és szinte szimbolikus jelentőségű munkával?

G.Zs.: 2005-2006 körül intenzív párbeszédet folytattunk Varga Mátyás atyával a liturgiáról és egyéb tervezési kérdésekről a győr-kismegyeri templom kapcsán, amelynek tervpályázatát irodánk nyerte meg 2004-ben. Szóba került a pannonhalmi bazilika régóta tervezett felújítása is, amelyet akkor Peter Zumthor – idő hiányában – nem tudott elvállalni. Javasoltam a bencéseknek a csehországi Novy Dvúr trappista monostorának megtekintését, amelynek átalakítását John Pawson tervezte és akkor még dolgozott rajta. Várszegi Asztrik főapát és Varga Mátyás atya el is mentek, és az ott látottak meggyőzték őket. Felvették az építésszel a kapcsolatot, mi pedig „benne ragadtunk” a folyamatban, mint Pilátus a Credo-ban. Számomra teljesen természetes volt, hogy Pawsont javasoljam. Régóta figyelem a tevékenységét, amely egyfajta viszonyítási pontot képez a mi irodánk munkájában is.

Pannonhalma, bazilika felújítása, dizájn építész: John Pawson, felelős tervező: Gunther Zsolt

G.P.: Pannonhalmával kapcsolatban gyakran emlegetik a Novy Dvúr-i apátságot, mint előképet és inspiráló példát a bencések számára.

G.Zs.: Ezt a hasonlatot veszélyesnek érzem, több szempontból is. Egészen más volt a helyzet Csehországban, ahol tiszta lappal indulva lehetett új templomot építeni, Pannonhalmán viszont meghatározó az erőteljes kisugárzású történeti környezet. Emellett a trappisták a világtól elzárkózó ciszterciek szigorúbb irányvonalát képviselik, míg a bencések - oktató-nevelő munkájukon keresztül is - nyitottak a külvilág felé. Pannonhalmával jobban összevethető a Pawson-irodában jelenleg is folyó másik munka, a szintén középkori eredetű augsburgi Moritzkirche felújítása – de a helyzet ott is egészen más, hiszen egy város központjában álló, tömegeket befogadó templomról van szó. Ez a - nagyjából párhuzamosan futó - két megbízás Pawsont hasonló alapkérdések többszöri végiggondolására késztette, nevezetesen, hogy milyen igények merülnek fel olyan országos jelentőségű műemlékek átalakítása kapcsán, amelyeket élő közösségek használnak.

G.P.: A Fehérvári Jákó atyával készített interjúban olvashatjuk, hogy a bencések számára nem az volt a fontos, hogy mindenáron külföldi építészt találjanak, hanem olyat kerestek, akinek a tereiben érezhető a spiritualitás, illetve megfelelő számukra a liturgikus térhez való viszonyulás módja – és ezt John Pawson munkáiban találták meg.

G.Zs.: A bazilika belső terének a II. Vatikáni Zsinat óta napirenden lévő átalakítási igénye egy hosszú és lassú érési folyamat során formálódott, amely kellően megalapozottá tette a véghezvitt beavatkozásokat. Teljesen helyénvalónak tartom, hogy a bencések sokáig keresték a megfelelő építészt, akiben megbízhatnak. Pawson sem állt elő rögtön egy határozott koncepcióval, hanem a keretek és a végletek „kitapogatása”, felvázolása során fokozatosan kereste azt a pontot, amely a leginkább megfelelő lehet a bencések részéről megfogalmazott, rendkívül erős teológiai koncepció megvalósítására.

G.P.: Példamutató az a hozzáállás, ahogyan a bencések előkészítik, majd levezénylik a Pannonhalmát és környékét érintő fejlesztéseket, amelyekben a szellemiség mindig kiemelt szerepet kap.

G.Zs.: A történelem folyamán az egyház mindig a haladást, a korszerűséget képviselte, ez csak a 19. század második felétől változott meg kissé és történt egyfajta visszalépés, a historizmus időszakában – éppen ekkorra esik a pannonhalmi bazilika egyik jelentős, a mai összképet is alapvetően meghatározó átalakítása.

Pannonhalma, bazilika felújítása, dizájn építész: John Pawson, felelős tervező: Gunther Zsolt

G.P.: Mi a benyomásod, tapasztalatod a Pawsonnal végzett közös munkáról?

G.Zs.: Pawson sokkal rugalmasabb volt, mint vártuk – mind a szerzetesekkel, mind a műemléki hivatallal szemben. Megpróbálta a különféle kívánalmakat maximálisan magáévá tenni, mi pedig az általa felállított kereteken belül tevékenykedtünk. Feladatunk elsősorban kísérő és közvetítő jellegű volt, hiszen nagyon sok múlott azon, hogyan tárgyalunk a megbízókkal, illetve a műemlékesekkel. Itt értékelődött fel igazán az irodánk szerepe, mivel minden rajtunk keresztül folyt. Az volt a (közös) célunk, hogy minél szebben tudjuk befejezni a bazilika belső terének átalakítását.

G.P.: Volt olyan momentum a Pawson-iroda működésében, ami különbözött a hazai gyakorlattól?

G.Zs.: Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy a tervezés kiindulópontjai, alapelvei mennyire tisztán meghatározottak, az adott munka jellegétől függetlenül. Emellett meglepő volt az a szerteágazó és jól bejáratott kapcsolatrendszer, amellyel pár napon belül bármilyen anyagmintát (például követ) be tudtak szerezni egész Európából.

G.P.: Milyen volt Pawson munkamódszere? Hogyan formálódott a koncepció?

G.Zs.: Elsőként végignézte, milyen lehetőségeket rejt magában a tér, továbbá megvizsgálta azt, mit lehet kezdeni a meglévő berendezési tárgyakkal. Az első skicc-sorozat egy drasztikus beavatkozást vizionált - fehérre festett falakkal és teljes purizálással -, amely sokaknál komoly ellenállásba ütközött. Ez nem egy határozott koncepció volt, hanem Pawson útkeresésének első állomása; kereste azt a határt és mértéket, ameddig el lehet menni az átalakítás során – ezzel elindította a szakmai párbeszédet a témában.

Pannonhalma, bazilika felújítása, dizájn építész: John Pawson, felelős tervező: Gunther Zsolt

G.P.: Egy ilyen kitüntetett helyzetű épület esetében nehéz konszenzusra jutni, illetve megvalósítani az előzetesen felállított, önmagában is összetett követelményrendszert. Hogyan zajlott a tervezés, az egyeztetések? Mi volt a ti szerepetek a folyamatban?

G.Zs.: A Bazilika Műhely fogalmazott meg nagyon erős teológiai alapokat, John Pawson ehhez igazodva dolgozta ki az építészeti koncepciót – ezek jelölték ki munkánk határait is. A terv e három csoport együttgondolkodása nyomán formálódott. Minden kommunikáció rajtunk keresztül zajlott, így mi közvetítettünk a bencések, a Pawson-iroda és az örökségvédelem között. A közösen kidolgozott alapkoncepció nyomán 2007-ben elkészült az engedélyezési terv, amely azonban sok kérdést nyitva hagyott – hiszen hogyan is lehetne 1:100-as léptékben megtervezni egy országos jelentőségű középkori templom belső terének átalakítását... A műemlékeken végzett beavatkozásokhoz hasonlóan itt is a kiviteli terv készítése, illetve az építkezés során dőlt el sok minden. A Pawson-iroda minden kérdésben kinyilvánította véleményét - írásban és képben, valamint rajzok formájában -, amit mi továbbítottunk az érintetteknek. Ha az egyeztetés folyamata elakadt, a mi feladatunk volt, hogy a tervet elmozdítsuk a holtpontról. Az esetek döntő többségében Pawson a mi közvetítésünkkel tárgyalt, „a messziről jött ember” éleslátásával szűrte ki az igazán fontos és lényeges dolgokat.

G.P.: Milyen gyakran találkoztatok személyesen a tervezés, illetve a művezetések során?

G.Zs.: A Pawson-iroda képviselői eleinte 2-3 havonta vettek részt az egyeztetéseken, később - ahogyan a tervezés folyamata egyre összetettebbé vált – havonta jöttek. A felmerült problémákat fotókon küldtük ki nekik, amire rendszerint gyorsan reagáltak. A tervek és a részletrajzok zömét is a Pawson-iroda munkatársai készítették – ezért van az, hogy a bazilika belső terében az utolsó szögig érezhető a John Pawson-féle design. Emellett persze nekünk is akadt tennivalónk; egy idő után már olyan jól kialakult a terv, hogy egyre több kérdésben dönthettünk önállóan – főként a végső határidő felé közeledve.

Pannonhalma, bazilika felújítása, dizájn építész: John Pawson, felelős tervező: Gunther Zsolt

Pannonhalma, bazilika felújítása, dizájn építész: John Pawson, felelős tervező: Gunther Zsolt


G.P.: Műemlékek esetében a tervezés irányát döntően befolyásolhatják – esetleg átírhatják – az előzetes történeti-régészeti kutatások, illetve állapotfelmérések. Pannonhalmán rendelkezésre álltak-e ezek a dokumentációk, vagy el kellett készíttetni?

G.Zs.: Óriási segítséget jelentett a történeti előzmények feltérképezésében, hogy 1996-ra elkészült a Mons Sacer-Pannonhalma 1000 éve címet viselő, három részes tanulmánykötet, amely a rendelkezésre álló források alapján részletesen bemutatja az apátság történetét egészen a kezdetektől, esszékkel, leírásokkal. Így a műemlékek esetén egyébként kötelező tudományos dokumentáció összeállítására nem volt szükség. A tervezés kezdetén elkészített kő-, fa- és üveg-szakértői vizsgálatok egyfajta inventáriumot vázoltak fel, míg a statikai, gépészeti, villamossági szakvélemények nyomán a szerkezetek és az épületben található különböző rendszerek állapota rajzolódott ki.

G.P.: Digitális építészeti felmérés rendelkezésre állt-e a tervezés megkezdése előtt?

G.Zs.: Szilágyi Klára vezetésével készült egy részletes építészeti felmérés a teljes bazilikáról, 1:25-ös, illetve néhol 1:5-ös részletezettséggel. Ennek nyomán kiderült, hogy a pannonhalmi bazilika egy viszonylag pontatlanul szerkesztett templom, amely az évszázadok során végzett többszöri átépítés eredménye lehet. Nekünk elsősorban a különböző berendezési tárgyak pontos helyét kellett meghatározni. Kiderült például, hogy az azonosnak látszó tagozatok méretei között jelentős eltérések tapasztalhatók, továbbá alig találtunk két egyforma méretű pillért a templomtérben.

G.P.: Koncepciótok karakteres, a tér történelmi rétegzettségére reflektáló megoldásokat tartalmazott az átalakításra vonatkozóan. Mit szólt az örökségvédelem a tervezett beavatkozásokhoz?

G.Zs.: Az egyeztetések során hamar kiderült, a műemléki hivatal a bazilika meglévő állapotát, a Storno Ferenc (1821-1907) által 1870-76 között végzett átalakításokat védi; kiinduló álláspontjuk szerint az épületből elvenni nem lehet, csak új értéket hozzáadni. Ezzel szemben állt a szerzeteseknek a tér „tisztítására” törekvő szemléletmódja. Mindez kezdetben feloldhatatlan ellentétnek tűnt. A bencések világosan megfogalmazták, hogy a bazilika meglévő állapota nem felel meg a térrel szemben támasztott mai liturgikus követelményeknek. Egyértelmű volt, hogy hozzá kell nyúlni a templombelsőhöz és akkor felborul az addigi egyensúly - ezzel a műemlékvédelem is tisztában volt -, hiszen a Storno Ferenc építész és Kruesz Krizosztom főapát nevéhez fűződő „székesegyház-jelleg” ma már nem tartható. „Hogyan lehet egy szerzetesi templom egységét megvalósítani úgy, hogy megtalálja helyét egy középkori bazilikában?” -  ez jelentette szerzetesek, tervezők és műemlékvédők számára a feszültségeket rejtő nagy kérdést, amelynek megválaszolását nehezítette a templom egymásra rakódó történeti rétegeinek összetettsége – a 19. századi átalakítás elemei, berendezési tárgyai olyan mértékben ízesültek már a belső térhez, hogy megbolygatásuk nagy vitákat szült. A középkori épület viszont évszázadokon át alkalmas volt az „imaterem” funkció betöltésére – csak újra meg kellett találni azt az eszközrendszert, amivel ezt a megfelelő módon újra előtérbe hozhatjuk és felerősíthetjük. 

Pannonhalma, bazilika felújítása, dizájn építész: John Pawson, felelős tervező: Gunther Zsolt

Főhajó skicc, Pannonhalma, bazilika felújítása, dizájn építész: John Pawson, felelős tervező: Gunther Zsolt


G.P.: Hogyan sikerült ezt megvalósítani ebben a különleges adottságú szakrális térben?

G.Zs.: Allison Morris, a Pawson-iroda munkatársa - aki végzettségét tekintve irodalmár, az építész műhelyből kikerülő szövegek gondozója és részben szerzője - által írt esszében olvashatjuk, hogy „a Storno Ferenc nevével fémjelzett munkálatok töredékessé tették a középkori épület szimbolikus, holisztikus nyelvezetét, amelyet az allegória didaktikus nyelvezete és a historizmus váltott fel. Ehhez a felújításhoz nagyszerű romantikus hátteret szolgáltatott a középkori templom.” A mostani átalakítás során megfogalmazott koncepció célja pedig a középkori szellemiség erősítése volt, a szimbólumok szintjére, vagy még lejjebb, a dolgok legmélyére történő (szinte kifejezhetetlen) lehatolás révén. Ezt a Storno által létrehozott tér átértelmezésével próbáltuk megvalósítani, megkeresve a védendő és lehántható rétegeket. Például a szentély rózsaablakába került új ónix lapok - a középen kirajzolódó kereszt-motívummal - és az azokon át beáradó fehér fény a kereszténység által a kezdetektől fogva tisztelt örök értékeket, a tisztaságot, az örökkévalóságot és a megváltást jelképezik. A szimbólumok indirekt módon élnek és bomlanak ki; itt már nem a „biblia pauperum” („szegények Bibliája” - a szerk.) jellegű történetmesélés a cél, mint például a 19. századi boltozati freskók esetében.

G.P.: Ezek szerint Storno Ferenc - a korszellemez igazodva - egy szinte tisztán neogótikus templombelsőt hozott létre, az átalakítás során a külsőt viszont érintetlenül hagyta. Érthető, hogy a bencések újra a középkori állapot szellemiségét szerették volna erősíteni. Milyen koncepciót fogalmazott meg ehhez a Bazilika Műhely?

G.Zs.: Az átalakítás rendkívül erős teológiai alapját az Isten és ember közötti kapcsolat lépcsői (hívek szintje – szerzetesek szintje – szentély) és az ezt kifejező, ősi beavatási rítus építészeti megfogalmazása adta, amelyhez a támpontot a szerzetesi regula előírásai adták. Ennek az elvont narratívának teremtette meg Pawson az építészeti kereteit, a kelet-nyugati fő tengely és a tér felfelé irányuló dinamikájának hangsúlyozásával.

G.P.: Hartmann Gergely Fehérvári Jákó atyával készített interjújában olvashatjuk, hogy az átalakítás teológiai koncepcióját megfogalmazó és az építkezést koordináló Bazilika Műhely munkáját egy építészekből, művészettörténészekből álló csoport is segítette. Kik voltak ennek a tagjai, milyen kapcsolatban álltatok velük?

G.Zs.: Ez egy teljesen független szakértői csapat volt, az egyeztetéseken nem vettek részt; tagja volt többek között Marosi Ernő, Takács Imre, Fejérdy Tamás, Dávid Ferenc és Somorjay Sélysette.

G.P.: Hogyan alakult ki a végleges koncepció?

G.Zs.: Rengeteg egyeztetéssel, vitával és kompromisszumok sorozatával. Szükség volt egy bizonyos hosszúságú érési folyamatra, amíg a projekt szereplői végiggondolták, milyen szintig restauráljuk a templombelsőt és milyen mértékben tompítsuk a Storno-féle koncepció élénk tónusait, színgazdagságát. A tér egészét tekintve itt nem elsősorban rekonstrukcióról, hanem egy új entitás létrehozásáról volt szó – ez okozta a nehézséget és a feszültséget.

G.P.: Mi indokolta a 19. századi berendezés teljes cseréjét?

G.Zs.: Látni kell, hogy a templombelső egy viszonylag kis tér, ezért kiemelt figyelmet kaptak azok a Storno nevéhez fűződő – mára funkciójukat vesztett, kiüresedett – liturgikus tárgyak, amelyek dominánsan jelen voltak, „súlyos” hatásukkal túl sok helyet követeltek maguknak a bazilikán belül, továbbá a bencések szerint nehezítették a meditációt és elvonták a figyelem fókuszát. Ezek voltak a szószék, a padok, Szent István és Szent Benedek szobra, valamint a baldachinos oltár. Az utóbbi eltávolítása nem valósulhatott meg, így a koncepcióban szereplő, a kelet-nyugati tengelyt a szentélyben lezáró, ún. „üresség tere” csak részben jöhetett létre.

G.P.: Hogyan alakult ki az új berendezési tárgyak formája, anyaghasználata?

G.Zs.: A templomból kikerülő 19. századi berendezési tárgyak helyére hasonlóan „elmozdíthatatlan” jelleget sugárzó, az új liturgikus követelményeknek jobban megfelelő oltárt, ambót (felolvasó állványt) és stallumot (szerzetesi ülőhelyeket) terveztünk, amelyek helyreállítják a tér egyensúlyát. A fontosabb liturgikus tárgyak kőből, tehát szolid, súlyos anyagból készültek. A kitüntetett pontokon különleges a kő, melynek nagyon sok biblikus vonatkozása van (például Krisztus, a sarokkő; Péter, a kőszikla). A fehér ónix többek között a tisztaságot is jelképezi, a Teremtés könyvének második fejezete szerint az Édenkert egyik drágaköve volt. Az amerikai dió erezete, sötétbarnára pácolt színe elegáns és visszafogott, megjelenése közel áll a barokk sekrestye bútorainak textúrájához. Az anyagválasztással nyugalmat kívántunk behozni a tér meglévő sokszínűségébe.

Pannonhalma, bazilika felújítása, dizájn építész: John Pawson, felelős tervező: Gunther Zsolt

G.P.: Milyen elhatározás született a 19. századi díszítőfestés megőrzésével kapcsolatban?

G.Zs.: Mindenképpen tompítani szerettük volna a Storno-féle festett felületek tónusát, az egyszerűsítést és a sallangok eltávolítását célzó koncepció szellemében. Az örökségvédelem hozzájárult ahhoz, hogy az eredeti szövetszerű falfestést jó minőségű, követ imitáló falfestéssé alakítsuk át, az oldalfalak 19. századi kváderes, kőutánzatú felületei pedig az eredetinél neutrálisabb  színt kaptak. Kiderült, hogy a Storno Ferenc tervei alapján megvalósult átalakítás során szinte mindenhol leverték az eredeti vakolatot, a kőfelületeket pedig mesterséges koromfoltokkal, „patinával” látták el. A boltozati mezőkben található freskókat megtisztítottuk, de az eredetinél tompább tónusokat kaptak. Ezek talán apróságoknak tűnhetnek, de a tér összhatásának szempontjából meghatározó momentumok voltak. Számtalan hosszú egyeztetést folytattunk a restaurátorokkal – ezek nagyon fontos beszélgetések voltak, amelyek során átérezhették, hogyan gondolkodik a templomot intenzíven használó, hús-vér közösség – és mi is megpróbáltuk megérteni az ő érvrendszerüket.

G.P.: Mit fogalmaztatok meg a szentély festett üvegablakával kapcsolatban?

G.Zs.: A középkori katedrálisok színes üvegfelületei sok apró részletből tevődnek össze, ezzel szemben Pannonhalmán a templom védőszentjét, Szent Mártont ábrázoló üvegablak viszonylag nagy, homogén részekből áll. A szerzetesek úgy érezték, ez az elem is túl erősen van jelen a térben, eltereli az emberek figyelmét, ezért döntöttünk az eltávolítása mellett. A déli gádorfalon megmaradtak a 19. századi festett üvegablakok, mivel látványuk kevésbé meghatározó a főhajóban ülők számára – így a Storno Ferenc nevéhez fűződő korszak sem tűnt el nyomtalanul a bazilikából.

G.P.: A rózsaablak középkori állapotának helyreállítása nem merült fel?

G.Zs.: A kutatások alapján kiderült, hogy a kőből faragott középkori küllők már akkor jelentősen károsodtak, amikor a 19. században a Szent Márton-üvegablakot belehelyezték – így a hiteles rekonstrukció nem volt lehetséges, ezért ezt a gondolatot elvetettük. Helyette indirekt módon próbáltuk megidézni a középkor szellemiségét, a korábban már említett kereszt- és fény-szimbolikával. Ebben a tekintetben is az egyszerűsítés, a tisztább helyzet létrehozása felé tettünk egy lépést.

G.P.: A templomban található solnhofeni kőburkolat felszedése nagy vihart kavart. Mi indokolta ezt a döntést?

G.Zs.: A padlóburkolat cseréje valóban egy „botránykő” volt sokak számára, a műemlékvédelmi hivatal a végsőkig ragaszkodott az eredeti állapot megtartásához. A bazilikában eddig látott kelheimi (solnhofeni) kő a 18. század második felétől kezdve terjedt el hazákban és a 19. század elején, a klasszicizmus idején vált különösen kedveltté. Az átalakítás előtti padlóburkolatot Stornó Ferenc tervezte, részben a barokk kori köveket rakta újra, amelynek tömörsége megfelelő ugyan, de az egyes lapok színe eltérő volt. Ez a sajátosság és a kikoptatott felületek tükröző, fényes hatása bánthatta a szerzeteseket, akik az immár tónusaiban is tompított belső térrel szemben érzett disszonancia miatt kezdeményezték a burkolat cseréjét. Ez a törekvés is a templom 19. században kialakult szerepének (a színgazdag székesegyház, mint a reprezentáció helyszíne - ahogyan azt Robert Onderka 1859-es metszetén is láthatjuk) megváltoztatására irányult.

G.P.: Hogyan sikerült meglelni a kívánalmaknak leginkább megfelelő kőfajtát?

G.Zs.: Hosszas keresés után találtunk rá a megfelelő, középkori jelleget leginkább erősítő kőfajtára. Először egy Majna-menti homokkővel próbálkoztunk - ami mintegy 30 éve a bambergi dóm padozatát is borítja -, ám a kopásállósága nem volt kielégítő. Ezután egy angliai, ún. portland mészkő került reflektorfénybe, ami a Brit Nemzeti Könyvtárban (British Library) is megtalálható - nem mellékesen Pawson irodája is ennek közelében van -; ennek keménysége megfelelő lett volna, a műemléki hivatal számára azonban nem volt elfogadható. Végül az itthoni kínálatból a megfelelő keménységű és tömörségű süttői mészkőre esett a választás; a haraszti bányarészben sikerült találnunk elegendő mennyiségű, azonos színű kőanyagot. A végleges felületkezelés kérdése is nagy fejtörést okozott: hosszas kísérletezés nyomán alakult ki a durva csiszolású, matt felületi textúra.

Alaprajz, Pannonhalma, bazilika felújítása, dizájn építész: John Pawson, felelős tervező: Gunther Zsolt

Keresztmetszet, Pannonhalma, bazilika felújítása, dizájn építész: John Pawson, felelős tervező: Gunther Zsolt


G.P.: A feltárások során sikerült fényt deríteni arra, milyen lehetett a középkori padlóburkolat?

G.Zs.: László Csaba régész a középkori lettner (szentélyrekesztő) helyének feltárásánál talált erre utaló nyomokat. Feltehetően rózsaszínes-fehéres árnyalatú mészkő alkothatta eredetileg a templom padozatát, de az elemek méretét, rakásmódját és mintázatát kellő információ hiányában nem lehetett rekonstruálni. Az építészeti koncepció alapelvei sem a rekonstrukcióra épültek, hanem egy mai, átértelmezett tér létrehozása volt a cél, amely alkotóelemeivel a középkor szellemiségét idézi fel - indirekt módon. Ezt a szándékot a padlóburkolat esetében a lapok nagy méretével és homogén megjelenésével próbáltuk elérni. A 6 cm vastag tömbök 40, 50 és 70 cm széles sorokban, véletlenszerű mintázatban követik egymást, így a kő anyagszerűsége, a rakás jellege és textúrája érvényesülhet. Úgy gondolom, ez az egységes hatást keltő új padló színében és rajzosságában is jobban illeszkedik a középkori kőpillérekhez.

G.P.: Mi lesz a sorsa az átalakítás során a belső térből kikerült tárgyaknak?

G.Zs.: Nagy részüket az apátság területén belül helyezzük el, például Szent Benedek és Szent István szobrát. A szószéket a Millenniumi Emlékmű épületében állítjuk fel - ennek építészeti környezetét, tartószerkezetét irodánk tervezi -, a padok Bakonybélbe, a nemrég felújított bencés monostorba kerülnek, a Szent Mártont ábrázoló rózsaablak pedig az Iparművészeti Múzeumban lesz látható. Úgy gondolom, mindegyik tárgynak sikerült méltó helyet találni és további sorsát megnyugtatóan rendezni.

G.P.: Egy országos jelentőségű műemléképületbe történő beavatkozásnál a megfelelő kivitelezők kiválasztása sem könnyű feladat. Milyenek voltak az építkezés közbeni tapasztalatok?

G.Zs.: A mesterek kiválasztására nem volt ráhatásunk. Ki kell emelni a restaurátorok, az asztalosok és a kövesek munkáját, akik nagyon igyekeztek – a megvalósult végeredmény jórészt nekik köszönhető.
A projekt egésze rengeteg kisebb-nagyobb egyeztetésből, együttgondolkodásból és döntések sorozatából állt (például a torony alatti rész padlószintjének két lépcsőfok magasságú megemelése elmaradt). Az elénk gördülő akadályok, kényszerhelyzetek között mindig sikerült erőt meríteni és kiutat találni; ez a folyamatban részt vevőket egy „boldog csapattá” kovácsolta, amit már önmagában véve is óriási dolognak és hatalmas teljesítménynek tartok.

Garai Péter

3 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »