építészet : környezet : innováció

A Rudas új ruhája*

Volt Budapestnek egy megfejthetetlen, megunhatatlan építészeti remekműve...
A december 5-i közlés ismétlése
"A cinikus az, aki mindennek tudja az árát,
de semminek sem tudja az értékét..."

/Oscar Wilde/

 

Volt Budapestnek egy megfejthetetlen, megunhatatlan építészeti remekműve, Szokoli Musztafa budai pasa fürdője, alias Rudas fürdő. A világháború utáni hevenyészett, esetleges alakítgatásokkal együtt is eleven, koherens, karakteres épület volt, lenyűgöző belső terekkel és atmoszférával. Ide belépve elfogta az embert az őszinte áhitat.

Az elemek és hőmérsékletek egykori titkos szentélye most enyhén szólva kiábrándító. Felújítás címén finoman kiherélték, megfosztották értékeitől és bevonták cukormázzal. Mint helyet, totálisan tönkretették azzal, hogy pont a Rudas-érzést száműzték belőle. Az egykor szakrális, archaikus hangulatú medencetérből profán wellness-attrakció lett. Elegendő magyarázat-e erre, hogy Magyarországon vagyunk?

Tudjuk, hogy minden jó dolognak vége szakad egyszer. De nemzetközi mércével mérve vajon hogyan értékelhető az, amikor egyedülálló értékeinket szó nélkül kiselejtezzük, hogy helyet csináljunk nyomorult kis önmegvalósítási pótcselekvéseinknek? Ebből a provinciális virtuskodásból akarunk hosszú távon idegenforgalmat generálni? A parasztvakítást nevezzük értékteremtésnek? Ezzel járulunk hozzá Európa gyarapításához? Jaj nekünk.


Kvázi-mediterrán
Marokkó

Vajon hogyan lett a nagyszerű Rudas fürdőből a plebejus ízlés fürdőszobaideálját megtestesítő monstrum? Hogy a fenébe lehet egy műemlékfelújítást kommersz fürdőszobamagazinokból összeollózni?

Példának okáért Olaszországban fel tudják újítani a műemlékeket úgy, hogy ne öljék meg őket. Mert ez itt hentesmunka volt, az építész teljes érzéketlenséggel nyúlt az épülethez, és az el is vérzett a kezei között. A turisták többsége és az újságírók alighanem így is zabálni fogják, mert marha vicces az egész, olyan elegáns, régies, egzotikus, jól fotózható meg minden. De ez nem mentség, mert a turisták és az újságírók akkor is zabálnák, ha történetesen építészetileg értékelhető lenne.

Ha az egészet újonnan építették volna, szokásosan középszerű dolog lenne, halvány erényekkel. A kupolatér formái és arányai így is lenyűgözőek, de a nemes patinát a finom részletekkel együtt teljes mértékben sikerült eltüntetni belőle. Márpedig itt különösen sok múlt az idő nyomain és az apró részleteken, felülírásukkal építészetileg kizsigerelték az épületet. A végeredmény tragikus ahhoz képest, amilyen volt, és amilyen lehetett volna, ha értő kezekbe kerül. Még csak nem is a géniusz emberfeletti kreativitása hiányzott innen, hanem az empátia, arányérzék és odafigyelés.

A falak közé ügyetlenül becsempészett marokkói stílus árulkodik a közreműködők fejében uralkodó zűrzavarról. Kínosak a hátulról fénycsövekkel megvilágított színes álablakok, az eredetinek csak gyenge utánzata az új zöld-vörös téglapadló. A wc-ket cilinderes urat és kalapos hölgyet ábrázoló, igénytelen matricák jelölik. A belső álhomlokzatok szokásos "mediterrán" hangvétele tökéletes tévedés. Az előcsarnok otromba beléptetőkapui gyilkolják a teret, a hátul díszlet jelleggel felhúzott "Bambi büféről" nem is beszélve. Az üvegtégla-falú masszázshelyiségek tovább fokozzák a káoszt, a porcelán ivóedényeket a rájuk szitázott ronda képek taszítják a szuvenírkultúra alacsony fokára. Sorolhatnánk. Az már csak hab a tortán, hogy a sajtóanyagban szereplő képen a kupolatérbe hasító fénysugár digitális trükk.


-
-

Nem stimmel a világítás, az anyagok, a színek, az áramvonalas zuhanyrózsák és vízcsapok stb., vagyis hiteltelen minden, amit újonnan csináltak. A főváros egyik aktuális csúcsteljesítménye egy remekmű jellegtelen, cifra bóvlivá való lefokozása. Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen jelentőségű beavatkozásra nem írnak ki nyílt építészeti pályázatot, továbbá hogy az egész dolog fű alatt zajlik, a szakmai és civil nyilvánosság kizárásával.

A felújítást nyilvánvalóan végre lehetett volna hajtani úgy is, hogy a fürdő ne veszítse el karakterét. Ehhez a tulajdonos szándéka és a tervező tehetsége kellett volna, a szükséges pénz és idő megvolt rá. Az még hagyján, hogy a politikusoknak és üzletembereknek gőzük nincs az építészetről (ennek belátása viszont elvárható lenne tőlük). De ha az érintett építész nem képes vagy nem akar releváns építészeti szempontokat érvényesíteni, építészeti értékeket megvédeni, ott nagy baj van. Ilyen esetekre első lépésben talán jó eszköz lenne a Műemléki és Fővárosi Tervtanácsok engedélyezési jogkörrel való felruházása illetve a tényleges kritikai nyilvánosság megteremtése.

A kupolacsarnokról készült képeken átsüt a tér elementáris ereje, nem érezni rajtuk a lesújtó, sivár valóságot. Az öltözők, masszázsszobák, zuhanyozók és egyéb járulékos terek helyzetidegen, felszínes, rátarti szállodahangulata viszont a fotókon is érzékelhető.

A beruházónak nem volt sok vesztenivalója, mert a magyar elvárások nem túl magasak, amúgy meg mindenhez hozzászokunk. A kezdeti undor után előbb-utóbb mégiscsak elmentünk vásárolni a Mammutba és a WestEndbe. A Széchenyi-fürdő kórházterem-hangulatúvá alakított tereiben immár békétlenkedés nélkül ázunk. Ugyanígy a régi Rudast is el fogjuk felejteni, amint átadjuk magunkat a víz ernyesztő ölelésének. Nincs ebben semmi különös, a pszichológia racionalizálás névvel illeti az elme önkéntelen igyekezetét az elfogadhatatlan, de megmásíthatatlan valósághoz való idomulásra (lásd: "lehetett volna rosszabb is").

Vajda Pál főpolgármester-helyettes külön kérte a sajtó képviselőit, hogy írják meg: "azok a budapestiek, akik nem járnak fürödni, azok is jöjjenek és nézzék meg ezt az épített értéket". Szó sem lehet róla, ne jöjjenek ide a budapestiek, ne jöjjön ide senki, mert azzal szentesíteni fogja ezt a hitványságot. Vajon az új Rudas nemzetközi bojkottjával el lehetne érni, hogy legalább a Rác és a Király megmeneküljön?


-

 

P.S. A fürdőbe küldött kémeink azóta felháborodott ős-rudasosokról, rossz ajtónyitási irányokról és a sarokmedencékben feneket égető reflektorokról számoltak be. Van itt egy link, ami emlékeztet rá, hogy nagyjából mit veszítettünk.  

Szöveg + kép: Török Tamás, egy Nagyon Dühös Egykori Fürdővendég
 


*December 1-én Demszky Gábor nagyszerű jelenlétében bemutatták a sajtó képviselőinek a Rudas felújított törökfürdőjét. A felújítás tervezője: Kaszab Építész Iroda.

vélemény írásához jelentkezzen be »