építészet : környezet : innováció

A Sió csárda Szekszárd közelében, 2006

Makovecz Imre egyik korai munkájának szomorú mai állapota - az épületet mielőbb műemléki védettség alá kéne helyezni!

Fotó: Sulyok Balázs
Makovecz Imre 1959-ben diplomázott, előbb a BUVÁTI-ban, majd a 1962-től a SZÖVTERV-ben dolgozott. 1963–1964-ben épültek meg első fontosabb munkái (Cápa vendéglő – Velence; Vendéglő – Berhida), és ekkor készítette a Sió csárda terveit, amelyben szerkesztőként Scheuerné Pásztélyi Andrea volt a munkatársa. Az 1965-ben elkészült épületről három színes fotó is szerepel a Makovecz Imre műhelye című kötetben (szerkesztette: Gerle János, Mundus Kiadó, Budapest, 1996).


„A Sió csárda a szekszárdi Erőhegy tövében, a Sió közelében épült a 6-os számú út mellé. A rendkívül előnyös táji és forgalmi adottságok, a kilátás, a lejtős terep, a környék présházai és a sajátos formavilágra való törekvés adják az épület egészét. Az épület bisztróból, és borozóból, étteremből, valamint az ezekhez tartozó üzemi helyiségekből áll. Az ablakok szemöldöke, a lábazatok kívül és belül kavicsberakással díszítettek.” (Magyar Építőművészet 1966/4.)

1964 Szekszárd, Sió-csárda, megépült (Szabó Marianne textiltervező függönyei)...... Ugyanaz a képlet, mint Velencén. A felnyitott tetők egymástól kissé eltoltak. Az üzemi és vendéglátó rész szerkezete élesen elválik, pontosan ott, ahol a funkció is változik. /A derékszögű szerkesztés ilyen metamorfózisa a funkció hatására Alvar Aaltónál figyelhető meg./” (Makovecz Imre – Corvina műterem sorozat, Frank János bevezető tanulmányával, Corvina Kiadó, Budapest, 1980.)


Fotó: Sulyok Balázs
Fotó: Sulyok Balázs


Mendele Ferenc: Megjegyzések a Sió csárdáról
(részletek) 

„A szőlőhegy lábánál elhelyezett, nyaktaggal  összekötött két épület kétségtelenül a présházak és a pincék hangulatát idézi, akkor is, ha a helyi hagyományok helyett az ország egy távolabbi (pl. Cák és Kőszegszerdahely) vidékének népi építészetére utal. A csonka kontyos, náddal fedett épületrészek tömegét és arányát, egymáshoz való vizuális kapcsolatát ez az igény határozhatta meg. A tört fehér vakolat, az előreugró tetővel árnyékban tartott, üvegezett homlokfal sötét foltja a fehérre meszelt, nyitott – esetleg deszkával borított – oromfalú szőlőpincékre emlékeztet. Ennek eredményeképpen az érkező első – távoli – benyomása (háttérben a régi szőlőspincékkel) egyértelműen kedvező. A népi építészeti hagyományokat másutt (részleteknél, belsőben stb.) nem is akarja felhasználni, gondolom, nem is nagyon lehetne. (...)
Makovecz Imre nagyon határozott karakterű építész, akinek tervei, épületei sajátos, senkivel össze nem téveszthető jegyeket viselnek magukon. Az elmúlt két évben kivitelezett tervein egyéni elképzelései mindinkább tisztázódnak és a szekszárdi étterme – hibái ellenére is – új színt, értéket jelent a sokszor eléggé folyóirat-ízű építészetünkben.” (Magyar Építőművészet 1966/4.)


Az épületet mielőbb műemléki védettség alá kéne helyezni. Ennek hiányában – mai állapotát látva – pusztulása hamarosan visszafordíthatatlanná válhat.


szerző: Sulyok Balázs (képek) Vargha Mihály (szöveg-válogatás)

vélemény írásához jelentkezzen be »