Nézőpontok/Vélemény

Architectura Sacra – Elmélkedés az építészetről

1/4

Kis kápolna a Kotori-öbölben – a szerző fotója

?>
Kis kápolna a Kotori-öbölben – a szerző fotója
?>
Rubinvörös levelek – fotó: Jez Timms | Unsplash
?>
A természet mint építész – barlang az Adria partjánál – a szerző fotója
?>
Peter Eisenman: House VI., 1972-1975 – forrás: eisenmanarchitects.com
1/4

Kis kápolna a Kotori-öbölben – a szerző fotója

Architectura Sacra – Elmélkedés az építészetről
Nézőpontok/Vélemény

Architectura Sacra – Elmélkedés az építészetről

2022.08.17. 08:00

Az építészetről szóló elméleti gondolkozás korunkban egyre népszerűtlenebb. Mivel e terrénum se nem irodalom, se nem filozófia, se nem történelmi vagy műszaki terület, hanem mindez együtt, nehezen illeszthető a közéleti vagy tudományos felületek arculatába. A szakma mégis szegényebbé válna nélküle – állítja Katona Vilmos, aki véleménycikkében az építészet és spiritualitás kérdésével foglalkozik.

Az itt közölt írás véleménycikk, mely kizárólag a szerző meglátásait tükrözi, a benne foglaltak nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. 

Emlék a Művészeti Akadémiából

Ferencz István vallotta be 2020 nyarán abban a budai épületben, amelyet Makovecz Imre önmagának és feleségének tervezett, hogy élete fontos része a dohányzás. Nem is annyira az életéé, mint inkább a gondolkozásáé, ugyanis a füst felszívásával és kifújásával járó inhalációs folyamat segít az elmében zajló folyamatok tudatosabbá tételében. A füst megszínezi a levegőt, a melegség pedig úgy elnehezíti, hogy szinte súlya lesz. A dohányos nem oktalanul lélegez, nem szaporázza a levegővételt a kelleténél jobban, de azt sem engedi, hogy a szivar vége a parázsban terméketlenül elhamvadjon. Másrészt, a meleg, sűrű levegő átjárja a tüdőt, a vérereken át a testet és az agyat, mintha az nehéz gondolatokat szívna magába a környezetéből. A levegő útja azután az ember testén át visszavezet a természetbe, ahonnan vették. Utóbbinak van csak igazán jelentősége, amikor a test a párájával és a saját érzéseivel, gondjaival, szenvedéseivel, az életével keveredett levegőt visszaadja szerves környezetének. A füst csak megfesti, és így láthatóvá teszi mindazt a zavaros, itt-ott talán némi rendszert mutató gomolygást, amitől a dohányos ilyenkor megszabadul.

Ferencz István persze nem így fogalmazott. A távolba engedett gondolatokról és azok visszatértéről beszélt. Mintha ő maga már nem a dohányos alakjával, hanem a fákkal azonosult volna, akik a szén-dioxidot leveleiken át magukba szívják, és a levegőt a nap megváltó hatására éltető oxigénnel dúsan visszairányítják az emberhez. Létezik tehát egy mágikus cselekmény, amely a szenvedést jóváteszi, sőt, élettel viszonozza az enyészetet. Épp olyan ez, mint Virágvasárnap, amellyel a kereszténység a jeruzsálemi pálmás bevonulásra emlékezik. Ennek a tavaszi zöld bevonulásnak dinamizmusa van. Nem egyéb ez, mint a friss levegő érkezése, áramlása, amely előkészíti a távozást, avagy azt a rubinvörös szenvedést, amelyről a Milarepa tibeti szerzetesről szóló írásában Hamvas Béla is említést tett, ám amelynek igazi értelmét csak a Poeta sacerből olvashatjuk ki. [1]

Rubinvörös. Hogyan függ össze ez a szín a növényekkel? Nemde, a levelek színe általában azért zöld, mert ez az a szín, amit a növény nem fogyaszt el, hanem továbbad, kibocsájt? Amit a klorofillal telt sejtek valójában elfogyasztanak, az minden egyéb szín, és közülük is elsősorban abból élnek, amelyik a zöldtől legtávolabb esik. Különös, hogy épp a vörös. Ismét arra utal, amire a szén-dioxid fogyasztása: a növény a halálból fakaszt életet, a szenvedésből derűt, a végből kezdetet.

Rubinvörös levelek – fotó: Jez Timms | Unsplash
2/4
Rubinvörös levelek – fotó: Jez Timms | Unsplash

Manapság az építészek között ritkán hangoznak el olyan gondolatok, mint amilyeneket Ferencz István elindított egy ma már jobbára kiközösített, eredetileg nemes kultusz, a dohányzás kapcsán. Hol van az az ihletett légkör, amelyet a tanítványok kezdetben magukénak vallottak? Eltűnt, vagy csak felszívódott, miként a füst? Az is lehet, hogy mindazok, akik az építészeti tervezés folyamatát is költészetként művelték, máshová költöztek, egyesek szebb életre szenderültek, és a maradék már nem érzi e szakmát sem alkalmasnak arra, hogy benne megnyilvánuljon. Ez a legvalószínűbb, pedig olyan mesterség az építészet, amelyen át mindent, tényleg mindent meg lehet érteni. De ki kutatja ma már behatóan ezeket az értéseket?

Tudomány és oktatás

A jelen gondolatokat olyanoknak lehet címezni, akik az építés mélyebb értelmét keresik, de sem az építő foglalkozásban, sem az egyetemek képzéseiben, de még a doktori iskolákban sem találták meg azt. Rettentő csalódás ez minden fiatal és régebb óta kereső számára. A tudás hivatalos apostolairól ugyanis rendre kiderül, hogy semmit sem tudnak az építő költészetről, s ha meg is tudják közelíteni, annak tartalma kámfor módjára szertefoszlik előttük. Így persze sem érteni, sem továbbadni nem tudják, noha továbbadásról, folytonosságról értekeznek akkor is, ha saját maguk előtt is világos, hogy kizárólag profán értékekről nyilatkozhatnak. Ám amennyiben nincs valódi szellem, vajon meddig tartható fenn a profán önmagában?

René Guénon matematikusként részben Nicolaus Cusanus, részben Eckhart teológiájától, részben a szúfi misztikától, Plótinosztól és a gnosztikusoktól ihletve komoly erőfeszítéseket tett, hogy kozmológiai modellt alkosson a szellemtől kiüresedett világ szemléltetésére. [2] Ma már ezekről szabadon lehet beszélni akár katolikusként is, hisz a jelenkor sivárságában fényűzés lenne a még felfedezhető, tiszta forrásokat is inkvizítorként elvetni, és valójában nincs is már senki, aki ezt saját őrültségének leleplezése nélkül megtehetné. Azt állítom, még felfedezhető. Nem mintha bárki ténylegesen tiltaná az olvasásukat, de oly sok minden tereli el a figyelmet róluk ma, hogy azon se csodálkozhatnánk, ha a zűrzavar leple alatt valaki titokban megsemmisítené őket. Hiszen jól látszik, hogy a múlt ismét kényelmetlen a jelen számára, és a tegnap történelemi tényeinek megkérdőjelezését a holnap hatalmi érdekei kedvük szerint kikövetelhetik.

Guénon a tér és az idő viszonyáról a következőképp gondolkozik: bizonyos civilizációk a térben nagy kiterjedésűek voltak, de csak rövid ideig léteztek, míg mások térbeli korlátok között, de igen hosszú ideig fennálltak. Az utóbbiak felemésztették az előbbieket, és végül az idő minden háromdimenziós kiterjedést magába nyel. Valóban ezt tapasztaljuk: egyre kisebb és jelentéktelenebb hely a világ, mert minden korábbi szellem, genius felaprózódik, a belőlük létrejött céltalan részecskék pedig eloszlanak a légüres térben. Ne tévesszen meg bennünket a részecskék sokszínűsége, mivel azok távolról nézve, vagy ömlesztve épp olyan szürkék és differenciátlanok, mint az aszfalt. Jelen van minden elem, de bárminemű kapcsolat és értelmes szerveződés nélkül. A tér ilyetén összeomlása végén még az idő is felőrlődik. Először a percek egyformasága miatt rövidülni kezd, majd maga is egy ponttá sűrűsödik, és képzetessé válik. Furcsa, hogy ez a gondolkozás épp ellentétes azzal, amit a modern relativisztikus fizika állít a világűr tágulásáról és annak jövőbeni elaprózásáról, vagy kihűléséről a végtelenben. Guénonnál a vég egyetlen pont, és nem a végtelen tér, a világegyetem pedig szellemi értelemben nem hogy tágul, hanem épp zsugorodik.

Érdekes adalék ehhez, hogy az ősrobbanás elméletének eredeti kiötlője, Georges Lemaître belga katolikus pap volt, aki, úgy látszik, csak a kozmikus folyamat elejével és közepével foglalkozott, de a történetet végkifejlet nélkül hagyta az utókorra. [3] Lemaître vonakodott attól, hogy elméletét népszerűsítsék, vagy a hivatalos katolikus teológiába beolvasszák. Talán azért, mert volt annyira gerinces, hogy az elme töredékes kísérleteinek, és főként önmaga elméjének ne tulajdonítson szent jelentőséget. A fizikusok persze azóta is marakodnak az ominózus végkifejlet körül, noha már az is figyelemre méltó tény, hogy a tér kiüresedése mint jövőkép egyáltalán felmerült a profán gondolkozásban. Egyesek máig ezt tartják egyedül érvényes eszkatológiának, amit a maga helyén kell kezelni: valahol szellemesség rejlik abban, hogy a materialista tudomány szerint a fizikai folyamatok az anyag lebomlása és az energia szétszóródása felé tartanak. Az anyagnak, ha van célja egyáltalán, az nem lehet önmaga.

A természet mint építész – barlang az Adria partjánál – a szerző fotója
3/4
A természet mint építész – barlang az Adria partjánál – a szerző fotója

Építészet mint hivatás

Amikor tehát a fiatal vagy régebb óta kereső tudós úgy találja, hogy sehol sem leli kutatásai tárgyát, akkor figyelembe kell vennie, hogy tapasztalata tökéletesen megfelel annak a folyamatnak, amelynek önmaga egzisztenciája is része. Bármennyire valósnak tűnik a fizikai építészet, és a belőle nem kevés áldozat árán kovácsolt műszaki tudomány, kizárt, hogy a dolgok jelentését és hivatása valódi jelentőségét abban találja meg. Ha tehát jót akar magának, először segítségül kell hívnia olyan erőteljes filozófusokat, mint Nietzsche vagy Heidegger, aztán széplelkű költőket, mint Georg Trakl vagy Hölderlin, hogy egyáltalán fogalma legyen arról a mögöttes dimenzióról, amely negyedikként járul a Descartes-i háromhoz. A műalkotás eredete, hovatovább, a poiesis nem olyan dolog, amit tudományos módszerrel igazolni lehet. És mégis: a tudós mérnök régen arra vágyott, és lelke mélyén talán ma is arra vágyik, hogy terveiben költőiséget fedezzenek fel. Ki vitatná ezt?

Mindez arra is rávilágít, hogy az építészet lényege önmaga fizikai valóságán kívül keresendő. Ezt még a funkcionalisták is elismerik, élükön Ludwig Mies van der Rohéval, aki jobbára arra törekedett, hogy az épület áttetszőségével szinte eltűnjék az általa felkínált újszerű élettérben. [4] Valószínűleg nem is volt olyan korszak a bábeli torony mitikus építése óta, amikor a házakat pusztán önmagukért csodálták volna. Még Antoni Gaudí Sagrada Famíliája sem annyira hiú alkotás, hogy kizárólag a művet ünnepeljék benne. Sokkal inkább a szimbólumot, amit megelevenít: az emberiség ősi vágyát arra, hogy a mélységből a magasság felé törjön, hogy megérintse a Nagy Alkotómester lábát a mennyei lajtorja legfelső fokáról. Ám ha a hétköznapi szükségleteket kielégítő épületekre gondolunk, még ezek is csak azért léteznek, hogy az emberek otthonai legyenek, vagy az emberi közösség eseményeihez szolgáljanak épített környezet és védelem gyanánt. Ahogy Gaston Bachelard megjegyezte, az építéstől elválaszthatatlan a védelem keresése, védeni pedig mindig csak valami értékesebbet érdemes. Tervezni tehát annyi, mint az anyagot szolgálatra fogni és szolgálni: embert, közösséget, magasabbrendűt. E gondolat gyökerét egyértelműen Lao-cénél találjuk, aki a következőképp mondta el ezt:

Harminc küllő kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létező
és hasznot-adó a nemlétező. [5]

Az építészet és annak oktatása ma már jobbára az anyagi javak megszerzésére és a puszta megélhetésre irányul. Szellemi érték szinte soha, erkölcs és felelősség kérdése pedig a törvényi szabályozások, előírások és társadalmi egyezmények vonatkozásában kerülhet csak szóba, mint szükséges rossz. Ám a legtöbb tervező e jövedelmező munkában már nem a pénzt magát látja, hanem saját szabadságának zálogát. Hogy mit ért e szabadság alatt, azt felesleges firtatni. A tervezésért kapott tiszteletdíjat el lehet pazarolni, de éppen fordítható szellemi épülésre is. Egyesek operaelőadásokra járnak, mások síelni vagy tengerparton pihenni, megint mások ruhaboltokba, ékszerüzletekbe. Az építészet így számukra sem öncélú tevékenység, csak épp olyasvalamivel töltik ki az eredendően benne foglalt űrt, ami lényegtelen.

Regresszió vagy progresszió?

Ha az építészetnek van fejlődési iránya, akkor ez a progresszió manapság rejtve van. Peter Eisenman már több évtizede meghirdette a klasszikus végét, és fikcióknak tartva elvitatta az építészettől a jelentést, az igazságot és a maradandóságot. [6] A Yale Egyetem későbbi professzorán legtöbben csak nevettek, amikor tézise igazolására szándékosan használhatatlan lakóépületet tervezett, amelyről becsapott megbízói egy frusztrációjuknak hangot adó könyvet is közzétettek. [7] Ám Eisenman célja nem a becsapás volt, mert úgy tűnik, tényleg hitt az értelmetlenségben, amit akkoriban az önjelölt nyelvész és filozófus, Jacques Derrida hatására dekonstrukciónak neveztek. Derrida esszésorozatot írt a Névről, amely kikezdi az értelmező nyelvi logika alapszabályait. [8] Ezek az írások az olvasót azzal bilincselik le, hogy szent titkot sejt a témában és a szokatlan mondatokban, ám az öncélú dekonstrukcióból épp ez a titok hiányzik. Nem is lehet ez másként, hiszen képviselői a jelentés szimbolikus mélységét elvitatták magától a nyelvtől is. Sajnálatos, hogy az építészet épp akkor kötött látványos házasságot a nyelvvel, amikor azt az intuitív jelentés megkérdőjelezésére, és mindannak lerombolására használták fel, amit korábban Heidegger, a Bauen Wohnen Denken szerzője példátlan szellemi erőfeszítés árán felépített. [9] Egy ilyen rombolást vajon tarthatnánk progressziónak? Aligha, hiszen maga a haladás is jelentéssel bíró érték, tehát a klasszikus része, amit a dekonstrukció deklaráltan maga mögött hagyott.

Peter Eisenman: House VI., 1972-1975 – forrás: eisenmanarchitects.com
4/4
Peter Eisenman: House VI., 1972-1975 – forrás: eisenmanarchitects.com

Mindez már a múlté – gondolhatnánk. Korszaktörténeti szempontból talán az is, de kérdés, hogy elmúlt-e már e sajátos lelki hangoltság, avagy még velünk van. A nyelv és az építészet deszakralizálása, majd a megszentségtelenített és felszelt részekből összetapasztott új valóság visszataszító kép, amely voltaképp a nihilizmus álarca. E nihilizmusban az a mérgező, hogy rövid távú céljaiért évezredes értékeket is kész feláldozni. Történelmet úgy oktat például, hogy egyik alkalommal a királyokat, másik alkalommal a háziállatokat veszi sorra, tekintet nélkül a korszakra és a földrajzi helyre. Hallgatói élvezik ezt, hiszen kedvükre szemezgethetnek a királyok és a háziállatok között, míg az eseményeket nem kell oksági összefüggésükben látniuk. A szemfényvesztés kárát csak később vallják, amikor egy utazás során kiderül, hogy környezetükből, vagy önmagukból aligha értenek valamit. Nem csoda ez, hiszen az élő történetek helyébe számukra elszigetelt impulzusok léptek, amelyek az elmében már nem képesek tapasztalatokká összeállni. Így károsodott a jelenlét is, hiszen eltűnt két fontos támasza, a hely és a történelem. Eltűnt, mert ezek addig léteznek, amíg van, aki emlékezzen rájuk. Csupán a külvilágban hiába is keresnénk a nyomukat.

Nietzsche helyesen mondja: az érzelem mélysége valójában az érzelem mögötti gondolatok mélysége. Ha pedig e gondolatokat többé nincs lehetőségünk elgondolni, akkor az érzelmek is elkopnak, és csak a jó és rossz, jobb és bal, kellemes és fájdalmas primitív dichotómiái maradnak. Mi ebben a fejlődés, a progresszió? Inkább visszafejlődés ez, lelki és szellemi csökevényesedés, amely ráadásul tudatosan választott út a huszadik század második felétől kezdődően – legalábbis néhány művésznél és filozófusnál. Ha pedig a techné felkentje is ilyen ösvényt választ, mindenki követi, aki eredetileg fel akart nőni hozzá. Emiatt érezzük a tömeg megvetését és lenézését, a média cinkos hallgatását, amikor a diabolikus útról vissza akarjuk téríteni az eltévelyedőt. Ám mindezen próbatétel ellenére valószínűleg ez a társadalmi haladás egyszerre új és eredeti arca. Mindig kellenek olyanok, akik igazak maradnak a szenvedések árán is, hisz másra nemigen van lehetőségük, ha valaha megértették és elkötelezték magukat a poiesis mellett. E szivarfüstként gomolygó szenvedésből mindazonáltal szerves élet, és friss levegő fakadhat, csak a távlatokat kell megtalálni hozzá. Ez lesz a jövő nemzedék építészeinek legnagyobb kihívása.

Katona Vilmos

 

Jegyzetek

[1] Hamvas Béla: A láthatatlan történet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988, pp. 78–89 és 110–128.       

[2] Guénon, René: A mennyiség uralma és az idők jelei. Kvintesszencia Kiadó, Debrecen, 2006.

[3] Lemaître, Georges: L’Hypothèse de l’atome primitif – Essai de cosmogonie. Editions du Griffon, Neuchâtel / Editions Hermès, Brüsszel, 1946.

[4] Van der Rohe, Ludwig Mies: Építőművészet és korakarat (1924). In: Kerékgyártó Béla (szerk.) A mérhető és a mérhetetlen – Építészeti írások a huszadik századból. Typotex, Budapest, 2004, pp. 73–79.

[5] Lao-ce: Tao te king, 11. vsz., ford. Weöres Sándor.

[6] Eisenman, Peter: A klasszikus vége – a kezdet vége és a vég vége (1984). In: Kerékgyártó Béla (szerk.) id. mű, pp. 319–339.

[7] Frank, Suzanne: Peter Eisenman’s House VI: The Client’s Response. Watson-Guptil Publications, New York, 1994.

[8] Derrida, Jacques: Esszé a névről (Szenvedések, Kivéve a név, Khóra). Jelenkor Kiadó, Pécs, 1993.

[9] Heidegger, Martin: Építés Lak(oz)ás Gondolkodás (1954), ford. Schneller István. In: Schneller István (szerk.) Az építészeti tér minőségi dimenziói, 2. kiadás. Terc, Budapest, pp. 78–89.

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

KÁLI SZOBROK // Egy hely

2022.09.02. 14:53
00:04:59

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Nézőpontok/Történet

LÖVŐHÁZ UTCA // Egy hely + Építészfórum

2022.09.02. 14:51
00:09:05

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk