Az Artmagazin címlapján a Teherelosztó

Megjelent az Artmagazin legújabb száma. Címlapon a bontás alatt álló Teherelosztó, fókuszban a „megőrzés, visszabontás, újraértékelés": a lapban többek közt Boros Géza értekezik Maróti Géza velencei pavilonjáról, Branczik Márta beszél a Virtuális leletmentés-projektről, Csanádi Judit ír Peter Zumthorról, Szilágyi Róza Tekla pedig a Paradigma Ariadné veszprémi projektjéről. A főszerkesztő, Topor Tünde beköszöntőjével ajánljuk a lapszámot.

„Címlapunk mementó, mert lehet, hogy mire megjelenünk, már alig marad valami a hetvenes évek egyik legjobb modern magyar épületéből, ami a Várban állt, és mint ipari műemlék – néhány évig onnan irányították Budapest áramellátását – egy funkcióváltással tökéletes helyszíne lehetett volna különböző művészeti programoknak, és energetizálhatta volna a negyed életét. Persze nagyon megosztó egy-egy ilyen épület, mint ahogy szinte mindegyik, ami állított valamit, és a közízlés előtt járt, vagy még közel ötven év múlva is előtte jár. A trendek változnak – a múlt század húszas éveiben a szecesszió iránti ellenérzéseket kellett leküzdeniük a hivatásos értékőrzőknek, most épp a brutalizmusnak nevezett irányzat csúcsteljesítményeivel kellene megbarátkoztatniuk a nagyközönséget. Mindenesetre hülye dolog lesz majd húsz év múlva visszaépíteni a Teherelosztó tornyát. 

Mint az eddigiekből sejthető, e számunk cikkei főleg a megőrzés, visszabontás, újraértékelés kérdései körül keringenek. Így aztán olvashatnak a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának építésekor és újjáépítésekor zajló, a vicces elemeket sem nélkülöző csatározásokról, egy Czóbel-mű újranézéséről, vagy arról, érdemes volt-e visszabontani a Levelet olvasó lány című Vermeer-képet, és megkérdőjelezni, hogy maga Vermeer hajtotta rajta végre a Cupido-motívum eltüntetését. 

Cikkünkben olyan restaurátor mondja el véleményét, aki fantasztikus gyűjteményének képei között élve vélhetően sokunknál jobban érti, amit a művek beszélnek. Címlapsztorink leletmentő projektről szól, Branczik Márta kezdeményezéséről, aminek keretében olyan hetvenes évekbeli épületekről készül dokumentáció, amelyek érdemesek lennének a megőrzésre, mégis lebontásra ítéltettek. Ezek a korszak csúcsteljesítményei, de valahogy az ekkoriban tömegével épült lakótelepek, és mondjuk még a szocialista múlt árnya is rájuk vetül. 

Pedig mára a lakótelepek is érdekes átalakuláson mennek keresztül, vagy amelyik nem, ott besegítenek köztéri művészeti projektek– például Veszprémben, ahol megszülettek a város legújabb szelfipontjai. Az idő-, illetve stílusrétegek egymáshoz való viszonyát egy-egy életművön belül vizsgálva dolgozik a művészettörténész, de van, hogy az efféle munka a művész számára is érdekes – ez maga a posztmodern, aminek fontosdarabjai szintén most csúsznak bele a védendő kategóriába, illetve most nyílik ki rájuk a szemünk. Bak Imre-interjúnk is ennek jegyében készült. 

Paradigmaváltások: ez lehetne tehát e számunk hívószava – az alkotás mögötti szándék és a műalkotások értelmezési gyakorlatának változásáról szól az Ulbert Ádám műveivel foglalkozó írás, illetve az a cikkünk, ami Arnold Schönberg festményeit helyezi el a nonfiguratív művészet idővonalán pszichológiai vonatkozásokat is megemlítve. A könyvek, amiket ismertetünk, tulajdonképpen ugyanezzel foglalkoznak: az értékítéletek változásainak dinamikájával. Végül Dürer tesz pontot a sok kérdés végére, amikor bevonultatja szemünk elé A lovag, a halál és az ördög című kép szereplőit."

Topor Tünde főszerkesztői bevezetője az Artmagazin 2020/3. számához