Az épített örökség védelmében - Változó társadalom-változó műemlékvédelem?

2011. március 1-2. között nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten, a Várban, a Magyar Tudományos Akadémia Kongresszusi Termében, Az épített örökség védelmében - Változó társadalom-változó műemlékvédelem? címmel, amelyen számos külföldi és magyar előadó szerepelt, különféle érdekes témákkal. Az előadások között jelentős hangsúlyt kaptak az örökségvédelem gazdasági vonatkozásai, a jelenlegi helyzetre adható lehetséges válaszok felvázolásával együtt. Az igencsak hosszúra nyúlt első nap összefoglalója.

Az eredetileg klarissza kolostornak épült, a 18. század végén az országgyűlésnek, később pedig az Országos Levéltárnak is helyet adó vári épületegyüttes a főváros egyik legszebb és legrégibb báltermét rejti. Az egykor az alsótábla ülései számára épült MTA Kongresszusi Terem kialakítása Franz Anton Hillebrandt, majd Lechner Jenő tervei alapján történt. 2006-2007-ben Potzner Ferenc - Magyari Éva és Pazár Béla belsőépítészekkel együtt - elkészítette a rekonstrukció terveit, azonban ez forráshiány miatt ezidáig még nem valósulhatott meg. A konferencia résztvevői azonban a lépcsőházban megtekinthették a tervekből erre az alkalomra összeállított tablókat.

 

 

A konferencia kezdetén a megjelenteket dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Miniszter köszöntötte. Kiemelte a rekonstrukciók válságkezelő szerepét, gazdasági hasznosságát, valamint az állami támogatás szükségességét - ezek a gondolatok később több előadásban is visszaköszöntek. A két nap fő témája az örökségvédelem hosszú távú céljai és helyének meghatározása volt. Marosi Ernő művészettörténész Kinek az öröksége? című nyitó eladásában megadta a két nap elméleti-szellemi hátterét. Beszélt a műemlékfogalom és -védelem történeti kialakulásáról, valamint a világörökségi helyszínek sajátos problémáiról. A címben feltett kérdésre azt válaszolta, hogy a műemlékek összessége az elődeink öröksége, mindenkori tulajdonosa pedig a civilizált emberiség. A műemlékek többrétegű jelentéstartalmát elemezve kitért arra, hogy az egyik legfontosabb jellemzőjük a közösségi identitáshoz való kötöttség, amelyet legtisztábban a vallási kultuszok épületei hordoznak. Dr. Tamási Judit régész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke előadásának mottójául gr. Széchenyi István gondolatát választotta: A magyarok a megadásban néha jeleskednek, de a megtartással nem gondolnak. A műemlékek hazai állapotát jól jellemző mondat után kifejtette, hogy a folyamatosan karbantartott, használatban lévő műemlékeknek megtartó erejük van, a felújításokba történő befektetések nemcsak gazdasági, de jelentős társadalmi hasznot is hoznak. Különféle külföldi felmérések adataival igazolta az örökségalapú fejlesztések - átlagosnál nagyobb - munkahelyteremtő és jövedelemtermelő hatását. Hazánkban erről nincsenek statisztikák, mert az örökségvédelemre fordított pénz ma nem szerepel elkülönített tételként a nyilvántartásokban, így nem lehet megítélni a gazdaságra gyakorolt hatásait sem. Az elnökasszony röviden ismertette a Széchényi Ferenc nevét viselő, nyolc modulból álló örökségalapú fejlesztési terv főbb csoportjait, valamint a KÖH kormányhivatalokhoz kötődő, új szervezeti felépítését. A 19+1 kormányhivatalból 9 speciális illetékességi területtel rendelkezik - a korábbi regionális irodákhoz hasonlóan -, feladataikat továbbra is önállóan gyakorolják.

 

 

A külföldi előadók sorát Didier Repellin, Lyon főépítésze, műemléki főfelügyelő nyitotta meg. Bemutatta a város ezeréves történelmét, a korszakok egymásra rakódó rétegeit, értékeit, köztük a sűrű beépítésű óváros mintegy 400 - 13-16. századból való - középkori házból álló különleges együttesét. A belváros hosszú ideig pusztult és egyre jobban kiürült, míg mintegy negyed századdal ezelőtt önkéntes munkával megkezdődött az egyedülállóan homogén városszövet megújítása, és az évek során fokozatosan sikerült visszacsábítani a lakókat a központba. Jelentős beavatkozás volt a Rhone rakpartjainak autómentessé tétele, amelynek során nyári ünnepségeknek és pihenésnek helyet adó óriási területek jöttek létre. Az Élő város-élő örökség koncepció mentén haladó fejlesztések sora valódi sikertörténet, amely a közeljövőben is folytatódik.

dr. Wilfried Lipp művészettörténész, az ICOMOS alelnöke Műemlékvédelem a változó világban című előadásával egyfajta történeti áttekintést nyújtott a műemlékekhez való viszonyulás különféle formáiról a 20. század folyamán, a számos charta és doktrína fényében. Kiemelte a posztmodern fordulatot, amely az 1970-es években alapvető változásokat hozott az anyag képpel, virtualitással való felváltása, illetve a liberális-pluralista megközelítésmód terén (bármit lehet..., miért ne...?). A jelenlegi helyzetről szólva a világörökségi helyszíneket mint a globalizált társadalom gyökértelenségéből eredő űrt betölteni kívánó, identitás-képző elemeket mutatta be, amelyek a kollektív emlékezet új pilléreit képezik és világszerte óriási turistaforgalmat generálnak.

Dr. Anthony D. F. Streeten, az English Heritage East Midland-i igazgatója bemutatta Anglia óriási műemlékállományát, a listára történő felvétel és kiválasztás alapelveit, valamint az emlékek sajátos csoportjait, amelyek között a városközpontok, épületek, ipari emlékek, parkok mellett például történelmi csataterek is szerepelnek. Az örökségvédelem és a műemlékekről való gondoskodás kulcsszereplői között említette a kormányt, a helyi önkormányzatokat, a nemzeti ügynökségeket (mint az English Heritage), a különféle nemzeti trösztöket, ernyőszervezeteket, a lakóközösségek és magántulajdonosok szervezeteit, valamint a különféle önkéntes klubokat. Az örökség életciklusát négy pontban határozta meg. A megértés magában foglalja a történeti környezet értékeinek megfelelő kutatását, az értékelés a pozitív és proaktív stratégia nyomán történő megőrzés tervezését, a gondoskodás a megújítás sokrétű feladatait, az élvezet pedig a turizmus fejlesztését foglalja magában, amely újra generálja és erősíti az emberekben az örökség megértését és kellő értékelését, s ezáltal a körfolyamat kezdődhet elölről.

 

 

Csaba László közgazdász, egyetemi tanár Az új Széchenyi-terv és az épített örökség című előadásában bemutatta a műemlékvédelem mai helyzetéhez vezető utat az 1950-es évektől kezdődően. Rámutatott a lényeges hiányosságokra, a teljeskörű, megbízható műemléki kataszter és a minőségi turistákat vonzó infrastruktúra hiányára, a kastélyprogramok kudarcaira, valamint arra a sajnálatos tényre, hogy az épített örökség még mindig nem része a nemzetképnek. Az új Széchenyi-tervvel kapcsolatban inkább általános megfogalmazások hangzottak el, a szakember szerint a stratégia még kevésbé látható. A rendelkezésre álló források szűkössége miatt a leginkább sürgető beavatkozásokat kell előtérbe helyezni. A közeljövő legfontosabb feladataiként a kataszter alapján meghatározott, minimálisan megőrzendő objektumok meghatározását és az örökségvédelem országimázsba történő beépítését szorgalmazta, amely minimálisan egy évtizednyi feladat, az emlékek megmentése tekintetében pedig az utolsó pillanatban vagyunk.

Chevalier Bertrand, Troyes urbanisztikáért felelős alpolgármestere egy újabb sikeres városközpont-megújítási projektet mutatott be, amelynek során a 20. század második felében a textilipar válságába zuhant, 60.000 fős város központja újra élhetővé vált. A folyamat itt is a meglévő örökség felértékelésével kezdődött, amelyben a 16-17. századi, jellegzetes favázas lakóépületek mellett a 19. századi ipari emlékek is helyet kaptak. A belváros gyalogos övezetté tétele, a közterületek felújítása, a kereskedők visszacsábítása és a különféle kedvezményekkel segített épületrekonstrukciók lassan visszahúzták az embereket a központba. A város 2014-ig terjedően részletes városfejlesztési koncepcióval rendelkezik, amelyet a klaszterekben történő gondolkodás és az interdiszciplináris együttműködés határoz meg.

Az ebédszünet utáni második ülést Terje Nypan szociológus nyitotta meg, aki a norvég Riksantikvaren (Norvégiai Kulturális Örökség Igazgatósága) főtanácsadója a norvégiai válságcsomag és az örökségvédelem kapcsolatáról beszélt. A csomag fő kritériumai a gyors, néhány hónap alatt érzékelhető hatás, az időben meghozott intézkedések, a konkrét célkitűzések, valamint a fenntarthatósági politika és a kormány helyzetének erősítése voltak. Az 5 millió lakosú országnak 526 millió eurós mentőcsomag jutott, ebből 40 millió euró az örökségvédelmet illette meg. Az örökségalapú fejlesztések előnyeit ismertetve elmondta, hogy a rekonstrukciók fajlagosan jóval nagyobb (akár kétszer, négyszer több) létszámú - ráadásul szakképzett - munkaerőt igényelnek, mint az új építkezések - ez már önmagában közvetlen jótékony gazdasági hatást jelent. A gépesített műszaki háttér aránya jóval kisebb, ezért a befektetett pénz jelentős része bérezésre fordítható, ami növeli a vásárlóerőt. Az identitástudat erősítését a helyi eredetű anyag és munkaerő elsőbbsége, valamint az iparos szaktudás bővítése fokozza. Mindezek elősegítik, hogy az örökségvédelem a stabil gazdasági növekedés egyik záloga és a válságkezelés egyik hatékony módja lehet.

 

 

Ertsey Attila építész, a Magyar Építész Kamara (MÉK) alelnöke A városkép szakralitása és a tőke agresszivitása - a paradigmaváltás igénye című előadásában az utóbbi évtizedek sajátos jelenségéről, a nagyvárosokban megjelenő épületszörnyetegek problematikájáról beszélt, számos épülettel illusztrálva. Alapvetését (Az építészet mágia) tovább bontva megkülönböztetett fehér mágiát (Antoni Gaudí, Rudolf Steiner, Makovecz Imre, Frank Lloyd Wright), illetve fekete mágiát, amelyre példaként Jean Nouvel barcelonai Akbar Tower projektjét - amely a Sagrada Familia tornyainak magasságával konkurál-, illetve a mekkai szentélykörzet közvetlen közelében emelkedő, 600 m magas Royal Clock Tower Hotelt hozta fel elrettentő példának. A budapesti Bécsi úti Zeppelinnél hosszabban elidőzve az építész elmondta, hogy ezek a beavatkozások átalakítják a város spirituális hangulatát, amelyet az épületek összessége jelent, szavakban nehezen kifejezhető módon. A félelemkeltő formák elterelik a figyelmet a lényegről - a fő kérdés pedig az, hogy mindezt milyen áron teszik? Az építészet minden korban a társadalom akaratának térbeli manifesztációja - kérdés, hogy ezek az építmények kinek az akaratát tükrözik? Az elveszett harmónia a mikro-, és makrokozmosz egyensúlyának megteremtését és a gazdasági fenntarthatóságot jelenti - mindez az önálló, környezetükkel nem kommunikáló, ikonikus házakat létrehozó, design-szemléletű építészet végét is magában hordozza.

Entz Géza művészettörténész, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális örökségvédelmi főtanácsadója a magyar műemléki topográfiai kutatások helyzetéről és feladatairól beszélt. A hazai nagytopográfiai kötetek időben igen elhúzódó megjelenésével (negyven év alatt mindössze 4,5megye illetve Budapest budai kerületei!) szemben a külföldi országok (Anglia, Ausztria, Svájc, Lengyelország, Szlovákia) intenzív inventarizációs munkáját állította szembe. Hazánkban jelenleg korszerű inventárium nem létezik, problémát okoz a hiányos feldolgozottság, a stílusterminológia változása, a folyamatos, naprakész ismeretek, valamint a társadalmi támogatottság hiánya. A KÖH és az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete együttműködésében készülő Új Magyar Műemléki Topográfia jelenleg félkész köteteiből várhatóan három év alatt akár öt új kötet is megjelenhet.

 

 

A kávészünet utáni kamarakoncerten Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész és Termes Rita zongoraművész játszott. Az első nap harmadik ülését Meggyesi Tamás építész, egyetemi tanár előadása nyitotta meg, aki A történeti települési táj identitásrétegeiről beszélt. A helyi, társadalmi identitás kérdésének történeti kialakulásának felvázolása után a résztvevők egy, a települések organikus jellegét hangsúlyozó elmélet (Patrcik Geddes) alapelveit ismerhették meg. A csak a preindusztriális korszakra igaz, hely-gazdaság-társadalom egymásrautaltságát bemutató mátrix után az őselemek megnevezései, illetve azok megfeleltetései kerültek terítékre különböző filozófusok megközelítésében (Empedoklész után Semper, Heidegger, Christian-Norberg Schulz, illetve  Kenneth Frampton). Meggyesi Tamás ezekből a települési szintnek megfeleltethető identitás-elemeket vezette le, mindezzel a hely leírásának, szemléletének szakrális eredetét és holisztikus szemléletét hangsúlyozva. A műemlékek olyan építmények, amelyek szembesítenek egy olyan humán értékrenddel, amelytől ma már távol vagyunk - a teljesség megragadására és megőrzzésének fontosságára figyelmeztetnek.

Az este további részében klasszikus műemlékvédelmi témák hangzottak el, a csokorból elsőként Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója beszélt a Kárpát-medencei határvidékek műemlékeinek helyzetéről Pusztuló örökség-megújuló örökség - Műemlékvédelem a végeken című előadásában. Az egykor magyarlakta, napjainkra elhagyottá vált, vagy más etnikai színezetet kapott területeken számtalan értékes, megmentésre váró emlék, elsősorban középkori falusi templom, illetve kastély található, amelyek többsége aggasztó állapotban van - ezt jól illusztrált a felvonultatott gazdag képanyag. A veszélyeztetettség okai országonként különbözőek, de eredményük - a kevés pozitív példától eltekintve - hasonló, a teljes rommá válás és pusztulás. Az előadó a már elért sikereket bemutatva kiemelte, hogy hazai viszonylatban igen kis összegekből, megfelelően előkészített projektekkel valóságos csodákat lehet művelni egy-egy emlék megmentésével (például az ezredforduló környékén megvalósult, anyaországi támogatással végzett célzatos felújítási program során). A további fennmaradás kulcsa természetesen itt is a megfelelő funkció megtalálása, hogy az épület integrálódni a tudjon a település életébe, lakói magukénak érezzék és meg is őrizzék.

 

 

Kovács András művészettörténész, egyetemi tanár Erdélyi kastélyrekonstrukciók című előadásában   sajnos csak az erdélyi arisztokrácia egykori lakóhelyeinek siralmas állapotáról tudott körképet nyújtani - megvalósult, sikeres beavatkozásokról kevésbé. A megkésett privatizáció, a visszaigénylések és a tulajdoni viszonyok kuszasága, valamint az óriási forráshiány tovább rontja a helyzetet. Az erdélyi Versailles-nek is nevezett bonchidai Bánffy-kastély évtizedek óta folyó megújulása is csak lassan halad, amelynek a kizárólag önkéntes alapon végzett munkák mellett az elképzelt jövőbeli funkció hiánya is gátat vet. Krcho János építész Márai Sándor nyomát követve Kassai őrjárat-ra indult, hogy bemutassa a város mai állapotát, a már korábban elpusztult és a még megmenthető értékeket.

Az első nap utolsó előadását Mihály Ferenc farestaurátor tartotta, aki az erdélyi műemlék  templomok állapotát ismertette felekezetenkénti felosztásban. Kirajzolódtak az állami műemlékvédelem és -nyilvántartás sajátosságai, gátjai, az egyes felekezetek legégetőbb problémái, valamit a felmérés, dokumentálás fontossága, hiszen az elhagyott, a magyar szakirodalomban is kevéssé ismert emlékek nagy része - sajnos - pusztulásra van ítélve.

A lehangoló befejezés ellenére a konferencia első napja igen sok pozitív példát mutatott be és az elhúzódó válságban vergődő országunk számára is a remény halvány sugarait csillantotta fel. Csak remélhetjük, hogy az illetékes döntéshozók felismerik az örökségalapú fejlesztések sokrétű,  anyagilag is jól kifejezhető hozadékát, amit ezen értékek megmentése jelenthet a társadalom egésze és a gazdaság számára.

Garai Péter

Kapcsolódó oldal
A városkép áthangolása - Ertsey Attila előadásának szerkesztett változata