építészet : környezet : innováció

Beszélgetés Csomay Zsófiával

Az építész kiszolgáltatottságáról, a női építészek sajátos helyzetéről és az internetes kommunikáció lehetőségeiről és veszélyeiről beszélgetett Kurucz Zsuzsanna
Csomay Zsófia pályáját a KÖZTI-ben kezdte, nevéhez jó néhány belsőépítészeti munka fűződik, köztük az Akácfa utcai EMKE Szálló pinceszintjén kialakított Maxim mulató. 1986-ban kapott Ybl-díjat a Békéscsabai Könyvtár tervezéséért Hegedűs Péterrel közösen, illetve 1994-ben Pro Architectura-díjat a Veres Pálné utcai Art Hotelért (Heppes Miklóssal). Tervezett iskolákat, óvodákat: Pesthidegkúton a Remetekertvárosi Óvodát és a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium épületét, valamint egy 75 férőhelyes óvodát (Heppes Miklóssal) 1996-ban. Legutóbbi munkái voltak a Herendi Múzeum belsőépítészeti tervezése (Magyari Évával) és a Collegium Budapest Raul Wallenberg vendégháza 2000-ből (Reimholz Péterrel).


A Collegium Budapest Raul Wallenberg vendégháza. Tervező: Csomay Zsófia és Reimholz Péter. Fotó: Bujnovszky Tamás
A Collegium Budapest Raul Wallenberg vendégháza. Tervező: Csomay Zsófia és Reimholz Péter. Fotó: Bujnovszky Tamás



ÉF:
Mi a véleményed, mennyire nehéz manapság megrendelelésekhez, munkához jutni?
CsZs:
Valahogy rosszul oszlanak el a feladatok  Soha nem fogom megérteni, hogy mitől van vagy mitől nincs munkája valakinek, csak azt látom, hogy nagy műveltségű, magasan kvalifikált építészeknek nincsenek megbízásai, míg megfelelő minősítéssel nem rendelkező tervezők dolgoznak a város legszebb pontjain.
Az én helyzetem személy szerint abszolút nem jellemző, mert munkáim zömét - miután a nőket ritkán keresik mint építészeket - pályázatokon nyertem, illetve néhány a cégen belüli munkamegosztás révén került hozzám. Ez alól talán csak a belsőépítészeti megbízások jelentenek kivételt. Az iroda mint üzleti egység teljesen más profillal működik, mint amilyenek az én munkáim, szinte véletlenszerűnek látszik kivülről, hogy együtt vagyunk. A bevásárlóközpontok tervezéséből élünk, amit én csinálok, az nem tartaná el a céget.
ÉF:
Könnyű együttműködni a megrendelőkkel?
CsZs:
Az egyik legnehezebb feladat a tervezésben a megbízó és az építész ízlésvilágának összehangolása, mert ha valakinek prekoncepciói vannak a látvánnyal vagy az épülettel kapcsolatban, akkor gyakran mély pszihológiai manőverekre van szükség ahhoz, hogy meggyőzzük. Számomra az építész és a megrendelő közti viszony legfontosabb jellemzője a bizalom. Pályám során volt néhány olyan munkám, amikor az első pillanattól kezdve elhitték, amit mondtam, ez valamiféle lelki többletet, megerősítést adott. Mi, építészek kegyetlenül ki vagyunk szolgáltatva annak, sikerül-e a megrendelővel elfogadtatni ötleteinket. Persze a másik fél is kiszolgáltatott nekünk, tehát a dolog igencsak kétélű.

Szakmai életem legnagyobb szomorúsága, hogy három évvel ezelőtt nyertem egy pályázaton egy evangélikus templomot, volt egy érdekes ötletem, furcsa volt az egész, de ült. Még komoly férfi kollégáim is némi irigységgel emlegették. De egy helyi gyülekezeti belviszály miatt elküldték a kivitelezőt, amikor már háromnegyedéig kész volt a templom. Akkor az egyik hívő, aki egyébként mezőgazdasági épületek kivitelezésével foglalkozik (végzettségére nézve gépésztechnikus), fejezte be a saját ízlése szerint. Az épület világát oly nagy mértékben térítette el az eredeti elképzeléstől, hogy nekem az építményhez ma már semmi közöm. Bánat nélkül nem tudok még a környékre se gondolni. De hát ilyen van...

A Collegium Budapest Raul Wallenberg vendégháza. Tervező: Csomay Zsófia és Reimholz Péter. Fotó: Bujnovszky Tamás

ÉF:
Többször céloztál rá, hogy nehéz nőként építésznek lenni.
CsZs:
Egyáltalán nem nőnek való. Az életforma, a komplex szellemi feladat együtt tartása teljes embert kíván.  Nem a tervezés szellemi része kritikus, azon az asztal mellett úrrá lehet lenni, hanem amikor megkezdődik az építkezés, amikor kikerül az engedélyezési terv a kezünkből, attól fogva tengernyi emberrel kell kommunikálni, akik nemcsak beszélgető partnerek, hanem súlyos anyagi terheket hátukon cipelő kivitelezők, tulajdonosok. A házat se könnyű kitalálni, de legalább olyan nehéz a pszihológiai, anyagi, szervezési problémákat kézben tartani és megfelelő pillanatban a megfelelő döntést meghozni.
ÉF:
Miért nehezebb ez egy nőnek, mint egy férfinak?
CsZs:
Azért, mert nagyon ritkán tud egy nő reggel nyolctól éjjel tizenkettőig csak ezzel foglalkozni. Számtalanszor kellett otthagynom komoly tárgyalásokat családi okok miatt, amelyek nekem ugyanolyan fontosak voltak, és ezért engednem szakmai vitákban. Hagytam, legyen, ahogyan akarják. Nem mentem utána, de minden esetben megmaradt az ebből fakadó a feszültség. Hiába tudom, hogy megvan a tehetségem ehhez a munkához (ez sokszor kiderült), mégis valahogy kielégületlen maradtam, mert úgy érzeztem, hogy nem tudok eléggé a dolgok végére járni. Bár lehet, hogy ez csak önvigasz.

A Collegium Budapest Raul Wallenberg vendégháza. Tervező: Csomay Zsófia és Reimholz Péter. Fotó: Bujnovszky Tamás

ÉF:
A Nemzeti Kulturális Alapprogram Építőművészeti Szakmai Kollégiumának kurátoraként is dolgozol. Mi alapján hozzátok meg a döntéseket? Milyen pályázatokat támogattok?
CsZs:
A kulturális adóalapból befolyó pénzeket osztjuk el, amelyből egy bizonyos tömeget a Nemzeti Kulturális Alapprogram megkap, és továbbosztja a különböző szakmai kollégiumokhoz beérkező pályázatok alapján. Az építőművészet  egy darabig az Iparművészeti Szakmai Kollégiumnak volt alárendelve, most alakult meg az önálló építészeti tagozat. Talán jövőre bővebb keretből gazdálkodhatunk. Az értékelés meghatározó szempontja, hogy a pályázat a „közjót” szolgálja. Szívesen támogatunk tanulással, oktatással kapcsolatos építészeti témákat, kiállításokat is.
ÉF:
Mit gondolsz, szükség van az építészetnek, az építészeknek publicitásra? És ha igen, milyen fajtára?
CsZs:
Az biztos, hogyha publikációk születnek munkáinkról, akkor felébred az érdeklődés irántunk, jobban odafigyelnek ránk. Az építész vágyálma, hogy az emberek rájöjjenek, hogy a környezettel való foglalatosság az ő érdekük. Sajnos, a ti Fórumotokon még csak építész szól az építészhez. Talán egy olyan szolgáltatás segíthet ezen az egyébként érthetetlen érdektelenségen, ha az építtetni akaró emberek számára régiókként összegyűjtött épülettárban lehetővé válik a keresgélés.

Mert az, hogy az építészet mégiscsak érdekli az embereket, kiderül abból, hogy mennyire lázba jön az, akinek tervezünk. Hiszen sok pénz forog kockán, és új hely keletkezik a világban. Az eldobható, boltban vásárolható házak kora szerencsére még nem érkezett el. Rettentő sok szálon elinduló problémahalmaz ez. Például mi az oka annak, hogy az irodánkkal szemben álló, majdnem selejtesnek mondható műemlék lakóháznak van létjogosultsága, és meg kell őrizni, amiben egy pillanatig sincs senkinek sem kétsége, míg az új házak talán egy ezredével kapcsolatban érzi ugyanezt az ember - ezt nem tudom.
ÉF:
Mi a véleményed az Internetről? A gyakorló építész tudja használni a munkája során?
CsZs:
Engem zavar az információknak ez az áradata, bár el kell ismerni, hogy roppant szórakoztató. Akinek nagyon sok ideje van, és kávéházi olvasgatás-szerűen napi félórát eltölt a lapotokkal, hogy jól tájékozott legyen, annak fantasztikus lehetőség, de ahhoz, hogy munkaeszközzé váljon, szerintem tömörebbnek kellene lennie. Viszont hiánypótló szolgáltatás lehetne mindennapi munkánk során, ha segítene a termékek közötti eligazodásban.
ÉF:
Mi a véleményed az Építészfórumról? Látom, hogy kinyomtattad, és mint egy újságot olvasod?
CsZs:
Szakmánk gondolati oldaláról szóló része nagyon jó, és jó ízű a grafikája., csak én a kézben tartható papírt inkább magaménak érzem, mint a monitor tovatűnő képét.

A Collegium Budapest Raul Wallenberg vendégháza. Tervező: Csomay Zsófia és Reimholz Péter. Fotó: Bujnovszky Tamás
A Collegium Budapest Raul Wallenberg vendégháza. Tervező: Csomay Zsófia és Reimholz Péter. Fotó: Bujnovszky Tamás

ÉF:
Mit szólnál hozzá, ha különösebb válogatási szempontok nélkül minden építésznek lehetőséget adnánk, hogy néhány épülettel bemutatkozzon?
CsZs:
Ha ezek rendszerezett információk volnának, akkor biztos, hogy mindenkinek jó lenne: annak, aki építtetni akar, és annak is, akit keresnek. A felsőoktatásban is nagy jelentősége volna, mert a korrektorok csak egy-egy területtel foglalkoznak, a verbálisan átadott információ kevés, alig mond valamit a diákoknak. Az elméleti oktatás nem a ma építészetével foglalkozik, hanem a múltról ad ismereteket. Így egy most húszas éveiben járó egyetemista, aki már az internetes kommunikáció lehetőségrendszerében nőtt fel, szívesen használna egy ilyen adatbázist. Talán ő már automatikusan a háló segítségével próbál tájékozódni, mert azt otthon is elérheti, és nem kell a könyvtárba mennie, ahol várni kell, lapozni kell…
ÉF:
Idegenkedsz ettől a világtól?
CsZs:
Először is én mindenkit megértek, és sok szempontból nagyon is hasznosnak tartom. Ugyanakkor az az érzésem, hogy a tálcán kínált rengeteg, könnyen megszerezhető ismeret elkényelmesíti az embereket.  Egyfelől míg ma rengeteg információhoz juthatunk hozzá, másfelől pedig a munkánk során használt hétköznapi dolgokról nincsenek pontos tudásunk. Amennyire egy reneszánsz építész még tudta, hogy hogy működik egy ajtózár, ma már nem értjük a leghétköznapibb eszközök működését sem, egyre kiszolgáltatottabbá válunk.
Bár az építészet lényege az volna, hogy a ház hosszú távon legyen tárgy, az építészek egy része egyre kevesebbet foglalatoskodik az épületekkel. A bevásárlóközpontok például csak múló használati tárgyak, fogyasztási tömegcikkek, sugárzik róluk a befektethető szellemi energia hiánya.
Bizonytalan vagyok az Internettel kapcsolatban, amikor eszembe jut, hogy egy könyv érintését nem pótolja, ez a fajta rideg tűnő képsor. Ez más. Lehet, hogy már a könyvnyomtatás is ilyen nagy lépést jelentett a megelőző korokhoz képest, én itt mégis nagyobb szakadékot érzek. Zavar, ha befogadó képességemhez mérten, túl sok információval találkozom, mert nem érezhetek részvétet a világ összes tragédiájával szemben, így előbb-utóbb apatikussá válok. A középkorban az embereknek látóköre addig tartott, ameddig a részvétük meg az örömük elérhetett. Én tudatosan elhatárolom magam az információk elől, mert csak annyit szeretnék tudni, amit viszonozni tudok, és amire hatásom lehet.
ÉF:
Én úgy érzem, hogy az ÉF inkább hiányt tölt be...
CsZs:
Persze, ha okosan használjuk, ha nem válunk rabjává. Hasznos lenne, talán még gyakorló építészeknek is, de a tanulóknak feltétlenül, egy épületkatalógus: típusok szerint csoportosított házak: iskolák, kórházak alaprajzi rendszerei, területi kapcsolatai, vagy például a különböző iskolarendszerek bemutatása. Fontos volna a pályázatok figyelése, mert az Építész Közlöny csak részben közli ezeket.
ÉF:
A pályázatok további sorsát is figyelemmel kísérhetnénk, az összes pályázó anyagát megjelentehetnénk.
CsZs:
Jó ötlet, csak így nemsokára már senki nem fog semmilyen kiállításra elmenni, mindent meg fog találni a gépen.
ÉF:
Azt gondolod, hogy ez fogja bezárni az embereket? Már most is zártan élünk, mivel senkinek sincs ideje. Az ÉF megoldást lehet arra, hogy megtudhassuk, amit másképp nem állna módunkban.
CsZs:
Igen ebben igazad van, mert tágíthatja az emberek tudását, a szemhatárát, csak fizikálisan fogja őket még jobban bezárni. És nagy kérdés, hogy az emberek értéke a befogadott információk mennyiségével egyenes arányban nő-e? Én nem így gondolom.
ÉF:
Én azt tapasztaltam, hogy mindenki dolgozik a saját irodájában, szívesen látná a többieket, de mintha nem lenne lehetőség szakmai eszme- és véleménycserére.
CsZs:
Nagyon kevés lehetőség van rá. Gyalázatos dolog, hogy még arról a pár emberről is alig tudunk valamit, akivel öt-hat évig együtt jártunk iskolába, ilyen lett a világ. A nagy tervezőirodák kommunikatív adottságai megszűntek. A KÖZTI-ben legalább azokat ismertük még, akik a házban voltak, és akik a másik nagy tervezőirodánál dolgoztak, így aztán sokkal többet tudtunk egymásról. Ezt pótolja az Építészfórum, és ez hallatlanul nagy dolog.

A képeken a Collegium Budapest Raul Wallenberg vendégháza látható.
fotó: Bujnovszky Tamás


vélemény írásához jelentkezzen be »