Egy ház, amely jókor volt jó helyen – A veszprémi Ruttner-ház felújítása

A Ruttner kereskedőcsalád egykori lakóháza az év végén megnyíló börtönmúzeum fogadóépületeként és hostelként újulhatott meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében.

A kétszáz éves, módos polgárház a várat hordó sziklatömb lábánál áll. Udvarába lépve az az első erős érzésünk, hogy lélegzetelállítóan és némiképp nyomasztóan magasodik fölénk a várfal tetején álló egykori börtön monumentális, ötszintes homlokzata. Az ország egyik legrégibb börtönépülete pontosan másfél évszázadon át, 2003-ig őrizte az elítélteket. Az új, korszerű büntetésvégrehajtási intézet elkészülte után a felső négy szintet a Törvényszék vette birtokba, a legalsó - a Vár utca nézőpontjából a mínusz harmadik - szinten pedig börtönmúzeumot alakítottak ki. Csakhogy a kiállítótereket nem lehetett másképp megközelíteni, mint a Törvényszéken keresztül, a biztonsági szempontok miatt csak szigorú átvilágítás után, vezetővel, előre egyeztetett időpontokban. A hányattatott sorsú, végső stádiumban lévő Ruttner-ház pedig éppen akkor került a város birtokába, amikor felmerült az igény, hogy a bemutatóhelyet európai jelentőségű múzeummá fejlesszék, és megközelítését függetlenítsék a Törvényszék biztonsági rendszerétől. Adódott a megoldás, hogy a Ruttner-ház legyen az új múzeum fogadóépülete, és udvarából lifttel lehessen eljutni a kiállítóterekig. Ez, amellett, hogy önmagában is kalandos attrakció, azt is lehetővé tette, hogy a teljes börtönszint eredeti kialakítása megőrizhető legyen, ne bontsák meg a téri egységet az olyan járulékos funkciók, mint mosdók, értékmegőrző, jegypénztár, múzeumbolt.

Egy másik megoldandó probléma volt városi szinten, hogy Veszprém, noha mindig kedvelt célpontja volt az osztálykirándulásoknak, nem rendelkezett olyan szállással, ahol egy egész osztály elfért volna. Ez lett a Ruttner-ház hasznosításának másik pillére. A harmadik pedig egy kávézó, amely mindkét előbbi funkciót jól kiegészíti. Konyhája egyszerűbb meleg ételek elkészítésére is alkalmas.

Ruttner János vaskereskedő valamikor a 19. század első évtizedeiben települt Veszprémbe Moson vármegyéből. A ház, amelyben lakott, egytraktusos, egyemeletes, alápincézett kőépület volt boltozott terekkel, utcára merőleges gerinccel. Ez az épület 1832-ben már állt, és szinte bizonyos, hogy azonos a mai ház északi szárnyával. A vagyonilag és lélekszámban is gyarapodó család számára hamar szűknek bizonyult, ezért - az utca több házára is jellemző módon - valamikor 1832 és 1857 között Ruttner János kibővítette L alakban egy utcafronti épületszárnnyal, a kor uralkodó klasszicista stílusában. Az egyik emeleti szobában a restaurátori kutatás ebből a korszakból származó, aprólékosan kidolgozott tájképekre bukkant, architektonikus keretben. Az illuzionisztikus falfestés olyan hatást kelt, mintha nyitott oszlopcsarnokban állnánk, amelyen túl jellegzetes veszprémi látképek tárulnak elénk. Ez a barokkra jellemző eszköz a püspöki palotában és a vár gazdag kanonokházai némelyikében ekkoriban még látható volt, és János mint több városi tisztséget viselő közéleti személyiség, bizonyos, hogy megfordult ezekben a terekben.

Halála után fia, Sándor lépett az örökébe, aki kiegészítette a családi vállalkozást fűszer- és magkereskedéssel. Az 1860-as években ő is építkezésbe fogott: egy kis meglévő földszintes melléképületet magába foglaló keleti épületszárnnyal U alakúra bővítette a házat, amely ekkor kapta ma is látható romantikus utcai homlokzatát. Különlegessége, hogy díszítőelemei égetett kerámiából készültek, amelyek eleinte nem voltak lefestve. A belső udvar megőrizte klasszicista egyszerűségét, de a kapualj és az udvar egy része dekoratív rózsaszín kváderfestést kapott, ami meseszerű hangulattal írja felül a megelőző korszak szigorát. A földszint utcafrontját az üzlethelyiségek foglalták el, az emeleten lakott a család elegáns enfilade-os szobák sorában.

Sándor halála után özvegye az üzlet helyén lakásokat alakított ki. Ebből a korszakból származik néhány szép szecessziós ajtó, a ház legmívesebbjei.

A szocializmus évtizedei alatt tovább folytatódott a terek felaprózása. A rendszerváltáskor már legalább hét lakás volt az épületben. 2001-ben a felújításra érett épület magántulajdonba került. A tulajdonos a szerződésben vállalt felújítási kötelezettségét nem teljesítette, sőt, elbontotta a tetőt mindenféle ideiglenes védelem nélkül. Csak az Örökségvédelmi Hivatal közbeavatkozása - kényszerhelyreállítás keretében ideiglenes védőtető emelése - mentette meg az épületet a gyors pusztulástól.  

A jelenlegi felújítás során visszaállítottuk a 19. századi terek egységét, és ahol az új rendeltetés engedte, a térkapcsolatokat is. Sándor idejében a kaputól balra eső üzlethelyiségek bejáratokkal és kirakatportálokkal nyíltak az utca felé, később ezeket a földszinti lakások kialakításával egyidejűleg ablakokká alakították. A legészakibb ilyen nyílást kibontottuk, ez lett a kávézó utcai bejárata.   

Az utólagos vízszigetelés során lett nyilvánvalóvá, hogy a környéken bányászott permi vörös homokkőből készült lábazat az idők során szinte teljesen szétmállott. Ilyen követ ma sajnos nem bányásznak, a bontásból vagy közműépítésből szerezhető kő pedig nem éri el a megfelelő méretet. A homlokzati színkoncepcióba illeszkedő tardosi vörös mészkövet használtunk helyette, amit az indokolt, hogy már az elődök is alkalmazták a házban: a függőfolyosó konzoljai és lemezei ebből készültek. Az emeleti közlekedők padlóburkolataként, illetve ablakpárkányként is alkalmaztuk, így egyfajta anyaghasználatbeli egység jött létre.

A felújítás során úgy tekintettük a saját beavatkozásunkat, mint egy képkockát az épület több évszázados életének filmjében, ezért igyekeztünk minden döntésünket történeti kontextusba helyezni. Folytattuk, ami folytatható volt, ami pedig új elemként került a kompozícióba, mint a lift, a lépcső, a kávézó portál, a különböző beépítések, azt igyekeztünk nem historizálva, de maximális alkalmazkodással beilleszteni. A tűzvédelmi szempontból szükséges lépcsőt az udvarban helyeztük el, mert belső térben csak történeti értékek elpusztítása árán lett volna kivitelezhető. A hostel akadálymentesítésének érdekében a liftet hozzákapcsoltuk az emelet U alakú közlekedőrendszeréhez egy negyedik oldali függőfolyosóval, így az körbejárhatóvá vált. A liftakna üveghomlokzatát kerámiapálcák árnyékolják, amelyek tompítják az acél-üveg szerkezet idegenségét, színük a háttérben lévő mészkő támfal színébe olvad. A homlokzatburkolat ritmikus vízszintes tagolása emberi léptékkel mérhetővé, értelmezhetővé teszi a 18 méter magas tornyot. A pálcák mindennemű hasonlósága a börtönrácshoz csak a véletlen műve.