Építész embe®: közösségi részvételen alapuló tervezés

A közösségi részvételen alapuló tervezés bonyolult folyamatokból áll. A participációban, a célok összehangolásán túl, szükséges lenne a résztvevők szerepének tisztázása is. Mindenekelőtt azonban arra lenne szükség, hogy döntéshozói oldalról ne a kirekesztés folytatódjon, hanem a bevonás kezdődjön meg.Beszámoló a december 8-ai Földalatti beszélgetésekről a KÉK-ben.

Az építészet és aktivizmus fókusztéma kapcsán a participációs tervezés, az építész szakma szerepe és helye, a közösségek ereje került terítékre az építész embe^® című beszélgetéssorozat legutóbbi összejövetelén a KÉK-ben. A beszélgetés vendégei Kristin Faurest, Marthi Zsuzsa és Kapy Jenő voltak.

 

 

A részvételi tervezés rengeteg energiát és kompromisszumot igénylő feladat. Az alapját az jelentené, hogy a folyamatban résztvevők egyenrangú felekként, kölcsönös bizalommal, egymás érdekeit és igényeit szem előtt tartva, folyamatos kommunikációt folytatnak egymással. Közösen gondolkoznak közös tereikről, közös városukról, patetikusabban fogalmazva közös jövőjükről. A folyamat bonyolult, idő- és pénz igényes. A participációs tervezésben csoportérdekek feszülnek egymásnak. Gyakran a kulturális érték kontra gazdasági érdek leegyszerűsítő megközelítések uralkodnak a közbeszédben, ha a fogalom előkerül. A participáció trendi jelszó lett, de a gyakorlatban a döntéshozatali oldalról meglehetősen ritka a valódi bevonás, egyeztetés. Számos esetben a döntéshozók kerülik meg a civileket, zárják ki a helyi közösségeket a folyamatból. Ugyanakkor azt sem lehet elhallgatni, hogy a helyi érintettek sem minden esetben bevonhatóak környezetük alakulásának döntéseibe. Vajon a képviseleti demokrácia egyoldalúságáról, a döntéshozók iránti bizalmatlanságról vagy a közösségek nem létéről van szó?

A közösségi tervezést számos irányból közelíthetjük meg: elméleti aspektusból, aktivista oldalról, a tervező, szakember szemszögéből egyaránt. Pásztor Erika Katalina és Bardóczi Sándor moderálásában több irány is megvitatásra került.

A meghívott vendégek bemutatkozása előtt Bartha Gabó, a "Kincsünk a Piac/Hunyadi tér" aktivistája röviden összefoglalta a csapat tevékenységét. Mint talán sokak számára ismert, a Hunyadi téren mélygarázst akar építtetni az önkormányzat, olyan módon akarják a teret megújítani, amivel a lakók nem értenek egyet. A csoport ennek megakadályozására szerveződött, durván egy évvel ezelőtt. Bartha Gabó a Hunyadi tér kapcsán a közösségi tervezéssel kapcsolatban azt tapasztalta, hogy a civilek nagyon kevés dologba szólhatnak bele. Másfelől az önkormányzat megrendelt egy participációs folyamatot, de nem sikerült jól megszólítani a környékbelieket. Sokszor a lakók ugyanis nem jelentek meg a megbeszéléseken. A Hunyadi tereseknek az volt az érzésük, hogy egy megrendelt eredményt kellett legitimálnia a Studio Metropolitánának.

 

 

Pásztor Erika Katalina az est folyamán, többször is arra a kérdésre várta a választ, hogy hova áll szakma, hol a helye a szakmának a participációs folyamatban. A kérdés megválaszolása csak többszöri nekifutásra sikerült, aminek kevésbé a megkerülés, sokkal inkább a téma többrétegűsége a magyarázata. Leegyszerűsítve a meghívottak álláspontját, Kristin Faurest szerint teljes mértékben projektfüggő, hogy a szakma hol áll a participáció kérdésében. A tájtervező, aki a Corvinus Egyetemen oktat, hozzátette, hogy a közösségi tervezést fontos lenne szervesen beépíteni a tájépítészeti oktatásba.

Kapy Jenő építészet és társadalom kapcsolatában mutatott rá arra, hogy a szakma a használat oldalán áll. Véleménye szerint a társadalomban rengeteg tudás van, csak a válaszok összehangolása, és a kontroll hiányzik. A hiátusok közé sorolható, hogy az egyetemeknek csökkent a szerepe. A kutatások egymástól függetlenül, légüres térben zajlanak, mindennemű kommunikáció nélkül. A fejlesztés pedig egész egyszerűen nincs jelen. Kapy Jenő szerint, nem elég az akcióra irányuló participáció, hanem szükséges lenne, az objektumokra is kiterjeszteni azt. Felelős minisztériumra, kamarai vétójogra, erős civil szervezetre lenne szükség – Kapy Jenő szerint. A merev szerkezeteket kéne megváltoztatni, azaz a participáció akkor lehet sikeres, ha a társadalom szerkezete megváltozik.

Marthi Zsuzsa szerint is azokat a képeket kellene megváltoztatnunk, amelyek belénk ivódtak az elmúlt évtizedekben. A „vezetők és vezetettek" szerep-leosztáson kell változtatni. Ahogy fogalmazott, a város úgy működik, mint egy cég, a célok összerendezése elsődleges feladat, ezt pedig nem lehet az emberek nélkül elképzelni. Marthi szerint amikor egy közösséget megkérdeznek, arca lesz és elkezd szerveződni. Abszurdnak nevezte, hogy kimarad a város életéből a szervezés, illetve, hogy a szakma – kizárólag objektumokban gondolkodva – úgy érzi, képes egyedül is minden feladatot megoldani.

 

 

A közönség soraiból Kerekes György kanadai tapasztalataiból kiindulva rámutatott, hogy a participációnak külön kultúrája van. A tervezőknek és a résztvevőknek is meg kell tanulniuk ezt a kultúrát.

Szabó Zoltán építész, aki két évig Peruban egy földrengés sújtotta vidéken dolgozott, a közösség erejére hívta fel a hallgatók figyelmét. A települések indián közösségek voltak. „Pontosan tudták, hogy mire van szükségük és világosan el tudták mondani. Az építész csak segítő tud lenni, mert alapvetően minden ki van véve a kezünkből" – fogalmazott. Rámutatott, hogy a beruházási menetrend behatárolja és lehengerli az összes egyéni jellegű gondolkodásmódot. A közösségnek ereje van, de napjainkban ezeket a közösségeket gyakran szétverik – megszűntek, fellazultak.

Kőszegi Lea, az ELTE phd-s hallgatója, tervezés-szociológiával foglalkozik. A szakma szerepéről elmondta, hogy nem lehet erre egyértelmű választ adni. A beszélgetésbe új fogalomként beemelte a kollaboratív tervezést. Lényege, hogy a tervezésbe bevonják az összes érdekhordozót. Nem kész véleményekkel jönnek a tervezésbe, hanem az a diskurzus közben formálódik.

Piroch Kata aktivista, többek között a Tavaszmező-Művészkert civil csoport tagjaként elmondta, hogy megoldást ugyan nem, de utat és folyamatot lát.

Ebből a rövid beszámolóból is jól érzékelhető, hogy a közösségi részvételen alapuló tervezés bonyolult folyamatokból áll. A participációban, a célok összehangolásán túl, szükséges lenne a résztvevők szerepének tisztázása is. Mindenekelőtt azonban arra lenne szükség, hogy döntéshozói oldalról ne a kirekesztés folytatódjon, hanem a bevonás kezdődjön meg.

Biczó Gabriella