Félutas központ

Czeglédi Csenge diplomamunkájában egy nagyváradi külterület összetett rehabilitációjának tervét láthatjuk. A részben romos terület újjáélesztésével, egy komplex intézmény létrehozását tűzi ki célul a koncepció, melynek központi elemei a hajléktalansággal járó traumák feldolgozására szolgáló terápiás központ, a helyi iskola bővítése és egy szociális bérlakás-ház. 

Egy nagyobb város nevének hallatán egyből asszociálunk a jellegzetességeire. Nagyvárad esetében ezek az ékszerszerű, szépen karbantartott szecessziós épületek vagy épp a nagyváradi vár.
            Ezen első gondolatok alkalmával általában a pozitív jellemzők jutnak eszünkbe, ám minden városra igaz, hogy a központtól távolodva az épületek állapota, minősége romlik, a közösségi helyek háttérbe szorulnak, eltűnnek.

Egy ilyen, városképi szempontból kiesőbb részen található a tervezési helyszínem, mely egy 18. századi huszárlaktanyához tartozó lovarda romja és szűk környezete. A helyszín három különböző arculatú terület közé ékelődött be: ipari – kisvárosi és városi környezetek ütközésébe. A környéken szinte egyáltalán nem találunk zöldterületet, a folyóparton is csak egy apró területen. Nincsenek használható közterek, az útvonalak zavarosak, az épületek állapota elhanyagolt. Így összességében egy barátságtalan összhatást kapunk. 

A rom igen hányatott sorsú, az évek során több tulajdonosa volt, számos funkciót betöltött, majd leégett, és azóta a megmaradt külső falak elhagyatottan állnak. Maga a huszárlaktanya hasonló sorsra jutott, a két, pusztulásra ítélt épületmaradványt benőtték a gyomfák, bokrok, és jenleg hajléktalantanyaként „funkcionálnak". 
            A helyszínen járva a lovarda romja önmagában is magával ragadott, a romon belül létrejött apró kis zöld világ még így elhanyagoltan, szemetesen, gyomokkal benőve is egyfajta varázslatos, nyugodt légkört teremtett.

A rom mellett közvetlen elhelyezkedő iskola állapota és hiányosságai, a környék állapota és a lovardával kapcsolatban ébredt érzések arra késztettek, hogy minderre egy összetett megoldást találjak, amely nem csupán a város szempontjából kínál feloldozást, hanem a szociális problémákra is igyekszik választ adni.

Így kezdtem el a kutatásomat a hajléktalanellátással kapcsolatban, mely során két interjút is készítettem, egy marosvásárhelyi szociális munkással, és egy gyógyult egykori függővel-hajléktalannal. A kutatás alapján arra jutottam, hogy az ellátás javarészt az alapvető szükségleteket látja el, míg mentális segítséget nem, vagy csak kevéssé nyújt. A hajléktalanság sokkal szélesebb skálán mozog, mint elsőre hinnénk, és az abból való kikerülés egy rendkívül nehéz folyamat, mely során számos traumát kell feldolgozni, rengeteget kell fejlődni mentális téren.
            Különböző rehabilitációs módszereket vizsgálva összeállítottam a programtervemet, mely egy olyan Félutas Központot szolgál ki, ahol azoknak a hajléktalanoknak tudnánk mentális segítséget nyújtani, akiknek már van valamilyen keresetük, nincs függőségük, de a lakhatásuk még bizonytalan. A kiválasztott terápiák (melyek a közös főzés, kertészkedés, festés, színjátszás és dráma, analóg fotózás és egy terápiás erdő) mind különböző módon segítik a pszichés fejlődést, a traumák feldolgozását és a társadalomba való visszailleszkedést, segítik az elmélyült munka elsajátítását, mindezt úgy, hogy az intézmény bizonyos nyitott napokon a város lakóit is be tudja vonni a folyamatba.

A központon kívül a helyszínen fellelt hiányosságok feloldása érdekében szükség volt az iskola aulával és könyvtárral való bővítésére, az udvar és a környezet rendezésére.

Így a kusza utcahálózatokból és kihasználatlan területekből létrehoztam egy középületi zónát, melyen belül található az iskola, az iskola bővítése, a Félutas Központ, egy nagy, közös köztér és a romon belül létrehozott terápiás erdő. A laktanya romjára javaslatot tettem, miszerint szociális bérlakásokká lehetne alakítani, a Központ kiegészítéseként. A köztéren található burkolati játékok egyfajta lapos játszótérként is funkcionálhatnak, ezzel is kiegészítve a meglévő iskola apró, áttervezett udvarát. A tervezés során nagy figyelmet fordítottam arra, hogy a félutasok és az iskolások hogyan használnák a tereket, ezeket szükség esetén hogyan lehet leválasztani egymástól vagy éppen lehetőséget biztosítani a kollaborációra. Mivel a célcsoport estében számtalanszor előfordul a mozgáskorlátozottság, így minden szükséges funkciót és terápiás teret a földszinten helyeztem el, a terek kialakításánál is figyelembe véve az esetleges szükségleteket. A létrejött terápiás terekből mindkét irányba zöldfelületre látunk, a terápiák nem helyiségekbe szorulnak, hanem áramló terekké alakulnak. 

A terápiás erdő esetében külön figyelmet fordítottam arra, hogy az évszakok váltakozásával hogyan változik az erdő szerepe, megjelenése és összhatása, ezzel is kihangsúlyozva, hogy a változáshoz idő kell, nem mindig lineáris, de fontos és hasznos része az életnek. Az átmenetesség a homlokzat mázas kerámia díszítésében is fellelhető, melyet Nagyvárad szecessziós mázas házai és egyéb fontos épületei ihlettek, mint például a Fekete Sas Szálló, a Darvas-La Roche-ház vagy a Partiumi Keresztény Egyetem új épülete. A színválasztás az erdőt és a zölddel való kapcsolódást erősíti, ezek a színek és anyagok a belső terekben is megjelennek.  

A terv célja valójában a kapcsolódások elősegítése: önmagunkkal, egymással és a természettel. Egy olyan légkör megteremtése, ahol megtalálhatjuk a nyugalmat és fejlődhetünk, lépésenként építve az újat úgy, hogy nem felejteni próbáljuk a múltat, hanem azt feldolgozva együtt élni vele.

/ Czeglédi Csenge /

Szerk.: Őze Sándor