A hazai átmeneti hajléktalanszállók építészeti-rehabilitációs eszközrendszerének feltérképezése

Átfogó szemléletű rehabilitálásra, és nem pedig alkalomszerű kényszermegoldásokra van szükség a hazai átmeneti hajléktalanszállók meglévő épületállományának megfelelő helyreállítása során, állítja Öcsi Gabriella, akinek célja doktori kutatásával egy olyan építészeti-rehabilitációs eszközrendszer megállapítása, amely ezt a szemléletet segítheti.

Előzmények

Vitruvius szerint az építészet három meghatározó szempontja a tartósság (firmitas), a használhatóság (utilitas) és a szépség (venustas). Az épületnek stabilan kell állnia, és nem árt, ha sokáig őrzi stabilitását. Funkciójának megfelelően ki kell szolgálnia a használóját. És nem utolsó sorban pedig esztétikai hatást gyakorol a környezetre, a használóira. A szociális építészet hagyományosan a funkcióra koncentrál, ez sokszor a tartósság és esztétika rovására megy. Az építészek bevonásával egyre inkább igénnyé válik a másik két szempont kielégítése is. Mindemellett a szociális építészetben van egy fontos negyedik szempont, a gazdaságosság. Jelenleg Magyarországon ez egy sokszor a funkcionális működést is felülíró kritérium. Ezt támasztja alá, hogy a karbantartási és az időnként esedékes felújítási feladatokat leginkább tűzoltás szerűen, csak a legszükségesebb esetekben végzik el. Átfogó szemléletű rehabilitálásra, és nem pedig alkalomszerű kényszermegoldásokra van szükség.

Az állami-társadalmi szerepvállalás minőségét leginkább az mutatja, hogy a társadalom mennyire képes a marginális csoportokról gondoskodni. A társadalmi háló akkor erős, ha minél kevesebb egyént enged leszakadni, de legalábbis igyekszik minél hamarabb visszaemelni a társadalmi margón túlról. A jelenlegi helyzet Magyarországon drasztikus képet mutat – ezt sem a pandémia, sem pedig az egyre nehezedő gazdasági helyzet nem könnyítette. Itthon az elmúlt harminc évben nem épült hajléktalanszálló, holott szükség lenne rá. A jelenleg működő átmeneti szállások jelentős többsége elavult és leromlott állapotú. Átfogó szemléletű rehabilitációjuk egyre égetőbb. Dr. Győri Péterrel az itthoni hajléktalan ellátás helyzetéről folytatott korábbi beszélgetésem során abban erősített meg, hogy az építésznek szerepe és felelőssége van a hajléktalanszállók kialakításában. Pontosabban fogalmazva lehetne, bár ez jelenleg aligha egyértelmű a hazai platformon.

Mivel valós megrendelések nélkül valós tervek sem születnek, így az érdemi építészeti jelenlét is okafogyottá vált az elmúlt idők során. Ugyanakkor ez az éles határvonal teszi egyértelművé, hogy nem egyszerűen fizikai lakhatásra van szükség, hanem a megoldásnak társulnia kell a szociális, támogató háttérrel – ami maga után vonja az ennek befogadására kialakított tereket. A nemzetközi minták elemzésével megállapítható, hogy akár a minimum szükségleteket kielégítő szinteken is jelen lehet az átfogó szemléletű tervezés.  A külföldi példák vizsgálatával párhuzamosan tudatosan kerestem a Magyarországon is alkalmazható építészeti eszközrendszer elemeit. Az inspiratív példák többsége és a magyar rögvalóság látszólag két, egymástól igazán távol eső pontot jelöl a gondoskodó építészet egyenesén. Ugyanakkor az előbbiek és az utóbbiak vizsgálatából egyaránt tanulhatunk. Remélhetőleg az elmélet helyébe pedig minél hamarabb aktív tettek léphetnek.

Ennek egyik első formájaként született 2020-ban a Reload pályázat ötlete, amelyet dr. Győri Péterrel és a BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszékével közösen alakítottunk. A hajléktalan ellátásban dolgozó szervezetek bár pályázhatnak támogatásokra, de addigra általában konkrét fejlesztési ötlettel kell rendelkezniük. Egy hallgatói ötletpályázat keretein belül – a résztvevő hallgatókkal közösen – tudatosan kerestük a beavatkozás lehetséges eszközeit. Érdekes kihívásnak bizonyult az Alföldi utcai szálló megújítására való törekvés, amelyben – még ha nem is egy valódi projektben, de – össze lehetett kapcsolni az építészeket és a szociális szakembereket.

A térbeliség hármassága

A pályázat bírálata során az építészeti szempontokon kívül a kerület, a szociológia és a környezetpszichológia szempontjai is érvényesültek. A doktori kutatásom, és közvetve a pályázat célja egy olyan építészeti-rehabilitációs eszközrendszer megállapítása, amely segíthet a hazai átmeneti hajléktalanszállók meglévő épületállományának megfelelő helyreállításában. Észlelhető volt egyfajta (térbeli) hármasság, amely talán a különböző szakmák közötti hangsúlyi eltolódásokból adódott.

A térbeliség trialektikája legfőképp az 1970-es években elterjedt szociálkonstruktivista megközelítésekből, illetve a posztmodern szellemi irányzatokra jellemző trialektikus gondolkodásból eredeztethető.[1] A francia neomarxista filozófus-szociológus Henri Lefebvre koncepciója szerint a tér nem eleve adott, hanem egyfajta társadalmi konstrukció, amit az emberi tevékenység állít elő és folyamatosan formál tovább. Az amerikai geográfus Edward Soja ennek bizonyos elemeit felhasználva, kibővítve és átértelmezve alkotta meg saját szemléleti módját. Nem párhuzamosként, egymásra rétegzettként értelmezi a tereket, hanem három eltérő aspektusból vizsgálja őket: érzékelt térként, elgondolt térként és megélt térként. Az épített környezetet eltérő módokon használjuk, a terek egyénenként, társadalmi csoportonként eltérő szociális-kulturális jelentéseket hordozhatnak. A szubjektív, elgondolt tér és a megélt tér között feszültség van. A hajléktalan emberek szemén keresztül alárendeltebb perspektívából érezhető a megélt tér élménye, vagyis ez a saját marginalizált állapotuk, a hajléktalanságuk tapasztalata. Az elgondolt tér egy többnyire a hatalom és a társadalom által előre definiált tér. A kettő közötti párbeszéd kialakításában kell, hogy szerepe legyen az építésznek. A fizikai tér kialakításával jöhet létre ez az egyén és társadalom közötti kapcsolat, amely hatással van nem csak a hajléktalanságban rekedt egyénre, hanem ugyanúgy mind a két félre.

Az építészeti eszközök

Az ideális eszköztár nem lehet egy objektívnak nevezhető építészeti készlet, amit bármikor bevethetünk egy-egy hajléktalanoknak szánt projektnél. Mégis vannak olyan motívumok, amik a saját pályázati Petri-csészénkben is megjelentek, csakúgy, mint a követendőnek vélt nemzetközi példáknál, és ezek nagymértékben meghatározzák egy-egy ilyen projekt működőképességét. Hogyan hívjuk be a hajléktalan embereket az utcáról? Meglátásom szerint ez a térbeli hármasság a kulcs. A köz-, a közös- és a privát terek viszonyai, cizelláltsága, arányainak megfelelő kialakítása megkönnyíti a beilleszkedést, a bent maradást és a visszaintegrálódást. Az építészet eszközeinek hasznát és használatának bemutatását az egyén saját terétől indítom, és a társadalomba visszavezető útvonal mentén igyekszem bemutatni.

a lépték biztonsága

Alapvető evolúciós ösztön, hogy olyan teret keres az ember, amely védelmet nyújt. Innen megfigyelhetőek az események, ugyanakkor a használó biztonságban érzi magát. Az ember fizikai kiterjedéséből adódóan nem szerencsés a túldimenzionált lépték használata. A funkció az emberi, könnyen átlátható, ésszerű és befogadható terek kialakítását kívánja. A lépték kérdése az egyén, az intézmény, és a befogadó környezet szintjén is igen fontos szempont. Az egyén szintjén elsődleges feltétel a tömegszállás jelleg felszámolása. A megvizsgált példák mindegyike rávilágított arra, hogy a privát szféra megfelelő biztosítása elkerülhetetlen. Az egy-, vagy maximum két fős szobák tudják ezt a színvonalat hozni. A saját szobába integrált vizesblokkos elrendezés szintén erősíti a "saját lakás" tudatot. Az intézményi közösségi terek tervezésénél is kulcsfontosságú a lépték. A túldimenzionált terek szorongást, félelmet, bizalmatlanságot kelthetnek, emellett a jól megválasztott méretű, akár az aktuális használat szerint alakítható termek katalizálni képesek az interakciók kialakulását, a társas kapcsolatok újra kötését. A befogadó környezet, vagyis az utca és szomszédok aspektusából vizsgálva a kisebb, emberközelibb lépték nem tűnik fenyegetőnek. Annak ellenére, hogy ez leginkább az intézmény városi pozíciójától, a környező beépítés szövetétől függ, az Alföldi szálló példája is jól mutatja, hogy egy jól választott megnyitással, a városi térbe való kapcsolódással feloldható egy magasabb beépítés nehézkessége is.

sokszínű térszövetek

A lakófunkció fellazítása elengedhetetlen. A lakók spontán találkozásait támogató térrendezés az interakció katalizátora. Az építészek által tervezett példáknál megfigyelhető, hogy a hagyományos értelemben vett közlekedőket a tervezés során minimalizálni igyekeznek, ellenben létrehoznak több, különböző méretű és funkciójú félprivát, kisközösségi vagy nagyközösség számára is jól használható teret. A közösség kialakulásának elősegítése az egyik legfontosabb feladat, az erre alkalmas terek létrehozása döntő hatással bír. Alapvető fontosságú, hogy minden térnek legyen rendeltetése, haszna, mert a definiálatlan terek elbizonytalanítanak. Azonban, ha az egyén a védelmező térből is megfigyelheti a történéseket, és megbizonyosodik arról, hogy nincs veszélyben, később nagyobb eséllyel fog csatlakozni az interakcióhoz. Ez a szempont át is vezet a következőhöz.

óvatos transzparencia az egyértelmű határvonalak mentén

Hogy a térhasználók hajlandóak legyenek a különböző minőségű tereket felfedezni, nagyon fontos az átlátható térszervezés, amely elősegíti a könnyű tájékozódást. Az alaprajzi szerkesztettségen túl lehetséges az anyaghasználatban, színezésben funkciónként visszatérő elemeket alkalmazni, amivel az egyes helyeket ki lehet jelölni, meg lehet különböztetni. Főként érdemes azokat a helyiségcsoportokat kiemelni, amelyek a lakók szociális-, mentális- vagy akár fizikai segítségére szolgálnak. A személyzet helyének, helyiségeinek kijelölése tudatos tervezési folyamat eredményeként kell, hogy létrejöjjön – nem pedig a jelenlegi állapotok szerinti esetlegesen kialakult, "ahol hely maradt" elven. Talán az egyik legkomplexebb feladat, hiszen egyrészt védett teret kell biztosítani, másrészt nyitottságot, bizalmat sugározni; tudatva, hogy bármikor bármilyen helyzetben kérhetnek segítséget a lakók.

A transzparenciát, kellő óvatossággal, az érdeklődés felkeltésére alkalmazzák. A privát, félprivát szféra óvása továbbra is elsőrendű. Azonban a csoportos tevékenységekbe, a közösségi terekbe való betekintés, és az egyértelmű téri viszonyok elősegíthetik az interakciót. Mindemellett a transzparencia talán a leginkább fontos szerepet a város és az intézmény kapcsolatában tölti be. Amit nem rejtegetnek előlünk, ahová betekinthetünk, amit ismerünk, attól értelemszerűen kevésbé tartunk. A tabusítást, elsődlegesen itt kellene felszámolni.

inspiráló közeg

Az eddigi szempontokat összegezve érthető, hogy a privát- és publikus terek sokszínűsége és egyensúlya képes a biztonságos közeg megteremtésére. Az ezek közötti kapcsolati rendszer elősegíti az emberi kapcsolatok (egyén-egyén, egyén-intézmény és intézmény-környezet közötti) újrakötését, kialakulását. Azok az átmeneti szállók, amelyek valamilyen módon inspirálni képesek a lakóikat, illetve akár a szállásjellegen kívül egy konkrét funkcióval igyekeznek őket aktívan visszacsatlakoztatni a társadalomba, a hasznosság és a pozitív énkép megélését katalizálják.

Itt megkülönböztetnék két lehetőséget. A különbség a kettő között, hogy az egyik befelé működik, és csak az épület lakói érhetik el; míg a másik befelé és az utca felé, jellemzően kapcsolatteremtő jelleggel üzemel. A két opció egymást nem kizáró lehetőség, sőt úgy gondolom, nagyon is működhetnek párhuzamosan, akár egymástól független módon, akár egy koncepcióra felfűzve, együttműködésben. Számos hallgatói pályázatban megjelent ez a kettős motívum – gyakori példa volt a belső kert, amelyet a lakók gondoznak. Ezzel párban működhet kisbolt, esetleg piac, ahol értékesíthetik a megtermelt zöldségeket; vagy kávézó, reggeliző, ahol a helyben termelt alapanyagokat felhasználva készíthetnek ételt a betérő vendégek számára. Lehet ez bármilyen funkció, ami foglalkoztatja a lakókat, amiért felelősséget vállalnak, és amiért természetesen elismerést kapnak egymástól, az intézménytől és az őket körülvevő környezettől.

És hogy hol van ebben az építészetnek szerepe? A súlypontok fellelése elsőrendű feladat. A funkció megfelelő pozíciójának megkeresése és a téri kapcsolatok kialakítása nélkül a koncepció nem működik. Ugyanígy fontos szerepet tölt be a lépték és a transzparencia. Lényegében az előzőekben részletezett három építészeti eszközzel probléma nélkül megvalósítható ez a fajta elgondolt tér, vagyis koncepció.

mértéktartás

Az építészeti tervezés során – legyen szó bármilyen rendeltetésről – egyre fontosabb szerepet kellene, hogy betöltsön a mértékletesség, a fokozatosság, a fenntarthatóság. Ahogy már említettem, a jelenlegi hajléktalan ellátó intézmények építészeti infrastruktúrája égető módon rehabilitálásra szorul. Érdemes lehet tehát ezzel kezdeni. Egy leromlott állapotú épület helyrehozása önmagában erős szimbolikájú. A saját, szubjektív meglátásom szerint egy rehabilitált szociális intézmény ezt a szimbolikát még inkább tudja fokozni. 

Egy átmeneti hajléktalanszálló rehabilitálása során a mértékletesség nem csupán az anyagi korlátosság miatt igazán fontos. A hangsúly a használókon, tehát az embereken van, nem kizárólag a reprezentáción vagy az esztétikán. Az egyszerű formák, a kellemes, de nem hatásvadász színek és geometriák, a tartós és időtálló anyagok használata előtérbe helyeződik. A karbantarthatóság, és az intenzív igénybevételre való tervezés az elsődleges.

Összegzés

Itthon leginkább a meglévő infrastruktúra rehabilitálása látszik a reális célkitűzésnek. A megoldás a koncepciózus átalakításokban lehet, amelyek kellő átgondoltság mellett újraértelmezik a régi térhasználatot. Ebben a vonatkozásban az emberi- és építészeti rehabilitáció összekapcsolható és inspirálóan hathat a megújuló intézmény lakóira. A hallgatói pályázat kapcsán abszolút pozitív és előremutató tapasztalat volt a fiatal építészgeneráció empátiája és lelkesedése a téma iránt. A pályázat és a téma utóélete azóta is aktív a BME Lakóépülettervezési Tanszékén. Összesen 9 komplex- és diplomaterv született a témában. Kiváltképp örömteli, hogy ez nem csak a BME falain belül hagyott nyomot, hanem mind a Debreceni Egyetemen, mind a METU-n további féléves munkáknak adta az alapját.

Öcsi Gabriella

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

Szerk.: Hulesch Máté

[1] Berki, Márton: A térbeliség trialektikája. Tér és Társadalom, 29. évf., 2. szám, 2015.
https://tet.rkk.hu/index.php/TeT/article/view/2658/4798 (utolsó elérés: 2022. 03. 25.)