építészet : környezet : innováció

Ferkai András Novák Edéről

"Mivel élete legnagyobb részében Barát Bélával együtt dolgozott, nehéz külön beszélni arról, ami csak az ő saját világa volt. Kérem, nézzék el nekem, ha építészettörténészként elsősorban közösen jegyzett munkáikról beszélek, s ezáltal a csaknem negyed százados együttműködésnek, a társnak is emléket állítok." • Az október 12-ei kiállítás-megnyitón elhangzott előadás.

Novák Ede emlékkiállításának megnyitására kaptam megtisztelő felkérést. Nem könnyű úgy beszélni egy építészről, hogy nem ismertem személyesen. Csak annyit tudok életéről, amit Mária és Fehérvári Zoltán összeszedett és kitett a falra. Néhány momentum ebből az életrajzból: 1888-ban született Budapesten, édesapja felvidéki fakereskedő volt, talán ennek is köszönhető, hogy Novák Ede Léván kezdte a középiskoláját, majd Újvidéken folytatta, hogy végül a főváros V. kerületi, Markó utcai főgimnáziumában érettségizzen. 1906-ban a M. Kir. József Műegyetem Építész-karára iratkozott be, követve ezzel távolabbi rokonainak, Hofstätter Bélának és Ligeti Pálnak a példáját. Diplomázása után hamarosan társult évfolyamtársával, Barát Bélával, közös irodájuk 1945-ig, Barát haláláig fennállt. Ezután néhány évig önállóan dolgozott, majd az állami tervezés keretébe lépett: először a MATI, majd a Mezőterv kötelékében dolgozott, 1951-ben áthelyezték a VÁTI-ba, majd a Köztibe, vezető beosztásba.

Míg a háború előtt főként családi házakat és bérházakat tervezett, ebben az időszakban néhány mezőgazdasági épülete valósult meg. Mivel élete legnagyobb részében Barát Bélával együtt dolgozott, nehéz külön beszélni arról, ami csak az ő saját világa volt. Kérem, nézzék el nekem, ha építészettörténészként elsősorban közösen jegyzett munkáikról beszélek, s ezáltal a csaknem negyed százados együttműködésnek, a társnak is emléket állítok.

 

archív kép: II., Napraforgó utca 22.
archív kép: XI., Eszék utca 3.

 

Furcsa, hogy a század első felében milyen sok építész-páros működött. Lechner és Pártos, Komor és Jakab, Hofstätter és Domány, Fenyves és Fried, Lauber és Nyíri. Az építész párosok gyakorisága sok tényezővel magyarázható. Előfordul, hogy egy művészileg érzékenyebb ember a műszakiak terén jártasabb, vagy az üzleti életben ügyesebben mozgó társat keresett magának. Volt úgy, hogy rokonok, évfolyamtársak, jó barátok álltak össze, és olykor az is megesett, hogy nem kamarai tag kamarai taggal alakított közös céget a legális működés érdekében. Barát és Novák esetében nem hiszem, hogy képességeik jelentősen különböztek volna. Az, hogy Béla bácsi – a Novák-család emlékezete szerint – sokat pepecselt a lépcsőkorlátokkal és a stukkók mintájával, nem jelenti azt, hogy ne lett volna képes alaprajzot tervezni, vagy átlátni az épületek térrendszerét. És fordítva, Novák Ede Megfagyott Muzsikusban megjelent rajzai bizonyítják, hogy neki is volt érzéke a díszítéshez. Ha munkamegosztás alakult ki közöttük, annak praktikus okai lehettek, semmiképpen nem a kényszer.

Társulásuk nyilván az egyetemen szövődő barátságuknak köszönhető. Gondoljuk meg, mennyivel könnyebb két embernek irodát nyitni, mint egynek. Így megoszlanak a költségek és a feladatok, könnyebb a munkát együtt végezni, ha beindul a cég. Márpedig a Barát és Novák iroda nem szűkölködött megbízásokban még a gazdaságilag gyakran oly sanyarú két világháború közötti korszakban sem. A kiállításon felvonultatott munkák száma impozáns, pedig a lista még biztosan tovább bővíthető. Az anyag összeállítása azért is nehéz, mert nem minden művet publikáltak, nem mindegyik épületükről készült fénykép. A korabeli sajtó csak néhány munkájukkal foglalkozott, a Barát és Novák iroda egész munkásságáról sosem készült tanulmány.

 

archív kép: IX. Közraktár utca 22/b–c

 

Amikor a korszakkal foglakozó könyvekben próbáltam róluk anyagot keresni, szinte semmit sem találtam. Az 1972-ben megjelent modern építészeti lexikonban nincs szócikk velük kapcsolatban. A "Magyarország építészete" címszó alatt olvashatjuk: "Az 1930-as évek fővárosi bérházépítéséből kulturált alkotásokkal jelentős rész jut a Hofstätter és Domány, valamint a Barát és Novák irodának". Az Akadémia művészettörténeti kézikönyv sorozatának két háború közötti vaskos kötetében saját jogon még ennyi sem jut nekik. Említi őket az 1930-as építészeti kiállítás kapcsán, azután szó esik a Közraktár-utcai bérházról, de a Beck Ö. Fülöp címszó alatt (ugyanis ő készítette a homlokzati domborművet), végül egy harmadik helyen utalást találhatunk a Barát-Ébner-Takács művészettörténet könyvre. Ez bizony elég kevés. Igaz, a képkötetben helyet kapott a Rákóczi-úti Georgia-ház hátsó homlokzata és a lift belseje, de ezekhez semmilyen szöveg nem tartozik.

A következő évben (1986) Pamer Nóra ad ki egy alapos monográfiát a korszakról. Ebben már részletesebb leírást és több képet találhatunk a Georgia-házról. Idézek Pamer Nóra értékeléséből, mert segít abban, hogy megpróbáljuk ezt a kettős-életművet a korszakban elhelyezni. "Barát és Novák építészete átmenet a tradicionális és modern építészet között" – állítja Pamer Nóra, majd a Georgia-házról a következőket írja: "E sima vonalú épület csak annyit vett át az új építészet szelleméből, hogy az eklektikus házaktóI elütő modern külseje legyen. Travertin kőburkolata, finom rajzú erkélyrácsai és vörös márvány ablakkeretezései, legfölül a műteremlakás ívesen záródó ablaknyílásai, mind olyan elem, amely nem törődik a bauhaus-i és Le Corbusier-i esztétikával". Hadd kérdezzem meg: miért is kellene törődnie ezzel az esztétikával? Miközben Pamer Nóra jogosan tesz lépéseket könyvében a regionalista és római iskolás modern törekvések rehabilitálására, sőt, a konzervatív irányzatokat is bőségesen és megértően tárgyalja, itt mintha visszacsúszna abba a korábbi felfogásba, mely szerint a modernitás mércéje Corbusier és a Bauhaus. Erre utal az a mondata is, melyben mentegetni próbálja építészeinket, hogy bizonyára hatósági előírásra igazodtak az eklektikus házsorhoz.

 

archív kép: XIII., Radnóti Miklós utca 27/29
archív kép: VII., Rákóczi út 4. – Georgia-ház

 

Elképzelhető, hiszen tudunk róla, hogy a főváros és a Közmunkák Tanácsa a húszas évektől szigorúan őrködött a főváros főbb útvonalainak és tereinek képe fölött, és igyekezett az új építkezéseket az illeszkedésre rávenni. Ugyanakkor nem gondolom, hogy Barát Bélának és Novák Edének szégyenkeznie kellene ezért az épületért. Azt sem hiszem, hogy megalkuvásra kényszerültek volna, hiszen a Georgia-ház stílusa szinte teljesen egybevág a budai Hegyvidéken épült modern villáik stílusával, ahol nyilván szabadabban dolgozhattak.

Szögezzük le, a Georgia-ház kiváló modem épület. óratornyos-fényreklámos tömege, nagyvonalú portálsora és szép arányú franciaerkélyes homlokzatai nagyszerűen válaszolnak a sugárúton kulcsfontosságú pozíciót betöltő telek kívánalmaira. Ezt a nagy gesztust a részletek lényegesen nem befolyásolják, csak átszínezik egy kicsit. Igaz, hogy az udvari homlokzaton nincsenek ilyen elemek – mondhatnánk az őszintébb – a főútra néző homlokzatnak viszont – ma divatos kifejezéssel – illeszkednie kellett. Hogy tervezőink ezt a feladatot jó érzékkel oldották meg, bizonyság erre a ház mai státusza. Sok más modem épülettel ellentétben viszonylag jó állapotban van, őrzi értékeit. vagyis megszoktuk, elfogadtuk, a helyhez tartozónak érezzük.

Visszatérve a Bauhausra és Le Corbusier-re, Barát és Novák nyilvánvalóan nem ezeket a mintákat követte. Sőt, úgy tűnik, egyáltalán nem külföldi eredményeket akart meghonosítani nálunk, hanem a hazai igényekből és adottságokból kiindulva kereste az új építészet mértéktartó útját. Ebben a törekvésükben figyelembe vették a magyar polgárság konzervatívabb ízlését és életmódját. Annak idején ez nem feltétlen számított negatívumnak. A Napraforgó utcai mintatelepen álló házukról olvashatjuk: "A régebbi stílusok mellett kitartó építészek közül Barát és Novák háza a legkülönb, és kellemesen érvényesül az új irányzatok követői mellett is. A telep építészei közül sokan jobban tették volna, ha ezt a példát követik." E mondatokat nem egy konzervatív újságból idéztem, hanem a szociáldemokrata Népszavából, melynek világnézetéhez Molnár Farkas vagy Fischer József törekvései biztosan közelebb álltak.

 

Novák Ede kiállítás 2009 - fotó: Barka Gábor
a Novák Ede kiállítás megnyitója - fotó: Barka Gábor

 

A kiállított képeket végignézve találunk olyan házakat és lakásberendezéseket (gondoljunk az Eötvös úti, Vérhalom utcai vagy a Szendrő utcai neobarokk villákra), melyeknél úgy érezhetjük, hogy az építészek túlzott engedményeket tettek a megrendelőnek. A pénz és a jó ízlés (szép képzavarral) akkor sem járt kart-karba öltve, s az újgazdagok akkor is arisztokrata mintákat követtek (ahogyan ezt a „Hyppolit a lakáj” című film oly felejthetetlen iróniával állítja pellengérre). Mai építészektől is tudnék hasonló példákat említeni, olyan kollégáktól, akik a hatvanas-hetvenes években még a funkcionalizmus élharcosai voltak ...
Barát és Novák munkáinak többsége azonban stílusától függetlenül minőség.

A szívemhez természetesen modern villáik állnak a legközelebb: az elegáns Rezeda utcai Pollák-villa, az otthonos Vértes-ház a Pasaréti úton, a Hermann Ottó utca 7. alatti Halom-villa és a Gábor Áron út – Pasaréti út sarkán álló bérvilla. Ugyanakkor értékelem a húszas években épült romantikusabb családi házakat is, melyek festői magas tetős tömegét zárterkélyek, íves kapunyílások és art déco rácsok gazdagítják. Figyelemre méltóak lakótelepeik: a Pongrác úti állami telep J-jelű háza mintha a bécsi Hof-ok erődszerű munkástelepeit előlegezné 1919-ben, az OTI albertfalvai kertvárosa pedig a sorházas beépítés szép példája tíz évvel későbbről. Ha rajtam múlna, már régen védett műemléki terület lenne.

És végül a bérházak. Pamer Nóra is utal arra, hogy az Architecture d' Aujourd'hui című vezető francia építészlap 1933-as párizsi kiállításán Barát és Novák bérházai sikert arattak. "Figyelemre méltóan elegánsak" – írta róluk a tudósító. Semmi csodálkozni való nincs ezen, hiszen az általuk kifejlesztett homlokzati rendszer – trapéz alaprajzú zárterkélyekkel – emlékeztet egy párizsi bérházépítő, Michel Roux-Spitz megoldására. Nagyon fontosnak tartom, hogy a modem bérházat típusként fogták fel, és nem ijedtek meg az ismétlődéstől. Ugyanakkor a zárterkélyes és nyitott erkélyes tengelyek váltakozásával egyénivé tudták varázsolni a különböző méretű és helyzetű bérházakat, miközben azonnal felismerhető, hogy az ő munkájukról van szó. Külön ki kell emelnünk a kapubejáratok, előcsarnokok és lépcsőházak igényes részleteit: a mintás padlóburkolatokat, a stukkó-profilú mennyezeteket és a dekoratív mintázatú kovácsoltvas korlátokat.

S legvégül utalok az építészeti fényképezés minőségére: a kiállított képek híven dokumentálják a fotográfusok szemléletének változását a tízes évektől a negyvenes évekig, és néhány kiváló mester (Berger Rezső, Seidner Zoltán, Kozelka Tivadar) műhelyfogásaiba adnak betekintést számunkra.
Köszönöm figyelmüket, köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek, fogadják szeretettel a kiállítást.

Ferkai András

 

Novák Mária, Novák Ede unokája - fotó: Barka Gábor
Novák János dr., Novák Ede fia - fotó: Barka Gábor
Ferkai András - fotó: Barka Gábor

 

Az Édesapámnak nagyapámról címmel megrendezett Novák Ede emlékkiállítás megnyitó előadása (2009. október 12., Bocskai úti TIT Stúdió).

vélemény írásához jelentkezzen be »