Nézőpontok/Vélemény

Heroikus vállalás a hőskorszakról - Összefoglaló a magyar ipari építészet 1945-1970 közötti történetéről

1/3

Tiszaújváros, a Tiszai Vegyi Kombinát a nyolcvanas évek végén. Fotó: Fortepan/Erdei Katalin. Hajmási Péter visszaemlékezése szerint a TVK volt az első ipari építkezés, ahol minden épület terve méretkoordinált szerkezeti rendszerben készült.

Tiszaújváros, a Tiszai Vegyi Kombinát a nyolcvanas évek végén. Fotó: Fortepan/Erdei Katalin. Hajmási Péter visszaemlékezése szerint a TVK volt az első ipari építkezés, ahol minden épület terve méretkoordinált szerkezeti rendszerben készült.
A Borsodi Hőerőmű építkezése Berentén, a kazánház és a turbinacsarnok építése. Fotó: Fortepan/Ivánkay Kálmán
Tiszapalkonya, az erőmű építése. Fotó: Fortepan/Ivánkay Kálmán
Tiszaújváros, a Tiszai Vegyi Kombinát a nyolcvanas évek végén. Fotó: Fortepan/Erdei Katalin. Hajmási Péter visszaemlékezése szerint a TVK volt az első ipari építkezés, ahol minden épület terve méretkoordinált szerkezeti rendszerben készült.
A Borsodi Hőerőmű építkezése Berentén, a kazánház és a turbinacsarnok építése. Fotó: Fortepan/Ivánkay Kálmán
Tiszapalkonya, az erőmű építése. Fotó: Fortepan/Ivánkay Kálmán
1/3

Tiszaújváros, a Tiszai Vegyi Kombinát a nyolcvanas évek végén. Fotó: Fortepan/Erdei Katalin. Hajmási Péter visszaemlékezése szerint a TVK volt az első ipari építkezés, ahol minden épület terve méretkoordinált szerkezeti rendszerben készült.

Heroikus vállalás a hőskorszakról - Összefoglaló a magyar ipari építészet 1945-1970 közötti történetéről
Nézőpontok/Vélemény

Heroikus vállalás a hőskorszakról - Összefoglaló a magyar ipari építészet 1945-1970 közötti történetéről

2019.10.17. 07:57

Hagyományos könyvbemutató helyett beszélgetés kísérte Haba Péter frissen megjelent, Magyar ipari építészet 1945-1970 című kötetének megjelenését. A gyakran elhangzó „hiánypótló” jelző itt valóban megállja a helyét: a korszak világszínvonalú ipari építészetét tekintve túl vagyunk a 24. órán. A rendszerváltással összeomló nehézipar egykori fellegvárainak, illetve az építés úttörőinek emlékét legalább méltó publikáció őrzi – ha már a házakat lassan, de biztosan elveszítjük. 

A beszélgetésen, amelynek 2019. október-én adott helyet a FUGA, nem csak a könyv készítésének hátterét ismerhettük meg Haba Pétertől, de az IPARTERV egykori munkatársai: Dobai János, Hajmási Péter és Winkler Barnabás személyes perspektívákat is felvillantottak a témával összefüggésben.

Sőt: mint a beszélgetésen kiderült, valójában az egész kutatási folyamatot a három jelenlévő építész-mérnök indította el. Az egykori IPARTERV történeti dokumentumait és terveit őrző (Modern) (Ipari) Építészetért Alapítvány (MIÉA) tagjaiként ők vetették fel Haba Péternek nagyjából egy évtizede az önálló kötet ötletét. Az építészettörténész aztán mind mélyebbre ásta magát a témába, amely lassanként (Simon Mariann témavezetésével írott) doktori disszertációvá terebélyesedett; annak 2017-es védését követően pedig még csaknem duplájára duzzadt.

„Aki állt már ókori vízvezeték tövében, azt megcsaphatta valami az ipari építészet esztétikájából” – fejtegette bevezetőjében Ritoók Pál, a beszélgetés moderátora. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ főmuzeológusa szerint a műfaj bizonyos területei: a közlekedési építészet alkotásai, a duzzasztógátak vagy az erőművek az átlagembert is meg tudják érinteni, elsősorban a léptékük okán. „A heroizmus a sajátja ezeknek az épületeknek.”




A heroizmus nem csupán a műfaj, de a most megjelent könyv kutatására is jellemző volt. A 400 oldalas kötet a teljességre törekszik, több szempontból is. A hatalmas szövegmennyiséget tucatnyi (adott esetben többszöri ülésből álló) interjú, bejárások, levéltári és archívumi munka alapozta meg, számos bevont szakemberrel és támogatóval. A rendkívül szerteágazó, nagy mennyiségű épületet Haba nem csupán jellemzi, de csoportosítja és osztályozza: a most meghatározott kronologikus rend várhatóan évtizedekig meghatározhatja a kor ipari építészetének tárgyalását. Mint azt ismertetőjében Ritoók Pál is kiemelte: a szerző az egyes épületek, irodák és tervezők kutatásán túl a kor szakmai reflexióit is tanulmányozta; foglalkozott az építészetpolitikával, a kapcsolódó tanulmányokkal, az alkotói kollektívák egymáshoz való viszonyával, illetve a kommunikációval is.

Az 1266 fekete-fehér illusztráció ugyancsak nagy fontosságú eredménye a könyvnek. A képek jelentős része a MIÉA – IPARTERV fotóarchívumból, illetve az IPARTERV hivatalos folyóiratából, az Ipari Építészeti Szemléből származik. Fontos forrást jelentettek a kor szakkiadványai is: a Magyar Építőipar, a Magyar Építőművészet, a Műszaki Tervezés, az Általános Mérnök, az Építés-Építészet, a Tér és forma, az Új Építészet. A szerző emellett számos magánarchívumban és közgyűjteményben is kutatott. Mivel szinte kizárólag archív képekről van szó, a vizuális anyag összességében annak a szakmai kánonnak a kiteljesedése, amelyet Szendrői Jenő teremtett meg a Magyar építészet 1945-1955 című kiadvánnyal. Nagy erénye a kiadványnak, hogy a szerző megküzdött a kor szakmai bikkfanyelvével, olvashatóvá és értelmezhetővé téve a száraz leírásokat a mai olvasónak.


Tiszaújváros, a Tiszai Vegyi Kombinát a nyolcvanas évek végén. Fotó: Fortepan/Erdei Katalin. Hajmási Péter visszaemlékezése szerint a TVK volt az első ipari építkezés, ahol minden épület terve méretkoordinált szerkezeti rendszerben készült.
1/3
Tiszaújváros, a Tiszai Vegyi Kombinát a nyolcvanas évek végén. Fotó: Fortepan/Erdei Katalin. Hajmási Péter visszaemlékezése szerint a TVK volt az első ipari építkezés, ahol minden épület terve méretkoordinált szerkezeti rendszerben készült.



„…nem csak a nyelv, az ipari építészet világának a halandók számára való lefordítása volt nagy munka, de ez egy borzasztóan nehezen kutatható téma is” – szögezte le a beszélgetésen Ritoók Pál. Az ipari építészet ugyanis jellemzően titkosítandó területnek számított: a tervekre és magukra az objektumokra vonatkozó korlátozásokkal. Ezt maga a szerző is elismerte: különösen a korai időszakról, a negyvenes évek második feléről igen kevés terv- és fotóanyag maradt fenn, így „fantomok között kellett keresgélni.”

A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy a kiadvány régi és nagy hiányosságot pótol; a beszélgetés pedig megfelelő alkalmat teremtett ahhoz, hogy a tárgyalt sok száz alkotó és épület közül kiemelkedhessenek a legfontosabbnak tartott alakok és a kedvelt munkák. Az 1969-ben diplomázott, majd rögtön az IPARTERV-be kerülő Hajmási Péter négy alkotót emelt ki: Gnädig Miklóst, a kazincbarcikai sóraktár tervezőjét, a „hihetetlen elméleti felkészültségű” Menyhárt Istvánt, a pasaréti Vasas-teniszcsarnok, illetve a székesfehérvári Könnyűfémmű alkotóját, Mátrai Gottwald Gyulát, a „munkahelyi vasbeton előregyártás magyarországi pápáját”, illetve az „ácsmester plusz” Nagy Józsefet, aki szerény körülmények közül érkezve, felsőfokú végzettség nélkül lett az IPARTERV meghatározó, Kossuth-díjas mestere.

Dobai János ehhez az első magyar női mérnökök közé tartozó Wolf Johanna, az ipari építészet mellett a lakóháztervezésben is meghatározó Mináry Olga, illetve a több mint három évtizedig az IPARTERV-ben dolgozó Cs. Juhász Sára nevét tette hozzá. Hajmási Péter azt is jelezte, hogy a hazai ipari építészet magas színvonalának megtartásához komolyan hozzájárultak a hatvanas évek elejétől növekvő számú női rajzolók, szerkesztők is.


Tiszapalkonya, az erőmű építése. Fotó: Fortepan/Ivánkay Kálmán
3/3
Tiszapalkonya, az erőmű építése. Fotó: Fortepan/Ivánkay Kálmán



Winkler Barnabás újabb témát hozott elő: amikor a kilencvenes években a HAP Galériában Mináry-kiállítást terveztek, már tulajdonképp nem volt mit fényképezni az egykor gazdag ipari anyagból. A korszak emlékeinek gyors pusztulása a beszélgetés minden résztvevőjét megdöbbentette. Haba Péter a tiszapalkonyai (Mátrai Gottwald Gyula, Pászti Károly, Vasek László, Bereczky László, 1952-1957) és a kazincbarcika-berentei erőművek (Mátrai – Pászti – Árkay Bertalan – Fekete Béla – Vasek, 1951-1955) éppen zajló bontását említette meg.

A hazai ipari struktúra átalakulásával a könyvben szereplő épületek többsége elvesztette eredeti funkcióját, és jelentős részüket elbontották. Mások komoly funkcióváltáson estek keresztül, mint arról a budapest-kőbányai Ganz Vagon- és Gépgyár telepén készült mai fotók is tanúskodnak a kötetben. A hazai ipari építészet fénykora végleg a múlté, de most már legalább a polcról leemelve átlapozhatjuk az emlékeit.

 

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk