Hogy meg tudjam tervezni, nekem is gyógyíthatatlan betegnek kellett lennem

A Média Építészeti Díja gálaestjén egy végzős fiatalember, Oravecz Péter munkája, a Méltóság Házának terve váltotta ki a leghevesebb érzelmeket és a legélénkebb vitát mind a zsűri, mind a közönség körében. A hospice ház létrejöttének mozgatórugóit kerestük.

A legnagyobb polémiát a médiazsűriben a te projekted váltotta ki, talán a téma érzékenysége miatt. Miért fordultál ilyen fiatalon pont ehhez a súlyos, a halállal, a betegséggel és az elmúlással kapcsolatos tematikához?

A témaválasztásom miértjének végtelenül személyes oka van, amiről konkrétabban nem is szeretnék beszélni. Elég sok kórház onkológia részlegén jártam már látogatóban. Ebből adódóan pontosan tisztában vagyok a kórházak mai állapotával, az onkológiai osztályok túlterheltségével, illetve a hospice házak hiányával. A Kistarcsán található Flór Ferenc kórházat látogattuk a legsűrűbben, nem mellékesen én abban a városban nőttem fel, így a helyszínválasztás is elég egyértelmű volt számomra. A születés és a halálozás az élet része. A születésről mindenki nagyon szeret mesélni és beszélni, de a halálozás valamiért a mai napig tabu téma, pedig igen is sokat kellene erről is beszélnünk. Ez a diplomamunka nekem és a családomnak egyfajta mementó, a társadalmi problémára pedig egy alternatív megoldás.

Mi volt a vezérgondolatod, az elmúlás könnyebbé tevése, méltóságos megélése vagy épp a figyelem elterelése róla?

A legfontosabb lépés mindenekelőtt az volt, hogy a témából adódóan erre a félévre nekem is gyógyíthatatlan betegnek kellett lennem. Muszáj voltam ilyen szemmel vizsgálódni és tervezni. Ha ez a lépés kimarad, hiábavaló lett volna az egész munka. Számomra az építészet az épület, az ember és a környezet egyes elemei közti viszonyról szól. Fel kellett tennem a kérdést magamnak, hogy: „Vajon mitől lenne jobb itt bárkinek, mint egy "mainstream" kórház onkológiai osztályán?" A választ pedig a címben is szereplő emberi méltóság megőrzése és erősebbé tételében találtam meg, ami egyben a vezérgondolatot is jelentette.

Mik voltak a tervezés fázisai, a legneuralgikusabb pontok, hogyan dolgoztál? Milyen meglévő mintákat, hospice házakat vettél alapul, vagy nem a meglévőkből kerestél kiindulást, hanem valami radikálisan újat szerettél volna?

Inkább a radikálisan új kifejezést mondanám. Én alapvetően nem szeretem az előképes tervezést. Az esetek többségében, ha a tervezést az előképek gyűjtése előzi meg, akkor a tervezett végeredmény túlságosan is hasonlítani fog az előképre, ami szerintem a kreativitás zsákutcája. Természetesen utánanéztem a kortárs hospice házaknak. Olyan nagy neveket is foglalkoztatott a téma, mint például Steven Holl vagy Zaha Hadid. De az ő munkájuk esetében is csak az épület működési elve érdekelt, nem az épületük külső-belső megjelenése például. A téma aktualitásának relevanciáját nagyon fontosnak ítéltem. Így mielőtt belekezdtem volna a tervezésbe, alapos kutatómunkát végeztem. Interjúkat is készítettem ápolónőkkel és főorvosokkal, aminek egy része hallható is volt a prezentált videómban. Az igények megfogalmazása után egészen gördülékeny volt maga a tervezés folyamata. Talán ilyen zökkenőmentesen még nem is terveztem soha. Ez nyilván köszönhető az építész konzulensemnek is, Dévényi Tamásnak. Rendkívül nagy volt az egyetértés ebben a félévben köztünk. Számomra maga a téma legyőzése volt a legneuralgikusabb, pont a személyes vonatkoztatás miatt, de épp ez volt a célja is egyben a diplomafélévemnek. Nagyon sokat törtem a fejem az épület külső megjelenésén. Érdekes módon erre a kérdésre egészen a diplomafélévem végén tudtam csak pontot tenni. Aki egy erdős területre tervez, annak nagyjából két opciója van. Vagy a kontrasztot, vagy a harmóniát választja. Szinte majdnem minden helyzetben a kontrasztot választanám, de egy ilyen érzékeny funkcióval inkább behúztam a kéziféket és a harmóniát választottam a hely szellemével. Mikor ősszel kimentem a tervezés helyszínére és csak a kopasz fák törzsei őrizték meg eredeti szépségüket, akkor vált csak egyértelművé számomra a döntés.

Volt olyan zsűritag, aki azt kérte számon, hogy miben különbözik ez a lakótér egy kollégiumtól vagy egy szállodától. Mellesleg én ezzel nem értek egyet, mert a lényeg az, hogy ne a falakból is a halál sugározzon, inkább az életre fókuszáljunk. Gondolom, Te is így gondolkodtál.

Szerintem a siker nagy részét a kritikák kezelése alapozza meg. Csak egyszer reflektáltam a véleményekre, azt is csak azért tettem, mert kérdésként fogalmazták meg. Mint említettem az este folyamán is, ez a betegség nem válogat az ember korát illetően sem. Tervezési koncepció volt a szerethető és egyben kortalan környezet megteremtése. A méltóság házában ugyanis jelen lehet egy 26 éves fiatalember, de egy 62 éves hölgy is. Ha valaki egy ilyen témájú ötperces videóból egy Convers cipőt tudott kiragadni, arra nem tudok érdemben reflektálni és nem is szeretnék. Ahogyan Te is fogalmaztál, nem az volt a koncepció, hogy a falakból is a halál sugározzon. Témájából adódóan ez egy befelé forduló épület, ennek ellenére az origójában nem a halál, hanem a méltóság és az életerő van jelen. Ennek a szerethető és egyben kortalan környezetnek egyik jó példája a fa térrács szerkezetem. Elsősorban teherhordó szerepe van, ugyanakkor ez egy sokkal szerethetőbb és minőségibb alternatívája a minden kórházban jelen lévő sík-kazettás álmennyezetnek. Nem elég, hogy a gépészet is elvezethető benne, de a mesterséges világítótest helyett természetes fényforrást is biztosítani tudunk a felülvilágítóknak köszönhetően.

A zsűri részéről elhangzott az a kritika, hogy az épület funkcióit, azt, hogy ezt a nemes célt hogyan tudná a gyakorlatban szolgálni, nem látják világosan, nem tudják, hogy a különböző helyiségek miként szolgálják az idősek ittlétét, illetve a búcsút és a távozást. Ezek ki vannak dolgozva a tervedben, csak a prezentációban nem jött át, vagy igazából neked sem annyira kristálytiszta még a dolog?

Az MSc diplomafélévem legelején kirajzolódott az a felvetés, hogy én ezt a diplomamunkát némán fogom megvédeni. Úgy gondoltam, hogy ennek a tervnek a bemutatása/megvédése szavak nélkül kevés lett volna, szavakkal viszont túl sok. Innen jön a videó ötlete, ami a diplomafélévem és egyben a győzelmem záloga lett. Ezek után én nem kívántam más anyagot prezentálni a Média Építészeti Díján sem. Az esemény estéjének konklúziója számomra az, hogy ezt a videót volt, aki csak hallgatta, de volt, aki hallotta is. Volt, aki csak nézte, de szerencsére volt, aki látta is. A BSc diplomamunkám témája egy parfümmanufaktúra volt. Ott releváns volt annak a gyönyörű folyamatnak a bemutatása, hogy például a frissen szedett levendulának milyen folyamatokon kell átmennie ahhoz, hogy elnyerhesse a végső felhasználási formáját, ami lehet esszencia, parfüm, vagy akár tea is. A méltóság háza nem egy manufaktúra és nem is egy mezőgazdasági épület, így semmilyen folyamatot nem kívántam bemutatni az itteni létről. Aki figyelmes volt, pontosan láthatta, hogy az épületen belül és kívül egyaránt jelen van minden olyan helyiség, amely a gyakorlatban is szolgálni tudja az emberi méltóságot. Az oldatkészítőtől kezdve a pszichiátrián keresztül egészen a kegyeleti szobáig.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve, melyik irodánál, hol szeretnél elhelyezkedni? Külföldben gondolkodsz-e? Egyáltalán hogyan látod, milyen lehetőségei vannak egy hazai pályakezdő építésznek, mennyit számít ebben a szakmában az önmenedzselés és a szerencse?

Sokan úgy gondolják, hogy külföldön sokkal könnyebb még az építészek helyzete is. Még ha így is lenne, én arra törekszem, hogy a saját hazámban tudjam erősíteni a minőségi építészet táborát. Lehet, hogy Magyarországon egy picit nehezebb ebből a szempontból, de számomra pont ettől válik szebbé ez az alapvetően nagyszerű feladat. Maradjunk annyiban, hogy egyszer nagyon szeretnék más éghajlatra is tervezni úgy, hogy már a saját magam főnöke vagyok. Jelenleg a T2.a építészirodánál dolgozom közel három éve. A szakmán belüli érdeklődési köröm ezzel nem zárult be, ugyanis emellett egyre nagyobb teret nyer életemben az építészeti grafika, ezen belül is a látványtervezés. Mivel nem szeretek unatkozni, az Ybl Miklós Építéstudományi Karán vagyok tanársegéd, ahol mindkét diplomámat szereztem. A tanítást szakmai kötelességemnek érzem, különben mi értelme a megszerzett tudásnak, ha azt nem adhatom tovább? Úgy látom, a hazai pályakezdők jelen helyzete a lehetőségek tárháza is tud lenni adott esetben egy kis önmenedzseléssel egybekötve. Én nem hiszek a szerencsében, az ok-okozatban viszont annál inkább.

Kozár Alexandra