Iparvágány IV. - Új város épül. Miskolc 1945 – 1975.

Az „Iparvágány" sorozat keretén belül készített kiállítás célja bemutatni Miskolc múltjának egy meghatározó részletét, azt az időszakot, amikor az építészet és városrendezés – mint monumentális propaganda-eszköz – szerves fejlődéséből kiszakítva, újrakonstruálta Miskolcot. Megnyitó:  2010. április 29.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamarával közös kiállítás a Miskolc nyolc évszázada című fesztivál nyitórendezvényeként.

 

 

Vajon mi történik, ha egy várost a politika kiforgat a sarkaiból és egy újat, nagyobbat, jobbat teremt helyette? És vajon visszatekintve tényleg újabb, nagyobb és jobb lett? Miskolcot az II. világháborút követően néhány évtized alatt az ország második legnépesebb városává alakították. Intenzív növekedésével a tér kitágult és túlnyúlt a korábbi évszázadok során rögzült határvonalakon. Miskolc városképét teljesen átformálta a politika és az ideológia. Az „Iparvágány" sorozat keretén belül készített kiállítás célja bemutatni Miskolc múltjának egy meghatározó részletét, azt az időszakot, amikor az építészet és városrendezés – mint monumentális propaganda-eszköz – szerves fejlődéséből kiszakítva, újrakonstruálta Miskolcot. A legutóbbi felmérések szerint Miskolcot elsősorban a régió kulturális központjaként emlegetik a turisták és az itt lakók többsége. A kultúra, a zene várost épít – hangzik el gyakran a szlogen is. Pedig a település nehéz örökséggel birkózik, a velünk élő múlt lépten-nyomon szembetűnő egy-egy városi séta során. A II. világháborút követő időszakban az új politikai vezetés nemcsak a megsemmisült vagy megsérült életteret törekedett újjáépíteni, hanem a régi negligálásával egy új anyagi és szellemi világot akart építeni. A szocializmus tervgazdasági, gazdaság- és társadalom-átalakítási törekvéseinek eszközévé és példájává vált Miskolc.

 

 

A háború előtti körülbelül 60.000 fős kereskedő városból 1945 -75 között a közigazgatási átszervezés, majd a drasztikus iparosítás folyamatában Észak-Magyarország regionális ipari központja, egy 200.000 fős ipari nagyvárossá lett. A földszintes kapitalista kisvárosból a korszak végére megszületett a többemeletes szocialista nagyváros – városrésznyi lakótelepekkel, ahová a környező falvakból tömegesen költöztek az emberek munkát, megélhetést keresve. A nehézipar munkaerőigénye gyorsan felszívta őket. A település ebben az időszakban –látszólag– virágzó korszakát élte, de versenyt futott saját növekedésével, ez a növekedés pedig megelőzte belső érését, minőségi tartalmának kimunkálását. Ekkor még senki nem merte kimondani: „Miskolc csak akkor lesz több, ha már nem lesz nagyobb". E törekvés leglátványosabban a bérházak, a közintézmények és szolgáltató épületek által alkotott nagy lakótelepek építésében mutatkozott meg. Mindeközben ahogy a technológia és az építészeti stílusok, úgy a politikai ideológia is folyamatosan változott, vele a felépülő épületek és maga a város is.

A kiállítás ezen folyamat bemutatásán keresztül arra próbál választ találni, hogy az átalakulás során az építészek milyen lehetőségekkel rendelkeztek vagy épp nem rendelkeztek a politikai-ideológiával szemben az ember „védelmében". Mit tudtak tenni az egyre erőteljesebb mennyiségi szemlélet előre vetíthető negatív tulajdonságai ellen?

 

Kiállítás megnyitó:  2010. április 29. csütörtök 17 óra

Helyszín: Miskolci Galéria Rákóczi-ház (Miskolc, Rákóczi u. 2.)

A kiállítás megtekinthető: 2010. április 29. - szeptember 18-ig.