építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Ívóvizet a tűzcsapból

Az Ivócsap Projektet nyáron mutattuk be először, a Praxismodellek című konferenciánkon. A négy ötletgazda a köztéri ivókutak hiányára reagálva megtervezett, majd saját maga kivitelezett néhány tűzcsapra szerelhető ivócsapot. 2015 szeptemberétől 43 ponton ihatunk tűzcsapból a fővárosban. 

Az Ivócsap Projektet négy építészmérnök, Hüttl Sarolta, Soltész Judit, Zétényi Zsófia, és Zoletnik Zsófia kezdeményezte, még egyetemi éveik alatt. Az akkori hallgatók egy problémára kerestek megoldást, hiszen Budapesten gyakorlatilag alig volt ivókút, amelyből szabadon lehetett volna fogyasztható vizet inni. A ötletből tervet készítettek, majd prototípust gyártottak Bodnár Gábor és Ilkei Tamás gépészmérnökök segítségével. A lányok nem csak tervezők, vagy ötletgazdák voltak a projektben, ők derítették ki, hogy iható víz található a tűzcsapokban, és ők személyesen kopogtattak be a Fővárosi Vízművekhez is, hogy felszerelhessék a csapokat. A hat éve indult kezdeményezés a rengeteg utánajárás és munka után ma már ott tart, hogy a budapesti lakosok is használhatják a csapokat. 

Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., és a Fővárosi Vízművek Zrt. támogatásnak köszönhetően szeptembertől összesen 43 ponton találkozhatunk majd tűzcsapokra szerelt ivócsapokkal. A Városarculati cég 20, a Fővárosi Vízművek Zrt. pedig 23 darab csapot rendelt meg. Az első csapot a belvárosi Szomory Dezső téren adták át, a fennmaradó 42 darab néhány napon belül szintén elérhető lesz, melyek kihelyezéséről és helyszínéről az Ivócsap Facebook oldalán találhatunk bővebb információkat. 



Ivócsap Projekt - fotó: Horváth Réka Lilla



Az átadó sajtótájékoztatóján köszöntőt mondott A Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója, Haranghy Csaba. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán területért felelős főpolgármester-helyettes, és Soltész Judit, az Ivócsap Projekt egyik vezetője. Szalay-Bobrovniczky Alexandra szerint olyan projekteket támogatni is fontos, melyek segítenek élhetőbbé tenni a fővárost. 

Az Ivócsapos lányok jövőbeli terveiket tekintve a most megrendelt 43 csapon túl szeretnének még több ivópontot kialakítani, továbbá vidéki városokban is elhelyezni néhány példányt. Lehetséges, hogy a projekt külföldi babérokra is tör, Soltész Judit szerint ugyanis Koppenhágából, és Ausztriából is érdeklődnek irántuk. 



Ivócsap Projekt - fotó: Horváth Réka Lilla




Horváth Réka Lilla




vélemény írásához jelentkezzen be »