építészet : környezet : innováció

Kiss Dániel: Svájc – urbánus?

Urbánus táj és alpesi nosztalgia

Urbánus táj és alpesi nosztalgia

Változó regionális struktúrák Európában és nyomuk a tájban

Svájc az utóbbi időben a rá nehezedő, semlegessége és elszigeteltsége elhagyására irányuló nyomás miatt gazdaságilag egyre inkább részesévé válik az európai piacnak. A kormányzati és lakossági attitűdök is megváltoztak, emellett az ország részt vesz számos, az új regionális struktúrákra épülő, határokon átívelő közös vállalkozásban. „A határokon átnyúló együttműködések révén a (…) periferiális régiók győzedelmeskednek a földrajzi helyükből származó hátrányok felett, és természetes, hogy ehhez a folyamathoz Svájc is csatlakozik” (idézet a http://www.interreg.ch-ról). Ulrich Beck német szociológus Macht und Gegenmacht im globalen Zeitalter című könyvében1 megjegyzi, hogy olyan világban élünk, ahol a határok és a társadalmi körülmények cseppfolyósak, és ezért a társadalmi és gazdasági cselekedeteink sosem látott függetlenségnek örvendenek a területi határokkal szemben. Ugyanakkor – mondja Beck – a határokon átívelő tevékenységünk és kapcsolataink alapvető változásokon mennek keresztül, és nyomot hagynak a tájon is, amelyben élünk és dolgozunk.

Hogyan írható le ez a megváltozott táj? Bár Svájc 26 kantonból áll, ipari és pénzügyi kapacitásának nagy része három nagyvárosi területre koncentrálódik: Bázel, Zürich és Genf környékére. A nemzeti határok közelében húzódó zónák stratégiai helyekké váltak, melyek a svájci gazdaságot nemzeti és globális szinten is összefogják. Christophe Girot tájépítész (a zürichi ETH Tájépítészeti Tanszékének vezetője) Landscape Architecture in Mutation című könyvében2 írja, hogy bár a bennünket körülvevő táj mindig is változó volt, „…csak a közelmúltban vált változékonnyá (mutant). Nemcsak a korábbi állapotaiktól eltérő birodalmakba költöztek, hanem a változás visszafordíthatatlanná is vált.” A szerző a ’mutáció’ tényét ebben az esetben az új környezeti feltételekhez jobban alkalmazkodó állapotként azonosítja.



Egy dolog biztos: a svájci társadalmi, politikai és környezeti körülmények változnak, és ez a folyamat nyomot hagy a tájon. Több értelmezés illetve javaslat is született arra, hogy hogyan lehet reagálni erre a helyzetre. Extrém megközelítést képvisel a Studio Basel diagnózisa egy teljesen urbanizált Svájcról, ami szemben áll a rurális identitásból eredeztethető tájjal, építészettel és egyéb kulturális termékekkel. Az utóbbi példája Gion A. Caminada munkássága és Peter Zumthor számos munkája, melyek a hagyományos építési technikákból és életmódokból indulnak ki.

A totális urbanizáció gondolata

Marcel Meili, az ETH Basel Studio professzora szerint a Svájcról mint teljesen urbanizált tájról alkotott kép belülről, az országból ered, míg más országok három különböző kultúra határán húzódó űrként látják Svájcot. Meili abból indul ki, hogy e két eltérő szemlélet feszültsége kihat a város- és tájtervezésre is. Meili szerint fakul az alpesi nosztalgia, és a svájci tájat ma már inkább egy új urbánus táj (urbanscape) részeként kell értelmezni, ahol „…minden urbánus – a hegyek, a Matterhorn, minden.”3

A Studio Basel kutatása kevésbé a földrajz, mint inkább azon új urbánus struktúrák értelmében foglalkozik Svájc topografikus térképével, amelyek az elmúlt két évtized során születtek. Meili így folytatja: „bár az urbánus topográfia folyamatos, nagyon eltérő urbánus helyzeteket mutat fel. Amit például vidékként olvasunk, az valójában az urbánus struktúra része. A vidék mint olyan többé nem létezik.”

Meili szerint szertefoszlott a nemzeti egység mítosza. Az apró alpesi településeket mesterségesen tartották fenn, pénzeket pumpáltak a mezőgazdaságba, mely folyamatot a virágzó alpesi turizmus tett lehetővé egészen a közelmúltig. Az alpesi farmer szinte állami alkalmazottá vált, akit az adófizetők pénzéből tartottak el. Erre a problematikus tényre világított rá a költségvetésnek a turizmus visszaeséséből fakadó bevétel-kiesése. Egy 2003-as felmérés szerint a turisták egyre inkább a városokat választják. Az állami támogatások és ezzel együtt a lehetőségek csökkenésének a következménye volt az is, hogy a fiatalok beözönlöttek a városokba, a völgyek pedig elnéptelenedtek.



A Studio Basel szerint a mezőgazdaságból eredő életforma már a múlté, és maradványa nem több, mint saját nosztalgiánk terméke. Itt azt is fontos kiemelni, hogy bár Svájc sokak szerint az alpesi mezőgazdaság országa, az ágazat valójában a dolgozó lakosságnak mindössze 4%-át foglalkoztatja.

Meili átfogó elemzése mégis nyitva hagy néhány kérdést. Például: hogyan helyettesítheti az urbánus táj a meggyengült pittoreszk nosztalgiát abban az országban, ahol „…a meglévő településmintát az ország új térbeli és multifunkcionális struktúrája alakítja”, és ahol az emberek terjeszkedő konglomerátumokban, urbánus, szuburbánus és rurális elemek kollázsaiban laknak? A szerző azt állítja, hogy a csendes zónák vagy zöld lyukak „…különböző érdekek harci terepei. Ezért urbánus struktúrák…”4 Meili továbbá amellett érvel, hogy a városi struktúrát csak a hálózat (network) értelmében, a nagyvárosi zónákkal való interakciókból származó különbségekként érthetjük. Hogyan tartható fenn gazdaságilag a kultivált táj vagy harmadik természet, ha egyszer csendes zónává vált? Ha a kultivált tájat eddig a kantonok vagy a kormány finanszírozta, vajon gazdaságilag is felelősek lesznek értük a városok és a nagyvárosi régiók, amelyek ezeket a zónákat magukba foglalják?

Változó tájak – külvárosok

Maya Kohte svájci tájépítész szerint a táj változása ma elsősorban a városi agglomerációkban lokalizálható. Kutatásából azt a következtetést vonja le, hogy az ezeken a területeken születő új tájakat a vidéki és városi jellemzők egyidejűsége határozza meg. Ezek a területek a tájépítészet elsőrendű helyei. Azonban a térbeli fejlődésük tekintetében a célok és az eredmények között sajnálatos ellentmondás van. „A kutatás a következő feltevésből indul ki: megalapozott lenne az agglomerációk tájaira külön fogalmat bevezetni, a megkülönböztető jegyeik alapján. Ennek megfelelően az e területeken zajló tájépítészet is sajátos tervezési megközelítésmódot igényel.”5

Kohte ugyane könyvben (Landscape Architecture in Mutation) hangsúlyozza, hogy fontos a ’vakfoltokat’ vizsgálni, amelyek egyébként elkerülik a figyelmünket, mert nem hozzáférhetőek vagy fragmentáltak. Ha ezeket is figyelembe vesszük, „bővítjük a tervezés lehetséges terepeit”.6

2003-ban Christophe Girot, az ETH professzora hasonló kutatást vezetett a Network City and Landscape Institute-ban, Egy új design elmélet felé, néhány empirikus elemzés alapján címmel, és arra a következtetésre jutott, hogy a svájci tájban – pontosabban: a városi agglomerációkban és mindenekelőtt annak perifériáin – ma nagy változások zajlanak. Girot és társszerzője, Annemarie Bucher szerint „mivel e táj otthona a svájci lakosság mintegy kétharmadának, nem lehet elég figyelmet fordítani a megtervezésére. A táj jelenlegi átalakulásának tükrében, a tervezők elvárásai és a látható eredmények közötti ellentmondás a helyzet kezelésének kudarcára mutat rá. A városi agglomerációk tájaiban egyértelműen vannak olyan helyek, amelyeket a tájépítészek figyelmen kívül hagytak.”7

Ez az állítás azért is érdekes, mert az európai városok külvárosi szövetei általában ötvözik a természeti és városi jellegeket, és gyakran felmutatják a ’városi’ és a ’vidéki’ közötti átmenetet, ezért a projekt új értelmezést is nyújt arra, hogy a városi táj (urbanscape) felé való eltolódás hogyan őrizhet meg rurális tulajdonságokat. Vagy másképpen: hogyan mutatkozhat meg a természet a városi kontextusban. Girot és társai arra is felhívják a figyelmet, hogy a cseppfolyós állapotban lévő helyek lesznek a tájépítészeti projektek legjobb helyszínei.

A nemzeti identitás fenntartása

Jóllehet, számos friss diagnózis demisztifikálja a svájci kultúrtájat, a nemzeti egység mítosza és a természet iránti nosztalgia még mindig rendkívül hangsúlyos Svájc önképében. Sok svájci építész és elemző alapozza arra a koncepcióit, hogy a hagyományos svájci minőségeket és forrásokat katalogizálja, és azokat úgy alakítja át, hogy a kortárs kontextusban is használhatóak legyenek. Ehelyütt a jólismert svájci hagyományt, az expók megrendezését, a nemzeti identitás ünnepeit is meg kell említeni. Ezek a vásárok mindig a „kivételesek vagyunk” érzést jelenítik meg, aminek a mélyén a nemzeti egység mítosza bújik meg, vagy, mint Marcel Meili írja: az a tény, hogy „…minden állampolgárt arra neveltek, hogy képes legyen az országban bárhol élni, és mégis teljes mértékben részesüljön minden infrastruktúrából”.8

Időközben a városi és egyidejűleg vidéki ország feloldhatatlan ellentmondása már-már exportcikké vált – Svájc kétarcú országnak mutatja magát. Az egyik a rendezett, gazdag és urbanizált ország képe, amely pénzügyekből, turizmusból, csokoládéból és órákból teremt bevételt. A másik a farmerek, tehenek és sajtok szintúgy takaros, de bukolikus tájképe.

Caminada, Zumthor és a svájci hagyományok

A falusi nosztalgiától hajtva, a kortárs svájci építészetben megjelent az alpesi kulturális gyökerekhez való visszatérés trendje. Gion Caminada graubündeni munkái Vrin környékének társadalmi és gazdasági adottságai, illetve lakóinak hagyományos építési technikái és életkörülményei közötti egyedi interaktív viszonyból születtek. Máig leggyakrabban tömör faszerkezeteket alkalmaz, a tradicionális, kötött gerendafalas házak (knit-building) módszerével, utalva az ilyen munkák egymásbaharapó sarokmegoldásaira. A másik hagyomány, amit Caminada követ, a kőalapzat használata, amit gyakorlati okokból sokszor betonnal helyettesít. Caminada a faluján kívül is vállal megbízásokat, de mindig ragaszkodik az alapelveihez. Célja, hogy olyan házakat építsen, amelyek nem kényszerülnek kompromisszumokra az általa olyannyira csodált völgy értékeivel és életmódjával.

Vrintől nem messze fekszik Chur, amelynek szintén ’saját építésze’ van, Peter Zumthor. Zumthor építészetét sokszor úgy írják le, mint anyagok (nagy mennyiségű fa, kő és fény) koncentrációját, amit nem egyszerűen felsorakoztat, hanem tömörít. „A hegyoldalakat, a történelmet és az eget sűríti egybe” – írja Hiroshi Nakao Zumthor munkájáról9, és nem túlzunk, ha úgy látjuk, mind a kulturális gyökerek, mind a természet bevonul az építészetébe. Az építész, a kompromisszummentes realista, a munkája kontextusaként alkalmazza a svájci nosztalgia tapasztalatát, hiszen szándéka, hogy munkái belenőjenek a környezetükbe (munkáit befejezett tájaknak nevezi), így a hagyományos minőségek magukban az épületekben is megjelennek.



„Belegondolok, milyen lehet abban a házban lakni, amit tervezek. Megpróbálom elképzelni a ház fizikai kisugárzásait, közben felidézem az általunk teremthető helyekről és terekről szerzett tapasztalatainkat…”10 – mondja Zumthor a tapasztalat jelentőségéről a tervezési folyamatban. Készsége, hogy felidézze az építészet alapelemeit és újradefiniálja a hagyományos archetípusokat, a Hannoveri expo svájci pavilonjában érte el csúcspontját. A ’hangdoboz’ szerkezeti és morfológiai szempontból arra épül, ahogyan a fát felstócolják száradni, de mégsem minimalista szobor, hanem Svájc jellegzetességeit hivatott bemutatni. Zumthor, mint írja, „szenvedélyes vágya (…) olyan épületek tervezése, amelyek időben természetesen nőnek bele a hely formájába és történelmébe.”11 Rendkívül fontos a számára, hogy a házai olyan minőségeket mutassanak fel, amelyek értelmes dialógusra léphetnek az adott szituációval. Zumthor a hagyományos értékek beemelése mellett hangsúlyozza az emlékezés fontosságát. Elgondolása szerint az érzelmeink és az értelmezéseink a múltban gyökereznek, és ezért az érzéki kapcsolataink egy-egy épülettel vagy helyszínnel tiszteletben kell, hogy tartsák az emlékezés folyamatát.

***

Mindegy, hogy a tájjal kapcsolatos közelmúltbeli trendek értelmezése urbánus vagy rurális tipológiákra épül, hogy a svájci urbánus táj átalakulását az egész országra vonatkoztatjuk vagy töredékesnek, helyi jelenségként érzékeljük, mégis vannak alapvetések, amelyekkel mindannyian egyetérthetünk. A legfontosabb, hogy az európai politikai határok és társadalmi körülmények állandó változása következtében a társadalmi és gazdasági cselekvéseink függetlenedtek a területi választóvonalaktól, és a határokon átívelő cselekvések átalakulása nyomot hagy a tájon, a folyamatos átváltozás állapotába hozzák azt. Mivel a tájjal való műveletek legjobb lehetőségeit valószínűleg a változóban lévő helyek adják, hirtelen ezek kerülnek a figyelem középpontjába, és fontos szerepet kapnak a nemzeti identitás definiálásában egy olyan országban, ahol (bár az emberek inkább a származásuk régiójával azonosítják magukat, mint az egész országgal) a táj svájci képzete közös álom. Közös álom, aminek reagálnia kell többek között a kultivált táj problémájára. Míg a nosztalgikus nézetek célja a történeti tájak konzerválása a természet visszavezetésével egy kultiválatlan állapotba, a progresszív elemzések szándéka a csendes zónák beemelése a svájci városmintába.

Kiss Dániel
kutató és óraadó konzulens, Harvard Graduate School of Design, Faculty of Architecture
(A szöveg átdolgozott változata a 2005. november 19-én, a bostoni svájci kulturális intézetben, egy, az ETH és a GSD által közösen tartott videó-konferencián elhangzott előadásnak. Ford: sn.)
Képek: Herczeg Tamás, Kiss Dániel

 

Jegyzetek

1Ulrich Beck: Macht und Gegenmacht im globalen Zeitalter, Suhrkamp, Frankfurt am Main, 2002

2Christophe Girot: Preface, in: Hubertus Adam, Jörg Dettmar, Christophe Girot, Susanne Hauser, Michael Koch, Maya Kohte, Marcel Meili, Antoine Picon, Stefan Rotzler, Maresa Schumacher, Charles Waldheim: Landscape Architecture in Mutation – Essays on Urban Landscape, GTA Verlag, Zürich, 2005

3Marcel Meili: “Lovely Swiss Countryside” - Myth and Reality in the Urban Topography in: Hubertus Adam, Jörg Dettmar, Christophe Girot, Susanne Hauser, Michael Koch, Maya Kohte, Marcel Meili, Antoine Picon, Stefan Rotzler, Maresa Schumacher, Charles Waldheim: Landscape Architecture in Mutation – Essays on Urban Landscape, GTA Verlag, Zürich, 2005.

4Marcel Meili: “Lovely Swiss Countryside” - Myth and Reality in the Urban Topography in: Hubertus Adam, Jörg Dettmar, Christophe Girot, Susanne Hauser, Michael Koch, Maya Kohte, Marcel Meili, Antoine Picon, Stefan Rotzler, Maresa Schumacher, Charles Waldheim: Landscape Architecture in Mutation – Essays on Urban Landscape, GTA Verlag, Zürich, 2005

5Maya Kohte: Landscape Architecture in Swiss Urbanized Landscapes, research project, NSL, ETH Zürich, 2005

6Maya Kohte: Introduction – Focus on Mutations, in: Hubertus Adam, Jörg Dettmar, Christophe Girot, Susanne Hauser, Michael Koch, Maya Kohte, Marcel Meili, Antoine Picon, Stefan Rotzler, Maresa Schumacher, Charles Waldheim: Landscape Architecture in Mutation – Essays on Urban Landscape, GTA Verlag, Zürich, 2005.

7Christophe Girot, Annemarie Bucher: Towards a New Design Theory on the Basis of Exemplary Empirical Analyses, NSL - Network City and Landscape, ETH Zürich, 2003.

8Marcel Meili: “Lovely Swiss Countryside” - Myth and Reality in the Urban Topography in: Hubertus Adam, Jörg Dettmar, Christophe Girot, Susanne Hauser, Michael Koch, Maya Kohte, Marcel Meili, Antoine Picon, Stefan Rotzler, Maresa Schumacher, Charles Waldheim: Landscape Architecture in Mutation – Essays on Urban Landscape, GTA Verlag, Zürich, 2005

9Hiroshi Nakao: No Ideas But in Things, in: a+u, Architecture and Urbanism, February 1998 Extra Edition, Tokyo

10Peter Zumthor: Peter Zumthor Works, Birkhäuser, Basel, 1998

11Peter Zumthor: A Way of Looking at Things, in: a+u, Architecture and Urbanism, February 1998 Extra Edition, Tokyo

 

Bibliográfia

Hubertus Adam, Jörg Dettmar, Christophe Girot, Susanne Hauser, Michael Koch, Maya Kohte, Marcel Meili, Antoine Picon, Stefan Rotzler, Maresa Schumacher, Charles Waldheim: Landscape Architecture in Mutation – Essays on Urban Landscape, GTA Verlag, Zürich, 2005

Ulrich Beck: Macht und Gegenmacht im globalen Zeitalter, Suhrkamp, Frankfurt am Main, 2002

Roger Diener, Jaques Herzog, Marcel Meili, Pierre de Meuron, Christian Schmid: Switzerland An Urban Portrait, Birkhäuser, Basel, 2005

Angelus Eisinger and Michel Schneider (ed.), Urbanscape Switzerland, Birkhäuser, 2003

Maya Kohte: Landscape Architecture in Swiss Urbanized Landscapes, research project, NSL (Network City and Landscape), ETH Zürich, 2005

Hiroshi Nakao: No Ideas But in Things, in: A+U, Architecture and Urbanism, February 1998 Extra Edition, Tokyo

Steven Spier, Martin Tschanz: Swiss Made – New Architecture from Switzerland, Thames & Hudson, London, 2003

Peter Zumthor: Peter Zumthor Works, Birkhäuser, Basel, 1998

Peter Zumthor: A Way of Looking at Things, in: A+U, Architecture and Urbanism, February 1998 Extra Edition, Tokyo

 

vélemény írásához jelentkezzen be »