Krómtól a bambuszig – Charlotte Perriand kiállítás Párizsban

Charlotte Perriand halálának huszadik évfordulóján a Louis Vuitton divatcég alapítványa először szenteli a Frank Gehry tervezte múzeumépületét egyetlen alkotónak annak 2014-es megnyitása óta.   

„Itt nem hímzünk párnákat" – így utasították el Charlotte Perriand, az akkor 24 éves tervező pályázatát Le Corbusier irodájában. Egy hónappal később maga Le Corbusier kérte fel Perriand-t a közös munkára. A fiatal építész-formatervező által berendezett tetőtér, a csillogó fém és bőr felületű bútorokkal, üvegpolcokkal, nem kevésbé a beépített gramofonnal az 1927-es párizsi őszi szalon egyik szenzációja volt. Két évvel később szintén az őszi szalonon mutatták be azokat a bútorokat, melyeket az utókor Le Corbusier nevéhez kötve a XX. század ikonikus bútorainak tart.

Az LC Collection elnevezésű bútorcsalád, amelynek megjelenését a krómozott acélcsövekből álló külső váz és a bőr határozta meg valójában Charlotte Perriand és Pierre Jeanneret munkája volt, beleértve a mára klasszikusnak számító, kocka formájú Grand Confort fotelt és a dönthető pihenőszéket is. A kollekció annyira időtállónak bizonyult, hogy replikáit a mai napig gyártják. A Louis Vuitton alapítvány kiállításán nem csak bemutatják a fenti bútorokat, de egyenesen arra kérik a látogatókat, hogy használják azokat: döljenek hátra a pihenőszéken és pörögjenek a forgószékeken.

Perriand tervezői tevékenysége – más modernista művészekhez és építészekhez hasonlóan – a ’30-as években egyre politikusabbá és baloldalibbá vált. Együttműködött a francia kommunista párt befolyása alatt álló Forradalmi Írók és Művészek Szövetségével (Association des Écrivains et Artistes Révolutionnaires - AEAR) és részt vett a Modern Művészek Uniója (Union des Artistes Modernes – UAM) megalapításában.

A fémvázas bútorairól ismertté vált Perriand a ’30-as évek közepétől egyre több olcsó, természetes anyagot és kézműves technikát használt, 1935-ben a brüsszeli világkiállításon bemutatott enteriört bevallottan az egyszerű, savoyai parasztházak belseje ihlette. Az 1940-ben Párizs német megszállása elől Japánba költöző Perriand elkészítette híres csőbútorainak bambuszból készült változatait is.

A kiállítás sajtóanyaga kiemeli, hogy bár Perriand életművének legismertebb része a formatervezéshez és a belsőépítészethez kapcsolódik, valójában sokkal szerteágazóbb volt annál: úgy ötvözte a dizájnt, az építészetet, a képzőművészetet és kézművességet egymással, ahogy az alkotó munkát a politikai, társadalmi szerepvállalással.

A Párizs egyik központ parkjának szélén található, Frank Gehry tervezte Louis Vuitton Múzeum négy szintjét is elfoglaló tisztelgő tárlat az időben előrehaladva vezet minket végig Perriand karrierjén, egyben kitér barátai és alkotótársai munkáira is. Mi több, az egyik teremben Robert Delaunay, Simon Hantaï, Alexander Calder, Pablo Picasso, Henri Laurens és Fernand Léger alkotásai helyezik kontextusba az életművet. Külön „fejezet" foglalkozik Perriand és a hegyek kapcsolatával. Az inkább korai sci-fi díszletnek tűnő, fém borítású, hordó alakú magashegyi menedékháztól (Refuge Tonneau, 1938) vagy a Les Arcs-i síközpontig (1960). A túrát az 1993-ban, az UNESCO számára épített, a Japánban töltött évek ihlette Teaház (Maison de Thé) zárja, amelyet újból felépítettek a kiállítás kedvéért.

A kiállítás 2020. február 24-ig tekinthető meg a párizsi Louis Vuitton Múzeumban.

TL

(Forrás: Fondation Louis Vuitton)