Lehetőségeink intelligens kezeléséről: a Farelhaus példája

Peter Sägesser svájci építész, a közép-európai modernizmus kutatója különleges, de kiváló svájci példával: egy ötvenes években emelt komplexum rendhagyó helyreállításával támasztja alá, hogyan és miért is lenne megmenthető Virág Csaba Teherelosztója. A szöveg megírása óta megindult a bontás, és az újabb tervek is napvilágra kerültek, építő javaslatból így afféle nekrológgá vált ez a szöveg. Tanulságait azonban a konkrét esettől függetlenül is érdemes lenne megszívelni. 

Mióta előbújtunk a barlangokból, az építészet keretet ad mindennapi életünknek. Védelmet nyújt, részét képezi a történelmünknek és az identitásunknak. Ebből a szempontból mindegy, hogy egy 19. századi villában vagy egy 20. századi panelházban nőttünk fel. Ha pedig azt a házat, amiben a gyerekkorunkat töltöttük, vagy ami előtt az elmúlt harminc évben nap mint nap elsétáltunk, lebontják – az identitásunk egy része vész oda vele. Kelet-Németországban jól megfigyelhető, ez milyen következményekkel bír az ember hovatartozással kapcsolatos érzéseire. Itt az 1990-es évek óta egész városrészeket bontottak el, és minél több tűnik el ezek közül, annál kevésbé érzik magukénak a helyet a helyiek. Időközben azonban az erről való gondolkodás is változóban: egyre több panelépületet helyeznek műemléki védettség alá.

Budapesten is áll egy ilyen ház, már jó néhány évtizede a Várhegyen. A tulajdonos nem foglalkozik vele, ezért némiképp lepusztult hatást kelt. Pedig csodálatos épület, 1979-ből, Virág Csaba munkája. Virág ahhoz a generációhoz tartozik, akik megtapasztalták az 1990-es évek politikai és gazdasági változásait. Munkásságán kiválóan nyomon lehet követni magyar építészet fejlődését a 20. század utolsó harmadában. Ezzel együtt a Várhegyen álló épület azt is mutatja, hogy annak az időnek a magyar építészete a technológia és a design szempontjából nemzetközileg is megállta a helyét. Virág épülete azt mutatja, mi foglalkoztatta a magyar építészeket azonban az években. A modern építéstechnológia elemeit éppúgy megtaláljuk, mint a skandináv hatás nyomait. A nagyterem hullámzó famennyezete Alvar Aalto épületeit éppúgy felidézi, mint Makovecz Imre korai mozgástanulmányait. 

Amikor néhány héttel ezelőtt megtudtam, hogy Virág házát bontásra ítélték, eszembe jutott egy másik épület, ami – elkötelezett építészeknek köszönhetően – megmenekült ettől a végzettől és jó példa arra, hogyan lehet gazdasági, szociális és ökológiai szempontból is fenntarthatóvá tenni ezt az örökséget. 

A kis svájci városka, Biel egyházközsége számára Max Schlup építész emelt egy multifunkciós épületet 1957-1959 között. Max Schlup itt nőtt fel Bielben. Ebben az időben a város menő helynek számított, képét a Bauhaus építészete és az óragyártás formálta. Schlup építészeti magazinokban találkozott Mies van der Rohe akkoriban igen divatos amerikai épületeivel. Legfontosabb háza, a bieli kongresszusi központ (pályázat: 1956, kivitelezés: 1961-1966) is ennek nyilvánvaló nyomait mutatja. Ez az épület, a Farelhaus (Farel-ház) volt az egyik első függönyfalas építmény Svájcban. A földszinten nagy vendéglátóhely, illetve a konferenciaterem helyezkedett el. Emellett irodák, lakások és egy leányotthon egyszemélyes garzonlakásai kerültek az épületbe. 

Az utóbbi években a ház igen rossz állapotba került; esős időben az alagsort elöntötte a víz, és a csapadék befolyt az ablakokon is. A tulajdonos egyház többször is átalakította a belsőt, újraburkoltatta a falakat és a mennyezetet, valamint elbontották a földszinti kávézót. Ivo Thalmann építész tanácsadói minőségben épp a helyszínen járt egy ilyen beruházási fázis alkalmával. Amikor meglátta, ahogyan a munkások megpróbálják szétverni az épülettel egyidős beépített bútorokat, közbeavatkozott és felvette a kapcsolatot a tulajdonossal. Kiderült, hogy a beruházás túl nagy feladatot jelent az egyházközség számára, és alapvetően azért idegenkednek az épülettől, mert már nincs elég forrásuk a felújítására. Thalmann ekkor kollégáival kidolgozott egy felújítási és működési koncepciót, majd megvásárolta az épületet.

A Farelhaus szembetűnő hasonlóságokat mutat Virág épületével. A felújítást megelőzően nagyon lerobbant állapotba került és bontását tervezték. A tulajdonos több okból, például a magas energetikai költségek miatt, nem tudta elképzelni további hasznosítását. Mindkét ház a maga idején modernnek számító anyagokból és technológiákkal készült. Design-szemszögből mindkettő skandináv hatásokat (lásd a hullámos famennyezetet), és hasonló anyaghasználatot (látszóbeton) mutat. 

A helyreállításhoz fontos eszközt kínáltak Franz Graf kutatásai. Graf az ETH Lausanne Modern Építészet Technológiája és Megőrzése Laboratóriumának professzora, emellett egy, Le Corbusier épületeinek helyreállításával foglalkozó szakértői csoport tagja. Graf egy egyszerű grafikon segítségével érzékeltetni tudja a beruházási költségek hatását a megtakarított energiára és a megőrzött anyagi minőségre. Minél magasabb a beruházás költsége (x tengely), annál több eredeti anyag vész el az épületből (Substanzvernichtung), azaz annál súlyosabb az örökségvédelmi konfliktus. Viszonylag kis összegű beruházás esetén (y tengely) azonban a fűtési költségek (Heizwärmebedarf) nagy része megspórolható, ezáltal meghosszabbítva az épület élettartamát. Ha ennél is többet akarsz megspórolni, az aránytalanul nagy beruházást jelent, amivel együtt jár a rizikófaktorok megváltozása is. 

A hatóságokkal való, ügyesen koordinált egyeztetéseken az építészek elérték, hogy csak a kávézóra kelljen építési engedélyt szerezniük. Az udvari lapostetőt újraszigetelték, az üvegtáblákat hőszigetelt üvegre cserélték, eltávolították az összes, később beszerelt burkolatot és felújították a gépészetet. Az alagsorban megtalálták az épülettel egyidős mosdókagylókat – ezeket felújították és megjavították a csaptelepek szigeteléseit. A földszinti nyílászárókat már nem lehetett a piacról pótolni; ehelyett egész Svájcból gyűjtöttek ugyanolyanokat bontásokról és ezeket használták a tönkrement régiek helyett. A függönyfal viszonylag jó állapotban volt; a bieli mesterek, a városka óragyártó hagyományainak szellemében, igen precízen dolgoztak. Ezt a homlokzatrészt csak tisztítani kellett, megigazítani az ablakszárnyakat és újraszigetelni. A lakások konyháit felújították, de úgy, mintha mindig is ilyenek lettek volna. 

A legnagyobb, nyilvánvaló változás a földszinti kávézó, amit az 1960-as évek szellemiségében építettek újjá. A bútorzatot korabeli, talált tárgyakkal, vagy a retró stílushoz illő, mai darabokkal oldották meg. Thalmann és csapata kifejezetten vigyázott arra, hogy ne törjék meg az összképet; minden lépésnél azt mérlegelték, mi lehetett volna Max Schlup választása. 

Ezzel az óvatos módszerrel az építészek egyrészt pénzt spóroltak: a felújítás csak 3,5 millió euróba került az egyházközség által becsült 7,4 millió euró helyett. Másrészt megmentették Svájc újkori építészetének egy fontos tanúját. Manapság a kávézó népszerű találkozóhely, a lakások és irodák pedig csak várólistán keresztül érhetőek el. 

A Farelhaus felújítása azt mutatja: Virág Csaba házát is éppúgy meg lehetne újítani mindenki megelégedésére, gazdaságilag, ökológiailag és társadalmilag is kielégítő módon, megőrizve a Vár és a kor identitásának egy darabját. 

Peter Sägesser
A szerző svájci építész, a kelet-közép-európai és szovjet építészet kutatója, az ostarchitektur.com alapítója és szerkesztője. A szöveget fordította és szerkesztette: Kovács Dániel.