Luxusbutik a transzformátor árnyékában - Kazuyo Sejima új épülete

Pár hónapja nyílt meg a Kazuyo Sejima által tervezett Carina butik a híres tokiói divat-negyedben. Sejima idén nem csak a Velencei Biennále igazgatója, de a Ryue Nishizawa építésszel együtt jegyzett SANAA-val Pritzker díjas is lett. Várhelyi Judit sziporkázó előadással felérő tudósítása Japánból.

Tokió legismertebb negyede ugyan az elegáns Ginza, de a stílus és a divat központja ma már inkább Omotesando, ahol többek között Issey Miyake és Yohji Yamamoto öltözéktervező művészek - rajtuk a “divattervező" címke már derékban feszül - főhadiszállása is található. Az elmúlt évtizedben számos japán és nemzetközi sztárépítész tette le errefelé a névjegyét. A házak a szaksajtóból ismerősek lehetnek, de azért emlékeztetőül álljon itt egy lista róluk:
Jun Aoki: Louis Vuitton (2002), Herzog & de Meuron: Prada Boutique Aoyama (2003), Kengo Kuma: ONE Omotesando (2003), SANAA: Dior (2003), Toyo Ito: Tod’s (2004), Ando Tadao: Omotesando Hills (2006), MVRDV: GYRE (2007)

 

 

Azért a kilencvenes években is volt már itt néznivaló - Maki Tepia és Spiral nevű házai, Botta múzeuma, a Watarium, vagy Kenzo Tange olimpiai stadionja. Omotesando - ami számomra a szomszédos állomások, a Gaienmae, Harajuku, Shibuya által határolt területet jelenti - egyébként is az egyik kedvenc negyedem, részben mert a férjem itt dolgozott és  alaposan “belaktuk", részben mert  ellentétekben gazdag, összetett, izgalmas világ. A Meiji császár szentélye tövében megférnek a bulizó iskolások, a hatvanas években megragadt rockerek, a cosplayerek  és a haute couture butikok vásárlói.

Érdemes elhagyni a főutcát és a tömbök belsejében is körülnézni. Egy ilyen belső utcában nyílt meg néhány hónapja a Carina butik, Kazuyo Sejima munkája. Sejima asszony jelenleg a Velencei Építészeti Biennálé igazgatója. A Carina neves európai divatházak márkáit árusítja - a földszinten gyermek-, az emeleten női ruhákat.

 

 

A Carina léptékében nem összehasonlítható a korábban felsorolt házakkal, hiszen az egész a földalatti raktárszinttel együtt is csupán 136 m². Az acélvázas épületet fehér, perforált alumíniumpanel-köpeny borítja. A tűzvédelmi szabályozás miatt Tokióban a házak soha nem épülnek össze, de itt a telek adottságai azt is lehetővé tették, hogy belső üvegfelület is teljesen körbevegye és így kitágítsa a teret. A köpeny megakadályozza az akvárium-hatást. A fél-átlátszó homlokzat látni engedi az enteriőrt, de csak sejteti magát az árut, egyben kellemes, szűrt fényű, intim hangulatot teremt.

Tokió városképét az építészeti stílusok és szimbólumok kaotikus keveredése jellemzi. Minden építészeti gesztus azonnal kereskedelmivé válik és az agyatlan ismétlések megfosztják eredeti jelentésétől. Ilyen környezetben az építész védekezik (lásd Tadao Ando első lakóházai), támad (pl. Shin Takamatsu), vagy megpróbál egy semleges zónát lehatárolni és gerillaharcba kezd. A Carina ezt az utóbbi taktikát választotta. A homlokzati sík árnyjátékkal megjeleníti és megszépíti az utcaképet, grafikai elemmé alakítja a kusza drótok és transzformátorok szövevényét.

 

 

A könnyűszerkezet és az ipari burkolatok használata egyébként a 1980-as években jött divatba, egyfajta reakcióként az uralkodó vasbeton ellen. Az (akkor) új hullámnak nevezett generáció ebben látta a hagyományos, favázas, moduláris japán építészet átültetését a modern városi közegbe. A japán városok gyors fejlődési üteméhez, az épületek lerövidült élettartamához is jól illett ez az ideiglenes jellegű építészet. E gondolkozásmód vezető teoretikusa Sejima mestere, Toyo Ito volt, akinek alumínium membránnal határolt házai a nyolcvanas évek végének emblematikus dokumentumai. Ez a vonal, amely végső soron Kazuo Shinohara mestertől eredeztethető, kulcsfontosságú napjaink japán építészetének megértéséhez.

Névjegy:

Kazuyo Sejima 1956-ban született. A 1981-ben végzett a Japan Women’s University építészeti tanszékén, majd Toyo Ito irodájában dolgozott. 1987-ben önállósodott, 1992-ben az év fiatal építészévé választották, Ryue Nishizawával közösen, 1995-ben alapította a SANAA stúdiót. 2004-ben elnyerte a velencei biennále Arany Oroszlán díját. Építészeti munkája mellett a Keio egyetemen tanít.

A SANAA innovatív építészetéről ismert. Főbb projektek:

• House in a Plumgrove, Tokió (2003)
• Dior Omotesando 2003
• 21st Century Museum of Contemporary Art, Kanazawa (2004)
• Zollverein-Kubus, Essen (2005)
• New Museum of Contemporary Art, New York (2006)
• Serpentine Pavilon, London (2009)

A SANAA – Kazuyo Sejima és Ryue Nishizawa társulása nyerte el 2010-ben a Pritzker díjat.