![Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett](/uploads/images/2022/03/952_ipa-sajtoanyag-3-jpg-epiteszforum-30-2022-03-04-172938.jpg)
Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett
Nemzetközi színtéren is győzedelmeskedni tudott a DVM group építészeti vizualizációs csapat az egész világon átívelő egyik legnagyobb ingatlanszakmai versenyen, az International Property Awardson. Az európai döntőben elért eredményei alapján a zsűri automatikusan nominálta a világverseny következő szakaszára, amelyet szintén sikerrel vett, ezáltal kiérdemelte a legjobb nemzetközi építészeti vizualizációs cégnek járó díjat. A díjátadót Londonban tartották, ahova a világ minden tájáról érkeztek vendégek. A DVM group díját Massányi Tibor cégvezető vette át.
Építészeti, belsőépítészeti és építészeti vizualizációs kategóriákban már az európai versenyen is jelentős sikereket ért el a DVM group, a versenysorozat első fordulójában négy kategóriagyőzelemmel minden idők legjobb magyarországi teljesítményét könyvelhették el. Emellett a szakmai zsűri döntése értelmében elnyerték a lehetőséget, hogy az International Property Awardson, a kontinensek versenyén is részt vegyenek a Szervita Square Building építészeti, valamint építészeti CGI pályázataikkal.
![Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett](/uploads/images/2022/03/960_ipa-sajtoanyag-1-jpg-epiteszforum-10-2022-03-04-172937.jpg)
Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett
A fináléban is kiemelkedő szerepet kapott a DVM group, a szakmai döntőbizottság építészeti vizualizációs kategóriában a legjobbnak választotta. A verseny fődíját Massányi Tibor vette át a londoni gálán.
![Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett](/uploads/images/2022/03/960_ipa-sajtoanyag-2-jpg-epiteszforum-20-2022-03-04-172938.jpg)
Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett
A DVM group egy évvel ezelőtt önálló divízióként teret engedett az építészeti vizualizációs csapatának, hogy a területben rejlő lehetőségeket kiaknázva, világszínvonalú vizualizációs megoldásokat integráljon a cég szolgáltatási portfóliójába. Ez a terület jelentősen túlmutat a látványterveken, olyan komplex megoldásokat kínál akár már a projektek előtt is, amelyek jelentősen segítik a különböző döntéshozatalokat. A projekt evolúciójával párhuzamosan a vizualizációs megoldások tárháza is egyre szélesebb területeknek nyújt segítséget, a marketing és sales folyamatokon kívül a humán erőforrás számára is segíthet a változásmenedzsmentben vagy a toborzásban. Ha a virtuális térben kialakított környezet elég jó minőségű és naprakész, akkor akár valós idejű döntéstámogatást is nyújthat távoli eléréssel a hazai és nemzetközi beruházói köröknek.
![Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett](/uploads/images/2022/03/960_ipa-sajtoanyag-4-jpg-epiteszforum-40-2022-03-04-172940.jpg)
Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett
„A vizualizáció rengeteg lehetőséget rejt magában, ugyanakkor hatalmas felelősség is" – mondta Massányi Tibor, aki a cégen belül az építészeti innovációkért felelős vezető. „Jelentős mértékű fejlesztéseket vittünk véghez az elmúlt egy évben, hogy munkatársaink kiemelkedő szaktudását a hardver és szoftver parkunk is lekövesse, megtámogassa. Abban biztos vagyok, hogy Magyarországon is lehet világszínvonalú vizuális terméket előállítani, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezt Európában és Ázsiában is megtudják.
![Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett](/uploads/images/2022/03/960_ipa-sajtoanyag-5-jpg-epiteszforum-50-2022-03-04-172940.jpg)
Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett
Prémium szolgáltatási körünket a minőség iránt elkötelezett szakmai zsűri a legjobbnak találta, ennél jobb visszacsatolás nem szükséges ahhoz, hogy bátorsággal és magabiztossággal nyissunk a nemzetközi piac felé. A folyamatosan bővülő szolgáltatási palettánk mára jelentősen túlmutat a klasszikus látványterveken, akár valós időben történő tervezést is tudunk nyújtani a VR térben. Külföldi befektetőinknek ez kifejezetten előnyös, hiszen naprakész információkat kapnak a projekt alakulásáról anélkül, hogy ellátogatnának hozzánk. Az ArchViz csapatunk művészetként tekint a vizualizációra, ez a magas minőség minden munkájukon visszaköszön. Végtelenül büszke vagyok a csapatra!"
![Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett](/uploads/images/2022/03/960_ipa-sajtoanyag-6-jpg-epiteszforum-60-2022-03-04-172941.jpg)
Magyar siker az International Property Awards versenyen: A DVM group építészeti vizualizációs kategóriában világelső lett
Forrás: Sajtóközlemény